Szép Szó 1. kötet (Budapest, 1936)
1. szám - Ignotus Pál: Vissza az értelemhez
Vissza az értelemhez Ötven évvel ezelőtt ez volt a jelszó: liberalizmus, demokrácia, felvilágosodás, emberi méltóság, polgári jogegyenlőség, nemzeti függetlenség, népszabadság, szabad gondolat, szabad sajtó, szabad lelkiismeret, szabad verseny, haladás. Ma: tekintélyi állam, totális állam, korporatív állam, munkaállam, népiség, fajiság, új rendiség, új világnézet, új szellemi front, keresztény nemzeti országlás, nemzeti öncélúság, nemzetpolitika, nemzetvédelem, nemzetszervezés, szolidaritás, reform. Mi változott azóta? Sok minden. De aránylag keveset változtak, akik a jelszót darálják. Homais úr nem változik, legföljebb az iskolája. Ezelőtt „haladó" volt, bár inkább „fontolva haladó"; a szabadságot nem tévesztette össze a szabadossággal, s a proletári egyéniségek függetlenségét rendőrszuronnyal is hajlandó volt megvédeni a szervezkedők ellen, akik béremelést és munkaidő-szabályozást követeltek. Ma „reformer", s persze szintén a „konzervatív haladás" szellemében, a hitbizományokat nem eltörölni akarja, mert ez felforgatás volna, hanem szaporítani, s a bérmunkást és parasztot nem szervezhetetlen egyéniségnek tiszteli, mint manchesteriánus elődje tette, hanem inkább megparancsolja neki, hogy miért, hogyan, kinek a vezényletével szervezkedjék. Ezelőtt a „sötét középkort" átkozta, a zsarnokságot, a feudális csökevényeket; ma hasonlóan szent borzadállyal emlegeti a destrukciót, a pacifiimust, a sajtószabadság kinövéseit, az önérdek elhatalmasodását, melyért szerinte a szabadelvűség felelős; a parlamentarizmust, mely „lejárta magát", a demokráciát, mely „elfajult" és amelyet, valódi, „népi demokráciá"-val kell felváltani, vagyis olyannal, amelynek keretében a nép megkérdezése nélkül döntik el, hogy a nép mit akar, — emlegeti továbbá a sötét nemzetközi hatalmakat, a nemzetközi tőkét, a nemzetközi tőke-ellenességet, sőt, ha nagyon művelt kedvében van, a „liberális kapitalizmus és a marxi szocializmus szinbiózisát". A haladó polgárt arra tanították, hogy kultúra, civilizáció, józanság; a reformert arra, hogy szintézis, gigantikus, dinamikus, apokaliptikus. . . A haladó koponyában csupasz fejezetcímek halmozódtak fel; a reformokban ugyancsak csupasz fejezetcímek, de sűrűn tarkítva sajtóhibákkal. Amiért igazságtalanság volna egyedül Homais urat felelősségre vonni, ő, ismétlem, alig változott. Igaz, büszkébb lett értetlenségére, pallérozatlanságára, türelmetlenségére („ma nincs idő pepecselésre, szőrszálhasogatásra, eljött a tettek ideje!"), igaz, „ösztönére" kevélyebb lett, alpáriságában és vérszomjában feszélyezetlenebb, tolakodóbb, erőszakosabb, „világnézetében" misztikusabb; de utóvégre, ha csak az egyes em- 3