Szép Szó 8. kötet (Budapest, 1939)

31. szám - Petőfi Sándor: Az ítélet

Az ítélet A történeteket lapozám s végére jutottam, Es mi az emberiség története? vérfolyam, a mely ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki, Es egy hosszában szakadatlan folyt le korunkig. Es örülök sziláján. A háború istene újra Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván Lóra ül és végigszáguld a messze világon. Azt ne higyjétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenés A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. Vértengerbe szakad majd a vér hosszú folyója. Rettenetes napokat látok közeledni, minőket Eddig nem látott a világ, s a mostani béke Ez csak ama sircsend, a mely villámnak utána A földrendető mennydörgést szokta előzni. Látom fátyolodat, te sötét mély titkú jövendő, Es, meggyújtván a sejtés mély titkú tüzét, e Fátyolon átlátok, s attól, a mi ott van alatta, Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derülök Es a népeket, eldöntő viadalra, kihija. Két nemzet lesz a földön ekkor, s ez szembe fog állni: A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma Vértengerbe kerül. Mindegy. Ez lesz az ítélet, Melyet igért isten, próféták ajkai által. Ez lesz az ítélet, s" ez után kezdődik az élet. Az örök üdvösség, s érette a mennybe röpülnünk Nem lesz szükség, mert a menny­ fog a földre leszállni. 1847 Pest. PETŐFI SÁNDOR

Next