Színház, 2001 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

RIPORT Ma már semmiféle művészeti intézmény nem működhet hatékonyan alaposan megtervezett és végrehajtott reklám- és PR-, illetve marketingterv nélkül. Ezért az első évadban nem csupán a műsortervet és a bemutatók időpontját kell ismertté tenni, hanem egy intenzív, tudatos, összehangolt kommunikációs stratégia alapján kell működni és tájékoz­tatni. Olyan speciális marketingtervet kell kidolgozni, melynek nyomán a „ki­bocsátott” információ érthető és befogad­ható minél szélesebb társadalmi és kul­­túrréteg számára, mint ahogy a színház sem szeretne mást, mint olyan előadáso­kat létrehozni, amelyek közérthetőek. Az általam elképzelt színház kommu­nikációs munkájának „megelőzőnek”, nem pedig az „eseményeket követő” jel­legűnek kell lennie. Folyamatos „előre tájékoztatás” arról, hogy mi történt, mi történik és mi fog történni a színházban, a színházzal, a művészekkel. (Nagyon fontos, hogy ma a színház azt is felvállal­ja, hogy a nyugat-európai modell szerint menedzseli művészeit.) A PR azonban nem korlátozódhat csu­pán a sajtókapcsolatokra és a tömegkom­munikációs eszközök igénybevételére, elengedhetetlen feltétel az aktív párbe­széd a szakmával, fontos a szakmai „hát­tértámogatás” megléte és tudatosítása. Megvalósítási stratégiánkban fontos szerepet kapna a széles körű kommunikációs csomag célcsoportokra koncentráló alkal­mazása. Mind a PR (sajtóreggeli, szemé­lyes interjú, stúdióbeszélgetés, sajtósarok, sajtótájékoztató), a direct marketing (hírle­vél, szórólap, információs csomag), az event marketing (rendezvényszervezés, fel­olvasóestek, közönségtalálkozó, fesztivá­lok szervezésében való közreműködés), mind a klasszikus reklám területén (felhasz­nálva a közterületi, az elektronikus és írott média által nyújtott összes lehetőséget). Részlet Alföldi Róbert pályázatából hogy kirázza belőle Kerényit. „Engem ugyan nem hívott fel senki” - mondta a fo­lyosón dac és beletörődés elegyes hangján Schuster Lóránt, majd hozzáfűzte: „de hát én MIÉP-es vagyok.” Odabent a teremben még az is elhangzott, hogy a Madách pályázatá­nak megtárgyalását jó lenne elhalasztani egy héttel (a hátul ülő újságírócsapat ekkor hitte azt, hogy az a forgatókönyv lép életbe, amely az érvénytelenítést és az új kiírást pár­tolja), de Kovács Zsoltot nagy többséggel le­szavazták. Nem így Gy. Németh Erzsébetet, a bizott­ság MSZP-s alelnökét, aki azt javasolta, hogy a személyi döntéseknél titkosan szavaz­zanak. Ezt egyhangúlag megszavazták. Aki­ket megkérdeztem - Körmendyt, Schiffert -, miért jó ez, pontosabban: miért nem lehet nyíltan vállalni kinek-kinek a véleményét, le­intettek, ez így szokás. Gondolom, például azért, hogy el lehessen térni a frakciófegye­lemtől. Elég lassan, de amúgy döccenő nélkül vette a bizottság az első két fordulót - noha a levegőben gyűlt a feszültség. Talán többen is meghallották azért, hogy Zsámbéki Gábor erőteljesen ráirányította a figyelmet a szí­nészfizetések abszurd voltára, valamint meg­nevezte hamarosan kinevezendő főrendező­jét (és nyilván valamikori lehetséges utódját) Máté Gábor személyében. Azután Marton Lászlóra és a Vígszínházra került a sor. Az ő pályázatának elbírálásakor a szak­mai zsűri részletesen elemezte a színház helyzetét és jelen művészi állapotát. Kételyei és kritikai megjegyzései nem érintették ugyan azon véleményét, hogy Martont ismét nevezze ki a kulturális bizottság, de mintegy alátámasztották a kiírásban szereplő figyel­meztetést: a négyéves terminust. Egészében véve ugyanezen az állásponton volt a Schif­­fer-féle tanácsadógárda is, ahogy Tarján Ta­más fogalmazott: „számomra az ő személyé­nek nincs is ma alternatívája.” Érdekes - inkább érdes - támogatás övezi Marton igazgatóságát; a Vígszínház és a Pesti Színház elmúlt néhány évével kapcso­latban ki inkább, ki kevésbé ingerült vagy elégedetlen. Közben mélységes együttérzés kíséri Marton azon erőfeszítéseit, amelyek­kel igyekszik megtölteni a Víg hatalmas né­zőterét­­ és nem indul el a Kerényi kitaposta úton. Mindez kifejeződik a négyéves megbí­zásban , és a remény, hogy valahonnan, akár a semmiből felbukkan majd egy ideális utód, mert egyelőre úgy látszik, maga Marton nemigen keresgéli. A bizottság oda se hederített a szakmai­kritikai észrevételekre; érdeklődését a kiírás­ban is lebegtetett pesti színházi leválasztás csigázta fel. Erről elvitatkoztak legalább fél­órát, noha az elkövetkezendő négy évben Mártonnak csak a lehetőséget kell megvizs­gálni. A Madách Színházra négyen pályáztak: Kerényi Imre, Szirtes Tamás, Korcsmáros György és Nagy Viktor. Kerényi és Szirtes külön pályázatát „szobacserés megoldásnak” becézte a zsargon; bármelyikük nyer, a másik is ott marad, nem történik semmi. Viszont két pályázattal mégis kétszer annyi az esé­lyük, mint eggyel. Cinikus és ügyes megol­dás - de nem a nyerő. Ahhoz volt elég, hogy a bizottság elé ket­tőjükön kívül ne kerüljön más: a szakmai zsűri a két másik pályázatot nem tartotta ér­demesnek a bizottság elé kerülésre. Kerényi Imre meghallgatására heten, Szirtesére hár­man szavaztak. Muszáj emlékeztetnem az olvasókat arra, hogy a bizottság elé mindig legalább két pá­lyázó kerül - már ha egyáltalán van annyi. Azért történik ez így, mert­­ három évvel ez­előtt Körmendy Ferenc győzte meg róla az akkori szakmai testületet - „a bizottságnak alternatívát kell nyújtani”. Nem csak elvben­­ biztosítani kell számára, hogy ha nem a szakmai zsűri által legalkalmasabbnak tartott jelöltre szavaz, ezt még mindig a szakmaiság szempontjából legitim módon tehesse. Ennek abszurd és szélsőséges formája az volt, ami­kor három éve a Székely-ügy kapcsán a szak­mai zsűri „nulla” szavazattal javasolta meg­hallgatni a másik jelöltet, Márta Istvánt, aki ilyenformán mégis a bizottság elé került, majd el is nyerte az Új Színház igazgatói posztját. Kerényi Imre gördülékeny szónoklatban Azt hiszem, nem lehet „elhallgatni”, de három évvel ezelőtt már megpályáztam Új Színház igazgatói posztját. Az azóta telt időben lényegében nem változtak képzeléseim arról, hogyan tudna ma a színház korszerűen működni. Most is ,­ban hiszek, amiben három évvel ezel hittem. Azóta létrehozott munkáimnak­­ szönhetően talán reálisabban látom azt, u­gyan tudna ma egy színház korszerűen ű­ködni. Ha a pályázatomban leírt színház­­­rejönne, valóban egy új generáció kap arra lehetőséget, hogy megmutassa, ő uo­gyan képzeli. Hiszen a vezetőség, a­­ részek jó része a harmincasok közül ü­rülne ki. Fény derülne arra, hogy em­ek generációnak csak a „szája járt”, ha tényleg tud egy új irányt mutatni, ebb az új irányt vett, szép (?) új világban. Szándékosan nem beszélek csapat. Tapasztalatom, hogy az vagy létrej úgy, hogy akik alkotják, észre sem­­­szik, vagy csak azzal vagyunk elfoglal, hogy csapatot alkossunk, és akkor ok­ lettünk dolgozni. Jelenlegi és leendő munkatársaim­mal/barátaimmal „semmi mást” nem szer­nék csinálni, mint dolgozni. Valóban elkezd­ni felnőtt életünket. Egy Új Színházat létrehozni. Részlet Alföldi Róbert pályázatát tárta a bizottság elé nézeteit arról, hogy­a­nítványok miért hagyják ott a mestert (néhány tétova másodpercig azt hitter főiskolai helyzetéről beszél). Költői kér tett fel: vajon muszáj-e szétválasztani a úti és a Madách téri épületeket, nem ma hatnának inkább együtt? Aztán ismert pályázatának tetszetős téziseit, részletei­ben azt az elképzelését, ahogyan a jövő a Madách Kamarát működtetné, népszer­űevén a Mácsai-verziót. (A pályázat rés­zeit keretben közöljük.) Az én fordítás­­ban Kerényi azt vetette fel a bizottsági nem lehetne-e úgy elindítani ezt a kivi­tásnak tartott változást, hogy ő is ott ma Avagy: ha Mácsait afféle aligazgatói po­hoz juttatja, nem kaphatná-e meg cserés főigazgatóit? Ügyes húzás, hallatszott mindenre nemcsak az ülésteremben, hanem a folyó is, nemcsak a bizottsági tagoktól, hat mindenkitől, aki hallotta. Egy kritikus r­iadt Mácsaira: ugyan, miért dob mentőt Kerényinek? S egyáltalán: tudja-e, hogy Kerényit kinevezik, az csakis neki, Mác­nak köszönhető? Mácsai azt mondja: tudja. És azt is mé­ja: szerinte Kerényi komolyan gond, hogy önállóságot és szabadságot ad fel Madách Kamarában - azt nem taglaltuk,­riite kényszerből-e vagy sem. A bizott előtti „szűzbeszédében” Kerényivel szem korrekten, de azért igen határozottan kis kis Madách alapvető profilváltása mellel vázolt program, az abban részt vevő mi­szék névsora, valamint a célkitűzés kétsét­lenül olyan színházra mutat, amely abszo YYYIV Aufolic zn m• 9 00 1 im r CZÍMU Á "7

Next