Színes Vasárnap, 1996. május (3. évfolyam, 18-21. szám)

1996-05-05 / 18. szám

1996. május 5._________________________________________________________________VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS_____________________________________________________színes vasárnap 9 „Nem gondoltam, hogy zenész leszek” 1993-ban ünnepelte pályafutásának harmincadik évfordulóját. Harminc év? Sokkal messzebbnek tűnik az az idő, amiben egy furcsa nevű fiú azt kérdezte, hogy mi fáj?, énekelt a fehér sziklákról, gyémántról, aranyról, meg Beliről, a részeges kutyáról. Szerencsére ma is énekel. Legújabb albumán többek közt arról, hogy „Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk / Majd egyszer nagyon boldogok leszünk...” Majd egyszer. \ül Magyari Imre beszélgetett Zorán Sztevanovittyal. a '________ |__' _______ ' 4 Töprengtem, hogyan lehetne az új lemez hangulatát egyetlen szóba sűríteni. Ilyen sorok vannak rajta: „már a galambok se repülnek”, „a mesék lassan elfogynak”, a Karinthyt idéző „minden másképp van”. Olyan szavak jutottak eszembe, mint „kiábrándult”, „keserű”, „szkeptikus”. Ilyen lennél? Becsüllek, mert bele mertél vágni, hogy egy szót keress... Én is próbálkoztam ilyesmivel, de nem találtam pontos kifejezést. Egy tíz számból álló albumot nemigen lehet egyetlen címkével ellátni. Amire célzol, a kiábrándultság, a keserűség csak részben igaz. De ott van mellette az is, hogy „Hajózni kell". Dusán fogalmazta meg nemrég, hogy az ember a hétköznapjaiban sokkal könnyedebb, oldottabb, mint mikor nekiül megfogalmazni ezeket a hétköznapokat versben vagy prózában vagy zenében. Az ember derűsebb, mint a filozófiája. Dusán magát fogalmazza meg, vagy téged? A számokat úgy lehet felfogni, mint eredőket. Négy éve nem dolgoztunk együtt, azóta sok minden történt, mi is változtunk, és persze nem gondolkodunk teljesen egyformán. A végső szót nekem kell kimondanom, hisz a közönség az előadóval azonosítja a dalokat, hiába tiltakozom olykor ez ellen. A Vadkeletben ezt énekled: „Az utcán tart még a nagy rablás, Az üldözés, az osztozkodás, S a gyorsaké a zsákmányolt jövő...” Menynyire érzed sötétnek ezt a periódust, amiben élünk? Sötétebbnek, mint mikor a lemez született, pedig ennek csak néhány hónapja. Egyre többen küzdenek megélhetési gondokkal, nem látják, mert nem láthatják a kiutat, egyre többen csúsznak lefelé - és persze kialakult az a réteg is, amelyiket semmilyen megszorítás nem érint, sőt. Nekem nincsenek megélhetési gondjaim, de a közhangulat rám is hat, az ember igazságérzetét sok minden sérti. Mennyire aggódsz a kislányod jövőjéért? Nagyon, és nem csupán a jövőjéért, hisz már történtek gyerekrablások is. Nem tudni mibe megyünk bele, nem tudni, milyen jövő vár rájuk. Viszont naponta tapasztaljuk hogy a világ egyre jobban eldurvul, mindennapivá válik a brutalitás, a tévéből is csorog a vér. Szandra tizenegy éves, már nyiladozik az elméje. Valamelyik nap a vallásokról beszélgettünk. Arról, hogy milyen a megengedő, milyen a kirekesztő vallás, s melyikben mennyire marad meg az ember önállósága, méltósága. Nyíltságra és nyitottságra szeretném nevelni. 4 . A volt Jugoszláviában zajló háború mennyire érintett? Onnan származtunk el diplomatacsaládként, a politikai viharok tartottak itt minket, máshol is lehetnénk, minden azon múlott, hogy épp Magyarországon voltunk, mikor a szocialista tábor szakított Jugoszláviával. Ma is élnek rokonaink Belgrádban. Valami olyasmi történt ott, aminek a gyökerei mélyen visszanyúlnak a történelembe. Én már itt nőttem fel, ide jöttem, ide jövök haza. Jugoszlávia a béliességet, a kékló eget, a napfényt jelentette számomra is, ahogy sokaknak. Fájdalmasan élem meg, hogy tőlünk pár száz kilométerre egy ország, a szülőföldem romba tudott dőlni. Ijesztő, mint egy baleset. Gyanútlanul vezeted a kocsidat, nem gondolsz semmi rosszra, és akkor valaki szemből áttér a te sávodba, és egy másodperc múlva ott fekszel összetörve az út szélén. Közelről érinthet, hogy emberek elkezdik gyűlölni egymást, mert az egyik szerb, a másik meg horvát... Előfordult ez az ismerőseim között is. Házaspárok, akiknél ez eddig nem volt téma, elváltak, a gyerekeket választás elé állítva - görög tragédiába illenek az ilyen történetek. 4 Te érted ezt? Nem tudom megmagyarázni. Ez a gyűlölködés az érthetetlen tulajdonságok közé tartozik. Csak szomorúan nézem. 4 Mindjárt az első számban szerepel, hogy „jó helyre hívlak". Milyen hely volt a valamikori Hangulat bár a Nyugatinál, ahol most McDonald's van? Jó. Mondhatni, hogy ott kezdtünk a Metróval. Mámoros időszak volt, jöttek az első sikerek - valami elindult, ami miatt később az egyetemet is abbahagytam, ami elég kemény választásnak tűnik ma is. Ehhez a ,,hangulatbeli’’ hangulatok is hozzájárultak. Hogy nézett ki a hely, kik jártak oda? Nemigen emlékszem már. Elég rideg, lepusztult hely volt, kőpadlós, nem gondolta volna az ember, hogy ott jó bulikat lehet csinálni, márpedig azokat csináltunk. Érdekes, hogy a legtöbb éjszakai szórakozóhely nappal kiábrándító... A vendégkör a korosztályunk tagjaiból állt, hisz olyan zenét játszottunk, amit az idősebbek utáltak. Hogy képzelted vűn, mi lesz veled? akkori Hobbiból kezdtünk zenélgetni, az egyetemet akartam elvégezni, mérnök akartam lenni. Nem gondoltam semmiképp, hogy zenész leszek. Mikor otthagytam az egyetemet, már úgymond kényszerpályán mozogtam. A Metróban többeknek a zenélés lett a fő foglalkozása, mi jártunk csak egyetemre Dusánnal. A tanáraim is sürgettek a döntésben. A harmadik év közepén mindenből levizsgáztam, lezártam az ötödik félévet, de a hatodikat már nem kezdtem el. Ez a hatvanas évek közepén történt, mikor már látszott, hogy egy más területen is érhetek el sikereket. A politika akkoriban lett engedékenyebb, elindult egy író, egy filmesgeneráció, világszerte izgalmas időszakot éltünk. Persze ez akkor így nem tudatosodott, nem fogalmaztam meg, mit akarok öt vagy tíz vagy húsz év múlva, a következő nap érdekelt. Ez volt a szép benne, jó kis felelősség nélküli életként emlékezem rá. Mi volt az első dalotok? Az Édes évek, ha jól emlékszem. Dusán írta a szöveget, én a zenét. A két fesztiválsiker, a Mi fáj és a Fehér sziklák menynyire van ma közel hozzád? Annyira, hogy mindmáig éneklem őket. Tudom, hogy meghatározó dalok a pályámon, még akkor is, ha annak idején berzenkedtem ellenük, hisz úgy éltük meg, csupán kényszerből megyünk el az állami tévé és rádió által meghirdetett fesztiválokra, mi, akik progresszív zenét játszunk. A Fehér sziklák szövegírójának, S. Nagy Istvánnak én is, mások is rengeteget köszönhetünk, sokat segített az indulásban. Mikor tudatosodott benned, hogy az a rendszer, amiben éltünk, alapvetően hibás? Dusánnal folyamatosan kritizáltuk a bennünket körülvevő világot, de hazugság lenne állítani, hogy ezt valamiféle ideológiai tudatossággal tettük, hogy alternatívákat fogalmaztunk volna meg. Huszonévesek voltunk, és nincs az a rendszer, ami megáll egy huszonéves előtt - s ez nagyon jól van így. Ma sokan dicsekszenek, milyen bátrak voltak már akkor, és azért mellőzték őket, mert ki is mondták, amit gondoltak. Biztos vannak ilyenek. De sokan akkor is csak tehetségtelenek voltak, akik ráadásul azok is maradtak. Szerinted van ember tehetség nélkül? Azt hiszem, van. Ha a tehetséget úgy határozzuk meg, mint átlagon felüli képességet valamire, akkor ebben az is benne foglaltatik, hogy léteznek átlagos képességek, létezik az átlag. 4 Szóval kritizáltatok. Szidtuk a rendszert, mint mindenki. Az ellenérzések viccekben éppúgy jelentkeztek, mint dalokban. Szidtuk, de éltünk benne, és álmunkban sem gondoltuk, hogy ez a helyzet megváltozhat. Ezt még a CIA sem gondolta... Érdekes, hogy ennek ellenére nyomtuk a dumát. A Dusánnak tán legszebb szövege a Volt egy tánc. Ebben hangzik el: „Mama az ablaknál állva / Újra évekig apámra várt.” Ez a dal a szüleink története, ami eléggé tipikus történet errefelé. Ez a két sor arra vonatkozik, hogy a Rajk-per második hullámában apánkat is letartóztatták, és tizenöt évre ítélték. Végül három esztendőt töltött börtönben, ebből kettőig egyáltalán nem tudtuk, hogy él-e, és ha igen, hol van. 4 Hol volt? Több helyen. 4 Ez a letartóztatás mekkora törés az életedben - hisz az ilyesmi akár egy életre tönkretehet egy gyereket? Tízéves voltam, Dusán hét, én kicsit tudatosabban éltem át, ami történt. Ilyentájt még számít a korkülönbség. Korábban ért véget a gyerekkorom, korábban kellett tudomásul vennem a világot. Láttam, és Dusán is látta, hogy a mama mindennap ott ül az ablakban, és vár, maga sem tudja, mire. Rengeteget sírt, amit egy gyerek nagyon át tud élni. Meghagyták a munkahelyén, ami csodának számított, de a fizetését levették a felére, el kellett adogatni a holmijainkat. Félni kezdtél? Igen, valami félelemféle volt ez, folyamatos bizonytalanság, és félelem attól a bizonyosságtól, hogy apánk már nem él. Persze ez a félelemféle is ingadozott, hisz ha kiszaladtunk a grundra focizni, elfelejtettem. Mennyire maradt meg a félelem, a gyanakvás, a bizalmatlanság a világgal szemben? Kevésbé, mint gondolni lehetne. Úgy látszik, jól működött bennem a regenerációs ösztön - úgy, ahogy apámban. A körülötte lévők közül sokan beleőrültek a börtönbe, hófehér hajjal jöttek ki - ő nem. Az igazsághoz tartozik, hogy a bebörtönzötteknek volt egy jugoszláv csoportjuk, amelynek a tagjai egy emberként nem írtak alá semmit. Apám egyetlen ősz hajszálat sem szedett össze, és emelt fővel jött ki. Nem vesztette el a hitét sem, hogy az igazság győz - ebből a tartásból táplálkozik az Apám hitte. 4 A szülöszek szeretik ezt a két számot? Nagyon. Olykor el is sírják magukat, ha hallják. 4 Érezhetően szoros kapcsolatban vagytok. Ennek az is oka, hogy olyan család vagyunk, amelyik kiszakadt a saját, eredeti környezetéből, egymásra voltunk utalva. 468-ban kijuthattál Londonba. Mennyire sokkolt a város, mennyire sokkolt a Nyugat? Napokig nem tértem magamhoz. Nem attól, hogy hirtelen rádöbbentem, nem igaz a Coca-Cola-mámorban fetrengő ifjúság legendája, hanem például attól, ahogy a klubokban zajlott az élet, hogy egyszer csak egy légtérben találtam magam világsztárokkal, akikről valami olyasmit hittem, hogy egy transzcendens közegben léteznek. Az utcák, a kirakatok, az egész Nyugat varázslatos volt, már csupán az itthoni elzártságunkból következően is. Félszegen viselkedtem, úgy éreztem magam, mint falusi kislány Pesten. Abban az időben a dalokat nagyon nehezen szereztük meg eredetiben, lemezen, a rádióból vettük fel őket. Semmilyen írott anyaggal nem rendelkeztünk, se kottákkal, se újságokkal, amikből kint a rajongók sokat megtudhattak a bálványaikról. Mi itthon ugyanúgy bálványoztuk a Beatlest vagy a Rolling Stonest, mint a kinti hívőik. Találkoztál John Lennonnal és Ringo Starral is. Egy nagyon jóindulatú ember vitt ki minket - mert nemcsak én mentem, hanem például Zalatnay Cini is -, noha jellemezte őt a disszidensek egy típusának nagyotmondása. De tényleg jóindulatú volt, segíteni akart, ő hozta például Magyarországra az első nyugati együttest, a Stove-pipe-ot, amire ma már nemigen emlékeznek. Halmai Gábornak hívták, már nem él. Ő hívott meg minket egy zártkörű klubba. Oda járt a krém. Én vettem észre Lennont és Ringót. Halmai megkérdezte, bemutasson-e, én ijedten tiltakoztam, de azért nem kellett kétszer mondania. Bemutatott, kezet fogtunk, én nagyon eredeti módon megkérdeztem, mire készülnek... Igen kollegiálisan viselkedtek, noha kicsit csodálkoztak, hogy a vasfüggöny mögött is van beatzene - ekkoriban Kelet-Európát egységes orosz gyarmatnak gondolták, ahol Bukarestet és Budapestet nehéz megkülönböztetni, nem is kell. Van közös képed a találkozásról? Nincs. 4 Bánod? Nagyon, gondolhatod, de akkor ott ez eszembe se jutott. Nem nagyon mutogattam volna, a találkozásról is most beszélek másodszor - visszariasztott a sok dicsekvés, amit a „messziről jött” emberektől pályám során hallottam. 4 Amúgy is túlzás lenne exhibicionistának bélyegezni... Ha az utcán megállítanak, zavar? Ez stílustól függ. Olykor meg tudok állni, és nagyon kellemeseket tudok beszélgetni. 4 A színpadon az embernek meg kell mutatnia magát akkor is, ha nem kitárulkozó alkat. Sokáig úgy gondoltam, nem igazán termettem színpadra. De aztán úgy, hogy nem kell a színpadon sem mindent megmutatni. Aki a mindenáron való kitárulkozásnak él, az elveszti minden titkát, és eldobja a közönség. Meg kell tudni őrizni titkokat, amik épp attól szépek, hogy csak te tudsz róluk. Lehet, hogy a boldogsághoz titkok is hozzátartoznak? Lehet. Ha nehezen tárulkozol is ki, a barátság fontos lehet számodra. A lemezeken ott a barátság is. Sok barátom volt mindig. Alig múlik el nap, hogy nincs nálunk társaság, vagy mi nem megyünk el valahová. Az elefántcsonttoronyba zárkózás megszünteti a külső kontrollt. A kételkedés sok bajtól, tévedéstől kímél meg, a jobbítást szolgálja. Az egyik új dal Élet tanár úrról szól. Hányásod van életből? Hááát... Úgy négy alá. De még lehet javítani.