Érseki leányiskola, Szentendre, 1932
DIÁKTRAGÉDIÁK. Az iskolának évről-évre ismétlődő, sőt egyre súlyosbodó gondja és terhe a félévi és évvégi osztályozás. Az értesítők kiosztását követő napok újságjai állandó rovatot nyitottak az eltűnt diákok ügyének tárgyalására. — Minden év, azt lehetne mondani, minden hónap meghozza a maga kisebb, vagy nagyobb diáktragédiáját. Az életuntak gyászos seregében növekedik az ifjúkornak, a tanulók száma! Nem túlzás tehát az az állításunk, hogy itt már szimfomatikus jelenséggel állunk szemben, amelynek gyógyításához feltétlenül szükséges az egyéni indítóokokon kívül bizonyos univerzálisan ható okok ismerete. Nagyon jól ismerjük a felületen mozgó, vagy egyéni érdekből és érzéstől fűtött bírálatot, mely ezen szomorú jelenségek okát teljesen igazságtalanul az iskola és a tanár számlájára írja! Hiányos életismeret, antipáthia, tanári vaskalaposság az újságok hasábjairól nagyon is ismert sablonok. Hála Istennek, azon már minden tanár túl van, hogy az ily kritikát lelkiismeretében mérvadónak elismerje. Az azonban nem tagadható, hogy a szülők táborában, — akiknek felfogása és érzületi állásfoglalása az iskolára nézve nem közönbös — az ilyen megállapításoknak sokszor igen nagy súlya van. — A mi feladatunkat azonban egyáltalán nem képezheti, hogy ezen jogtalan és legtöbbször tudatlanságból, vagy animozitásból származó váddal foglalkozzunk. A magyarázatoknak egy másik csoportja az emberi szervezetnek és idegrendszernek a nehéz idők által okozott általános lerombolására támaszkodik. Az biztos, hogy a mai generáció más fizikai és lelki atmoszférában nevelkedik fel, s így szervezete, idegrendszere magán viseli a hiányos táplálkozás, lecsökkent higiénia, kevesebb tiszta életöröm és állandó gond nyomait. Ebből a szempontból joggal állíthatjuk, hogy a mai gyermek, különbség nélkül, bizonyos fizikai és pszichikai terheltséggel születik a világra! A legújabb tudományos paedagogia nagyon is számol ezzel a körülménynyel. A paedagógiának a testi és lelki rendellenességekkel foglalkozó mellékágai önálló nagy tudományokká fejlődtek. Az iskolák legújabb tantervei pedig, amellett, hogy az elmúlt évtizedek csődbejutott világnézete helyett ismét a természetfölötti hitből eredő erkölcsöt fogadták el a nevelés céljául, egyúttal számoltak a legyengült tanulói szervezet kisebb teljesítőképességével is. Az a tény azonban, hogy az ifjúságban éppen az erkölcsi ellenálló és teljesítő erő fogyatkozott meg szinte katasztrofálisan, szükségessé teszi, hogy az iskola és az otthon nevelő munkáját éppen ezen szempontból tegyük objektív vizsgálat tárgyává. Ha pedig ezen vizsgálat azt állapítaná meg, hogy legújabb nevelési rendszerünk, beleértve az otthoni és az iskolai nevelést, nem nyújt elég védelmet az ifjú lelket fenyegető defetizmussal, lelki erőtlenséggel szemben, akkor fokozottabb mértékben kell törekednünk arra, hogy otthoni és iskolai nevelésünket a több lelki erő termelésének szolgálatába állítsuk, illetve annak