Szép Szó 3. kötet (Budapest, 1936)
8. szám - József Attila: Versek
Balatonszárszó I. Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog, fehér habokba szaggatja a zöldet. Fogócskáznak az apró viharok, az ablakban a legyek megdögölnek. Nyafog a táj, de néha némaság jut az eszébe s új derűt lel abban. Tollászkodnak a sárga lombú fák, féllábon állván a hunyorgó napban. Kell már ahhoz a testhez is az ágy, mely úgy elkapott, mint a vizek sodra. Becsomagoljuk a vászonruhát s beöltözünk szövetbe, komolykodva. II. Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az a csónak alatt hűvös öblögetést kotyogván, én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély meg a természet gyönyörűn lecsapott rám. Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény, az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni; kettős remegés tölt, vagy s hűvös árnyak igy ősz elején, mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.