Szent György, 1925 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1925-01-10 / 1. szám
I. évfolyam 1925 január 10 1. szám A MAGYAR LOVASSPORT EGYESÜLET A LOVASSPORTOKKAL, LÓTENYÉSZTEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK TÉSSEL ÉS A SPORTOK EGYÉB ÁGAIÉS A SZENT-GYÖRGY OTTHONNAKKAL FOGLALKOZÓ KÉPES FOLYÓIRAT HIVATALOS LAPJa megjelenik minden hó 10-én és 25-én Szerkesztőség : Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. MASSÁNY ERNŐ Kiadóhivatal : BUDAPEST, IV., EGYETEM U. 4. Szent-György BUDAPEST, I., RETEK-UTCA 46. TELEFON : 114-78. TELEFON : 148-21. Olvasóinkhoz A múlt év tavaszán «Szent-György minden sportok lapja» címen egy sajtóorgánum indult meg, amely hivatva volt az elhanyagolt magyar lovassportokat és lótenyésztést felkarolni. A lap hivatásának kitűnően meg is felelt, mert bebizonyosodott, hogy nemcsak szükség van egy ilyen lapra, hanem nélküle a hazai lovassportok és lótenyésztés fejlesztése immár el sem képzelhető. Ezt a tényt mindenki meg is állapította, sajnos azonban, nem mindenki honorálta s bár az erkölcsi elismerés a legteljesebb mértékben meg volt, nem azonban az, ami nélkül ma lapot kiadni nem lehet. Ennek ellenére mégsem ez volt az oka annak, hogy a lap az ősszel megszüntette megjelenését. Egy már sokkal nyomósabb körülmény játszott itt közre és pedig az, hogy a lap céljaiban túlnőtt az adott kereteken. A kezdeményező Magyar Gazdák Lótenyésztő Szövetkezete elismerésreméltót végzett, de azt tőle igazán senki sem kívánhatta, hogy magának irodalmi allűröket vindikáljon és ügykörével mégis csak ellentétben álló lapkiadóvállalattal foglalkozzék. Soksok milliót áldozott arra a hat számra, amely a múlt évben megjelent, de meg volt ennek az az eszmei értéke, hogy megmutatta, mit kell és mit lehet ezen a téren nálunk ebben a kis országban is cselekedni. A Szent-György minden sportok lapja tehát megszűnt, miután fontos küldetését becsülettel és elismerésre méltó agilitással teljesítette. Nem szűnt meg azonban az az eszme, amelynek csíráját elvetette. A hazai lótenyésztésnek, a hazai lovassportoknak lelkes barátjaiból egy új önzetlen csoport alakult, amely áthatva lovasügyeink kulturális és nemzetgazdasági fontosságától, elhatározta s anyagilag mindjárt biztosította is egy új lapnak megjelentetését. Az új lap alapítóinak nemes intencióit az illetékes tényezők is siettek honorálni s a m. kir. miniszterelnökség 1924. évi december 31-én kelt 8571/M. E. III. számú rendelettel az 1920. évi 4578/M. E. számú kormányrendelet 6. §-a alapján lapunk felelős szerkesztőjének és kiadójának megengedte, hogy Buda-Pesten « . „ .. Szent-György címen havonként kétszer megjelenő sport (jellegű) időszaki szaklapot jelentethessen meg. AMagyar Lovassport lapkiadóvállalat — amely cím foglalja magában azokat, akik az új lap anyagi bázisát megalapozták — az új Szent-György-öt havonta kétszer és pedig minden hó 10-én és 25-én rendszerint tizenhat oldalon adja ki. Amidőn erről örömmel értesítjük. Olvasóinkategyben bejelentjük, hogy külön programmot nem adunk. Működési irányunkat a hazai félvér-tenyésztés elhanyagolt volta szabja meg. Ettől eltérnünk nem szabad és nem lehet s éppen ezért szent meggyőződésünk, hogy t. Olvasóink hatalmas táborát gyűjthetjük zászlónk alá. Csak egy kérésünk van s ez az, hogy t. Olvasóinkban nem csupán az előfizetőt, a lap vásárlóját lássuk, hanem a lelkes munkatársat is, aki híreivel, adataival, cikkeivel, tanulmányaival bennünket állandóan felkeres s így lehetővé teszi nekünk, hogy nehéz kultúrmunkánkat az egész ország lovas társadalmának energikus támogatásával végezhessük és lapunkat sokoldalúvá, elevenné tehessük.