Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1880-02-29 / 1. szám

. A munkának egyik része sem mutatja annyira Wecker ra­­dicalismusát, mint a lencse bajairól szóló két (26—32.) felolvasás. Az eredetiségre törekvés és a tapasztalás adta bátorság sajátosan vegyülnek ezekben. Érdekes mindjárt az, mit a senilis hályog operálhatóságáról mond ; ő, ki az iridectomiát minden áron ke­rüli, ki a kéregből visszamaradt csomók által izgatást nem hiszi, valószínűleg csak azért, hogy „non ita sicut alter“ tegyen, mint humánus és kötelességszerű dolgot említi az éretlen hályog operá­lását, hogy „a megvakulás kínjaitól megkíméljük a beteget — és tanácsolja, hogy jó nagy sebet ejtsünk, s „jó nagy darabot vágjunk ki az irisből. Állítja, hogy mihelyt az olvasás lehetetl­­­enné vált, ha bizonyos, hogy a hályog nem komplicált, azonnal méltó operálni, s hogy az eredményben nincs különbség. Sok­szoros ellenmondás más alkalmaknál kifejezett nézeteivel szem­ben , de annyit tanulhatunk belőle (a felhozott pár esetből), hogy mindez valóban megtörténhetik, s olyankor a bravour annál teljesebb. A­mi magát a hályog eltávolítását illeti, e műtétre vonat­kozó nézetei igen is ismeretesek, legalább annyiban, hogy azok a vonalasság és az iris kimetszése ellen irányulnak, hogy igen sokfélekép változtak néhány év alatt s végre is — egy időre legalább—a Davies-félével igen közelálló (sőt attól csak lényeg­telenebben különböző) módban állapodtak meg. E könyvben igen röviden érinti ezt; főleg a kezelésről, a műtét utáni eljárásról szól s a­mit ezekről mond, érdemes volna szóról-szóra ide­igtatni. A bő tapasztalás sok olyanra tanította, mi a hályog­műtétet vég­zőkre nézve sarkalatos fontosságú újítást képez. Egyik fő gondja az, hogy a seb zugába a szivárvány szárai bele ne szoruljanak, s­ nem kételkedhetünk rajta, hogy az ered­mény biztosítására sokat tesz, ha azon körülményt és sokszoros rész következéseit megelőzhetjük. E czélra W. két eszközt hono­sított meg : a kaulsuk-pálczát és az eserint. Mikor a hályogos lencse a seben távozott a szemből, azonnal egy csepp eserint cseppent a kötőhártya alsó redőjébe, hogy a szivárvány visszahú­zódjék ; ha az hamarjában nem történik, a kautsuk­ pálczával nyomja vissza s teríti azt ki a maga rendes helyén. Csekély do­lognak látszik, s mégis rendkívül fontos e művelet, az említett kis pálcza, pedig e czélra valóban sokkal alkalmasabb mint Daviel kanál. Bizonyára fontos dolog, hogy a seb szivárványtól kéregmaradékoktól, tok­ lebenytől egészen tiszta legyen s W. ajánlatai s utasításai épen ezen czél elérésére törekszenek és kö­vetésre méltók. E végett is czélszerűnek látszik azon óriási szí­­várvány-kimetszésektől, minek régebben divatban voltak, elállani; kis öbölszerű coloboma szárait sokkal könnyebb visszaterelni s megóvni a sebbe tapadástól.­­ A műtét utáni elbánásról szólva említi, hogy Gradenigo és Gayet köteléket épen nem használnak, ő maga is inkább csak azért használ, hogy a betegek kedvelik s alatta nem féltik úgy szemüket , csak az operált szemet köti be. „A kórodai kísérlettétel“ szempontjából újabban az antisep­­ticus köteléket is alkalmazza; annyit már mondhat felőle, hogy absolut védelmet a seb­fertőzés és gengedés ellen nem nyújt. A spray alatt operálást nem próbálta meg s igen helyesen oly felesleges complicálásnak tartja, mely nem igen alkalmazható jól ezen műtéthez. Különben is tudjuk, hogy a sebfertőzés, ami nem igen történik a nélkül sem a műtét alatt, hanem utána,) épen olyan gyakori a spray használata mellett is. És végre tegyük hozzá: ha valóban a közhártya felől ható fertőzés okozza a ge­­nyedést és seb­bajokat, könnyű kiválogatnunk az oly hurutos vagy könytömlő-lábos személyeket, kiknél ez előre valószínű s néhány napig helybeli előkészítés alá vetni borsavas borogatás által, s a­mi fő: az ilyeneknél állandóan széles kötőhártya-lebenyt alkotni a műtét alkalmával. Igen fontos, mit az atropin műtét utáni használatáról mond. Kifogása van ellene, nem csak azért, mert a váladékot szaporítja és némelyek alig tűrhetik, hanem azért is, mert még nem rég is mindenesetre kiterjesztett alkalmazása, az iris előesésének se­gítése, meg néha a sebhez is, szivárványhoz is tapadt toknák rongálása által kárt okoz. Ott hol semmiféle lobos jelenség nincs, nincs szükség semmi orvosszerre, hol prolapsus van, ott árt. Nem használja, csak akkor, ha szívárványláb mutatkozik s a benmaradt kéreg­darabokkal összenövés; ilyenkor 3—4 csepeg­­tetést s morphium-fecskendést alkalmaz. Ha az krisis több nappal a műtét után tör ki, meleg borogatást is rendel, a homlokra higanyos és belladonnás kenőc­csel. Legtöbb betege most már épen nem kap atropint. Ha a műtét után 12 órával még fájdalmas a szem, genye­­déstől kell félni. Ha valóban ezt látja a megtekintéskor is, de­­sinficiáló eljárást követ. Legelőbb is megnyitja a sebet a kautsuk­­pálczával, aztán eserint csepegtet s az alsó szemhéj belsejét car­­bolsavas (1 : 200) langyos oldattal mossa meg. Ha nagyobb duzzadást lát, ilyenből borogatást rendel. Ha az 1. vagy 2. na­pon kevés váladék mellett szürke csíkot lát a seb alatt és zavaros csarnokvizet, minden órában megmossa a sebet sósavas chinin oldatával (1:150), egy kautsuk-tömlőből csepegtetve azt lassan­ként. Ugyanezzel itatott ruhát borít a szemre, melyet gyakran tisztogattat. A beteg naponta másfél gramm chinint kap belső­leg is. Néha lábellenes hatást csak műtéttel érhetünk el. Ha a 4. vagy 5. napon lobos jelenségek mutatkoznak a szivárványban vagy sugártestben, ez sokszor attól van, hogy az iris vagy a tok a sebbe van szorulva s a rongálás által okoz izgalmat. Ilyenkor várakozás nélkül a W.-féle olló­ csipeszhez kell nyúlnunk s át­metszve a feszülő tokot és szivárványt véget vetünk a veszélynek. Ezen eljárásról, mely sajátja, s melyet sokan valódi lelkesedéssel fogadtak, hosszasan s tanúlságosan beszél a fejezet. Majd rövi­den elmondja, milyen változások történtek újabban a hályogki­vétel methodusában, s ismerteti saját módjait: a kis lebenyű com­­binált kivonást s a szívárvány-kimetszés nélküli körzeti lebenyes metszést, melyekről azonban nem tudja bebizonyítani, hogy rájok szükség volt. (Vége következik.) Jo Közlemények a szemészeknek Heidelbergben 1879-ben tartott 12-ik gyűléséből. I. 1. Knies, Iritis serosa. A savós szivárványhártyalob fontossága a szemre nézve és az idevágó kórbonczi észleletek ritkasága igazolják — mondja előadó — egy eset közlését, melyet tavaly észlelt, s az elha­lálozás után vizsgálni volt alkalma. Az illető 19 éves hajadon 1878 január hó 25-én vétetett­­ fel a zürichi Canton-kórházba, mindkét szemén typikus savós szivárványhártyalobbal. A bal szem Descemet-hártyáján gombos­­tűrő-mekkoraságú csapadékok sűrű csoportosulása volt látható. Ujjakat a szem 12' távolról meg bírt számlálni, a háttér azon­ban nem volt kivehető. A jobb szem emmetropikus és S-i és pontszerű csapadék a Descemet-hártyának csak alsó részletében mutatkozott. Az üvegtest tökéletesen tiszta, az idegdombos a ha­tározatlan piros, kissé elmosódott és az egyenlítő táján a fes­­tényhám gyérült. Szivárványodanövés egyik szemen sem volt. Alkalmaztatott atropin, zsongitó szer, nedves meleg az erő­sebben megtámadt bal szemre. Négy nappal később a bal szem mellső csarnoka szúrcsapoltatott, s a szaruhártya gyengéd dörzsö­lése által a­ csapadék nagyobb része az ismét meggyűlt csarnok­­vízzel együtt kifolyt. De ennek kevés befolyása volt a láterőre. A csapadék csakhamar regenerálódott, úgy hogy február hóban nem mutatkozott nevezetes javulás a látásra nézve. A jobb szem látása nem változott, a bal 20' távolról számlálta meg az ujjakat. Márczius hó elején a beteg hirtelen laryngitis és bronchi­tis crouposa-t kapott, mihez tüdőüszkösödés csatlakozott, melye­k nek márczius 6-án áldozatává esett. Másnap a szem kivétetett. A vizsgálat eredményének csak leglényegesb részét akarom ezúttal közölni, szándékom lévén legközelebb ez esetet körülmé­­­­nyesen fejtegetni. A szaruhártya csapadékai legkisebb részben állottak egy, két, három vagy több sejtből, melyek a Descemethártya sértetlen belhámján feküdtek, a nagyobb csapadékoknál a sejtek proto­­plasmája összefolyt, úgy hogy számukat csak a magvak után lehe­tett megbecsleni. Ezen nagyobb lerakodások után, kivált a köz­

Next