Katolikus gimnázium, Szentgyörgy, 1902
a természet szivet gyönyörködtető virányai téli álomra vonulnak, vigasztal bennünket a tavasz, mely újólag életrekelti tarka - barka virágait; ha elaggott, munkában megőszült embertársunk visszaadja lelkét Teremtőjének, belenyugszunk ; de ha ifjú, reményteljes életet élt ki a halál hideg lehellete, megrendülünk, mert érezzük, hogy a múlandóság természetes sorrendje erőszakos megszakítást szenvedett. Csekélyke kishitűség kell csak s megbomlik örök bizalmunk! De miért e kishitűség? A természet felébred téli álmából s csak nekünk, a teremtett lények közül az elsőknek nem volna vigaszunk, nem volna tavaszunk? Kár lett volna akkor a teremtés Urának az annyi összhanggal megalkotott világot létrehozni, ha e reménytől már születésünkkor megfosztott volna bennünket! Nem, ő ezt nem tehette e l*