Szilágyság, 2021. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-22 / 3. szám

Közéleti és közművelődési hetilap 2021. január 22. XXXII. évfolyam 3. szám­ára: 2,50 lej Szilágyi Róbert­ István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke a 2021-es tervekről Fejlesztjük Szilágyságot, építjük otthonunk! 2020 a koronavírusról és a választásokról szólt legtöbbünk számára. Miről fog szólni a 2021-es év? Nyilvánvalóan a tavalyi év során a koronavírus nagyban megnehezítette mindenki éle­tét Nem csak a magánszféra képviselői, de a közszféra is jelentős károkat szenvedett a vírus megfékezésének érdeké­ben. Sok beruházást befagyasz­tottak, néhány esetben csúszott a projektek ütemterve, késett a kivitelezés stb. hiszen a fő priori­tásunk a koronavírus-járvány megfékezése volt. Ennek érdeké­ben minden olyan eszközt meg­ragadtunk, amely által a Szilágy Megyei Tanács tenni tudott a járvány kezelésének érdeké­ben - gondolok itt első­sorban a kórházak felszerelésére. Emellett viszont 2 fontos választáson is túl vagyunk, amelyek létjogosultságáról és körülményeiről ugyan nem mi döntöttünk, mégis jelentősen meghatározzák az elkövetkező 4 évünket. Jó hír ilyen szempont­ból az, hogy bár megszorítások közepette kerültek megrende­zésre a választások, az emberek megértették ezek fontosságát, és így jelentős sikernek könyvel­hetjük el politikai szempontból az elmúlt időszakot. Annál is inkább, hiszen vezető pozíciót vívtunk ki magunknak mind megyei, mind országos szin­ten. Ennélfogva a magyarokat nem lehet immár megkerülni a romániai döntéshozatalban. És ez rendkívül jó hír mind a szilágysági, mind az erdélyi ma­gyarok számára. A 2021-es év viszont reménye­ink szerint más lesz. Egyrészt az oltáskampány beindulása okot ad arra, hogy fellélegezzünk, hiszen amennyiben a népesség megfelelő hányada beoltatja magát, úgy hamarosan vissza­térhetünk a normális élet­­körülményeinkhez. Másrészt, idén és az elkövet­kező 4 évben nem kell számíta­nunk választásokra, így ez a munkálkodás periódusa lesz. A Szilágy Megyei Tanácsnál rend­kívül sok tervünk és célunk van az előttünk álló időszakra nézve. Melyek az idei év legnagyobb kihívásai és fő prioritásai a megyeházán? Nyilvánvalóan, ahogyan minden év elején, idén is a legnagyobb kihívást a költség­vetési törvény jelenti, hiszen ez nagy mértékben meghatároz­za minden önkormányzat működését, így a megyetanács terveit is jelentősen befolyásol­ja. Reményeink szerint jöve­delmünk idén is a tavalyihoz hasonlóan fog alakulni, annak érdekében, hogy a már meglévő beruházásokat folytatni tudjuk, illetve a tervben lévő új beru­házásokat megvalósíthassuk. Ugyanakkor bízunk benne, hogy a kormány megtartja a megyetanács rendelkezésére szánt 6 százalékos jövedelem­adó-alapot, amely által az önkor­mányzatainkat tudjuk támogat­ni, hiszen a települések szintjén is számos olyan beruházás van, amelyeket társfinanszírozás nélkül nem tudnak megvalósul­ni. Ilyen pl. a víz-, gáz- és csa­tornarendszer kiépítése vagy bővítése, intézmények felújítása, illetve bármilyen nagyobb infra­strukturális fejlesztés. Az előző két évben közel 5 millió euróval tudtuk támogatni az önkor­mányzatainkat, biztosítva azok zökkenőmentes működését, va­lamint a településeink megfelelő iramban való fejlődését. Remél­jük- az elkövetkező időszakban is hasonló mértékben tudjuk segíteni településeinket. Mindezek mellett fontos szá­munkra, hogy a megyetanács alárendeltségében lévő intézmé­nyeket működtetni tudjuk, ezért számítunk rá, hogy az ehhez szükséges forrásokat a kormány befoglalja az idei évi költségvetésébe. Ezen felül pedig bízunk benne, hogy a jelenlegi kormány nagyobb hangsúlyt fog fektetni a szociális hálózat működtetésére. Ez ugyanis egy fájó pont a Szilágy Megyei Ta­nács számára, hiszen a tavalyi évben ezen szféra működteté­séhez szükséges összeg csupán 45 százalékát biztosította a kor­mány, ezért a megyetanács saját költségvetéséből kellett a fenn­maradó 55 százalékot biztosítsa. Milyen infrastrukturális beru­házások fognak megvalósulni az idei év során? Ami a megyei infrastruktúrát illeti, idén is prioritásként kezel­jük a Szilágy Megyei Kórházat, hiszen itt rengeteg beruházás van folyamatban, és még nagyon sok fog elkezdődni az év folya­mán. Mindenekelőtt viszont, év végéig szeretnénk befejezni a kórház melletti két­szintes, 180 férőhelyes parkoló kiépítését. Továbbá, amint az idő meg­engedi hozzáfogunk a sürgőssé­gi részleg bővítéséhez, ugyanis jelenleg a kedvezőtlen mete­orológiai viszonyoknál fogva a munkálatokat ideiglenesen felfüggesztettük. Ugyancsak az év végéig fogjuk megvalósítani a járóbeteg részleg műszerek­kel való felszerelését, melynek keretében 133 új orvosi eszközt vásárolunk a kórház számára, közel 3 millió euró értékben. A járóbeteg részleg vertikális bővítésen is keresztül megy, u­­gyanis az új berendezések mel­lett másfél emelettel bővítjük ezen részleget. Itt kap majd he­lyet az az angio-központ, amely a szív- és érrendszeri betegségen átesett páciensek kezelésében játszik kulcsfontosságú szerepet. Ezen felül, a legnagyobb kórházi beruházás, melyet re­mélhetőleg sikerül az országos költségvetési törvénybe be­foglalni, egy új épületszárny létrehozása, közel 15 millió eu­­róból. Ez a projekt magába foglal 10 új műtőterem létrehozását, a járóbeteg részleg horizontális bővítését (az előbb említett ver­tikális bővítés mellett), valamint az egynapos betegellátási rész­leg kialakítását Mindezek mellett a megyei út­hálózat modernizálását is folytat­juk. Itt megemlítenék néhány, szá­munkra fontos útszakaszt - a DJ 1910 Szüágynagyfa­­lu - Kraszna - Züah - Karika útszakasz teljes rehabilitációját folyatjuk idén is, ennek a kivi­telezési határideje 2022 július vége - a DJ 108D Ziah - Szilágycseh - Máramaros megye határa közötti útszakasz rehablitáció­ját is megkezdjük, amint az idő­járási viszonyok megengedik - a DJ 109P Kémer - Szatmár megye határa közötti útszakasz rehablitációját saját költség­­vetésből fogjuk elindítani - a DJ 103N, Zsobok és Famas településeken keresztülhaladó útszakasz rehabilitációjának a tervezését is megkezdjük, és reméljük minél hamarabb a kivitelezést. Ezen felül az elkövetkező uniós ciklusban minden ma­gyarlakta települést érintő me­gyei útszakasz teljes rehabili­­tációjára pályázatot fogunk felterjeszteni, ugyanis az ehhez hasonló jelentős költségvetésű beruházásokat kizárólag pályá­zati úton tudjuk megvalósítani. A 2020-as kampány során megfogalmazott egyik célkitűzés a szilágysági emberek élet­minőségének növelése volt. Az eddig említett beruházásokon kívül, milyen módon fog ez a célkitűzés az idei év folyamán érvényesülni? A kórházi beruházások és a megyei úthálózat javítását szolgáló beruházások rettentő fontos szerepet játszanak a szi­lágyságiak életminőségének ja­vításában. Viszont ezeken felül számos olyan projekt, illetve fej­lesztés van, amivel a Szilágy Me­gyei Tanács segíthet hozzájárulni ahhoz, hogy Szüágyság megfelelő tempóban tudjon fejlődni Például, dolgozunk egy in­novációs oktatási központ lét­rehozásán, ami lehetőséget nyújt a fiataloknak, illetve a pályakezdőknek különböző kép­zéseket elérni vagy akár átkép­zéseket nyújt szükség esetén. Ez egy olyan oktatási központ lenne, ahol szakmákat lehet gyorsan és hatékonyan tanulni, ahol idegen nyelveket lehet elsajátítani vagy éppen vállalkozni vágyók kaphat­nak hasznos szakmai tanácsokat cégük beindításához. Továbbá, folytatjuk az árva gyermekek neveléséhez szüksé­ges 16 családi ház­ felépítését. Ezek a családi házak ugyanis sok szempontból megfelelőbbek a gyermekek nevelésére, mint az eddig alkalmazott intézménybe­li gondozás. Ami az RMDSZ frakcióját il­­leti, az idei költségvetési törvény függvényében, szeretnénk tovább működtetni a szociális, ifjúsági és műemlékvédelmi pályázatainkat Ezen RMDSZ kezdeményezések ugyanis rendkívül nagy sike­rnek voltak az elmúlt években. Ezen kívül pedig új pályázati lehetőségeket is szeretnénk biz­tosítani az egyházak és civil sze­rvezetek számára. Elmondható tehát, hogy bi­zakodóan állhatunk a 2021-es év előtt. Rengeteg megvalósításra váró terv és célkitűzés van, ame­lyek megvalósításának érdeké­ben ezúttal is minden erőnkkel dolgozni fogunk, kollégáimmal együtt. Idén és az előttünk álló négy évben is meg fogunk ragadni minden eszközt arra nézve, hogy Szüágyságot min­dannyiunk számára megfelelő otthonná tegyük. Bréda Anna Krisztina

Next