Szentesi Napló, 1939. augusztus (21. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
4. oldal. Vakmerő betörést fedeztek fel tegnap hajnaliban a felsőréti tanyáik között. Dani János, felsőréti gazdálkodó családjával mucsiháti tanyáján volt elfoglalva, mert ott csépeltek. Ez alatt az, idő alatt lakását teljesen őrizetlenül hagyta. A lakáskulcsot az, ereszet alá dugta. Ez alatt az idő alatt ismeretlen tettes látogatta meg a tanyát, a kulcsot az eresz alól levette és behatolt a lakásba. A lakásból azután minden elmozdítható tárgyat összeszedett és magával vitt. A szekrényajtó be volt zárva, azt felfeszítette és onnan értékes, ruhaneműeket vitt magával. A betörést tegnap reggel fedezték fel, amikor Dani egyik cselédje kocsival búzát vitt a tanya magtárába. Azonnal értesítette a gazdát, aki a lakásban összeállította a betörők által elvitt iTomik értékét. Kedd, 1939 agusztus 1. SZENTESI NAPLÓ Szeptember elsejével megszűnnek a vidéki zsidó újságok A zsidó újságírók az év végéig dolgozhatnak A zsidókérdésben vasárnap érdekes nyilatkozata jelent meg Tasnády Nagy András igazságügyminiszternek. A miniszter bejelenti ebben a nyilatkozatiban, hogy a zsidótörvény végrehajtási utasítása augusztus közepén jelenikmeg, a zsidótörvény azonban már május óta érvényben van és a végrehajtása több téren meg is kezdődött. A zsidótörvény végrehajtása szempontjából fontos terminus szeptember, mert ekkor megszűnnek azok a vidéki zsidó újságok, melyeknek kiadóit nem vették fel az újságíró kamara kiadó főosztályába és ennek következtében lapengedélyük automatikusan megszűnt. Természetesen igyekeztek ezt a törvényt kijátszani, a kormány elhatározásán azonban minden ilyen kísérlet meghiúsult. Szeptember 1-től zsidó újságíró nem lehet felelős szerkesztő, főszerkesztő, szerkesztő, az újságnak főmunkatársa vagy kiadóhivatali vezetője, azok az újságírók pedig, akiket nem vettek fel az újságíró kamarába, csupán, december 1-ig végezhetnek újjságírói tevékenységet. Újdonság! Újdonság! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű gazdálkodó közönséget, hogy a magyar kókuszkötél készítését megkezdtem. Ne vegyen vontató kazlai lekötésére és nádtetővarrásra csak magyar kókuszt, mert tartóssága miatt igen gazdaságos. _______________Egyedüli készítője: Szilágyi JánoS, Berek 41 Betörés a felsőréti tanyák között Ónódy Szabó Lajos fontos felszólalása a Kecskeméti Kamara méhészeti szakosztályának ülésén A kecskeméti Mezőgazdasági Kamara méhészeti szakosztálya folyó hó 27-én,, csütörtökön tartotta alakuló ülését, amelyen a szakosztály egyhangúlag Nicsovics György csanádalberti birtokost választotta meg elnökévé. A Duna- Tiszalközi Mezőgazdasági Kamara eddigi méhészeti működéseit Szabó Lajos h. igazgató, ismertette, majd a kamarai szakkörökben közismert méhészeti intéző, Gáli Imre tartotta meg tartalmas beszámolóját a szakosztály tevékenységéről és további programmjáról. Úgy a méhészeti intéző jelentéséből, mint a szakosztály tagjainak szakszerű hozzászólásából egyhangúlag az a kívánság csendült ki, hogy a méhcsaládokat egészséges cukorral kell ellátni, mert a méhészcukor mai, homokkal kevert, formájában a méhekre nézve kártékony. Ezért a méhészcukor denaturálására egy másik újabb és egészségesebb eljárást kell megvalósítani. Niksovics elnök indítványára a szakosztály kimondotta, hogy a méhesziccukor elosztásának irányítását a mezőgazdasági kamaráknak kell végezniük. Medveczky Károly (Kiskunhalas) felszólalásában a mézelő fáit ültetését sürgette, Jábnon Pál (Hódmezővásárhely) pedig a vándorméhészeik részére vasúti szállítási kedvezményeket kért. Kívánta továbbá, hogy a MATEOISz is nyújtson olcsó szállítási lehetőségeit a vándorméhészsekinek, mert hiszen a mézelő területek vonattal nem mindig közelíthetők meg. Kádár Antal (Ceglédi) hangsúlyozta, hogy a vándorméhészetet egészségügyi vizsgálat alá is kell venni, mert nem egyszer fertőzött vidékről érkeznek és behurcolják a veszedelmet. \ A Zsoldos Részvénytársaság | | 1 ^ . || ^ g égfilrészét |. | | Ismét saját kezelésbe vette. \ \ Kizárólag kincstári gömbfából termelt fűrészáru-j. S val áll az építtető közönség rendelkezésére. | | 5 Pontos méretezés ! Megbízható osztályozás ! Olcsó napi árak ! Telefon: 5 és 21. ? | Búzát, árpát, zabot és tengerit a legmagasabb árban vásárolol KUNOS ANTAL gabonakereskedő, a Szentesi Takarékpénztár, mint a ,,Futura“ főbizományosának albizományosa. Kölcsönzsák kapható. Szentes, Sáfrány M.u. 28. Telefon: 181. Ónodi Szabó Lajos szentesi méhészelnök behatóan foglalkozott a cukorkérdéssel és nyomatékosan kívánta, hogy a vidéki méhész egyesületeik ne csak az, Országos Méhészeti Egyesület útján, hanemközvetlenül is kapjanak méhészcukrot. Felszólalásának további részében népies méhészeti tanfolyamok tartását kívánta. Bachmannn Frigyes (Kiskőrös) a folyó évi nagy gyümölcstermésre rámutatva ismertette tapasztalatokon alapuló eljárását, amellyel eper és barack etetését vezette be a méhesben. Zsarmócziay Géza (Zsiaszeg) a kopár és használatlan területeknek mézelő fákkal való beültetését kívánta; ezeket a méhlegelőket a méhészek hajlandók volnának bérbe venni. Ezzel kapcsolatban Szabó Lajos kamarai h. igazgató a som- skórónak, mint mézelő növénynek jelentőségét ismertette. A méhlegeltetés kérdésével foglalkozott felszólalásaban Kovács Gabriella (Tápiószecső) is. KasszánBéla a Hangya Szövetkezet képviseletében a mézértékesítés jelenlegi állását ismertette a szakosztály előtt. Gáli Imre előadó a továbbiakban behatóan foglalkozott: a méhészeti oktatás, a mézelő fák ültetése, valamint a házi és, ipari mézestészta készítés kérdésével. Kitűnő gyakorlati tanácsokat adott a gyümölcsöknek mézzel való konzerválására. A kecskeméti Mezőgazdasági Kamara területének különböző pontjain még ebben az évben öt nagy mézvásárt fog tartani, ezenkívül folytatja, eddig is nagy népszerűségnek örvendő tanfolyamait és minőségi mézversenyek rendezéseit. Saly Elemér titkár bejelentése után a szakosztály határozatot hozott a méhészemkör denaturálása, valamint a méhlegelők létesítése ügyeiben, amely határozatait az illetékesekhez eljuttatja. ino- BUDAPESTI TERMÉNYPIAC 80 kg-os búza 20.15, áripa 15.75, zab ,18.00, tengeri 17.80. SZENTESI TERMÉNYÁRAK:Búza 19.50, árpa 14, zab 15.00, tengeri 17. ______________________□-----— 50 fillérbe kerül egy kerékpár, ha tűzoltó sorsjegyet vesz. 1148