Állami gimnázium, Szentgotthárd, 1945
Dsida Ottó 1874—1946. Fájó lélekkel emlékezünk, Dsida Ottó ny. főigazgató 1946. évi május hó 8-án egy jobb házába költözött. Nevét hálás kegyelettel őrzi iskolánk, ahol 1896-ban pályáján elindult, amelynek másfél évtizeden át főigazgatója volt, és amelynek életét, működését nyugalmi éveiben is mindig szeretetteljes figyelemmel kísérte. Komoly felkészültségével korán magára vonta a tanügyi hatóságok figyelmét és néhány évi szentgotthárdi, budapesti tanárkodás után fiatalon igazgató, a központba beosztott főigazgató, majd 1917-ben győri tankerületi főigazgató lett. Mint főigazgató csodálatos ügyszeretettel, lobogó lelkesedéssel, aprólékos gondossággal irányította a tankerületébe tartozó iskolák ügyeit. Szívós akaratereje, pihenést nem ismerő munkaszeretete, példaadó kötelességtudása, mély vallásosságtól fűtött lelkének izzó tüze, nemes szívének Isten-, haza- és emberszeretete, egyéniségének bájos közvetlensége irányították, életét, működését. A szó legnemesebb értelmében kiegyensúlyozott lélek volt. Hivatalos látogatásai, elnöklései az ünnepek sorozatát jelentették. Éles szeme tévedhetetlenül rögtön észrevett mindent, hibát és erényt, de sohasem volt kákán csomót kereső zord kritikus, hanem megértő, jóindulatú vezető, a tanulóifjúság szerető atyja, a tanárok őszinte barátja, kartársa. A méltányosságnak, az igazságosságnak apostola volt, és mindenkit, kicsit és nagyot, csak egy mértékkel mért és ítélt meg ■ a szeretet mértékével. Mindig vidáman, derűsen, valami sajátos tanári varázzsal arcán jött az iskolába. Nemcsak becsülte, tisztelte az oktatás magasztos teendőit, de minden alkalmat megragadott, hogy közvetlenül is részt vehessen az ismeretközlés építő munkájában. Egy-egy óra, amelyet főigazgatói látogatásai során ő maga tartott meg, felejthetetlen élmény volt diáknak, tanárnak egyaránt. Óralátogatásaiból, vizsgálati elnöki működéséből bajos lett volna megállapítani, hogy matematikus-fizikus.