Színház, 2001 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
RIPORT Ma már semmiféle művészeti intézmény nem működhet hatékonyan alaposan megtervezett és végrehajtott reklám- és PR-, illetve marketingterv nélkül. Ezért az első évadban nem csupán a műsortervet és a bemutatók időpontját kell ismertté tenni, hanem egy intenzív, tudatos, összehangolt kommunikációs stratégia alapján kell működni és tájékoztatni. Olyan speciális marketingtervet kell kidolgozni, melynek nyomán a „kibocsátott” információ érthető és befogadható minél szélesebb társadalmi és kultúrréteg számára, mint ahogy a színház sem szeretne mást, mint olyan előadásokat létrehozni, amelyek közérthetőek. Az általam elképzelt színház kommunikációs munkájának „megelőzőnek”, nem pedig az „eseményeket követő” jellegűnek kell lennie. Folyamatos „előre tájékoztatás” arról, hogy mi történt, mi történik és mi fog történni a színházban, a színházzal, a művészekkel. (Nagyon fontos, hogy ma a színház azt is felvállalja, hogy a nyugat-európai modell szerint menedzseli művészeit.) A PR azonban nem korlátozódhat csupán a sajtókapcsolatokra és a tömegkommunikációs eszközök igénybevételére, elengedhetetlen feltétel az aktív párbeszéd a szakmával, fontos a szakmai „háttértámogatás” megléte és tudatosítása. Megvalósítási stratégiánkban fontos szerepet kapna a széles körű kommunikációs csomag célcsoportokra koncentráló alkalmazása. Mind a PR (sajtóreggeli, személyes interjú, stúdióbeszélgetés, sajtósarok, sajtótájékoztató), a direct marketing (hírlevél, szórólap, információs csomag), az event marketing (rendezvényszervezés, felolvasóestek, közönségtalálkozó, fesztiválok szervezésében való közreműködés), mind a klasszikus reklám területén (felhasználva a közterületi, az elektronikus és írott média által nyújtott összes lehetőséget). Részlet Alföldi Róbert pályázatából hogy kirázza belőle Kerényit. „Engem ugyan nem hívott fel senki” - mondta a folyosón dac és beletörődés elegyes hangján Schuster Lóránt, majd hozzáfűzte: „de hát én MIÉP-es vagyok.” Odabent a teremben még az is elhangzott, hogy a Madách pályázatának megtárgyalását jó lenne elhalasztani egy héttel (a hátul ülő újságírócsapat ekkor hitte azt, hogy az a forgatókönyv lép életbe, amely az érvénytelenítést és az új kiírást pártolja), de Kovács Zsoltot nagy többséggel leszavazták. Nem így Gy. Németh Erzsébetet, a bizottság MSZP-s alelnökét, aki azt javasolta, hogy a személyi döntéseknél titkosan szavazzanak. Ezt egyhangúlag megszavazták. Akiket megkérdeztem - Körmendyt, Schiffert -, miért jó ez, pontosabban: miért nem lehet nyíltan vállalni kinek-kinek a véleményét, leintettek, ez így szokás. Gondolom, például azért, hogy el lehessen térni a frakciófegyelemtől. Elég lassan, de amúgy döccenő nélkül vette a bizottság az első két fordulót - noha a levegőben gyűlt a feszültség. Talán többen is meghallották azért, hogy Zsámbéki Gábor erőteljesen ráirányította a figyelmet a színészfizetések abszurd voltára, valamint megnevezte hamarosan kinevezendő főrendezőjét (és nyilván valamikori lehetséges utódját) Máté Gábor személyében. Azután Marton Lászlóra és a Vígszínházra került a sor. Az ő pályázatának elbírálásakor a szakmai zsűri részletesen elemezte a színház helyzetét és jelen művészi állapotát. Kételyei és kritikai megjegyzései nem érintették ugyan azon véleményét, hogy Martont ismét nevezze ki a kulturális bizottság, de mintegy alátámasztották a kiírásban szereplő figyelmeztetést: a négyéves terminust. Egészében véve ugyanezen az állásponton volt a Schiffer-féle tanácsadógárda is, ahogy Tarján Tamás fogalmazott: „számomra az ő személyének nincs is ma alternatívája.” Érdekes - inkább érdes - támogatás övezi Marton igazgatóságát; a Vígszínház és a Pesti Színház elmúlt néhány évével kapcsolatban ki inkább, ki kevésbé ingerült vagy elégedetlen. Közben mélységes együttérzés kíséri Marton azon erőfeszítéseit, amelyekkel igyekszik megtölteni a Víg hatalmas nézőterét és nem indul el a Kerényi kitaposta úton. Mindez kifejeződik a négyéves megbízásban , és a remény, hogy valahonnan, akár a semmiből felbukkan majd egy ideális utód, mert egyelőre úgy látszik, maga Marton nemigen keresgéli. A bizottság oda se hederített a szakmaikritikai észrevételekre; érdeklődését a kiírásban is lebegtetett pesti színházi leválasztás csigázta fel. Erről elvitatkoztak legalább félórát, noha az elkövetkezendő négy évben Mártonnak csak a lehetőséget kell megvizsgálni. A Madách Színházra négyen pályáztak: Kerényi Imre, Szirtes Tamás, Korcsmáros György és Nagy Viktor. Kerényi és Szirtes külön pályázatát „szobacserés megoldásnak” becézte a zsargon; bármelyikük nyer, a másik is ott marad, nem történik semmi. Viszont két pályázattal mégis kétszer annyi az esélyük, mint eggyel. Cinikus és ügyes megoldás - de nem a nyerő. Ahhoz volt elég, hogy a bizottság elé kettőjükön kívül ne kerüljön más: a szakmai zsűri a két másik pályázatot nem tartotta érdemesnek a bizottság elé kerülésre. Kerényi Imre meghallgatására heten, Szirtesére hárman szavaztak. Muszáj emlékeztetnem az olvasókat arra, hogy a bizottság elé mindig legalább két pályázó kerül - már ha egyáltalán van annyi. Azért történik ez így, mert három évvel ezelőtt Körmendy Ferenc győzte meg róla az akkori szakmai testületet - „a bizottságnak alternatívát kell nyújtani”. Nem csak elvben biztosítani kell számára, hogy ha nem a szakmai zsűri által legalkalmasabbnak tartott jelöltre szavaz, ezt még mindig a szakmaiság szempontjából legitim módon tehesse. Ennek abszurd és szélsőséges formája az volt, amikor három éve a Székely-ügy kapcsán a szakmai zsűri „nulla” szavazattal javasolta meghallgatni a másik jelöltet, Márta Istvánt, aki ilyenformán mégis a bizottság elé került, majd el is nyerte az Új Színház igazgatói posztját. Kerényi Imre gördülékeny szónoklatban Azt hiszem, nem lehet „elhallgatni”, de három évvel ezelőtt már megpályáztam Új Színház igazgatói posztját. Az azóta telt időben lényegében nem változtak képzeléseim arról, hogyan tudna ma a színház korszerűen működni. Most is ,ban hiszek, amiben három évvel ezel hittem. Azóta létrehozott munkáimnak szönhetően talán reálisabban látom azt, ugyan tudna ma egy színház korszerűen űködni. Ha a pályázatomban leírt színházrejönne, valóban egy új generáció kap arra lehetőséget, hogy megmutassa, ő uogyan képzeli. Hiszen a vezetőség, a részek jó része a harmincasok közül ürülne ki. Fény derülne arra, hogy emek generációnak csak a „szája járt”, ha tényleg tud egy új irányt mutatni, ebb az új irányt vett, szép (?) új világban. Szándékosan nem beszélek csapat. Tapasztalatom, hogy az vagy létrej úgy, hogy akik alkotják, észre semszik, vagy csak azzal vagyunk elfoglal, hogy csapatot alkossunk, és akkor ok lettünk dolgozni. Jelenlegi és leendő munkatársaimmal/barátaimmal „semmi mást” nem szernék csinálni, mint dolgozni. Valóban elkezdni felnőtt életünket. Egy Új Színházat létrehozni. Részlet Alföldi Róbert pályázatát tárta a bizottság elé nézeteit arról, hogyanítványok miért hagyják ott a mestert (néhány tétova másodpercig azt hitter főiskolai helyzetéről beszél). Költői kér tett fel: vajon muszáj-e szétválasztani a úti és a Madách téri épületeket, nem ma hatnának inkább együtt? Aztán ismert pályázatának tetszetős téziseit, részleteiben azt az elképzelését, ahogyan a jövő a Madách Kamarát működtetné, népszerűevén a Mácsai-verziót. (A pályázat részeit keretben közöljük.) Az én fordításban Kerényi azt vetette fel a bizottsági nem lehetne-e úgy elindítani ezt a kivitásnak tartott változást, hogy ő is ott ma Avagy: ha Mácsait afféle aligazgatói pohoz juttatja, nem kaphatná-e meg cserés főigazgatóit? Ügyes húzás, hallatszott mindenre nemcsak az ülésteremben, hanem a folyó is, nemcsak a bizottsági tagoktól, hat mindenkitől, aki hallotta. Egy kritikus riadt Mácsaira: ugyan, miért dob mentőt Kerényinek? S egyáltalán: tudja-e, hogy Kerényit kinevezik, az csakis neki, Mácnak köszönhető? Mácsai azt mondja: tudja. És azt is méja: szerinte Kerényi komolyan gond, hogy önállóságot és szabadságot ad fel Madách Kamarában - azt nem taglaltuk,riite kényszerből-e vagy sem. A bizott előtti „szűzbeszédében” Kerényivel szem korrekten, de azért igen határozottan kis kis Madách alapvető profilváltása mellel vázolt program, az abban részt vevő miszék névsora, valamint a célkitűzés kétsétlenül olyan színházra mutat, amely abszo YYYIV Aufolic zn m• 9 00 1 im r CZÍMU Á "7