Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-02-29 / 1. szám
. A munkának egyik része sem mutatja annyira Wecker radicalismusát, mint a lencse bajairól szóló két (26—32.) felolvasás. Az eredetiségre törekvés és a tapasztalás adta bátorság sajátosan vegyülnek ezekben. Érdekes mindjárt az, mit a senilis hályog operálhatóságáról mond ; ő, ki az iridectomiát minden áron kerüli, ki a kéregből visszamaradt csomók által izgatást nem hiszi, valószínűleg csak azért, hogy „non ita sicut alter“ tegyen, mint humánus és kötelességszerű dolgot említi az éretlen hályog operálását, hogy „a megvakulás kínjaitól megkíméljük a beteget — és tanácsolja, hogy jó nagy sebet ejtsünk, s „jó nagy darabot vágjunk ki az irisből. Állítja, hogy mihelyt az olvasás lehetetlenné vált, ha bizonyos, hogy a hályog nem komplicált, azonnal méltó operálni, s hogy az eredményben nincs különbség. Sokszoros ellenmondás más alkalmaknál kifejezett nézeteivel szemben , de annyit tanulhatunk belőle (a felhozott pár esetből), hogy mindez valóban megtörténhetik, s olyankor a bravour annál teljesebb. Ami magát a hályog eltávolítását illeti, e műtétre vonatkozó nézetei igen is ismeretesek, legalább annyiban, hogy azok a vonalasság és az iris kimetszése ellen irányulnak, hogy igen sokfélekép változtak néhány év alatt s végre is — egy időre legalább—a Davies-félével igen közelálló (sőt attól csak lényegtelenebben különböző) módban állapodtak meg. E könyvben igen röviden érinti ezt; főleg a kezelésről, a műtét utáni eljárásról szól s amit ezekről mond, érdemes volna szóról-szóra ideigtatni. A bő tapasztalás sok olyanra tanította, mi a hályogműtétet végzőkre nézve sarkalatos fontosságú újítást képez. Egyik fő gondja az, hogy a seb zugába a szivárvány szárai bele ne szoruljanak, s nem kételkedhetünk rajta, hogy az eredmény biztosítására sokat tesz, ha azon körülményt és sokszoros rész következéseit megelőzhetjük. E czélra W. két eszközt honosított meg : a kaulsuk-pálczát és az eserint. Mikor a hályogos lencse a seben távozott a szemből, azonnal egy csepp eserint cseppent a kötőhártya alsó redőjébe, hogy a szivárvány visszahúzódjék ; ha az hamarjában nem történik, a kautsuk pálczával nyomja vissza s teríti azt ki a maga rendes helyén. Csekély dolognak látszik, s mégis rendkívül fontos e művelet, az említett kis pálcza, pedig e czélra valóban sokkal alkalmasabb mint Daviel kanál. Bizonyára fontos dolog, hogy a seb szivárványtól kéregmaradékoktól, tok lebenytől egészen tiszta legyen s W. ajánlatai s utasításai épen ezen czél elérésére törekszenek és követésre méltók. E végett is czélszerűnek látszik azon óriási szívárvány-kimetszésektől, minek régebben divatban voltak, elállani; kis öbölszerű coloboma szárait sokkal könnyebb visszaterelni s megóvni a sebbe tapadástól. A műtét utáni elbánásról szólva említi, hogy Gradenigo és Gayet köteléket épen nem használnak, ő maga is inkább csak azért használ, hogy a betegek kedvelik s alatta nem féltik úgy szemüket , csak az operált szemet köti be. „A kórodai kísérlettétel“ szempontjából újabban az antisepticus köteléket is alkalmazza; annyit már mondhat felőle, hogy absolut védelmet a sebfertőzés és gengedés ellen nem nyújt. A spray alatt operálást nem próbálta meg s igen helyesen oly felesleges complicálásnak tartja, mely nem igen alkalmazható jól ezen műtéthez. Különben is tudjuk, hogy a sebfertőzés, ami nem igen történik a nélkül sem a műtét alatt, hanem utána,) épen olyan gyakori a spray használata mellett is. És végre tegyük hozzá: ha valóban a közhártya felől ható fertőzés okozza a genyedést és sebbajokat, könnyű kiválogatnunk az oly hurutos vagy könytömlő-lábos személyeket, kiknél ez előre valószínű s néhány napig helybeli előkészítés alá vetni borsavas borogatás által, s ami fő: az ilyeneknél állandóan széles kötőhártya-lebenyt alkotni a műtét alkalmával. Igen fontos, mit az atropin műtét utáni használatáról mond. Kifogása van ellene, nem csak azért, mert a váladékot szaporítja és némelyek alig tűrhetik, hanem azért is, mert még nem rég is mindenesetre kiterjesztett alkalmazása, az iris előesésének segítése, meg néha a sebhez is, szivárványhoz is tapadt toknák rongálása által kárt okoz. Ott hol semmiféle lobos jelenség nincs, nincs szükség semmi orvosszerre, hol prolapsus van, ott árt. Nem használja, csak akkor, ha szívárványláb mutatkozik s a benmaradt kéregdarabokkal összenövés; ilyenkor 3—4 csepegtetést s morphium-fecskendést alkalmaz. Ha az krisis több nappal a műtét után tör ki, meleg borogatást is rendel, a homlokra higanyos és belladonnás kenőccsel. Legtöbb betege most már épen nem kap atropint. Ha a műtét után 12 órával még fájdalmas a szem, genyedéstől kell félni. Ha valóban ezt látja a megtekintéskor is, desinficiáló eljárást követ. Legelőbb is megnyitja a sebet a kautsukpálczával, aztán eserint csepegtet s az alsó szemhéj belsejét carbolsavas (1 : 200) langyos oldattal mossa meg. Ha nagyobb duzzadást lát, ilyenből borogatást rendel. Ha az 1. vagy 2. napon kevés váladék mellett szürke csíkot lát a seb alatt és zavaros csarnokvizet, minden órában megmossa a sebet sósavas chinin oldatával (1:150), egy kautsuk-tömlőből csepegtetve azt lassanként. Ugyanezzel itatott ruhát borít a szemre, melyet gyakran tisztogattat. A beteg naponta másfél gramm chinint kap belsőleg is. Néha lábellenes hatást csak műtéttel érhetünk el. Ha a 4. vagy 5. napon lobos jelenségek mutatkoznak a szivárványban vagy sugártestben, ez sokszor attól van, hogy az iris vagy a tok a sebbe van szorulva s a rongálás által okoz izgalmat. Ilyenkor várakozás nélkül a W.-féle olló csipeszhez kell nyúlnunk s átmetszve a feszülő tokot és szivárványt véget vetünk a veszélynek. Ezen eljárásról, mely sajátja, s melyet sokan valódi lelkesedéssel fogadtak, hosszasan s tanúlságosan beszél a fejezet. Majd röviden elmondja, milyen változások történtek újabban a hályogkivétel methodusában, s ismerteti saját módjait: a kis lebenyű combinált kivonást s a szívárvány-kimetszés nélküli körzeti lebenyes metszést, melyekről azonban nem tudja bebizonyítani, hogy rájok szükség volt. (Vége következik.) Jo Közlemények a szemészeknek Heidelbergben 1879-ben tartott 12-ik gyűléséből. I. 1. Knies, Iritis serosa. A savós szivárványhártyalob fontossága a szemre nézve és az idevágó kórbonczi észleletek ritkasága igazolják — mondja előadó — egy eset közlését, melyet tavaly észlelt, s az elhalálozás után vizsgálni volt alkalma. Az illető 19 éves hajadon 1878 január hó 25-én vétetett fel a zürichi Canton-kórházba, mindkét szemén typikus savós szivárványhártyalobbal. A bal szem Descemet-hártyáján gombostűrő-mekkoraságú csapadékok sűrű csoportosulása volt látható. Ujjakat a szem 12' távolról meg bírt számlálni, a háttér azonban nem volt kivehető. A jobb szem emmetropikus és S-i és pontszerű csapadék a Descemet-hártyának csak alsó részletében mutatkozott. Az üvegtest tökéletesen tiszta, az idegdombos a határozatlan piros, kissé elmosódott és az egyenlítő táján a festényhám gyérült. Szivárványodanövés egyik szemen sem volt. Alkalmaztatott atropin, zsongitó szer, nedves meleg az erősebben megtámadt bal szemre. Négy nappal később a bal szem mellső csarnoka szúrcsapoltatott, s a szaruhártya gyengéd dörzsölése által a csapadék nagyobb része az ismét meggyűlt csarnokvízzel együtt kifolyt. De ennek kevés befolyása volt a láterőre. A csapadék csakhamar regenerálódott, úgy hogy február hóban nem mutatkozott nevezetes javulás a látásra nézve. A jobb szem látása nem változott, a bal 20' távolról számlálta meg az ujjakat. Márczius hó elején a beteg hirtelen laryngitis és bronchitis crouposa-t kapott, mihez tüdőüszkösödés csatlakozott, melyek nek márczius 6-án áldozatává esett. Másnap a szem kivétetett. A vizsgálat eredményének csak leglényegesb részét akarom ezúttal közölni, szándékom lévén legközelebb ez esetet körülményesen fejtegetni. A szaruhártya csapadékai legkisebb részben állottak egy, két, három vagy több sejtből, melyek a Descemethártya sértetlen belhámján feküdtek, a nagyobb csapadékoknál a sejtek protoplasmája összefolyt, úgy hogy számukat csak a magvak után lehetett megbecsleni. Ezen nagyobb lerakodások után, kivált a köz