Színház, 1997 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
■ CSEHOV-JÁTÉK ■ szik, könnyedén lebeg a többi életprobléma felett. Beszélnek róla, emlegetik szüntelen, de mögötte hangosan szól az is, amit elfedni próbálnak vele. A fülledt nyárutón a kerti asztalon ott a szamovár, a dajka mellette kötöget, és az álmos békében Asztrov saját békétlenségéről tudósít. Mire a gyűrött, ébredező Ványa előbotorkál, és ugyancsak zsörtölődésbe fog, már tudjuk: ebben a házban felborult a rend. Szerebrjakov éppen csak átvonul a kerten, felvillantja taszító, öntelt valóját, és - Csehov legtöbb drámájától eltérően - máris az érzelmek és figurák drámai viszonyrendszerének középpontjában vagyunk. Szonya szerelmes Asztrovba, Ványa bácsi Jelenába, Szerebrjakov fiatal és szép feleségébe. Jelena unottan hárít, és lustán némi érdeklődést táplál Asztrov iránt. A maga módján Asztrov is udvarol: szenvedélyéről, az erdőtelepítésről mesél. Ványa anyja, Vojnyickaja leplezetlen csodálattal csügg volt vején, és rideg anyai despotizmussal viszonyul saját felnőtt fiacskájához. Marina, a dajka a sokat látott öregasszonyok bölcsességével simítgatja a mind feltűnőbb gyűrődéseket a szereplők közt, miközben Istent és a rendet emlegeti. A felvonás zárásaként Ványa heves szerelmi vallomása mintegy összegzi a különböző irányból egymás felé tartó feszültségeket. A második felvonás főleg párjelenetekből áll. Az első Szerebrjakov és Jelena kettőséé, melyben Valló Péter rendezésében bizony némi igazság szolgáltatk az önző és házsártos öregembernek: nem a „fényes” tudományos pálya, nem is a jellembéli kiválóság, hanem az alighanem igazi fájdalom, igazi szenvedés, igazi félelem és igazi életcsőd nevében. Bálint András az első felvonásban átsuhanó fekete kabátos alakot, a kezét maga elé és fölé emelő, önünneplő szónokias gesztussal kihátráló professzort itt magába roskadtan, a világhoz és önmagához egyaránt kritikus viszonyban mutatja. Az öregek kegyetlen igazmondásával, szinte élvezettel kínozza a feleségét. Bálint ebben a jelenetben visszavonja Szerebrjakov portréjából az első felvonásban felvillantott karikaturisztikus jelleget, és részint szánalmasnak, részint fenyegetőnek mutatja figuráját. Hosszú csöndek, tétova és kapkodó gesztusok törik meg a jelenetet; ez utóbbiak Jelena reakciói, aki Kováts Adél alakításában élénk arcjátékkal, gyakori ajakbiggyesztéssel is kíséri - nő, nem is elsősorban férje iránti indulatát, hanem önmagával kapcsolatos érzelmeit. Ez az ajakbiggyesztés - mindközönségesen „pofavágás” - Szonyát is jellemzi, amikor a szobába lépve rendreutasítja panaszkodó apját. Aki erre még visszavág, de halálosan megrémül, amikor a szintén betoppanó lánya egyedül akar maradni vele. Szerebrjakov, akár egy ijedt gyerek, kapaszkodik a nőkbe, és reszket volt sógorától, valóságos megváltás számára, amikor megérkezik az ősanya képzetét idéző dajka, akit Martin Márta két alapvonásból, a megértésből és az együttérzésből kever ki, és Szonyával az ágyába kíséri. Ványa és Jelena párjelenetében már nem csak a megismételt szerelmi vallomás fokozza a feszültséget. A kicsit részeg és nagyon gyűrött, házikabátos Ványa szenvedélye egyszerre önironikus és tragikus: Kulka János két kezét előrenyújtva mintegy az életét, negyvenhét éves magamagát kínálja Jelenának: érvel, könyörög, nyafog, követelőzik. Kulka ebbe a vallomásba már belelopja Ványa életkudarcát. Jelenának van némi igaza, amikor azt mondja: „hiányzik a jóság ebből a házból”, csak nem az emberi jóság, hanem az életjóság. Az előadás egyik legmegrendítőbb pillanata, amikor Kulka János Ványa bácsija mintegy Jelena lábnyoma után veti magát: minden benne van ebben a vetődésben, és minden elillan a szobából kicsattogó meztelen lábbal. Ványa magára maradva keserűen döbben rá, hogy be van csapva, reménytelen a szerelme, az egész élete, és visszafelé is: hiábavaló volt minden, értelmetlen az áldozat, rossz a cél, fölösleges az erőfeszítés. A csehovi értelemben vett tragikus felismerés ideje ez, és a szokásosan késleltetett robbanás innen, ebből az éjszakai, félrészegen is tiszta pillanatból eredeztethető. És itt válik fontossá, hogy Kulka Ványa bácsija egyáltalán nem bácsi; a pontosan kiszámított, szabályos ritmusú alakítás egyik csúcspontja ez. A negyvenhét éves életerős férfi magányos leszámolása a jövővel, mindazzal, ami még hátravan. Szonya és Asztrov jelenetében a hagyományosan kényes együtt evésbe Valló és a két színész belelopja mindazt, ami addig és később szavakban és tettekben megfogalmazódik: ez is összegző jelenet. Szonya szerelmesen, odaadóan, felkínálkozóan eszik, némasága kifejezőbb minden beszédnél. Akárcsak Asztrov zavart-tétova mozdulata, mellyel Szonyára ráhajolva a kredenc ajtaját nyitná ki, poharat keresve. Szervét Tibor Asztrovja jelentéses újrafogalmazása ennek a csehovi archetípusnak: menekülő alak. Nem csak Szonyától menekül; kapóra jön neki minden hívás, ami elszólítja a Szerebrjakov-házból, bárhogy nyafog is alkalmanként. Menekül a betegtől és a beteghez, az italtól és az italba, a faültetéses jövőbe és a jövőtől szétfolyó életétől pillanatnyi túlélésekbe. Jelenához a másságért menekülne; inkább cinikus, mint rezignált férfiösztön ez. Szervét színpadi alkatában készen van korunk értelmiségije, a fiatalon is hitevesztett, mókuskerékben készségesen pörgő, élete elvesztegetését, önnön gyávaságát okosan megideologizáló férfi. Kemény színész, Ivanovot azonban lágyra vette, agyonsajnálta annak idején. Asztrovja nyugodtan nyafoghat, mégis kemény és el fog veszni. Schell Judit sprőd, energikus Szonyát játszik, semmi bágyadt melankólia, beletörődő önfeláldozódás, lírai szenvelgés. Az ő Szonyája egyszerre bakfisos és asszonyos szenvedéllyel akarja magának Asztrovot, életre, családra, boldogságra vágyik. Tartása, véleménye, ereje van. Elénk rakja Csehovból fogalmazva azt a nagyon mainak és közelinek látszó alapigazságot, hogy a sors nem érdemek alapján osztogat kegyeket. És a tehetséges fiatal színésznő megállja, hogy nem reflektál szomorú helyzetére, nem kommentálja azt semmilyen módon - ezért megrendítő az alakítása. Mint tudjuk - csak ebben a „kottakövető” Csehov-előadásban valahogy nagyon hangsúlyos -, az éjszakai vihar akkor áll el odakint, amikor idebent is: Jelena és Szonya jelenetére. Kováts Adél és Schell Judit játékát fel lehet venni, és üdvös volna tanítani a megfelelő iskolában: a Szervét Tibor (Asztrov) és Kulka János (Ványa)