Szentesi Napló, 1940. május (22. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-01 / 98. szám
2. oldal integetett a kiáltozó bizottsági tagoknak, majd felugrott helyéről és halálsápadtan sietve kiment a teremből. Az izgalom csillapodtával általános figye lem közben Sebestyén Béla református lelkész állott felszólásra, aki a következő beszédet mondta: SZENTESI NAPLÓ Szerda, 1940 május 1. Sebestyén Béla leleplezése a konkolyhintőkről és a suttogó propagandáról . A legnagyobb felháborodással és megdöbbenéssel hallgattam végig azokat a vádakat, amelyekkel Csongrád vármegye főispánját merészelte valaki Csongrád vármegye törvényhatósági bizottsága előtt megvádolni. Ha csak személyről lenne szó, akkor röviden azt mondanám, hogy személyes ügyek ezek között a komoly falak között soha nem tárgyaltattak,, térjen napirendre fölötte a törvényhatóságibizottság. Miután azonban nem személyes ügy és nem is szabad nekünk egy pillanatig sem személyes ügynek tekinteni, méltóztassanak megengedni, hogy röviden felszólaljak. — Én azt hiszem, az egész törvényhatósági bizottság nevében fogok most beszélni. )(Ügy van! Éljenzés és taps.) — Aki hírlapokat olvas és közéletünket nézi, társadalmi helyzetünket komolyan vizsgálja, napról napra tapasztalhatja azt, hogy őszinte átkos divattá kezd lenni ezen a megvert magyar földön, hogy közéleti emberek becsületébe gázolnak, le akarják őket arról a piedesztálról rántani, amelyre a köztisztelet emelte. Nem személyes okok vezetik ezeket az lurákat, hanem valami rettenetes és titkos cél, egy szomorú aknamunka szolgálatába állíttatva. Az a céljuk, hogy bizalmatlanságot keltsenek a lelkekben, azt a nemzeti egységet, azt az összetartást, amire a szerfelett komoly időkben oly égetően szükségünk van, megbontsák minden eszközzel. Az a céljuk ezeknek az aknamunkát végzőknek, hogy a magyar közélet teréről eltávolítsanak mindenkit, akinek magyar szíve-lelke, tisztessége és becsülete van. Csak nemrégen voltunk megdöbbent tanúi annak, hogy mit akartak csinálni Magyarország volt miniszterelnökével, Imrédy Bélával is. Azt hiszem, helyes nyomon indulok el, megállapítom, egy közösségetkezdeni, halálig sebezni akaró titkos társaság munkájáról van szó. — Hogy mnyen roppant veszedelmet rejt az ilyen kísérletezés magában, azt nem is kell különösen tárgyalnunk. Elég rámutatnom arra, hogy akik átéltük a rettenetes forradalmakat, mi tudjuk, hogy azok az idők is így kezdődtek. E súgás-búgás, felelőtlen rágalmazás, az embereknek sárral való bekenése, a köztisztességnek kétségbe vonása, titokban és nyilvánosan meggyanúsítása a közéleti funkcionáriusoknak, vitték oda ezt a szegény, szerencsétlen országot, hogy a trianoni kereszt még most is nyomja a vállunkat. Csongrád, amelyet 30 év óta ismerek, egy olyan derék város, amely jobb sorsra érdemes, olyan fajtiszta,iváló nép lakja, amelynek példaképpen kellene Meg kell keresni a módját annak, hogy olyan keservesen üssünk a körmére az ilyen kísérletezőknek, hogy egyszer s mindenkorra elmenjen az ilyentől a kedvük. Én azt az urat, aki megpróbálta a méregkeverést, nem ismerem, nem láttam soha, egyet azonban hozzáteszek, nem tudom elképzelni azt, hogy ha valaki ezekben a nagyon súlyos nehéz, komoly időkben, amikor minden tekintetnek az ország érdekeire kellene irányulnia, minden szívnek egy közös cél érdekében kellene összedobbannia, minden kéznek testvéri szeretettel kellene összefogni, hogy akkor, amikor — Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy ő méltóságát ebbe a pozícióba, amelybe a Főméltóságú Úr helyezte s a belügyminiszter úr bizalma megtartotta, ilyen támadások érték és ezek mellett a támadások mellett szó nélkül menjünk el. Nem ma tűnt fel Szendrey László főispán úr Csongrád megyében (nagy taps), az ő közéleti szereplését ismerik különösen azok a szegény vitézek, rokkantak,akiknek az ügyét szívén viselte hosszú időkön keresztül. Ha egyebet nem mondanánk rá, elég volt meghallgatni az ügyészségi határozatnak végső mondatait, amelyből kitűnik, hogy ő 2000 pengőt adott a magáéból a vármegyei vitézi székház felépítésére, még amit a szeretet adott neki, azt is megváltotta egy szegény özvegynek megsegítésére adott összeggel. Tudomásom szerint 35.000 pengő váltóval jótállt azokért a kisemberekért, akik anélkül a boldogulásukhoz vezető első lépéseket sem tehették volna meg. Ez elég világot vet egy ember lelkére. De mióta közöttünk van, meggyőződtünk arról, hogy komoly magyar érzéssel, lelkiismeretes KISBIRTOKOSOKséggel, becsületességgel, egyenes férfiassággal, őszinteséggel, tiszta magyar szeretettel munkálkodik közöttünk. Kérem a törvényhatósági bizottságot, fejezzük ki Öméltóságával szemben a mi változatlanul meglevő bizalmunkat, tiszteletünket és szeretetünket és erről a határozatunkról Öméltóságát és belügyminiszter urat a gyűlésből kifolyólag teljes szövegével értesítsük. A főispán ünneplése Sebestyén Béla általános helyesléssel odáért szavai után olyan esemény történt, amilyenre még nem volt példa a vármegye életében. A megyebizottsági tagok sorából mintegy ötvenen leírhatatlan lelkesedéssel, a főispánt éltetve az elnöki emelvényhez tódultak. Pillanatok alatt székével együtt magasba emelték és úgy ünnepelték. A főispánnak láthatólag jól esett a szeretetnek és a ragaszkodásak ez a spontán megnyilatkozása és mosolyogva köszönte meg a törvényhatóság egyhangú bizalmát. „Mi csongrádiak szégyeljük magunkat!“ A következő pillanatban már szólásra jelentkezett Szedlacsek István csongrádi apátplébános, hogy kifejezést adjon a csongrádi nép bizalmának: — Mi csongrádiak — mondotta — nagy köszönettel fogadjuk ezt az izzó magyar beszédet, amit a nagytiszteletű úr mondott. Ezt a felszólalást én a csongrádiak nevében magamévá teszem és Csongrád egész közönségének bizalmáról biztosítom a főispánt. Megjegyezni kívánom, hogy az az úr, aki ezt a feljelentést tette, nem csongrádi, még nem is Csongrád megyei. G(z burgonyát míg a készlet tart, csak fogyasztónak métermázsánként 1250 - ért árusit a .Tömörkényi PÉTERI Bérgazdaág a Károlyi magtárban «■ Önzetlenségi és áldozatkészség majd a megváltást hirdető harangszó megcsendül, egy akarattal, színes lélekkel ott lehessünk a gáton, — nem tudom elképzelni, hogy lelkiismeretes magyar ember cselekedjen ilyet felelősség nélkül. Ha pedig cselekszik, akkor valakinek a bíztatására magát önző érdekből aljas eszközül odaadva meri ezt megcselekedni. — Az ilyen emberre a magyar közéletnek nem volt szüksége soha, de még kevésbé van szüksége ma. Az ilyen embert a közundornak, a közmegvetésnek el kell a közélet teréről távolítani. „A körmére kell ülni a méregkeverőknek” színmagyar és keresztény biztosító intézete legelőnyösebben eszközöl minden ágazatbeli biztosításokat. Forduljon bizalommal irodánkhoz. Klauzál-utca. Sólyom, tündökölnie az egész ország előtt. Ennek a becsületét, tisztességét botránykrónikákba akarják belehurcolni. Azt hiszem, hogy az ilyen kísérletezés ellen, amint megindul, abban a pillanatban tiltakozni kell, vissza kell utasítani. Élővirágból KOSZORÚK, a P.101. szt. Pásztorné virágüzletében Nagy Ferenc u. 1. Tudományos Filmszínház műsora Májusban öt legnagyobb műsorunkat hozzuk! Május 13-án: szerdán 6 és fél 9-kor, Áldozócsütörtökön 2, 4, negyed 7 és fél 9, pénteken 6 és fél 9 órakor. Első előadások zónahelyár. A „Halálos tavasz" lelkeket megrendítő, álomnál is szebb szerelmi története: JUDITH (Áldozatos szerelem) Bette Davis felejthetetlenművészete. Mint hegyóriás a völgyek fölött, úgy emelkedik ki ez a film remek még a nagy slágerek közül is. „JUDITH* az a film, amiről nyugodtan mondhatjuk : meg kell nézni ! Szerdán és csütörtökön minden előadáson fellép a szentesi csodagyermek. A 14 éves Lipkorf Jolánka magyar nótákat zongorázik.