Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)

1898-02-20 / 1. szám

4 ORVOSI HETILAP-SZEMÉSZET 1898. 1. sz. A másik veszély, mely a szemet közvetlenül a műtét után fenyegeti: a glaucoma. A discindált lencse ugyanis felduzzad s valószínűleg az elvezető zsilipek elzárása útján másodlagos glaucomát idézhet elő. Hippel, Vossius az esetek 4%-ban, Gelphe 38%-ban, mi pedig egy esetben láttuk. Ezen complication azonban elég könnyen segíthetünk, mert a cornea punctiója a feszülést alászállítja s a fájdalmat és izgalmat megszünteti, de hogy rossz vége is lehet, azt Hippel egy esete bizonyítja. Különben e complicatiót nem szabad kicsinyelnünk, mert igen zajos tünetekkel (fejfájás, álmatlanság) járhat, mi nemcsak a betegre nézve kínos, hanem az operálás szabatos végrehajtását is megnehezíti. Nem említem az iridencleisist, oly complicatiót, mely ugyan a szem elvesztésére is vezetett (Schröder), mivel úgy tartom, hogy ezt minden esetben ki kell kerülni. Az operálással csak indirecte függnek össze az érhártya és retina részéről fenyegető veszélyek. Ami a chorioretinitist illeti, az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az operálás nem segíti elő a folyamatot, sőt az accomodatio szünetelése még kedvező befolyást gyakorolhat, de hogy friss góczok is keletkezhetnek, azt Hippel négy esete igazolja. Ilyen körülmények között a sárga folt közelében keletkező s haladónak ígérkező chorioretinitis az operálás elhalasztását indokolttá teszi. Nagyobb veszélyt rejtenek magukban a vérzések, melyek keletkezésére az operálás alkalmával s utána bekövetkező tensio emelkedés és csökkenés elég alkalmat ad. Ha egyesek azt állítják, hogy az operatio meglevő vérzések felszívódására ad impulzust, úgy mások (Hippel, Schröder) friss vérzések keletkezését is látták. Ezen veszély szerencsére inkább az idősebbeket fenyegeti, kiknek érfajzata különben is kevésbbé ellentálló, e korban pedig mégis ritkábban operálunk. E két complicatiónál fontosabb az ablatio retinae. A kérdés a körül forog, hogy az ablatio retinae operálás után gyakrabban fordul-e elő vagy a nélkül. A felelet igen nehéz, mert nem elég az esetek száma, hanem hosszú észlelési idő is szükséges. Fukala Mooren adataiból azt igyekezett bizonyítani, hogy a nagyfokú myopiások 22°/0 ában leválik a retina, Otto ugyanezen adatokból 600'°t hozott ki, úgy hogy ma még ilyen módon nem lehet biztos számbeli adatokat nyerni. Hogy az operálás után közvetlenül nem gyakori a retinaleválás, azt már most is állíthatjuk s ha az ismert eseteket közelebbi bírálat alá vesszük, akkor kiderül, hogy Sattler azon három esetében, amelyben utólag spontán ablatio keletkezett, az operatio alkalmával üvegtest veszteség volt. E körülményt Otto, Hirschberg s Tithoff is hangsúlyozzák; megfoghatatlan, hogy még mindig vannak egyesek, kik az üvegtestveszteségnek alárendelt szerepet tulajdonítanak. Természetesen túlzás volna azt állítani, hogy az operálás megakadályozza a retina leválását. Hipper, Wray, Wecker, Ali, Solli közlései eléggé igazolják, hogy a myopiás szem aphakiás állapotában sem mentes e veszélytől. Ma legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a leválás operálás után nem gyakoribb, mint a nélkül. Ha most ezek után azt kérdezzük, hogy a nyújtott előnyök és az eredményt kockáztató veszélyek mérlege milyen következtetésekre jogosítanak, azt kell mondanom, hogy tekintettel azon helyzetre, amelyben a nagyfokú myopiások vannak, amely helyzet a kereset- és munkaképességet a legnagyobb mértékben befolyásolja, esetleg teljesen lehetetlenné teszi, az operálás jogosult. Minthogy azonban végrehajtása nem veszélytelen, a következő korlátozások indokoltak: 1. Ami mindenekelőtt a rövidlátás fokát illeti, 14 D.-n alul nem jogosult, mennél nagyobb a myopia foka, annál nagyobb árnyereség. 2. Fiatalabb korban kevesebb a kockázat s így az ajánlat is indokoltabb, kivételes esetben s e kivételt épen az egyén helyzete adja, előrehaladott korban is végrehajtható. 3. Egyszerre csak egy szemen operáljunk, a másikon csak akkor szabad az átlátszó lencsét eltávolítani, ha az első ízben operált szem már látóképessé lett. Ez óvatosság még öregkori hályogokkal szemben is helyes, de sokkal szükségesebb a myopia eseteiben. 4. Olyanok operálása, kiknek csak egy látó szemük van, ez idő szerint még egyáltalán nem engedhető meg. 5. A macula lutaea szomszédságában levő friss chorioretinitis s kiterjedt vérzések az operálás elhalasztását teszik ajánlatossá. 6. Végül nem szabad felednünk, hogy a kiknek látásélessége megbízható és ismételt látásvizsgálat után is 5/7-nél kevesebb, az operálástól keveset nyerhetnek. Ilyen korlátozások mellett sem magunk, sem betegeink nem fognak az operálásban csalatkozni. S tényleg az egyetemi szemklinikán eddig végzett operálások egyikében sem volt okunk a beavatkozást megbánni. 1895. márczius 28-dikától 1897. augusztus 31-dikéig összesen 12 esetben végeztük. (Ezeken kívül 3 most áll kezelés alatt.) Ez bizonyára nem nagy szám, hiszen egyetlen év alatt (1896) 9763 új ambuláns beteg közül 46 egyén szenvedett olyan nagyfokú myopiában, hogy az operálás egyáltalán számba jöhetett volna s ugyanezen évben 1026 nagyobb szemoperálást végeztünk, de úgy hiszem nincs okunk ez óvatosságot megbánni! Hirschberg (20), Schmidt- Rimpler (12), Fuchs, Panas, Haab (22) is ma még keveset operálnak, pedig beteganyaguk és operálási képességük megvan. Ami az eredményeinket illeti, a fénytörés két esetben 15 D., a többiben 18—20 D. csökkent, az absolut látásélesség emelkedése egy ízben ötszörös (?), 2 esetben kétszeres, a többiben kevesebb, mint kétszeres volt. Veszteségünk, mint említettem, nem volt, glaucomas roham egy ízben fordult elő, de punctióra megszűnt; iridectomiát egy esetben végeztünk. A műtéteket Schulek Vilmos tanár és segédei hajtották végre. Mindezekből kiderül, hogy Fukala-nak igaza volt, amikor 8 év előtt az ellenvetésekkel szemben a tapasztalásra hivatkozott, mert ma is áll az, hogy „die Zeit nur macht die seine Gährung kräftig“. Keratosis conjunctivae (A kötőhártya elszarusodása). írták: dr. Mohr Mihály szemész-főorvos és dr. Schein Mór rendelő körorvos az ált. munkás betegsegélyző pénztár kórházában. A „Gyógyászat“ 1896. évi 35. számában egyikünk leirt egy bőrbetegséget a „pityriasis rubra pilaris“-t, melyet eddig a szemen nem ismertek. Ugyancsak ezen dolgozatban felsorolta azon acut és chronikus infectiosus betegségeket, melyekben bőrbaj előfordul, amely a szemre is átterjedhet. Hasonlóképen felemlítette azon idült bőrbetegségeket is, melyekben a szem is participál. És ezek közé sorolta a szemen eddig le nem írt „pityriasis rubra pilarist“ is. Ma ismét a bőrnek egy állapotáról óhajtunk szólani, mely eddig a szemen leírva nincs. T. i. a „keratosis conjunctivae“-ről. A keratosis a bőrön eléggé ismert állapot. Erről tulajdonképen nincs mit mondani. T. i. ez a bőrön a normális állapot. Csak arról lehetne szó, hogy különböző esetekben az elszarusodás különböző módon változik, így pl. psoriasisnál az által, hogy a papillaris edények tágulnak, holott tyúkszemnél (clavus) az által, hogy a szaruréteg a többi réteg rovására vastagodik. A kötőhártya mint minden más nyálkahártya utánozza a bőr normális szerkezetét azzal a különbséggel, hogy határozott papillaris réteg nem constatálható rajta és hogy verejték-faggyúmirigyek és szőrtüszők nincsenek benne. Hámrétegből és substantia propriából áll, csakhogy ezen összetétel a kötőhártya különböző helyein különféle módosulatot szenved. A hámréteg a belső szemhéjszéllel párhuzamosan haladó zónában, mely a musc. ciliaris Riolaninak felel meg, többrétegű és mint a szemhéjszél epidermis rétegében és a bőrben még 1 Előadta dr. Mohr Mihály, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésén Trencsénben 1897. aug. 24-ikén. 2 Mohr Mihály, „Szembántalmak összefüggése körbajokkal“.