Színes Vasárnap, 1995. október (2. évfolyam, 39-43. szám)

1995-10-01 / 39. szám

, % / >Ml-^ i K’foootui? o^PATERNOSZTER ^ ,^ÍüÍf» lü-ibí^^L -/ Krocskó József Nálunk a nagyhangúaké a vi­lág. Figyeljük csak meg! A par­lamentben sem az a sztár, aki a legokosabbakat mondja, ha­nem aki a legtöbbet, a leghan­gosabban (és zárójelben, az előzőekkel nem összefüggés­ben, gyakran a legostobábba­kat.) De ugyanígy van ez az élet más területein, a tudomány­ban, a művészetben, sőt a sportban is. Utóbbiban régi ha­gyományai vannak ennek. Hiába volt Bozsik vagy Kocsis hasonló kaliberű futballista, mint Puskás, a történet mégis mindig Öcsiről szólt. Ma sincs ez másképp. Ma­radva a futballnál: az érdeklő­dés nagy részét az olyanok vonják magukra, akiknek eredményeiknél , hangerejük nagyobb. Az olyan szelíd-szo­­lid szakember, mint a közép­szerű csapatokat is dobogóra vezénylő Csank János vagy Ga­rami József, némi túlzással a ku­tyát sem érdekli. És ilyen ember az elmúlt hét vége első számú magyar sporthőse, a teniszező Krocskó József is. Mert igaz, hogy Noszály ugyan lényegesen előrébb áll a világranglistán, de az ausztrálokat térdre kényszerítő játékos eredmé­nyei vetekednek az övével. Mégis majdnem mindig, majd­nem mindenhol Noszály a fő­szereplő, legyen az reklám, bajnokok bajnoka show-műsor vagy bármilyen más szereplés. Krocskó pedig szép csende­sen teszi a dolgát: ha Noszály kikap, ő megveri a nála a vi­lágranglistán vagy százötven hellyel előrébb álló Wood­­bridge-et, ha 2:2-nél döntő mérkőzést kell játszani, legyő­zi a nála - bocsánat, Józsi! - jobb Philippousist. Miután két győzelmével ki­vertük a huszonhatszoros Davis Kupa-győztest, két na­pig végre ő az érdekes figura, hogy aztán jó ideig megint ne legyen rá senki kíváncsi. Egészen addig, míg a követ­kező DK-meccsen megint meg nem ver egy világsztárt. (észte) Ásf. ­ Fekete György Az Antall- majd a Boross­­kormány helyettes művelődési államtitkára a héten bejelentet­te, hogy kilép az MDF-ből, s a párt parlamenti frakciójából. A jövőben független képviselő lesz. Lépését a nyilvánosság számára érdemben nem indo­kolta. Aminthogy annak ide­jén híres rapidmegoldásainak hátterével - a Hungaroton igazgatójának rajtaütésszerű leváltásától a Nemzeti Színház hasonló vezetőváltásán ke­resztül a titkos irományha­­tározatokkal létrehozott kultu­rális alapítványokig - sem ter­helte a közvéleményt. Fekete nem akármilyen kép­viselői helyről mondott le. A XII. kerületből, egyéni jelölt­ként jutott a parlamentbe egy olyan körzetből, ahonnan az előző ciklusban Horváth Béla lett MDF-es képviselő. Itt akár­kit indított volna el a fórum, valószínű, befut. Horváth Bé­lától, a nevezetes TF-es nagy­gyűlések sikeres szervezőjétől - Fekete érdemeire való tekin­tettel - elvették a helyet. Ő már a kisgazdáknál is van. Nem volt jó az MDF választása, mert íme, Fekete is ott hagyta a Fórumot, ami épp ebben a kör­zetben nem elegáns megoldás. Ráadásul nem is tűnik prakti­kusnak. Eddig ugyanis szinte minden képviselő elveszett, aki egy frakcióból, nehezen vi­selhető fegyelme helyett, a parlamenti szabad teret vá­lasztotta. Legyen szó Pozs­­gayról, a pártját vesztett 36 kis­gazdáról, vagy éppen Palotás Jánosról, a frakcióból való kiü­lés mindannyiszor a politikai súlytalansághoz vezető út első lépése volt. Zelnik József A héten látott napvilágot az in­formáció, hogy a kormány megszünteti a Művészeti és Szabadművelődési Alapít­vány költségvetési támogatá­sát. Ha csak a legutóbbi esz­tendőt tekintjük, 100 millió fo­rint alatti összegről van szó, de három éve még majd félmilli­­árddal gazdálkodott ez az MDF-kormány által létreho­zott alapítvány. Emlékezetes vihart kavart annak idején, hogy a Vigadót használatba kapták, a Vörösmarty téri iro­daházat tulajdonba, kuratóriu­mukat pedig annak idején tíz évre nevezte ki Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter. Ezzel a kulturális költségvetés egyik hatalmas szeletét kivon­ták az állami szférából, így a parlamenti ellenőrzés alól is, s ráadásul évtizednyi időre. E társadalmi szervezet vezetője Zelnik József az előző kormány színfalak mögötti mindenese volt. A Duna TV kuratóriumá­ban kapott szerepet, elnökölt a Magyar Kulturális Kamará­ban, részese volt a szintén ha­talmas összegek felett diszpo­náló Játék Alap döntéseinek. Mindazonáltal ő volt az, aki a legtöbbet tett azért, hogy a le­hető legkevesebb politikai fe­szültség terhelje a kulturális szférát. Elkötelezettsége a népi kultúrához - akár szembeállít­va a városi kultúrával - hamar nyilvánvalóvá lett, de ezen túl a lehető legsportszerűbben járt el. Az elsők között hozta például nyilvánosságra az ala­pítvány összes pénzügyét. Ahol csak volt, kiegyensúlyo­zott működést teremtett. Nem okoz meglepetést, hogy a kor­mányváltással elveszti befo­lyása jelentős részét, de az ő esetében attól nem kell tartani, hogy alapszenvedélyétől, a kultúra szervezésétől valami­féle politikai sértettség nevé­ben búcsút vesz. Nagy N. Péter Koalíció: a vitának még nincs vége Vihar a Horn-fok felett Folytatás az első oldalról A jelek szerint sok szocialista vezető nem látja úgy, hogy a vita véget ért. A Hornhoz kö­zel álló, vele lojális Gál Zoltán szerint a koalíciós viták fenn­maradnak, csak ha nyilváno­sak lennének, az volna hátrá­nyos. „Utólag is érthetetlen az SZDSZ merev ellenállása, a kormány munkáját javító szo­cialista javaslatokkal szem­ben." Ennél sokkal élesebben fogalmaz Nagy Sándor MSZOSZ-elnök, aki az elmúlt héten huszonnégy óra alatt kétszer is járt Hornnál. Arra a kérdésre, teljes vereségként ér­tékeli-e a döntést, Nagy kifejti: „Az bizonyos, rendkívüli kép­zelőerő kellene ahhoz, hogy ezt győzelemnek nevezzem..." És Nagy kifejti: két csoport pil­lanatnyi érdekegybeesése tör­tént. Az egyik félt a koalíciós vita folytatásától, a költségve­tés elfogadása előtt. A másik csoport szerinte azokból áll, akik vagy eltévesztették, me­lyik pártba léptek be, vagy el­lenkezőleg, nagyon is fontos pártmegbízatást teljesítenek, vagyis az SZDSZ megbízását. A jelenségből egyebek közt azt következtetést vonja le, amelyik akkor is Horn közve­tett bírálata, ha ő maga nincs pergőtűzben. Szerinte ugyanis az MSZP-nek nincs kiforrott politikája, amelyhez mindenki meghatározná viszonyát, s amelynek alapján az egyes em­berek tevékenységét értékelni lehetne. Ebből következik, hogy szerinte ma Magyaror­szágon lejáratódik a demokra­tikus baloldal, amiért, úgy­mond, nemcsak Horn Gyula a felelős, hanem azok is, akik a pártban és a frakcióban irányí­tanak. Jánosi György alelnök pedig a hét végén azt mondta, hogy bebizonyosodott, „az SZDSZ- esek a tárgyalások folyamán képtelenek voltak a kompro­misszumra. Elfogadhatatlan és az MSZP autonómiájának megsértésével ér fel, hogy az SZDSZ mondja meg, ki a jó szocialista párti politikus, és ki nem az. Ha az SZDSZ nem vál­toztat politikai stílusán, akkor a két párt együttműködése nem lesz tartós." Nem tudni, hogy ez politikai nekrológ, vagy vitalezárás-e. Máté László, az MSZP másik alelnöke Ka­posvárott azt mondta, egy kér­désre válaszolva, hogy bolse­vik típusú eljárásmód az a sza­bad demokrata gyakorlat, amely elfogadható és kevésbé elfogadható politikusokra osztja az MSZP-t. A politikus párhuzamot lát: a kommunis­ták jártak így el a Kisgazda­­párttal szemben negyvenöt után, amikor azt a pártot osz­tották ellenségekre és olyanok­ra, akik hajlandók voltak együttműködni. Vegyünk ehhez hozzá még két MSZP-s alelnököt: Szeke­res Imrét, aki kritikát kapott Horntól, amiért a strukturális hibákat egy átvilágítástól füg­gővé téve félre akarta tenni, és Csehák Judit alelnököt, aki nem szavazta meg az elnöksé­gi határozatot, állítólag azzal érvelve, hogy ő a vita kirob­banásához sem járult hozzá, akkor miért szavazná meg ilyetén befejezését. Márpedig a fentiek mind a szocialista párt különböző vonulataihoz tartozó meghatározó szemé­lyiségek. Mit lép Horn legközelebb? Nehéz megjósolni: ő Gáltól el­térően nem mond egyetlen „direkt kritikus" mondatot az SZDSZ-ről, de ezt ő is kimond­ja: „meg fogom tenni a kor­mányzati munkát javító célzó lépéseket". Melyek lehetnek ezek? Talán Havas Henrik cím­zetes államtitkársága jelez egy várható kormányzati ma­gatartásformát. Havas funkci­óját korábban Jánosi politikai államtitkárnak szánták. Cím­zetes államtitkári kinevezés­hez Hornnak nem kell egyez­tetnie a partnerrel, de rábízhat­ja a Miniszterelnöki Hivatal politikai funkcióinak egy részét... Akárhogy is, ha a Horn által elfogadtatott kompromisszum MSZP-s visszhangját vesszük alapul, arra a következtetésre juthatunk, hogy mozgástere beszűkült, a belső kritika fel­erősödött. És a hét első felében az MSZP-nek frakcióülése lesz, ahol a pártelnök az előadó: a meteorológia szerint kétség­kívül gyűlnek a viharfelhők a Horn-fok körül. Munkatársunktól A garderobnál - Ennek most nincs szezonja POLITIKAI KULISSZATITKOK • POLITIKAI KULISSZATITKOK Tapoga tó ázások Érdekes hírt hallottunk a múlt hét ele­jén. Állítólag egy gazdasági-politikai tanácskozáson több pénzügyi szak­embert is megkérdeztek, adott eset­ben vajon vállalna-e pénzügyminisz­teri posztot. Az ilyen kérdés termé­szetesen senkit nem kötelez semmire, nem köti meg sem a kérdező, sem a válaszadó kezét. A dolog természeté­nél fogva ezt a hírt nem tudtuk ellen­őrizni, de ha igaz, akkor talán azzal is összefüggésben állhat, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter, aki hátulról vezeti a kormány népszerűségi muta­tóját, többször is kijelentette, nem szí­vesen vállalná a tisztet olyan kor­mányban, amely már nem koalíciós. S mivel az említett tapogatódzások ide­jén még senki sem fogadott volna nagy összegben a koalíció tartósságá­ra, elképzelhető, hogy az illetékesek meg akarták tudakolni: van-e egyál­talán valaki, aki vállalná... Turisták, akik nem azok képviselők egy csoportja javaslatot készül tenni, hogy rendezzenek ide­genforgalmi-turisztikai vitanapot a parlamentben. Országosan látszatra nincs baj a turistaforgalom mennyisé­gi mutatóival. Tavaly a beutazók szá­ma a hazai lakosság mintegy négy­szerese volt, körülbelül 40 millió sze­mély, de jóval kevesebb mint 10 szá­zalékuk töltött el vendégéjszakát ho­telben, így nem emelkedett a várt mértékben a szállodák jövedelmező­sége. Ez egyebek mellett azzal is összefügg, hogy sok családi vállalko­zás alakult a konjunktúra reményé­ben panzióvá, vagyis egy kisebbedő tortán többen osztozkodnak. Emellett a Szlovákiából, Ukrajnából, Romániá­ból érkező látogatók, akik csak papí­ron turisták, rokonoknál, ismerősök­nél, vagy - többnyire - adót nem fize­tő „fekete" szállásadóknál laknak. Nem városnéző körsétán vesznek részt, hanem árusítanak, feketemun­kát végeznek. A Balaton turistaforgalma a legtöbb szakértő szerint a vártnál gyorsabban hanyatlik. A korábbi években egy esztendő turistaszezonja itt másfél­két hónapig tartott. Ez évről évre csökkent és az idén már mintegy két­­három hétre zsugorodott, de még e rövid időszak alatt sem volt, még a hétvégeken sem, telt ház. Mialatt a hazai fizetőképes kereslet általában az olcsóbb olaszországi, szlovén és horvát üdülőhelyek felé fordul, a nyugati turisták közül, sajnos, mind kevesebb választja úti céljául a Balatont. Budapesten, amely az országnak a Balatonnál nagyobb jelentőségű turisztikai központja, ugyancsak negatív fejleményekkel kell számolni. Kevesebb nagy nem­zetközi rendezvényt tartanak, ami rontja a budapesti szállodák kihasz­náltságát. A külföldi utazási irodák­hoz is eljut a romló magyar köz­­biztonság híre. Ehhez kapcsolódik az, hogy némely biztosító már nem fizet a hazánkban ellopott gépjármű­vekért. Mennyi a 20 százalék? A rendőrszakszervezet jegeli a bérvi­tát Pintér Sándor altábornagy országos főkapitánnyal, illetve pontosabban a kormánnyal, amely majd késő ősszel dönt a rendőri fizetésekről. Mint ismeretes, Horn Gyula minisz­terelnök az ORFK-n tett látogatásakor 20 százalékos bruttó fizetésemelést ígért a rendőröknek, ami még mindig több 5 százalékkal, mint az, amit - ál­lítólag - az ugyancsak a Belügymi­nisztériumhoz tartozó határőrségnek, illetve a HM-hez tartozó Magyar Honvédség állományának kilátásba helyeztek. A Független Rendőrszak­szervezet most szakértői vélemé­nyekkel kívánja megtámogatni ellen­állását a jelentéktelennek tartott 20 százalékkal szemben. E szakszervezet adatai szerint a beígért 20 százalékos fizetésemelés ténylegesen 16 százalék bruttó illetménynövekedéssel lenne egyenértékű, minthogy félre kell ten­ni a túlórákra is, amelyeket viszont később esetleg nem fizetnek ki. Szá­mításuk szerint csak a legalsó réte­gekben - a kezdő tiszthelyettesek, pá­lyakezdő tisztek esetében, valamint az alacsony beosztásokban - lehet, mintegy 6-8 százalékos nettó növeke­dés. A közép- és felsővezetők között aligha várható két százaléknál na­gyobb nettó növekedés. Mindez ter­mészetesen összefügg az adójogsza­bály változásából eredő többletter­hekkel. A szakszervezet értesülésünk sze­rint nem lelkesedik azokért a vezetői ötletekért sem, hogy a rendőrség saját szükségletét, legalább részben, a kí­vánatos többletbírságok egy részéből fedezze. (Tegyük hozzá: ezek a tervek hivatalosan sosem láttak napvilágot.) A szakszervezet részéről azzal érvel­nek, hogy ez végső soron az állampol­gárok zaklatásához is elvezethetne, ami nem javítaná a rendőrségről alko­tott lakossági képet. Tény, hogy már most is sok rendőr­őrsön és kapitányságon elfogynak azok, akik a polgári életben jobban tudják kamatoztatni tudásukat és ké­pesek ismereteiket konvertálni. Egy apró példa az elmúlt napokból a rendőri létszámhiány következmé­nyeiről, amelyek az adófizető állam­polgáron csattannak. Kolléganőnk táskáját zsebtolvaj rámolja ki, majd az áldozat néhány nap múlva telefonér­­­­tesítést kap, hogy igazolványait, ira­tait visszaadják, ha fizet egy bizonyos összeget. Megbeszélik a randevút, az áldozat értesíti a rendőrséget, ahol biztosítják, ők is ott lesznek, csak tart­sa fel az „iratátadót", alkudozzon ve­le minél tovább. A helyszín egyébként karnyújtás­nyira van a Budapesti Rendőrfőkapi­tányságtól. A találkozó létrejön. A de­likvens alkudozik az instrukciónak megfelelően, majd fizet néhány tízez­ret, átveszi az iratait, és abban a meg­győződésben távozik, hogy a pénzét is visszakapja, amikor az illetőt „le­kapcsolják". Ám senkit sem kapcsol­nak le. Utóbb kiderül: a területileg il­letékes kapitányságon akkora volt a létszámhiány, hogy csak egy egyéb rendőrakcióban gyakorlatlan fogda­őrt küldtek ki a randevú színhelyére, aki bűnözőt évek óta már csak rács mögött látott. És ő bizony elvesztette a nyomát, elmulasztotta a közbelépés pillanatát... .

Next