Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)

1896-03-01 / 1. szám

mindkét szemével szokatlan módon pislogni kezdett. Szemeit egyébként teljesen egészségesnek érezte. A pislogás mind gyakoribbá vált, sőt egy-egy pillanatra a szemhéjak görcsösen el is záródtak, midőn azokat a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudta kinyitni, így fokozódván betegsége, több orvoshoz folya­modott segítségért, kik mindenféle külső-belső szereléssel, villamozással kezelték baját, de eredmény nélkül. Baja javulás helyett folyton súlyosbodott s lassan annyira fokozódott, hogy mintegy év óta hazulról már el sem mer távozni, mert a pislogást csakhamar egy negyed sőt egy fél óráig is eltartó görcsös szemrészáródás követi, midőn kénytelen egy helyben bevárni a roham elmúltát, mert szemrését még kezei segé­lyével sem képes megnyitni s nem lát. A betegség súlyos­ságának feltüntetésére a beteg által elmondott s vele az utóbbi időben megtörtént esetet kívánom felemlíteni. A beteg, ki mint említem, baja miatt nem szívesen ment el hazulról, üres idejében a házukhoz tartozó nagy kertben szokott sétálgatni, hol a járást jól tudta s ha baja reá is jött, nem szégyelte magát senkitől. Egy alkalommal szintén megszokott kerti sétáját végezte, midőn hirtelen a pislogás beállása jelentette a roham közeledtét, miért sietni kezdett, hogy egy nem messze levő padhoz jusson s a roham elmúltát ott ülve bevárja. Minden sietsége daczára azonban útköz­ben szemei bezáródtak, látása elveszett, de bizakodva a hely ismeretében, vakon igyekezett a padot elérni. Menet közben azonban az irányt elvesztette, egy fának ment neki, mibe homlokát oly erősen bele­ütötte, hogy hányát esett. Erre megijedvén, tájékozását teljesen elvesztette, úgy hogy most félt felkelni, nehogy ismét valamibe megüsse magát. Jobbnak vélte fekvő helyzetben maradni s kimondása szerint körül­belül egy fél óráig maradt így, míg végtére a kezdethez hasonlóan pislogni kezdett s a roham véget érve a házba ment, hol véresre vert homlokát megmosogatta. A jó táplált, egészséges nő soha sem volt beteg. Szemei teljesen épek, egy mérsékelt kötőhártya-hurutot leszámítva. Hysteriának nyoma sincs, lues nem volt. A betegnél 10—15 perczenként (néha a beteg állítása szerint egy órai szünet is van) a teljesen nyugodt szemhéjak görcsösen kezdenek ránga­­tódzni, melyek mindinkább fokozódnak oly­annyira, hogy csakhamar a szem környékében levő izmok is részt vesznek, midőn a beteg sajátszerű arczfintorítgatást végez. A 20—30 másodperczig tartó pislogás után, a szemhéjak görcsösen össze­záródnak, úgy hogy sem a beteg, de még más sem képes azt felnyitni. Az ily szemzáródás 2—3 percztől állítólag fél óráig is eltart. Én a leghosszabb rohamot 12 perczig tartónak találtam. A roham elmúltával, különösen, ha az sokáig tartott, a beteg a szemhéjakban s a szemkörnyéken tompa fájást érzett, való­színűleg az izmok tartós görcsös összehúzódása által feltéte­lezve. A záródás egész ideje alatt a szemhéjakon igen apró kis rángatódzást lehetett észlelni, de csak tüzetesebb vizsgá­latkor, különben azon benyomást tette, mint a­ki összes izom­erejével erőszakosan csukva tartja szemét. A betegnél a szájüreg, fogak (Graefe lágy szájpad­­fekély), fül (Rampoldi a fülbe cocain cseppegtetéssel szüntette meg a görcsöt) orrüreg teljesen ép volt s leggondosabb kere­séssel sem sikerült az egész testen úgynevezett „nyomó­pontokat“ felfedezni. Minthogy a beteg már évek óta észszerű kezelésben részesült eredmény nélkül, én a Schulek tanár úr által a blephoaro­spasmus idiopathikus alakjával előszeretettel ajánlott facialis ágak átmetszését, illetve kimetszését ajánlottam. A beteg műtevésre hajlandóságot mutatott, miért az egyik oldalon végre is hajtottam azon czélzattal csak egy oldalon, hogy feltüntethető legyen az operatív hatása, a nem operált oldallal szemben. Dr. Kabdebó János barátom szíves segítségével a műtétet oly módon hajtottam végre a bal oldalon, hogy a járomhíd fölött, annak közepén a felső széltől rézsűt lehaladván az alsó szélig 3 cm. hosszú csontig hatoló metszést tettem. A seb­széleket horgokkal lehetőleg széthúztuk s az így keletkezett sebü­reg egész aljáról a lágy részeket kimetszettem. Ennek czélja az volt, hogy a facialis ágak egyszerű átvágása után bekövetkezni szokott összenövését az idegszálaknak kikerüljem, azaz, hogy azokat resecáljam. Ezután még a csont fölött néhány metszést tettem, hogy a netán mélyen a csonthártyán húzódó apró szálakat is átvágjam. A sebescéleket két öltéssel egyesítettem s kötést alkalmaztam. A sebszélek négy nap alatt per primam egyesültek s helyét egy kis vonalas pirosas heg jelezte. Az eredmény feltűnő volt, a baloldali szemrésgörcs mint­egy varázsütésre eltűnt, csakis némi kis pislogás mutatkozott akkor, ha a jobboldali görcs — mely talán kissé szintén mérséklődött — előállott. Mint igen tanulságos összehasonlítást s az operatív jóságát megítélni engedő esetet, ekkor mutattam azt be az „aradi orvos-gyógyszerész egyesületinek. Jobb oldalon nyolcz nappal későbben végeztem a jelzett­hez hasonlóan a műtétet, melynek hatása szintén kitűnő volt. Jelenleg egy éve múlt az operational­, beteg teljesen egészséges, jól érzi magát, csak nagy ritkán kis pislogás elő­állása emlékezteti a volt kellemetlen bajára, de szemhéjgörcs (tonicus), szemrészáródás azóta soha még nyomaiban sem mutatkozott. Megemlítem még a teljesség kedvéért, hogy a bal facialis ágak átmetszésekor kevés, de a jobb átvágásakor tetemesebb könykiömlés volt jelen. A könyképződés jelenleg rendes. Az uvea sarcomájáról 29 eset alapján, in. Grósz Emil dr. egyetemi magántanár, szem klinikai tanársegédtől. Mivel csak ritkán nyílik alkalom arra, hogy az uvea sarcomájában szenvedő szemeket a korai stádiumban enucleáljuk, (27 klinikai esetünk közül 1 volt az I. s 9 a II. stádiumban), ezért ezek vizsgálatának különös érdeke van. A következők­ben néhány olyan esetről szándékozom beszámolni, a­melyekben az enucleálást a korai időszakban végezhettük. a­ F. S.-né, 39 éves nőt (a táblázatban a 12-dik eset) 1885. évi szeptember hó 25-dikén vették fel a szemklinikára. Jelentkezése előtt hét hóval fásult volt meg a szeme, látása megromlott s akkor állítólag a csarnokban vért láttak. A vérzés felszívódása után már észrevették, hogy a szivárványhártyán daganat ül. A vérzések ismétlődtek s a daga­nat folyton nőtt. Felvételkor a bal szemen felül s belül az episcleralis erek igen tágak, kanyargósak. E helynek megfelelően a csarnokban kávébarna, az iris s cornea közötti tért teljesen kitöltő, a pupilla köze­péig terjedő, itt gömbalakban vég­ződő az iris lapjával szorosan összefüggő daganat foglal helyet. Az iris egyébü­tt változatlan, közegek tiszták, szerafenék ép. Tensio alig emelkedett, visus -V20- Az enucleabis szeptember 20-dikán történt, a beteg már október 4-dikén eltávozott, de mint utólag értesültünk, metastasisban elhalt. Az 1894-ben feldolgozott szem átrmetszetét a mellékelt rajz mutatja. A corpus ciliareval és irissel egybeforrt daganat a lencsét félretolva, az elülső csarnok zugát 4 mm.-re kiszélesítve, mint egy második lencsealakú képlet foglal helyet. Legnagyobb részt kevéssé festékezett orsóalakú sejtekből áll. (1. ábra.) b) L. I., 41 éves férfi (a táblázatban a 20-dik sz.) első ízben 1889. április hó 29-dikén jelentkezett az egyetemi szem­klinikán. Akkor elmondta, hogy jobb szemének látása négy hó előtt hirtelen megromlott. Látása három méterről való ujjak olva­sására szorítkozott s a belül-alul jól látható libegő ideghártya leváláson kívül a macula liitaea tájékán 11­ a papillányi hosszú és V1 papillányi széles kevéssé kiemelkedő sárgás csomó foglalt helyet, mely fölött a retinalis erek szabadon húzódtak el. Másod- 1. ábra.

Next