Szemészet, 1971 (108. évfolyam, 1-4. szám)

1971-03-01 / 1. szám

A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának közleménye (igazgató: Alberth Béla egyetemi tanár) A keratoprothesis műtétekről ALBERTH BÉLA Pettier de Quengsy-től (1771) származik a gondolat, hogy a látás visszaadása céljából az elszürkült corneába valami átlátszó anyagot kellene ültetni. Nussbaum 1853-Ъап és 1856-ban számolt be az első ilyen próbálkozásról. Ő egy ovális hegyi kristály darabot ültetett be kísérleti nyúl corneájába. Em­beren az első „cornea arteficialis” műtétet Weber végezte. Mások később üveg­gel és celluloiddal (Dimmer 1889) próbálkoztak, von Hippel (1877) emberen végzett 12 sikertelen műtéte alapján az eljárást kilátástalannak tartotta. Salzer a századfordulón quart-ot ültetett be egy elszürkült corneába és az 33 hónapig a helyén maradt. A műanyagok felfedezése újabb lendületet adott a cornea arteficialis-szal tör­ténő próbálkozásoknak. A szerzők egész sora, Györffy, Dorzee, Legrand, Dreifus, Vangsek, Sommer, Kuwabara, Binder, Wünsche, Stone és Herbert, valamint Thomas próbálkozott különböző műanyag corneák beültetésével. Klinikánkon az első, és hosszú ideig egyetlen alloplasticát 1954-ben végeztük egy mindkét szemére vak, többszörösen is sikertelenül operált betegen. Két hétig látott a beteg, majd retrocornealis membrán képződése miatt a látás újra elveszett. Öt hónap múlva pedig gyulladásos jelenségek kíséretében a „cornea arteficialis” kilökődött. E két postoperatív szövődmény miatt hosszú ideig nem sikerült tartós ered­ményt elérni. Elvileg ma is azt mondhatjuk, hogy a műcornea, vagy ahogy manapság nevezzük, a keratoprothesis nem maradhat véglegesen a helyén, mert a szervezet sehol nem tűri, hogy valahol is hámhiány legyen, és ha van, annak mindenképpen a megszüntetésére törekszik, tehát kilöki magából a hámhiányt okozó idegen anyagot. A keratoprothesis tehát mindaddig tulaj­donképpen biológiai lehetetlenségnek minősíthető, míg olyan anyagot nem találunk, amelyre a hám rá tud nőni. Gyakorlati szempontból azonban már nem nevezhetjük lehetetlennek, mert segítségével olyan esetekben adhatjuk vissza a látást akár hosszú évekre is, ahol minden más módszer eredménytelennek bizonyult. A siker annak köszönhető, hogy a Cardona (1962) által alkotott ún. through and through prothesis mélyen benyúlik a csarnokba és megakadályozza a retrocornealis membrán záródását. Ez okozta úi. legtöbbször a látás gyors elvesztését akkor is, ha maga a prothesis csak sokkal később lökődött ki, így volt ez saját ismertetett esetünkben is. Keratoprothesis műtétet általában olyan súlyos corneabetegségek esetében végezhetünk, mikor jó fényérzés és localisatio van, de a perforáló keratoplas­­ticától nem várhatunk eredményt. Ilyen elsősorban a cataracta műtét után keletkezett extrem cornea-oedema vagy hyalo­keratopathia. Szemészet 108. 1—6. 1971. 1 Szemészet V 41 J-

Next