Szent György, 1929 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-10 / 1. szám
nENTUORU_______________________________________ ’vvvVvvvyvvvvyvvvvvvvvvv^VVVVVVV várhatunk. Közönségünk nagy része még ma sem érti meg, hogy a lovassport és a lótenyésztés fejlesztése irodalom nélkül lehetetlenség. Ennek bizonyítására nem akarunk megint külföldi példákra hivatkozni s csupán annyit jegyzünk meg, hogy ha ebben a munkában törzsolvasóink az ügyérdekében maguk is segítségünkre sietnének s mindenki csak egy új hívet toborozna az egyetlen magyar lovaslapnak, akkor már régen elérhettük volna régi vágyunkat és pedig a laggyakoribb megjelentetését és árának leszállítóKedves sógorasszony! Nagyon örülök, hogy ,a múltkori vadászati cikkem annyira tetszett, bevallom, nem Te vagy az egyedüli, ki megdicsért, sok öreg lovas szívének esett jól a kis epizód. Ellenben ne gondold, hogy egy szezonban több vadászatról is érdemes írni. Az, ki részt vett a vadászaton, szívesen elolvassa, holott a többi olvasót a legszebb ráni, a legnagyobb vizesárok sem érdekli ha nem volt jelen. Gentlemanin lóápolók sem akadnak mindig s még ha akadnának, akkor is unalmassá válna az ismétlés. No de, mert nagyon le vagyok Neked kötelezve, megpróbálok kívánságodnak eleget tenni, annál inkább, mert egy régi barátod és lovaspajtásod volt az utolsó vadászaton a nap hőse. Emlékszel arra a sűrű kis Teleky-féle perre, melyet annyira dicsértem? (Különben Telekyék mindenlovát csak dicsérni lehet.) A legbájosabb kegyelmes asszony ezt krisztkindlibe megvette Rakovszky Ivánnak. Sőt már karácsony előtt odaadta s a karácsonyfa ától csak egy falovacska és a pedigree került, így hát Iván a lovon kívül még az utolsó vadászatot is megkapta ráadásul. És milyen vadászat volt! Felért két másikkal. Eltartott több, mint két óráig s aki nem maradt a kopók nyomában, soha azokat utól nem érte. Steeple-chaseszerű három run utóin a kopók megállították a szarvast abban a nagy és áthatolhatatlan csatornát. Ez növelné a lap elterjedését és így hatásosabbá tenné propagandánkat is. De ilyen módon lehetne a lovasszellem szolgálatába állítani a legszélesebb rétegek közreműködését és elérni a lovaséletnek a régmúlt időkéhez hasonló általánosságát. Amidőn tehát az új év küszöbén lapunk munkatársait és olvasóit igaz lovas szívvel köszöntjük, reméljük egyben, hogy a köztünk lévő kapcsolatot közreműködésükkel még szorosabbá teszik s céljaink diadalra jutását előmozdítják.nában, melyet Te is ismersz. Felfrissülve a víz által, szarvasunk vígan úszott a kanálisban, kétoldalt kísérve a hangos kopók által, kik jobbról-balról csipkedtek egyet-egyet rajta. Már vagy negyedórája lasszózta a whyp sikertelenül, midőn Iván meséli, hogy ő kamasz korában milyen kiváló parittyás és lasszózó volt. Kaján mosollyal ajánlottam fel, próbáljon szerencsét, sikerülni úgy sem fog s legalább lesz mivel bosszantanunk hazafelé, mikellemesen űzi el a 20 kilométeres út unalmát. Azonban tévedtem. Egy hortobágyi csikós bravúrjával dobta a csúszós és magas partról a löszszót s pár perccel később biztonságban volt a szarvas. Eddig is tudtam, milyen sokoldalú ember ő. Elsőrendű katona, szolgabíró, politikus, belügyminiszter, pólójátékos, újságíró, közgazda, tereplovas, ugrató, de hogy még laszszózni is tudjon, ezt nem hittem. Egy óra és harmincöt percet lovagoltunk hazafelé, ebből csak öt perc lépést s a kis pej az Örkényi barakk előtt még oly frissen lépett, mintha kétnapi pihenő után vezették volna ki az istállóból. Nekem is van jó lovam, a vadászatot is végig lovagoltam és semmi ambícióm a lasszózás terén nincs. Mégis iszonyúan irigyelem Ivánt. Te tudod jól, miért? Ölel szeretettel Sógorod. A lasszózó kegyelmes Irta: BURIÁN MIHÁLY. Jelenet az Örkényi falkavadászatokról. 4