Szentesi Napló, 1941. november (23. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-01 / 250. szám
Szombat, 1941. november 1 SZENTESI NAPLÓ 300 ezer pengő államsegélyt és 400 ezer pengő kamatnélküli kölcsönt kér az Ármentesítő Társulat Az Áronembesítő Társulatközgyűlése elé terjesztett jelentés beszámolt arról, hogy az elmúlt év katasztrofális időjárása milyen rendkívüli feladatok elé állította műszaki és pénzügyi szempontból egyaránt a társulatot. A belvizek legmagasabb állása összeesett a Tisza és mellékfolyóinak félévi legmagasabb vízállásával, ezért a belvizek nagy részét csak szivattyúk segítségével sikerült levezetni. A zárszámadás szerint a társulat, amelynek az árvédelem során védett területe mintegy félmillió katasztális hold, belvizektől védett területe további másfélmillió katasztrális hold, nem kevesebb, mint 190 millió köbméter vizet emelt ki szivattyúkkal, több mint 800.000 pengő rendkívüli kiadással. A társulat eddigi 1250 kilométer csatornáján felül — amelynek hosszúsága megfelel a Brassó—Velence közti távolságnak — az elmúlt esztendőben annyi csatornát épített, mint az elmúlt huszonöt év alatt összesen, azaz 600 kilométer belvízrevezető csatornát, amely a Brassó—Budapest távolságnak felel meg. Kiemeltek összesen körülbelül egymillió köbméter földet, közel 900.000 pengő költséggel. A nagyjelentőségű megoldásokat biztosító rendkívüli kiadások az 1942. évi költségvetést is súlyosan érintik, amelynek összege közel két és félmillió pengő s a kivetési kulcs tetemes emelését vonja maga után. Mezey Lajos országgyűlési képviselő, társulati alelnök indítványára a közgyűlés a rendkívüli megterheltetésekre való tekintettel 300.000 pengő gyors államsegélyt és 400.000 pengő kamatnélküli kölcsönt kért, miután a társulat az elmúlt évben 200 000 pengő árvízvédelmi tartalékalapját és 100.000pengős belvízvédelmi tartalékalapját felhasználni kényszerült. A Mezőgazdasági Közraktárak 2 milliós alaptőke emelése A Mezőgazdasági Közraktárak az ország legnagyobb közraktári vállalkozása 9000 vagon befogadóképességgel A Pesti Tőzsde című közgazdasági lap múltkori számaiban olvastuk a következő cikket: A Mezőgazdasági Közraktárak Rt. rendkívüli közgyűlést hívott egybe, amelynek tárgysorozatán szerepel az igazgatóság indítványa a társaság alaptőkéjének 25.000 darab 40 pengő névértékű részvény kibocsátása által egymillió pengőről kétmillió pengőre való felemelése iránt. E nagyarányú alaptőke emelést értesülésünk szerint összefüggésbe kell hozni a vállalat nagyarányú terjeszkedésével, melynek során az utóbbi időben új telepeket szerzett meg és alakított át nagy befogadóképességű közraktárakká Szegeden, Nagykanizsán, Szombathelyen, Zomboriban és Budapesten. A Mezőgazdasági Közraktárak Rt. Szegeden, miként az ismeretes, megvásárolta a Back Pernát-félei telepet, amelyet 2000 vagon befogadóképességű közraktárrá alakított át. Nagykanizsán megszerezte a Transdanubia Malom telepét, amelynek befogadóképességét 1500 vagonra növelte. Szombathelyen birtokába került az ottani Export Malom hatalmas telepe, amely a már meglévő régi teleppel együtt 1200 vagon befogadóképességű közraktár lett. A Mezőgazdasági Közraktárak Rt. a Délvidéken, Zomborban megvásárolta az Első újpesti telepét,ahol 1000 vagon áru raktározhatóbe. Igen jelentős, a vállalat budapesti új szerzeménye is. Ugyanis a vállalat megszerezte a kőbányai alsó pályaudvar mellett lévő volt Zuejker Henrik-féle üvegtelepnek hatalmas vasbetonraktárait, amelyek 600 vagon befogadására alkalmasak. A vállalat telepeinek száma az új szerzeményekkel 14-re emelkedett, melyek összbefogadóképessége kereken 9000 tagon. Az alaptőke felemelés által a vállalat arányba hozza saját tőkéit az újonnan szerzett telepek értékével. Mibe kerül a temetés? Az árkormánybiztos megállapította az új tarifát Az árellenőrzés országos kormánybiztosa megállapította a Szentesen működő temetkezési vállalkozók által végzett temetések legmagasabb árát és egyidejűleg szabályozta azokat a szükséges kellékeket és szolgáltatásokat, amelyekre a vállalkozóik a megállapított temetkezési díjak ellenében kötelezhetők. Az árellenőrzés országos kormánybiztosa által kiadott rendeletet az alispán tegnap küldötte meg a polgármesternek azzal, hogy azt a város kézbesítse ki a vállalkozók részére és hívja fel azokat, hogy az álkormánybiztosi rendeletet a legszigorúbban tartsák be. A rendelkezés a temetésieket hat osztályba sorolta. A legdrágább temetés az első osztályban 370 pengő, majd osztályonként csökken 280, 175, 90, 70 pengőre és végül a hatodik osztályban 55 pengőbe kerül egy meg ________Illéria filmszínház műsora________ Nov. 1—4. 4 napig. Szombaton 3 előadás 4, fél 7 és 9 órakor. Vasárnap 4 előadás fél 2, 4, fél 7 és 9 órakor. Hétfőn 2 előadás 6 és fél 9, kedden 6 és fél 9 órakor. Lützow sasok Lenyűgöző hősköltemény. Élmény ez a film, az elszántság, kitartás és tudás eposza. Főszereplők: Charistina Kayssler, Hermann Braune, Heinz Welzel, Hanes Keppler, Marietheres Angerpointner, Carsta Stick. Egy műsorban bemutatjuk Új honalapítás Bácskában című nagy filmet. Magyar Híradó- Keddtől Ufa Híradó. 3. oldal. /? Alehet kapható minden rádiókereskedőnél szabott temetés. Gyermektemetésnek számítja a rendelet 5 éves kortól 12 éves korig való gyermekek eltemetését. Az árak öt éves kornál kevesebb, mint ezenfelül és körülbelül 25 százalékkal több. A legdrágább gyermektemetés 230, illetőleg 290 pengő, a legolcsóbb a hatodik osztályban 25, illetőleg 30 pengő. Közepes temetés ára a negyedik osztályban 50 és 60 pengő. Szabályozza a rendelet az egyes temetési osztályok kellékeit is. Megállapítja, hogy milyen kiállítású koporsót kell adni, továbbá az egyéb szolgáltatásokat is körülhatárolja Intézkedik a rendelet a halottas terem, vagy szoba kiállításáról, felszereléséről, a halottőrökről, halottvivőkről és a gyászkocsiról is. Az álkormánybiztos rendelete szerint az egyes típus temetéseknél leírt szolgáltatásokon kívül minden más szolgáltatás, — disznövények, székek! — szabad egyezkedés’ tárgyát képezi, illetve kölcsönzési árakhoz a temetkezési vállalkozó legfeljebb 30 százalékos bruttó hasznot számíthat hozzá. A disztemetkezéseknél, illetve a úgy nevezett luxus temetéseknél pedig, amelyeknél a darabáruként kiszolgált cikkek, kellékek,beszezési ára a 300 pengőt meghaladja, a vállalkozók legfeljebb 50 százalékos bruttó hasznot számíthatnak fel. A városok és községiek által temettetett szegények temetési díjának megállapítása továbbra is a város és a temetkezési vállalkozók között létrejött megegyezés szerint történik. Intézkedik a rendelet arról is, hogy a temetkezési vállalkozók kötelesek a megállapított árakat és a kellékek szolgáltatásainak leírását üzlethelyiségeikben kifüggeszteni. Temetkezési költségeinek megtérítéséről biztosítás útján gondoskodhat! _____