Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1901-02-24 / 1. szám

Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 8. számához. 1. szám. Budapest, 1901. évi február 24. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. TARTALOM. Imre József dr. : A trachoma-ügy és a szemkórházak. — Leitner Vilmos dr. : A cupragolról. — Falta Marezei dr.: A trachoma gyógyítása ichthargaimal. — Irodalom-szemle, — Vegyesek. A trachoma-ügy és a szemkórházak. Irta : Imre József dr., a h.-m.-vásárhelyi Erzsébet-szemkórház főorvosa. A m. kir. belügyministerium közelebbi időben eg}' füze­tet adott ki,1 melyben beszámol arról, mit tett 17 év alatt a trachoma ellen; hogy mit miért tett s a mit nem tett, miért nem tette. Bármely okból keletkezett e 27 lapos beszámoló, köszönettel tartozik a belügyministeriumnak mindenki, a ki e nagyfontosságú és nagy nyilvánosságot követelő ügy phasisai és adatai iránt érdeklődik. Sok adatot ugyan nem találunk e munkában, sőt mint bátor leszek megemlíteni, a trachoma-ügy hazai állását belőle épen nem lehet megismerni; de kiválóan alkalmas arra, hogy a belügyministerium gondolkozását, rend­szerét és a jövőre vonatkozó terveit megtudjuk. Ennek pedig van olyan jelentősége, mint bármely adathalmaznak. Az a nagy elismerés, melylyel a közegészségügyi szakértőjének a trachoma ügyében kifejtett működéséért adózunk, az az öröm, melyet ugyanily elismerésnek a külföldön való megnyilatkozása nekünk magyaroknak okoz, nem nyomhatja el sem az érdek­lődést -a belügyministerium tervei, sem a kritikát az eddigi eljárás esetleges hiányai iránt. A trachomaügyben oly sok jó dolog történt már, hogy a róla gondolkozó szakember az egésznek nem okozhat már kárt kifogásaival vagy eltérő néze­teivel, csak hasznot a részletek esetleges tökéletesítésével. A füzet különösen bőven foglalkozik a trachomaügy nehézségeivel, azon akadályokkal, melyek az óvó és gyógyító eljárások sikerét gátolják; ezek magyarázata szinte mentege- tődzéssé alakul. Pedig azon kijelentést, hogy „a trachomát nehány év alatt kiirtani, illetve a rendes mederbe visszaszorí­tani nem lehet; arra több generation át folytatott munka szük­séges“, minden szakorvos aláírja s az ellenkezőt senki sem követeli. A belügyministerium helyzete e téren elég nyugal­mas ; a munka eszközei meg vannak adva, eredményei elle­nében komolyabb elégületlenség nem nyilvánult s a trachoma­elleni intézkedésekre vonatkozólag is, tudtommal, csak igen gyér és ártatlan felszólalások történtek; ezek sem azt rosszal- ták, a mi történt, hanem javasoltak még ahhoz olyanokat, a mik nem történtek s a miket a rendszer tovább fejlesztésére alkalmasaknak gondoltak. Ebben a nyugalmas helyzetben, mint e jelentésből látható, a belügyministerium tovább haladt a maga útján; az utolsó 8 év alatt erélyesebbé tette s jobban kiterjesztette a trachomaügyi eljárást; ezen idő óta keletke­zett nyolcz trachoma-kórház, a budapesti szt. István-kórház tracho- más osztálya, tehát a trachomában szakértő orvosok kiképzé­sének központja s ezenkívül 1899-ben 42 állami trachoma­orvos volt alkalmazva és 18 körorvos kapott e bajban szenve­dők kezelésére külön rendes fizetést. Ezen idő alatt fejlődött a hódmezővásárhelyi szemkórház is odáig, hogy a belügy­ministerium évi 2000 korona segélye alapján új épületet emel­hetett s ágyait 40-re szaporíthatta. Az utóbbi években lett bizonyos tekintetben mintája a mi eljárásunk Poroszországnak (úgy hogy Greeff berlini rk. tanár 1897-ben Danzigban tartott cursusaiban a magyarországi trachomaelleni hatósági eljárást rendszeresen tárgyalta) és legutóbb az is kiderült, hogy Torontál- megye három déli járásában már csak l'2°/n-a trachomás a lakosságnak, nem 4'5°/o mint 1883-ban, tehát 16 évvel előbb. 1 A trachnma-ügy Magyarországon 1883—1900-ig. Közzéteszi: a m. királyi belügyministerium. Budapest, 1900. A belügyministerium azonban úgy látszik még sem igen elégedett a helyzettel; a kiadott füzetben olyan panaszok van­nak a közönség, a hatóságok és orvosok ellen, melyek erre mutatnak s melyek mindnyájunk tapasztalása szerint alaposak. „Legtöbbnyire még az intelligensebb beteg is megunja a hosszú gyógykezelést . . . ily rendetlen gyógykezelés mellett, még ha szakavatott kéz is végzi — mely azonban nem mindenütt áll rendelkezésre — végleges és alapos gyógyulás csak aránylag kevés esetben érhető el.u (7. 1.) „Hogy azon betegekkel szemben, kiket a hatóság kényszerít a kórházba menni, az említetteken kívül még milyen nehézségek merülnek fel, azt legjobban illustrálja a beteg és orvos közt folytatott liarcz vége — a beteg szökése a kórházból1,1 (8. 1.), „. . . az illető községi vagy körorvos különböző okoknál fogva nem mindenütt alkalmas ezen működésre“ (18. 1.), „. . . az illetékes hatóságok csak későn idézik maguk elé az orvosok által bejelentett mulasztó betege­ket-“ (u. o.), „sőt aggodalommal nézünk a jövőbe, mivel az ország többi részeiben sem pótolhatók az állásukat elhagyó állami trachoma-orvosok“ (19. I.). Valóban igen nagyok a trachoma-ügy nehézségei. Talán semmi sem illustrálja jobban, mily tanácstalanul áll a legszak- értőbb ember is a gyakorlati eljárás nehézsége előtt, mint az a csodálatra méltó ötlet (mely azonban költségességénél fogva „nem lesz sokáig folytatható“, meg azért sem, mivel e czélra alkalmazható szakképzett orvosok hiánya miatt már az eddigi 6 orvos sem bocsátható Szeged városnak rendelkezésére), hogy Szeged külterületének egy részén állami trachoma-orvosok utaz­nak tanyáról tanyára, lakásukban keresve fel a betegeket, a kiknek, ha dolga van, otthon sem várhatják meg s ha nincs, hozzájuk is elmehetnek. Az ilyen rendszer az eszközökben való legnagyobb megszorultságot mutatja s a ki a parasztság eszejárását ismeri, tudja, hogy ezzel az egész ügy kompro­mittálható, mert az ily módon kötelességétől (az orvoshoz el­járástól) felmentett beteg, kinek „helyébe megy“ az orvos, annál kevésbbé fogja azt hinni, hogy neki érdeke és köteles­sége szeme gyógyítása végett bizonyos terheket viselni. Ebből a füzetből magából kiderül, hogy a legnagyobb bajok a következők : 1. a trachomás emberek legnagyobb részé nem veszi baját komolyan és nem bízik a gyógyítás haszná­ban ; 2. nincsen elég képzett orvos a baj ellen való sikeres eljárásra; 3. a trachoma hosszú baj, melynek állandó kezelése gazdasági okokból is ritkán lehetséges; 4. a hatóságok közre­működése nem kielégítő. Ezeknek a tudása indított engem arra, hogy 1893-ban előadást tartsak a budapesti kir. Orvos­egyesületben „A trachomások meggyógyitása“ czímen, melynek befejezéséül, úgy gondolom, elég szerényen, bár nyíltan, némi bírálatot gyakoroltam a trachoma ellen addig történt intézke­déseken s egy pár olyan javaslatot tettem, melyeket az Orvos­egyesület helyesnek talált s a nagyin. Belügyminister úrhoz intézett emlékiratban megfontolásra és elfogadásra ajánlott. A javaslat lényege az volt, hogy a nép hajlandóságát baja gyó­gyíttatására meg kell nyerni sok jó eredmény felmutatásával s hogy az lehető legyen, jól képzett szakemberekre kell bízni a súlyosabb esetek kezelését, a községekben működő orvosok ellenőrzését és vezetését s hogy ilyeneket évről évre nagyobb számmal lehessen kapni, apránkint több kis (mintegy 30 ágyas) szemkórházat kell felállítani a trachomaelleni eljárásra meg­szavazott összegből. Kimutattam, hogy egy ily szemkórház mibe kerülne, mennyi munkát végezhetne s hogy a mennyiben

Next

/
Thumbnails
Contents