Szervezés és vezetés, 1982 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság hívei Dr. Harsányi István SZVT-társelnök elnökletével ülést tartott a szocialista országok veze­tési problémáival foglalkozó állandó bizottság. Ez évben Várnában lesz nemzetközi konferencia a műszaki-tudományos haladás eredmé­nyeinek alkalmazási problémáiról. Erre a konferenciára eddig 13 hazai szakember nyújtott be előadást. Ugyancsak ebben az évben a Szovjetunióban lesz konferencia „A vezetési rendszerek és a különböző szintű vezetők információellátása" címen. Közös monográfiák a következő témákban készülnek: - a KGST-tagországok gazdaságirányítási mechanizmusa és fejlesztési irányai; - a dolgozók irányításban való részvételének formái és módszerei. Az SZVT postás szervezők klubja postás szervezési konferenciát rendezett Tokajban. A meg­nyitót dr. Palotás Magda vezérigazgató-helyettes tartotta. A konferencián 57 budapesti és területi postás szervezési szakember vett részt. A számítástechnikai szervezésekről, valamint a TPA-program végrehajtásáról Gólya László, a PSZSZI igazgatóhelyettese, a nyugatnémet posta munkájáról Gerely Péter munkabizottsági titkár tartott előadást. A konferencia ajánlásokkal zárult. Ezek között szerepelt az osztrák és jugoszláv kapcsolatok felvétele, a SIGOR szervezéstechnikai eszközkiállításon való részvétel, valamint az angol és orosz nyelv intenzív tanulásának megszervezése Budapesten és még 2-3 régióban. Újjáalakult az SZVT vállalati belső mechanizmus munkabizottsága. A munkabizottság elnöke, Gerely Péter ismertette, hogy 53 tagtárs jelentkezett munkára. Megállapodtak abban, hogy a jövőben kiemelten foglalkoznak a kisvállalatok problémáival. A munkabizottság titkára Gömöri József igazgató (FŐSZÖVKER Gazdasági Társaság) lett. A munkabizottságon belül három munkacsoport alakult. Ezek vezetői: Moll János osztályvezető (KERSZI), Horváth Lajos főiskolai docens, Bodnárné Karsai Éva dr. tud. témavezető (KG-INFORMATIK). A fiatal szervezők bizottsága folytatja a „Korszerű szervezési módszerek” előadássorozatát. Legutóbb dr. Kovács Sándor, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense tartott előadást a szervezetek kontingenciaelméletéről. * * * A tervezési szakosztály és a műszaki fejlesztési munkabizottság vezetősége előadást ren­dezett az innovációs fejlődésről és a vállalati magatartásról. Előadást tartott: Dr. Bucsy László c. egyetemi docens és dr. Folkmayer Tibor, az OVK oktatási igazgatója. A kor­referens dr. Molnár István, az INTERAG főosztályvezetője volt. Az 1982 novemberében megrendezendő ORGTECHNIK 82’ szervezéstechnikai eszközkiállí­tás iránt nagy az érdeklődés a belföldi és a külföldi kiállítók körében. A kiállítással egyidejűleg rendezi meg az SZVT és a MTESZ Tájékoztatási Tudományos Társasága a III. tájékoztatási konferenciát.

Next