Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)

1940-06-01 / 1. szám

ján, amely ezt a primaer glaukoma-ellenes és már-már elhagyott mű­tétet ebben a másodlagos esetben nézetem szerint a választható leg­jobb beavatkozásul kínálta. A benőtt kris­ szárak okozta feszülésemel­kedést Meller szerint is semmi más meg nem szüntetheti, mint a feszülés alatt álló szárak felszabadítása. Ez újabb széles szemteke­­megnyitással és a csarnokba vitt ollóval kényes beavatkozás lett volna. Sklerotomia a legegyszerűbb, pár pillanat alatt kész és tartósan kitűnő eredményű segítség volt. A sklerotomia anteriornak azt a moz­zanatát használtuk ki, ami primaer feszesség ellen végezve a leg­­kevésbbé ígér hatást: a kés hegyének végigvezetését az át nem met­szett ínhártyarész mentén. A keskenykést visszahúzás közben egészen szabályszerűen nekivezettük a sklera át nem metszett része belső fel­színének, hogy hegye a csarnokzugon menjen végig, mert így az éle elé került minden, ami nem oda való, a felhúzódott iris­ szárak és tokrész­let. Az iris abban a pillanatban lejebb húzódott s a beteg jelezte, hogy többet lát. A szem műtét után puha maradt, egy hónapon át 10—16 mm-t mértünk. A sokat szenvedett szem azonnal, szinte feltűnő fokban megnyugodott. Látása + 10­0 C + cyl 2’0 D = 25/6, VI-os nyomtat­ványt olvas. 5. K. K. 72 éves altiszt. Bal szemén tokból kivont elfolyósodott (Morgagni­­féle) hályogja sok vaskos maradékot hagyott. A látás csak 15/o-ra javítható. A ma­radék behasítása eredményt ígérne, mert közepe elég vékony. De a kivonás mel­lett szól az is, hogy a koloboma külső térde a maradékkal össze van nőve, továbbá, hogy a belső szár a sebbe csúszott. Ezért Graefe-késsel rövid sebet készítünk, és egyúttal a benőtt belső szárat a kés nekivezetésével izoláljuk. Azután tokhasító csípővel magát a tokot és a külső kolobomatérdet összekötő hidat ragadjuk meg és óvatosan levonjuk az íriszről. Az így szabaddá lett nagytömegű tokhályogot, továbbra is az adhaesiós nyélnél fogva, simán, egészében kihúzzuk a szemből. Ha ilyen nyelet előzetesen nem találtunk volna, a maradék­ kivonás, a szokott módon, valószínűleg csak üvegtest-veszteség árán sikerült volna. A műtét menetével meg lehettünk elégedve. De a gyógyulás még­sem volt sima. Hatodnap a seb dombosnak mutatkozott. Az operáció után négy héttel is nagy, 14 D-ás astigmia jelezte, hogy a beteg a gyó­gyulás alatt mégis csak üvegtestet nyomott a sebszélhez. A látás ugyan + 9­0 3 + cal 4­0 D-val 40/o, de az állapot nem megnyugtató. Ezért nem a műtét felelős, inkább a beteg nyugtalan viselkedése a követ­kező napokban. De a „kevesebb (az egyszerű beh­asítás) több lett volna“. Ha mindig nehezebb feladatokra vállalkozunk is, közben csak beleütközünk azokba a korlátokba, amik szerénnyé tesznek és kell is, hogy szerénnyé tegyenek.

Next