Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1889-06-30 / 3. szám

Melléklet az »Orvosi Hetilap« 26. számához. Budapest, 1880. évi junius 30. 3. SZ. S­ZEMÉSZET Szerkeszti SCHULEK VILMOS tanár. Tartalom. Kiray Arisztid (dr. A kóros színlátóterek megítélésére szolgáló épéleti mértékről. — Csapodi István dr. A kötőhártya gu­mükór­­járól. — Jírász Emil dr. Irideremia totalis congenita. — Szemelvények. — Vegyesek. ,A kóros színlátóterek megítélésére szolgáló épületi mértékről. Közli: Kiray Arisztid szigorló orvos.­ A retina periph­erikus részeinek ugyanazon functióit vizs­gálhatjuk, mint a sárga folt functióit; t. i. az alaklátást, a fényérzést s a színek iránti fogékonyságát s magatartását. A következőkben főleg ez utolsóra terjeszkedem ki. A dolog természetében fekszik, hogy a retina peripheriá­­jának vizsgálata nem oly egyszerű s nem oly könnyen ki­vihető, mint a sárga folt látásának vizsgálata, a­melynél csak egy kis területet kell vizsgálnunk, míg az előbbinél egy egész félgömb területét kell vizsgálni. De még azonkívül is sok más dolog teszi kedvezőtle­nebbé e vizsgálatot. Graefer e tekintetben a következőket említi: A fénysugarak aberratiója annál nagyobb, mennél peripherikusabb az illető retinarészlet helye. A megvilágítás fogy a peripheria felé. A corneán és lencsén való reflexió kö­vetkezménye, hogy annyival kevesebb fénysugár jut a peri­pheria egy bizonyos részére, mennyivel távolabbra fekszik az a sárga folttól. Végre hozzájárul a retina boncztani szerkezete is, mert míg a csapok száma a peripheria felé fogy, addig a pálezikák száma nő; és mivel a csapok azok, melyek a látást közvetítik, a pálezikák pedig csak a fény felfogására szolgál­nak, azért a látás a peripheria felé mindinkább tompul. Színvizsgálatok. Színvizsgálatok megejtésénél akár a centrális, akár a periph­erikus látásra vonatkoznak azok, Graefe szerint a követ­kezőkre kell figyelni: Színvizsgálatoknál a szem igen könnyen kifárad s egész más eredményeket ad, mint egy adoptált szem. A színvizsgála­tokat nem szabad hosszabb időre kiterjeszteni s vizsgálat köz­ben is a szemet többször kell pihentetni. Nagy befolyással van a színek perceptiójára, maga a szín mineműsége, továbbá a megvilágítás foka. Ajánlatos csak a fehér felhőktől visszavetett fényt felhasználni szín­vizsgá­latok­nál s óvakodni kell attól, hogy színes megvilágításban vizsgál­junk. Nem közömbös, hogy milyen az alap színe, melyen a színes vizsgálati lapok vannak s ajánlatos a vizsgálatoknál fekete vagy fehér alapot választani; de még akkor is szám­ba­­veendő különbségek jönnek létre. A színes felületnek bizonyos terjedelemmel kell bírnia, mert egy bizonyos látószögön alul a színeket még egyenes ránézésnél sem vizsgálhatjuk. A színek jobban lesznek észrevehetők, ha azokat mozgatjuk. A színvizs­­gálat megejthető tiszta (színképi) színekkel és kevert (színes pa­piros) színekkel. A közönséges színekben t. i. több szín van egyesítve; azért ajánlatos a színvizsgálatok megejtésénél oly színeket választani, melyek lehetőleg tiszták, azaz lehetőleg kevés más színnel vannak keverve. A Heidelbergában 1869-ben tartott szemészeti congressus meg is határozta azon színeket, melyek mint a színképi színekhez legközelebb állók, alkalma­zandók színvizsgálatoknál. A színlátóterek: A retina peripl­erikus részei működéséről, annak állapo­táról, más szóval a periplierikus látás látóélességéről akarván gyors és pontosabb képet nyerni, leghelyesebben járunk el, ha a színes látótereket, azok határait vizsgáljuk. A retina peri­­pheriájának egyes részei nem egyféleképen viselkednek a színek iránt, nevezetesen bizonyos részek bizonyos körülmények között egyáltalában nem képesek színeket percipiálni, felis­merni, mások csak bizonyos színeket, ismét más részek minden­féle szín percipiálására képesek. Ha a látótérméréseknél alkal­mazott fehér papiros helyett színes papírokat alkalmazunk s azokat centripetalis irányban mozgatva azon helyeket jelezzük, a­hol az illető a színt helyesen felismeri, oly határokat fogunk kapni, melyek a látótér határaival párhuzamosak, illetőleg megfelelően haladnak, de amannál szőkébbek. Úgy találjuk, hogy a látótér legperipherikusabb részén van egy övalakú terület, hol semmiféle szín nem ismertetik fel. Ezt befelé hatá­rolja azon terület, hol a kék szín lesz felismerhetővé, ezt is­mét egy másik, hol már a sárga szín is lesz látható; a cen­trum felé haladva oly területet találunk, melytől befelé min­denütt a piros szín ismertetik fel s végre a zöl­d is. A színek tehát bizonyos mezők kiterjedéseiben jutnak észrevételre, me­lyek concentrikusan vannak elrendeződve és a különféle színek­nél különböző kiterjedésűek. Ezek képezik az illető színek látótereit; ezeknek a peripheria felé eső határait szoktuk az illető színnel egyező vonalakkal a schemákban megjelölni, hogy könnyen tájékozódhassunk. Ha egy egységes s meg­határozott vizsgálati eljárást alkalmazunk, azt fogjuk találni, hogy ezen határok egy és ugyanazon szemnél állandók és a különféle egészséges szemeknél is a területek nagyságára nézve csak csekély ingadozásoknak vannak alávetve, továbbá, hogy változnak bizonyos betegségeknél s hogy ezen változás a beteg szem állapotával aki összefüggésben van. A színes látóterek sok esetben a diagnosis megállapításánál segédeszközül szere­pelnek, sőt bizonyos kóros esetekben felvilágosításokat adnak, a­hol különben semmi más eszközzel nem lehet a szemben eltérést találni, végre némely esetben prognostikai tekintetben is bírnak értékkel. Nem valószínűtlen s teljes joggal várható, hogy a színes látóterek vizsgálata által nemcsak érdekes adat fog kiderülni, de fontos kérdések megoldását is előmozdítani fogja.­ ­Ezen munka 1889-ben a budapesti m­. kir. tudomány-egyetemen pályadíjat nyert. 3 Graefe-Saemisch. Handbuch der Augenheilkunde, u­. 11. Színlátóterekre vonatkozó irodalom. A következőkben az erre vonatkozó irodalmat akarom röviden megismertetni, kivonatilag közölve az illető szerzők e téren szerzett tapasztalatait és vizsgálódásaiknak eredményeit. Az első, ki a periph­erikus színlátással foglalkozott, Pur­kinjev volt, a­ki észlelte, hogy a piros szín (zinnober) az ő látóterén kívül sárgának látszik (70°-nál) illetőleg narancs­színűnek. A kék a látótér legkülsőbb szélén fehéresnek látszik; az ibolya szín kéknek s körülbelül csak 60°-tól kezdve be­felé ismerhető fel valóban ibolyának. Hasonlóképen a zöld szín is bizonyos változatokban mutatkozik. Ha zöld papírlapot vi­szünk a perimeter mentén a centrum felé, előbb fehérnek majd 3 Purkinje. Beobachtungen und Versuche zur Physiologie der Sinne. 1825.

Next