Szentesi Napló, 1939. február (21. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-01 / 26. szám
4. oldal. Házasságkötöde Regény számtalan fejezetben írta: Magyarka Ferenc Rolló ezalatt hatalmas stratégiai támadásihoz készült. Hallatlan diszkréciója folytán sikerült kihallgatnia Havasi és a Szinai-leány beszélgetését és ebből ő is megtudta a dúsgazdag nő lakosztályát és most hódításra kész ábrázattal és dobogó szívvel indiult el a megszervezésére. Utóvégre egy Rollo az ilyen nagy és férfias küzdelmekben nem hagyhatja el magát, neki itt feltétlenül győzni kell. Zseblámpája volt a jobb kezében, azzal világított a folyosó túlsó sarkán és tapogatózva közeledett a hall felé, ahol azonban leányruhában nem a dúsgazdag nő, hanem Edömérke várta. Jellemző Rollo jólszituált ideg és sedélyállapotára, valamint hatalmas akaraterejére, hogy a távolság nagy részét hasomicsúsztva tette meg, mert elvégre nem lehet ilyen nőnek csak úgy nekirontani. Mindennél fontosabb a bevezetés, az első lépéseknek simán és zajtalanul kell menniök. Betekintett a hall egyik ajtójának kulcslukán és a kiszűrődő sötétség sejtelmessége nagyarányú lírai hangulatba ringatta. Hatalmas dicshimnuszok és szerelmi áradozásokbugyogtak fel benne. Nem kellett mást csinálnia, csak arra az 5000 holdra gondolnia, ami a leányzó hattyú vállait már az első és akármilyen rosszul sikerült házasság esetén is borítja. Szerencsére és szerencse fel jelszóval nyitott be az ajtón. Edömérke hirtelen meglepetésében odahúzódott a hatalmas ablak mellé, a hold egy kicsit megvilágította rendetlen ruháját, amely amúgy se kitűnő alakján meglehetősen pongyolamád omlott el. Mikor Rollo meglátta, tisztában volt azzal, hogy ez a nő semmi esetre sem a milói Vénusz. Azt látta, hogy a púpja nincs, de valószínűleg egy kicsit nagyot halhatott, mert kérdéseire csak éppen aprocximative válaszolgatott, hol igennel, hol nemmel. — Engedje meg a holdkirálynő, hogy valamit csináljak, na ne féljen, nem valami nagy valamit, hanem mondjuk csak, hogy üdvözöljem. Jó? — Nem! — Oh én akkor is üdvözlöm, holdkirálynő, ha maga nem is akarja, mert kicsiny szívem, marha kis szívem van nekem, mondom kicsiny szívem önért dobog, szinte mondhatnám hidegdobog. — Igen. — Persze magának természetes, hogy minden férfi csak magáért él, hal, illetve inkább csak él és az is természetes, hogy mindenki ott fetreng a lába előtt. — Nem. — Hát persze, hogy nem, hiszen ha minden férfi ott fetrengne a lába előtt, akkor lépni se tudna asok fetrengő férfiszívtől. — Igen. — Micsoda összhang van látja köztünk és miután a lényeges kérdésekben kicseréltük mai eszméinket, engedje meg, hogy rátérjek komolyan a témára. — Nem. — Nekem, mindegy, de mondja, ha még nem térünk rá a tárgyra, miért nézi a holdat állandóan. Akinek a földön 5000 holdja van, mert ugye annyi van és remélem tahermenter Zománcedényt háztartási szaküzletemben vásároljon Lupták László vas- és fűszerkereskedő Petőfi u. 1., Takarékpalota. SZENTESI NAPLÓ Szerda, 1939 február 1. sen, az minek nézi azt az egyet odafönt. — Igen. — Na, úgy látszik a kicsikének mégis van valami baja, legalább is holdkóros. Mennyi bajom lesz ezzel a holdkóros nővel a nászéjszakán, ha az véletlenül holdtöltére esik. Félévi bizonyítványkiosztás a gimnáziumban Járay Imre igazgató nyilatkozata a tanulási eredményről Kedden osztották ki a gimnázium és a polgáriban a félévi bizonyítványokat, mely a diákság egy részének örömet, más részének pedig bánatot hozott, mert mindkét része félévi munkásságának eredményéről kapott hű tükröt. Ez a tükör azután sarkalja őket a második félévben a fokozottabb munka elvégzésére és jobb eredmény elérésére. Járay Imre tanügyi főtanácsos, a gimnázium igazgatója a félévi bizonyítványosztással kapcsolatban a következőket mondotta: — Diákjaim félévi előmenetele hasonló az előző éviekhez. A leggyengébb eredményt a két harmadik osztály érte el, ahol legtöbb volt a bukási, ez azonban már az új középiskolai rendtartásnak megfelelően történt. Ugyanis az új törvény már fokozottabb súlyt kíván fektetni a szelekcióra és arra, hogy a gimnáziumok felsőbb osztályaiba valóban csak azok kerüljenek fel, akik előmenetelükkel, tudásukkal és szorgalmukkal azt kiérdemelték. A bukási arányszám 26 százalék, ez azonban nem haladja túl az előző évekét, mert az állandóan 24—26 százalék között mozgott. Az osztályzatok közé már most felvettük a Rendszeretet meghatározású osztályzatot, mely a diákok testi gondozottságát, általános rendszeretesét, írásbeli dolgozatainak külső alakját osztályozza meg. A felsőbb osztályok, közöttük a nyolcadik osztályosok, rendesen és keményen dolgoznak. Meglepő azonban a nyolcadik osztálynál, hogy egyetlen egy jeles diák nincs, nyolc jó előmenetelű tanuló van mindössze a nyolcadikban, a többi elégséges és elégtelen félévi osztályzatot nyert. — Fokozottabb mértékben ellenőriztük a félévi konferencián a diák magaviseletét is, mert az új rendtartás ezt is megszigorította. Diákok ezután csak szigorúan zárt táncdélutánokon, vagy mulatságokon vehetnek részt kizárólag igazgatói engedéllyel. Este pedig minden nyilvános hely látogatása szigorúan el van tiltva. Az osztályozó konferencia mindenkivel szemben igazságos volt és mindenkit a leggyengébbtől kezdve a legjobb tanulóig fokozottabb munkásságra int a második félévben — fejezte be Járay Imre igazgató nyilatkozatát. Ugyancsak tegnap osztották ki a leánykereskedelmiben is a félévi bizonyítványokat. Február 15-én jár le a plébánosi állásra kiírt pályázat A szentesi plébánosi állásra kiírt pályázat néhány nappal ezelőtt jelent meg a váci egyházmegye hivatalos lapjában. Hannauer Á. István váci megyéspüspök úgy intézkedett, hogy a pályázat határideje nem január 31-én, hanem február 15-én telik le. A Szentesi Napló információja szerint a megyéspüspök azt a lelkészt fogja plébánossá kinevezni, aki a választás során a hívek bizalmát elnyeri és a legtöbb szavazatot kapja. 6. Magyartés kisközség 360.42 4.948.46 Csongrádi járás kisteleki kirendeltsége. 7. Kistelek nagyközség 1.640.70 8. Sövényháza nagyközség 637.15 9. Pusztaszer 503.64 2.981.49 Kiskundorozsmai járás: 10. Kiskundorozsma nagyközség 2.902.95 11. Algyő nagyközség 1.764.84 12. Tápé nagyközség 1.265.83 11. Sándorfalva nagyközség 1.775.91 14. Pusztamérges kisközség 815.85 15. Öttömös kisközség 151.02 8.676.40 Mindszenti járás: 16. Mindszentit nagyközség 4.164.09 17. Szegvár nagyközség 1.707.42 18. Nagymágocs nagyközség 1.562.53 19. Derekegyház nagyközség 2.052.66 20. Kiskirályság nagyközség 2.052.66 12.955.42 összesítés: Szentes megyei város 22.899.24 Csongrád megyei város 8.213.63 Csongrádi járás 4.948.46 Csongrádi j. kisteleki kirend. 2.981.49 Kiskundorozsmai járás 8.676.40 Mindszenti járás 12.955.42 60.674.64 — A farsang legnagyobb bálja lesz a húsiparos bál. — Gőzfürdő vasárnap, kedden és pénteken délelőtt férfiaknak, délután nőknek. Kádfürdő mindennap. 93 RÉSZLET CSERE 1 I r ÍJ Cf Cí JJ 0 í csak szakembernél vásároljon. Győződjön meg a COUlineiltól [ BEMUTATJA: BERKES IMRE műszerész, a posta mellett, I JAVÍTÁS karbantartás ! Eladó ingatlanok: HÁZ Árpád ucca 6 szám alatt, Apponyi-tér 28 szám alatt, Mucsiháton 11 és fél kát. hold föld. A venni szándékozók bővebb felvilágosítást a Szentesi Takarékpénztárban nyerhetnek. KIMUTATÁS a Magyar a magyarért akció során Csongrád vármegye területén befolyt adományokról városok és községek szerint Pengő 1. Szentes megyei város 22.899.24 2. Csongrád megyei város 8.213.63 Csongrádi járás: 3. Csanytelek nagyközség 1.292.64 4. Tömörkény nagyközség 1.687.03 5. Fábiánsebestyén kisközség 1.608.37