Színes Vasárnap, 1995. szeptember (2. évfolyam, 35-38. szám)
1995-09-03 / 35. szám
4 SZÍNES VASÁRNAP A közhit a 91-ben kibocsátott Demokratikus Chartát tartja a szociálliberális koalíciós lelki-szellemi előkészítőjének. Az egykori aláíróktól azt kérdeztük, miként ítélik meg a mostani krízist. Szerintük miről szól, s látnak-e rá megoldást? Vámos Tiborakadémikus Mély aggodalommal tölt el a jelenlegi koalíciós válság. Egy évvel ezelőtt a választóknak és nekünk, a Charta aláíróinak is az volt a reményünk, hogy a koalíció létrejöttével egy kiegyensúlyozottan működő, a gazdasági problémákat megoldani kívánó kormány alakul majd. Nem ez történt. Elkeserítő, hogy jelenleg a kormányzásban részt vevők kisszerű pozícióharcot vívnak egymással. Ha rövid időn belül nem józanodnak ki, súlyos gazda-sági és politikai válság elé nézünk. Az ellentéteket felszító kormánybővítés pedig nem old meg semmit. Sokkal inkább egy szerényebb, szervezettebb kormányzásra kellene ) törekedni. El vagyok keseredve. A Chartában egy szociálliberális eszméket valló kormány gondolata fogant meg. Ez az állam tovatűnni látszik. S ezzel a jogállam megteremtésének lehetősége is egyre távolabb kerül. Véleményem szerint a legfőbb gond az, hogy az MSZP még mindig egy ideológiailag tisztátlan párt. Tagjai között egyaránt megtalálhatók a bolsevisták, a kádáristák, s természetesen a reformisták, így nehéz egy liberális szellemű párttal együttműködnie. Pedig nincs más lehetőség a belpolitikai és a gazdasági válság elkerülésére. Most a pártok bölcs emberein a sor. A konfliktus megoldása az ő kezükben van. Kardos G. Gy. író A Chartának megalakulásakor még nem volt konkrét napipolitikai jellege. Általános tiltakozás volt az arrogáns, erőszakos kormányzat ellen. Az új koalíciónak rögtön eleget kellett volna tennie a választók elvárásainak, néven nevezni az elmúlt négy év bűneit, amelyek azóta is súlyosan nehezítik a kibontakozást. Ezt - talán megbékélési szándékból - elmulasztották, így az ellenzék magához térve szorongásaiból teljes erővel kezdte destruálni a jelenlegi kormánypolitikát. A koalíció - ami legalább jó szándékú, emberi hangvételű - belevész a felállított csapdákba. A felbomlás pedig balkáni állapotokhoz vezetne. Veér András Dostrciuáter Koalíciópárti vagyok. De annak léte sem kilencvenegyben, sem ma nem a Chartán múlik. Az SZDSZ szerepe és felelőssége is nagyon nagy most. Kérdés, hogy a személyi konstelláció megéri-e a felbomlást, ugyanakkor, ha a párt enged, devalválja magát. A napokban benyújtott hétpontos javaslatuk szerintem üzenet a kompromisszumra. De az SZDSZ is és Horn Gyula is pontosan tudja, hogy az erősebbnek kell engednie. Ungváry Rudolf-----gépészmérnök, író Amikor a koalíció megalakult, nagyra értékeltem az SZDSZ- nek azt a képességét, hogy az ország stabil kormányzása érdekében túl tudta tenni magát a múlton, s vállalta a politikai együttműködést a szocialistákkal. A bizalom megelőlegezése volt ez azokkal szemben, akik valamiképpen örökösei voltak a totalitarizmus korszakának. Számomra erkölcsi válasz is volt ez arra az atavisztikus, az európai értelemben vett jobboldalságtól távol álló, retrográd politikai világra, mely az előző kormány számos támogatóját jellemezte. Most a miniszterelnök és környezetének ismétlődő sakkhúzásai után úgy érzem, hiba volt koalícióra lépni, mert az MSZP vezetésében olyan emberek vannak, akik csak taktikailag tanultak a történelemből, miközben alig felejtettek valamit. Az SZDSZ minden jel szerint korpa közé keveredett, s a magyar politikai élet jóvátehetetlen vesztesége lesz, ha erre rámegy. Ez a veszteség annyit jelent, hogy nem öt-tíz, hanem 20-30 évig is eltarthat még, hogy Magyarország igazán európai állammá váljék a szó nyugat-európai és Bibó István-i értelmében. Vitányi Iván szociológus, szocialista képviselő Már a nagy chartás tüntetések eszmei vezérei és a résztvevők is nagyrészt szociális vagy liberális gondolkodásúak voltak. Később ezekre az eszmékre, illetve emberekre támaszkodva alakult meg a Hornkabinet is. Jelen pillanatban nemzeti érdekünk az, hogy ez a kapcsolat továbbra is fennmaradjon, s hogy kitöltve a kormányzati ciklust, a vezetés megoldja a ráháruló nehéz feladatokat. Azt szeretném, ha mindkét párt vezetői belátnák, erre csak akkor kerülhet sor, ha képesek a további együttműködésre. " Sebők Sándor /orr plébános Én a koalíció felbomlásáért szurkolok. Ez a kormány ugyanis az elmúlt időszakban az ígérgetéseken kívül nem tett mást, mint hogy tönkretette azokat az eredményeket is, melyeket az Antall József vezette kabinet lassú, de biztos politizálásával elért. Szerintem tehát a régi irányvonalat kellene követni a teljes csőd elkerülése érdekében. Nem kormánybővítésen, hanem a gazdaságpolitika alapvető megreformálásán kellene gondolkozni. Én egyébként már kiléptem a Chartából, ugyanis mikor aláírtam az okmányt, a demokratikus eszmék s nem pedig a szociálliberális gondolatok mellett tettem le a voksom. Litván Györgytörténész Az SZDSZ-hez tartozom, éppen ezért ebben a kérdésben teljes mértékben osztom a párt vezetőinek, illetve az MSZP szociáldemokrata platformjának az elképzelését. Csak akkor van esély bármiféle megegyezésre, ha a nagyobbik kormányzó párt maradéktalanul tartja magát az eredeti koalíciós megállapodáshoz. Mindemellett fontos lenne azt is tisztázni, hogy a miniszterelnök úr akar-e egyáltalán a szabad demokratákkal együttműködni. S bár úgy tűnik, a tárgyalások során mostanra közeledtek valamit az álláspontok, néhány napja úgy látom, nem sok remény van a megegyezésre. Nagy Bandó András emmorista Anno nem egy szoci-szadesz koalíciót remélve írtam alá a D.C.-t, inkább hogy egy beteges (hajlamú) koalíció stílusa süllyedjen el. Hogy mégis az egész koalíció bukott, az törvényszerű: nem a szocik nyertek, ők vesztettek. Illetve vesztették el magukat. Ha úgy tetszik: nyertek egy választást a szociknak. Létrejött hát ez a koalíció, mely valóban szétszakadhat. De legalább láthatóan és bevallottan, nem pedig úgy, hogy szétszakadva maradnak együtt. Ez lehet minden koalíció sorsa. S ez minden ezután alakuló koalíció esélye. Látható: az ellenzéki koalíció is szétszakadt. És bár máma még nem hasad tovább, a közös ló túrós háta már várja őket, melyen ülve ők is átesnek a másik oldalára. Véleményem szerint azonban ez a koalíció nem válik szét, arra ítéltettek, hogy együtt szenvedjék ki ezt a négy évet. És ez a magunk ítélete is. Ezt ítéltük magunknak a voksainkkal. De ha az ellenzék hajdani - és némelyek mai - stílusára gondolok, még mindig inkább a mai veréb, mint a holnapi túzok. Fodor Péter-Kirády Attila Osztöjkén Béla Író JeZiM Koalíciós krízis chartás szemmel Bár Horn Gyula feladta a miniszterelnök-helyettesi beosztással és hatalommal kistafírozott gazdasági csúcsminiszterről szóló javaslatát, egy önálló gazdasági tárcát a Pénzügyminisztérium mellett azonban mindenképpen akar, és annak élén Nagy Sándort, az MSZOSZ elnökét látná szívesen. A felállítandó minisztérium - amelybe beolvadna az ipari tárca, miután a kereskedelmitől ismét különvált - feladata pedig a kormány közép- és hosszú távú gazdasági stratégiájának kidolgozása lenne. Ez viszont egy „kettős gazdaságpolitikai centrum" ördögét festette a falra a szabad demokraták szemében. Ugyanakkor a gazdasági kabinetben változatlanul Bokros Lajos pénzügyminiszter vinné a prímet, szólt az ígéret, így meg az a furcsa helyzet állna elő, hangzott az ellenérv, hogy a stratéga kvázi a taktikus beosztottja lenne. S a közép- és hosszú távú növekedési tervek rendre megbuknának a „napi" érdekeken, például a költségvetés hiányának lefaragása céljából hozott döntések következtében. Az adok-kapok közben újabb nevek és miniszteri, államtitkári posztok „jöttek-mentek", de inkább csak gyüszmékeltek, s eddig minden maradt a régiben. De miként működik a gazdaságirányítás más országokban? S eredményesen másolható-e valamelyik „kistigris" vagy egy gazdasági nagyhatalom példája, hogy kimásszunk a gödörből? - ezt kérdeztem Csáki György közgazdásztól, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatóhelyettesétől. Sokszínű a paletta, mert amilyen variációk a minisztériumok és vezetőik primátusára itthon elhangzottak és vitát váltottak ki, arra mindre van működőképes példa a világban, magyarázta Csáki György. Gyakorlatilag három eshetőség van a gazdaságirányításra. Angliában a kincstár kancellárja „korlátlan úr" a gazdaságban. A brit pénzügyminisztérium a költségvetéssel szinte mindent szabályoz, sőt ott a jegybank is teljesen alá van rendelve a PM-nek. E tekintetben viszont eltérő a helyzet Németországban, ahol a jegybank teljesen független. Franciaországban a pénzügyi, az ipari, a kereskedelmi és a postai tárca egy „ötvözet". A 70-es évek, Giscard D'Estaing pénzügyminisztersége óta működik így ez a kormányhivatal, s a tárcák egymásutánisága egyfajta rangsort is jelent. Japánban pedig híresen központosított a gazdaságirányítás. A MITI a közép- és hosszú távú műszaki fejlesztési irányokat is megszabja, s a végrehajtásban a kutatóintézetek, az egyetemek, az iparágban érdekelt cégek is szorosan együttműködnek egymással s a kormánnyal. Emiatt is tudnak élenjáró technikát dömpingáron értékesíteni. Vannak más országok, ahol viszont másként keverednek a tárcák, mint Franciaországban. Ez önmagában nem dönt el semmit. Az sem számít igazából, hogy egy-egy minisztérium nagysága, az ott dolgozik létszáma mekkora. Angliában az ipari minisztériumnak 6000 alkalmazottja van, de ettől még a kincstár dirigál. Svédországban pedig a miniszterelnökség, a külügy és a hadügy kivételével az összes többi tárca elfér két épületben, egyegy félemeleten egy-egy minisztérium. De ez is csak a jóléti állam takarékos gondolkodására vall, a lényeg másban rejlik. Abban, hogy mindenütt egy gazdasági centrum van. S teljesen mindegy, hol van ez a központ, tette hozzá Csáki György. Mindegy, ki vezeti a zenekart, az összhangzás érdekében az a fontos, hogy legyen karmester. Itthon folyamatos a vita a privatizáció szükségességéről, mértékéről, irányítási szintjéről, arról, hogy kell-e az élére tárca nélküli miniszter, s ha igen, meddig stb. De az is állandó bírálat tárgya, hogy hogyan, mikor, kinek, mennyiért... És hogy hazai, netán részben dolgozói tulajdonban maradjon-e a vagyon, vagy megvásárolhatják és milyen hányadban külföldiek. Ugyanakkor a francia gazdaságban például ma is jelentős az állami szektor, a távközlés és a komputerizáció teljesen, az autóipar javarészt állami kézben van. Olaszországban viszont egész iparágakat uralnak magántulajdonú mamutcégek. Követhetjük ezt vagy amazt a modellt, mondta Csáki György, de válasszunk ki végre egyet, s aztán már azon iparkodjunk, hogy eredményesen meg is honosítsuk. Az OTP sikeresen elkelt. A villamosművek, a gáztröszt körül tolonganak az érdeklődők, az Antenna Hungária privatizációjának hírére is számos potenciális vevő jelentkezett. Ha tehát az állami cégek kiárusítása mellett döntünk, jelentette ki a közgazdász, akkor nem szabad, hogy megismétlődjön a HungarHotels-ügy. A magyar gazdaság modernizációjának lehetőségét 1918, a monarchiától való elszakadás óta keressük. A két világháború közötti kormányok nem értettek a gazdasághoz, s ami ennél is nagyobb baj volt, hogy a fellendülést folyamatosan revansista politikával, a trianoni határokon kívül terjeszkedő hajdani Magyarország természeti kincseivel, iparával stb. képzelték el. A 45 utáni koalíciós időszakban sem sikerült kialakítani egységes gazdaságpolitikát. Aztán a tervutasításos rendszer a maga belső ellentmondásaival és a KGST-vel, a vörös- és zöldbárókkal „fűszerezve" ugyancsak más irányba vezetett. . A rendszerváltás után az Antall- és a Boross-kormányok sem voltak képesek rendbe rakni az ország gazdaságát. Noha ebben az időszakban négy minisztériumból is dirigálták. Egyetlen gazdaságirányítási centrum kellene. Nem vagyok monetarista, jelentette ki Csáki György, de a jelen helyzetben talán hagyni kellene azt, amit Bokros csinál. Igen-igen alacsony szinten, de stabilizálódhatna az ország, ha a szakminisztériumok is partnerek lennének a restrikciós politika megvalósításában, így körülbelül 15 év múlva eljuthatnánk az 1989-es szintre. Ez a perspektíva persze sokaknak nem túl csábító. Elméleti közgazdászként Csáki úr is azt mondja, hogy jobb, ha nem a PM a gazdaság centruma. De kell egy központ. A PM főnöke, a gazdasági tárca gazdája, a jegybank elnöke és az infrastruktúráért felelős miniszter együttműködése jeleníthetné meg ezt a gondolkodásmódot, menedzselhetné az egységes gazdaságirányítási rendszert. A koalíciónak ezért kellene egyben maradnia, hogy a ma még vitázó, de egyként jót akaró, bár másként gondolkodó felek ebben megegyezzenek, s a végrehajtásra is együtt ügyeljenek. / Pór Vilmos 1 v Mindegy, ki, de csak egy prímás kell [kjo^sua immUIOoIA va-L \y\^ V MAGYARORSZÁG v ^ ^ © t ^ of ^ 1995. szeptember 3. Adj, Bokros, katonát Bár még nem mondták ki a döntő szót az új, gazdasági minisztérium létrejöttében, de Nagy Sándor már mindkét érintett minisztériumnál járt háztűznézőben. Ha a tervek valóra válnak, és egy új, gazdasági minisztérium jön létre, akkor annak először helyet kell keresni. Valószínűleg az egykori Mártírok útján, ma Margit körúton álló szocreál minisztériumi épület lehet bázisa, ahol ipari miniszterként kezdte politikai pályafutását előbb Bod Péter Ákos, majd Szabó Iván. Szakemberből is kétfélére lesz szüksége, egyrészt olyanra, aki ért a makrogazdasági folyamatokhoz, másrészt az ipar ismerőire. Egyes, meg nem erősített hírek szerint Bokros Lajos nem kíván szakembereket adni, holott az egykori gazdasági tervezéssel foglalatoskodók közül sokan találhatók a József nádor téri épületben. Pénteken Nagy Sándor járt az ipari és kereskedelmi miniszternél, Dunai Imrénél is, a találkozón történtekről mindenki mélyen hallgat. Mint ismeretes, a minisztérium ebben a formában a választások után jött létre. Az ipari minisztérium is többlépcsős összevonás eredménye, hiszen annak idején minden ipari ágazatra jutott egy-egy minisztérium, és külön tárca irányította a földművelésügyet és egy másik az élelmiszeripart. A sorozatos összevonások után az ipari minisztérium 1990-ben megkapta a belkereskedelmet is, még az egykori külkereskedelmi tárca helyén, és ugyanabban az épületben jött létre Kádár Béla vezetésével az NGKM. Négy évet élt ebben a formájában a minisztérium, mert utána megszüntették. Pál László miniszter viszont elsősorban az iparra helyzete a hangsúlyt, mondván, hogy az idegenforgalom és a kereskedelem másodlagos ehhez képest. Távozásával a külkereskedelem értője, Dunai Imre vette át az irányítást. Eközben viszont még mindig nem fejeződött be a két minisztérium összevonása, pontosabban a személyi kérdések egy része is függőben marad, ami nem csoda, hiszen a végkielégítések egy-egy esetben meglehetősen tetemes summát tesznek ki. Ugyanakkor teljes mértékben homály fedi azt a kérdést is, hogy ki fogja finanszírozni az új minisztérium működését. Hiszen a kormány által elfogadott jövő évi költségvetési irányelvekben ilyen nem szerepel. A büdzséjét tehát csak a másik két minisztérium terhére tudja a közös kasszából kivenni. Az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy minisztérium aligha kerül félmilliárd forintnál kevesebbe, de ehhez még hozzá kell venni azokat az alapokat, elkülönített kasszákat, amelyekkel gazdálkodhat. Végül, de nem utolsósorban kérdéses még az államtitkárok ügye is. Az új leendő minisztérium politikai, illetve közigazgatási államtitkári helyeiről még találgatások sincsenek. Ám a hét vége hírei alapján úgy tűnik, már nincs karnyújtásnyira sem az új miniszteri poszt és minisztérium létrehozása. L. M.