Szinészek Lapja, 1935 (54. évfolyam, 1-11. szám)
1935-01-01 / 1. szám
TERVEZET a vidéki színészet központosítása tárgyában. A vidéki színházi válság okait kutatva, lehetetlen még nem látni, hogy épp akkor, amikor a közönség igényei óriási módon megnőttek, ugyanakkor a vidéki színészet főleg a háború óta úgy művészi, mint technikai téren évről-évre kevesebbet nyújt a közönségek. Kezdve azzal, hogy a társulatok művész taglétszáma évről-évre , zsugorodott (végeredményben kb. 10Oo/o-kal), ezzel szemben az előadások száma megnövekedett 50o/o-kal. Ilyen körülmények között szó sem lehet művészi, de még tisztességes ipari produkcióról sem. Évente 30-35 szerepet még szövegileg sem lehet jól betanulni, hát még meg is formálni a szeretteket. Szinte általánossá vált, hogy vidéken nincs rendező. A színészek rendeznek. Pedig ezeknek arra sincs idejük, hogy a szerepeiket megtanulják. Az is rettenetes, amilyen ruhában ma a színpadra mennek a színészek és a színésznők. Egy-kettő kivételével. De ezek még kiábrándítóbbá teszik a többséget. És a 20-30 év óta toldozott-foldozott, ezerszer átfestett, puklis, ferde, lógó vásznn, kilincs nélküli, lebegő ajtaji díszletek!... Ezek keltsenek illúziót a közönségben, amely a mozi által fejtett ízlésre tett szert? De menjünk tovább. Egyetlen vidéki színháznak sincs a technika mai állásához mért színpadvilágítási apparátusa. Szabályozható fejreflektort vidéki színpad talán még nem is látott. A kellékezés általában kiábrándító. A bútorozás nyomorúságos. Mindez együttvéve csak illúziórontásra jó. Pedig ha élni akarunk, illúziót kell teremtenünk! Az is rémes, ahogy a legtöbb színház nézőtere és bejárata fest; sötétség, legjobb esetben félhomály. Ila már egy kis világítás is van, feltűnik az előcsarnok falain a kopottság, a por, meg a korom. A nézőtéren feltűnnek a kárpitozás hiányosságai, a páholyszegélyek huzatának kopottsága s az úgynevezett Beyruth-függönyön tátongó lyukak vagy a durván alkalmazott foltozások stb. És mialatt minden így elpusztult, besorosodott és elszürkült a vidéki színházakban, azalatt megszületett és diadalmasan felnőtt a külföldi filmekkel táplálkozó moziipar, a színház legnagyobb konkurrense. A közönség persze a mozihoz pártolt, mert a mozi mindent elkövet, hogy becsábítsa a közönséget. Kezdi a csábítást a reklámmal, amelyet a vaknak is meg kell látnia: éles, színesen illusztrált, ordító plakátok és transzparensek az ideákon, oldalas hirdetések és kommünikék az újságokban. Maguk a mozik épületei is élő reklámok, a Neon-csöves és pazarul kivilágított bejárataikkal. A mozi előcsarnokában és nézőterén tisztaság és kényelem. S hogy milyen az előadásuk, azt nem részletezem, tudjuk, mit lehet kihozni többszázezer dollárból . . . Megállapíthatjuk tehát, hogy a vidéki színházak válságának oka egyrészt a vidéki színház visszamaradottsága, másrészt a mozi. Tehát konkurrálnunk kell! A vidéki színészetet gyökeresen át kell alakítani. Át kell alakítani központilag vezetett staggione rendszerré. T E R V E Z E T az országos színészet racionálisabb és eredményesebb működéséről. A tervezet célja, hogy a vidéki színészet művészi és anyagi színvonalát emelje. E színvonalemelkedés csak úgy érhető el, ha egy-egy színtársulat — az eddigi gyakorlattal szemben — az évi 35—40 színdarab helyett maximum 7 darabot tanud be évente, (vagyis ötször kevesebbet mint eddig) már adva is van a lehetőség: először, hogy a színház ötször annyi reklámmal hívja fel magára a közönség figyelmét, mint eddig. Másodszor adva van a lehetőség, hogy ötször annyi időt, ötször annyi erőt, ötször annyi fantáziát és ötször annyi pénzt fektessen egy-egy darab színrehozatalába, mint eddig. Általában, társulatonként, évi hét darab színrehozatala mellett adva van a lehetőség, hogy a színház ötször annyit adjon fényben, világításban, kényelemben, tisztaságban, rendezésben díszletekben, bútorokban, kellékekben, kosztümökben, modern indiákban, maszkokban, a szerepek kidolgozásában és alakításában, zenében, táncban, hangulatban és illúzióban, egyszóval: színházban! Ez esetben egészen biztos, hogy emelkedni fog a színház bevétele legalább 5()o/o-kal. És ez a cél! . . . De ez csak úgy érhető el, ha a vidéki színészet működési rendszere gyökeresen megváltozik és átalakul központból irányított slaggione rendszerré. A központból irányított slaggione rendszer előnyei és kiírási lehetőségei: a) Eredményesebb hirdetés és reklám. A központ ugyanis a társulatok egész évi plakát- és színlapszükségletét egyszerre rendeli meg. A központ színesen illusztrált plakátokat terveztet és tekintve, hogy nagy mennyiségről van szó, a nyomdai költség olcsó lesz. b) Kifogástalan férfi és női fiarókák. A közfront megállapodást köt egy fővárosi színházi fodrásszal, aki átalányösszegért vállalja egy-egy társulat parókával való ellátását. c) Illúziót keltő elsőrendű díszletek. Eddig tizennyolc társulatnak külön-külön, tehát tizennyolc példányban kellett elkészíttetnie ugyanazt a díszletet. A staggione rendszer mellett csak két példányban kell elkészíteni ugyanazt a díszletet, mert az egész staggione rendszerben csak két tár.