Vezetés - szervezés, 1986 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám
Ajánlás Az ipari szervezés gyakorlatának elméleti megalapozásához a kutatási eredmények gyors és módszeres adaptációjára van szükség. Senki sem vitatja egyfelől a kutatóműhelyek, másfelől a kutatások szellemi termékeit alkalmazó vállalatok eleven kapcsolatának rendkívüli fontosságát. Mégis, gyakran ötletszerűek e kapcsolatok, s az sem tagadható, hogy néhány esetben a lehetőségekről és a szükségletekről való kétoldalú tájékozatlanság a jellemző. Fennáll a veszély, hogy a gyakorlat a kutatóhelyek információinak hiányában nem (vagy késve) értesül a szervezési innovációkban rejlő hatékonyságfokozási módokról és eszközökről, a kutatók pedig — az állandó és rendszeres kétoldalú kommunikációt nélkülözve — hermetikusan elszigetelődnek az ipar mindennapi életének valóságos problémáitól. Tudományos ülésszakunk egyik célkitűzése, hogy tanszékünk a rendelkezésre álló idő adta szűkös keretek között a meghívott ipari szakemberek elé tárja a mintavétel módszerével kiválasztott néhány munkájának tömörítvényét. Egyfelől a mai ipari gyakorlat, másfelől a szervezet- és a szervezéskutatás szoros kapcsolata nem jelentheti a „jelenre koncentrálás” kizárólagosságát. Semmi nem mutat arra, hogy a következő évtizedekben a tudományos és technikai forradalom lefékeződne, sőt a prognózisok szerint gyorsulása várható. Ám a felgyorsult fejlődésben egyenlőtlenségek tapasztalhatók. A technikai eszközök (hardver) és a tágabb értelemben vett termelési módok, technológiák (szoftver) fejlődését nem kíséri megfelelően gyors előrehaladás a szervezés területén. A szervezési kutatásoknak helyt kell állniuk ezzel a kihívással szemben, hiszen ha „a ma technikája a holnap kenyere”, akkor a ma tudománya a holnap technikája, technológiája és szervezése. A jövő felé forduló kutatásokban mind több specialista együttműködésére van szükség, indokolt tehát a kutatásirányításnak az erők koncentrálására irányuló fő funkciója vagy másként: a rendelkezésre álló szellemi erők szétforgácsolásának megelőzése. Ezért az egyes referátumokban rendszeresen utalunk mindazokra az eredményekre, amelyeknek forrása a tanszéknek nemzetközi szerződések alapján külföldi intézményekkel folytatott együttműködése. Az ember-gép rendszerek fejlődése, a rutinfolyamatok automatizálása nem csökkenti az emberi tényező szerepét, az alkotó munka lényegét semmiféle instrumentális eszköz nem pótolja. Az emberi alkotóképesség tartalékainak hasznosításához vezető egyik fő útvonal a korszerű problémamegoldó módszerek alkalmazása. A problémamegoldás korszerű módszerét nem helyettesíti az információk robbanásszerűen növekvő tömege sem. Hamis feltételezés, hogy a feladat ma nem más, mint az információk gyűjtése és szelektálása, ami végül is meghozza valamely probléma megoldásának koncepcióját. Ha az információkat a régi szemüvegen — sztereotip módon — vizsgáljuk, aligha hozunk felszínre új ötleteket. A különféle problémamegoldó módszerek szervezési adaptációi, az ún. racionalizálási technikák az ötletinformációk számát sokszorozzák, tudományos módszerekkel segítik elő legnagyobb tartalékunk, az emberi tehetség hasznosítását. Ülésszakunkon beszámolunk a csoportdinamikus technikák témakörében végzett kutatásainkról és az üzemszerű alkalmazásokról. A szaklapi nyilvánosság mindig szélesebb körben és hosszabb ideig hat, mint a személyes megjelenéssel járó, s inkább a személyes szuggesztivitás előnyét nyújtó konferenciák. Köszönet a Vezetés, Szervezés szerkesztő bizottságának, hogy lehetővé tettem ,,verba volant, scripta manent” — az ülésszakon elhangzottak széles körű publikálását. Miskolc. 1985. november 2 VEZETÉS, SZERVEZÉS