Katolikus gimnázium, Szilágysomlyó, 1914

A főgimnázium története. Tantae molis erat condere . . . I. FEJEZET. A szilágysomlyói gimnázium létesítésének dicsősége Mik­lósi József, szilágysomlyói alesperes és plébános nevéhez fűződik. E férfiúnak fáradozását s vele együtt a gimnázium létrejöttét, a vele járó nehézségekkel egyetemben megírta Csák Alajos Cirjét.­ Miután e sokat hányatott gimnázium a most már fedél alá került új gimnáziumi épülettel újabb korszakba ju­tott, nem lesz talán fölösleges, ha amaz időtől is összeál­lítjuk az adatokat, a­meddig a már említett annalista meg­írta az intézet történetét. Mivel pedig Csák azt 1890. má­jusáig vezette, azért a mostani kis adatösszeállítás csakis az 1890. óta történt fontosabb mozzanatokra vonatkozik, így az utolsó 25 év adatainak összeszedése illetné e sorok íróját. De meggondolva azt, hogy a gimnázium történetét, mely három értesítőben látott napvilágot, nem szerezheti meg az, kit ez intézet múltja érdekel; Így helyénvalónak láttam, hogy rövid dióhéjban, nem önálló kutatás, hanem kivonat utján állítsam össze az intézet múltját 1890-ig. Az 1807-ben Somlyóra helyezett Miklósi mint megye­bizottsági tag a gyűléseken azt tapasztalta, hogy a közhiva­talokat viselő és nemesi ranggal dicsekedő egyénekben nincs meg a kellő értelmi és erkölcsi fejlettség a közügyek veze­téséhez. A zilahi intézeten kívül, mely szintén sok kívánni­valót hagyott fenn, nem volt a környékben középfokú iskola, mely a műveltség, terjesztésére hivatva lett volna és nem volt legfőképpen olyan jellegű iskola, melyben a katoliku­sok neveltethették volna gyermekeiket. ') L. A gimnázium értesítőit 1887—88., 1880—89, 1889—90. 1*

Next