Magyar királyi állami polgári fiú- és leányiskola, Szigetvár, 1923

REV 9« Miután az új rendelkezés még nem ment teljesen át a köztudatba, a szünidő folyamán, sőt szept. első három napjában is vettünk fel tanulókat, szám szerint még 81-et, úgy hogy a beiratkozott tanu­lók száma volt a tanév elején összesen : 154. Osztályonkénti lét­szám volt az I. osztályban : 50,11. osztályban 49, II. osztályban 29, IV. osztályban 26. A múlt tanévhez viszonylva 8 tanulóval töb­bet vettünk fel. Az első osztályba felvételre jelentkezett tanulók közül mintegy 10 tanulót vissza kellett utasítanunk helyszűke miatt, amennyiben a két legnagyobb tanterem (I. és II. osztály) befogadó képessége: 48, a két kisebb teremé (III. és IV. osztály) pedig csak 40. — Évközben kimaradt: 9 tanuló. A tanév megnyitása. A tanévet szeptember 3. án Isten­­tisztelettel nyitottuk meg. A rendtartás ismertetése és az órarend leirása után kezdetét vette a rendes tanítás. Tandíjmentesség: A kir. Tanfelügyelős­ég 5112/923. számú engedélyével 17 tanuló részesült teljes tandi­mentességben. Az el­engedett tandíjak összege: 255.000 korona. Tantárgyak alóli felmentések., A k.ir. Tanfelügyelőség 5115/923. számú redeletével Kohn Ádám, III. oszt. és Molnár László, IV. oszt. tanulókat a kézimunka,­­ továbbá a rajz és torna gyakorlati része alól felmentette. A tantestület személyi változásai: Fejérvári Kálmán, ref. hitoktató, sok évi lelkes­ és buzgó működés után állásáról le­mondván, a ref. vallásu tanulók hitoktatását a tanév második fe­lében — az illetékes egyházi hatóságtól nyert megbízás alapján — Liber István pettendi s. lelkész látta el. — Racsmán József, a­­ nagym. Vkm. Úrnak 1923. aug. 3.-án 89616. szám alatt kelt ren­deletével iskolánkhoz helyeztetett át. Már békében is intézetünk­nél teljesített szolgálatot. A mozgósításkor bevonulva, 1914 őszén az északi harctéren súlyosan megsebesült és három évi kórházi kezelés után, mint 90 százalékos rokkant, nyugdíjaztatok. De kö­telességtudása, munkakedve és hivatásérzetének engedve, újból önként szolgálattételre­ jelentkezett. Vágya teljesült. Az iskola egy kiváló, értékes tanerőt, a kartársai pedig hűséges, megbíz­ható barátot nyertek benne. A régi szeretettel és osztatlan be­csüléssel üdvözöljük e helyütt is körünkbe visszatérő kartársunkat. Tanulmányi ügyek. A tanártestület tervszerű, céltudatos és komoly munkáját hathatósan elősegítették a kötelező havi (10), — 3 rendkívüli —­ 4 ellenőrző, továbbá az alakuló és záróértekez­let. A tanítás és nevelés terén kialakult úja­bb irányelveket, az egyes szaktárgyak tanításának eredményesebbé tételét szolgálta a tanév folyamán megtartott 2 módszeres értekezlet. A tanítás a jóváhagyott tanmenetek szerint történt. A tananyagot teljes egé­szében elvégeztük. Minden tudásunkat, legjobb erőinket a nem­zeti művelődés céljainak szolgálatába állítottuk. Az ismeretek köz­lésén túl az erkölcsi jellemek képzésére ford­­ottunk kiváló gon­dot. A múlt hagyományainak tiszteletben tartása, az elöljárók és intézmények megbecsülése, a feltétlen enge­delmesség, a lelkes munkaszeretet, a jövő nagy feladatainak megoldására való előké­szítés volt nevelő-oktatásunk tengelye. Nyugodt öntudattal és a becsületesen teljesített munka felemelő érzésével állapíthatjuk mleg, hogy iskolánkból kikerült növendékeink mindenkor becsű.

Next