Szilágyság, 2013. július-december (23. évfolyam, 26-50. szám)

2013-10-18 / 41. szám

NUSEÍMPRUMUTA j Aktuális 3. oldalon Népszavazás A tetemes iratcsomót Szilágyi Róbert ügyvezető elnök, Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke illetve Demjén István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Tanács elnöke adta át Cosmin Vlaicu titkárnak, aki ismertette a törvényes eljárás menetét. Vidékeink 6. oldalon Az Oktatás Napja A Földön minden ember sokat köszönhet a pedagógusainak, tanárainak. Október 5-én ünnepelték a peda­gógusok, az Oktatás Napját. Nincs még egy hivatás, ahol ilyen sok a siker, a kellemes meglepetés, ugyanakkor, ahol annyi a kudarc, a hiábavaló erőfeszítés is. Kultúra 7. oldalon Ars Poetica „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének a lehe­tőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy a gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni, látni - láttatni - ez a képíró (fotográfus) feladata miközben egyensúlyozik képzelet és valóság határán. ” Nagyvilág 8. oldalon A piac összeomlott Soros Györgyöt sokan úgy ismerik, mint aki legyőzte az angol központi bankot. Malajzia elnöke szerint egy „gátlástalan nyereséghajhász”, Thaiföldön pedig „gazdasági háborús bűnösként ” tartják számon. 2013. október 18. 41. "­V­G) RMDSZ COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL Kós Károly transzilvanizmusa Erdélyinek lenni nem hátrány, hanem előny „Nemzeti kisebbségi létben, akkor, amikor úgy ér véget valami, hogy arra nincs felkészülve a társadalom, és olyasmi veszi kezdetét, amire még a legrosszabb álmainkban sem reménykedtek, ilyen helyzetből kiutat keresni és irányt mutatni csak a legkiválóbbak tudtak. Kós Károly közéjük tartozott. A kiemelkedő erdélyi magyar író, építész, politikus emlékműve a Sztánai Református Egyházközség, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Szilágy megyei RMDSZ kezdeményezésére, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával készült. A mellszobor Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása. Az ünnepségen mintegy hatszázan vettek részt az alig százhúsz lakosú településen (ebből húsz román), ezért sokan nem fértek be a templomba, ahol Papp Hunor lelkipásztor hirdette az igét. János evangéliuma alapján kérdezte: most hányan tudjuk felvállalni Kós Károly hitét kiállását, tenniakarását az erdélyi magyarságért? Sok mindent mondunk, nem figyelünk oda egymásra, és kesergéseink közben nem kérdezzük: hogyan tovább? Kós Károly pedig a jövőben gondolkodott, a kiutat kereste, nem kesergett. A templomi istentiszteleten külön műsorral szerepelt a csabacsüdi testvérgyülekezet és a debreceni Kós Károly Középiskola kamarakórusa. Az istentisztelet után a gyülekezet és a meghívottak, a vendégek és az érdeklődők a templomkertben felállított szobor előtt gyülekeztek a meleg őszi napsütésben. A még fehér lepellel borított szobor előtt Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte a meghívottakat és Kós Károly le­­származottainak képviselőit. Köszöntötte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, Markó Bélát, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökét, Magda Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, az RMDSZ itt megjelent szenátorait, képviselőit, polgármestereit, a község polgármesterét, az egyházak képviselőit, meghívottakat és nem utolsó sorban a falu lakosságát és mindazokat, akik őrzik Kós Károly életművét, emlékezetét. „Ő maga volt az építész, az író, szerkesztő, grafikus, tanár, mezőgazdász, intézményalapító és nem utolsó sorban politikus. Sokat beszélhetünk sokoldalú tevékenységéről.” Méltatta ragaszkodását Erdélyhez, ami miatt feladta budapesti sokat ígérő lehetőségeit, és visszaköltözött, majd Sztánán telepedett le két alkalommal is. (Folytatás a 4. oldalon) Köszönet Sikeresen befejeződött az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének aláírásgyűjtése a régiósítás ügyében. A szükséges mintegy 10.100 aláírás helyett 55 településről több mint 13.500 aláírást tartalmazó íveket nyújthattunk át hétfőn délben a Szilágy Megyei Tanács titkárának. Ezzel bizonyítottuk, hogy a lakosság nem kívánja a nagy­ régiókat, és inkább Szatmár és Bihar megyével szeretne egy régióba tartozni, és ragaszkodik ahhoz, hogy Szilágy megye érintetlen hatáskörökkel megmaradjon. A népakarat ilyen megnyilvánulása kötelezi a megyei tanácsot, hogy tűzze napirendre az ügyet­ . Ez nem valósulhatott meg polgármestereink, alpolgármestereink, RMDSZ elnökeink és tisztségviselőink valamint a helyi szervezetek fáradságot nem kímélő tagjai nélkül, akik házról-házra járva találkoztak az emberekkel. Köszönjük áldozatos munkáját mindazoknak, akik segítettek az aláírásgyűjtésben. Köszönjük mindenkinek, aki aláírásával támogatta kezdeményezésünket. A Szilágy megyei magyarság ismét bizonyította egységét és cselekvőkészségét. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének nevében Seres Dénes elnök

Next