Érseki leányiskola, Szentendre, 1931
Mire nevel a polgári leányiskola? Írta: Német László igazgató. Törődött, egyszerű nénike állít be az iskolába. Messze künn lakik a hegyekben, jó háromnegyed óráig tartott az útja. Mégis eljött, s magával hozta egyetlen kis leánykáját. „Elhoztam a polgáriba. Ha már mást nem tudok neki adni, legalább jó nevelést kapjon.“ Ha ez az eset elszigetelt jelenség lenne, nem tulajdonítanék neki nagyobb jelentőséget. De hasonló eset nagyon sok van. Sok szülő a szó szoros értelmében a szájától vonja el a jobb falatot, csakhogy kislányával a polgárit kijárathassa. Várjon mi lehet az oka ennek a jelenségnek? Mik azok a célok, amelyek a szülők szemei előtt lebegnek, amikor gyermekeiket a polgári iskolába viszik? Lehetnek tiszteletreméltó más szempontok is. A legtöbb szülő lelkében azonban csak egy gondolat él, s ez a gondolat a mindennapi kenyér. A leánya kezébe legalább egy kis darab kenyeret akar adni. Vannak foglalkozási ágak, amelyekbe polgári iskolai végzettség nélkül lehetetlen bejutni. Maholnap a jobb házi alkalmazottól is elvárják a 4 polgárit. Íme ezért törekszik ma sok szegény szülő, hogy legalább ezt a végzettséget megszerezze gyermekének. Mert ebből a bizonyítványból kenyér lesz. De mi lesz azokkal, akik a nagy tülekedésben mégsem jutnak álláshoz, alkalmaztatáshoz? Sokan viszont nem szorulnak rá a kenyérkeresetre. Hát ezeknek mit ad a polgári iskola? Komoly kérdés ez, mely talán már fölmerült, vagy pedig majd fölvetődik sokak lelkében. Mindenekelőtt szögezzük le azt a tételt, hogy a lányoknak a kenyérkereső pályára való tódulása, amennyire általános és érthető, magasabb szempontból épen olyan fájdalmas jelenség. Ezt nem az állásokból kiszorított férfierő, hanem a sokkal finomabb hivatásra teremtett női lélek szempontjából mondom. A női lelket, s annak finom erőit Isten elsősorban nem a kenyér megszerzésére, hanem annak megtartására és szétosztására, továbbá az otthon életének kialakulására teremtette.