Színház, 2007 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2007-01-01 / 1. szám
NEGYVENEDIK ÉVFOLYAM Színház KoLtAi Tamás Színházparadoxon ELSŐ VITÁZÓ: Emlékszik, mit írt Balassa Péter Beckett halálára? MÁSODIK VITÁZÓ: Hogy emlékeznék? Több mint másfél évtizede történt. ELSŐ VITÁZÓ: Pedig Ön szereti a színházat és az irodalmat. MÁSODIK VITÁZÓ: Csakhogy nem káptalan a fejem. ELSŐ VITÁZÓ: Ezért van szükség az értékek dokumentálására. Balassa Beckett-nekrológja a SZÍNHÁZ című folyóiratban jelent meg, amely épp most lép a negyvenedik évfolyamába. MÁSODIK VITÁZÓ: Nocsak, kedveli az évfordulókat? ELSŐ VITÁZÓ: Nincs szó évfordulóról. A folyóirat csak 2008 őszén lesz negyvenéves, de már harminckilenc évfolyam is elég hosszú idő a színházi emlékezet fenntartására. Például annak a megőrzésére, amit Balassa írt Beckettről. MÁSODIK VITÁZÓ: Hiú reményt táplál. Azt hiszi, ma sokan olvasnak színházi folyóiratot? ELSŐ VITÁZÓ: Nem hiszem. Elég szomorú. A színházi kultúra azon is lemérhető, hogy termelői és fogyasztói milyen viszonyban vannak az írásbeliséggel. MÁSODIK VITÁZÓ: Kit ért termelőn és fogyasztón? ELSŐ VITÁZÓ: Az alkotókat és a nézőket. Régen Magyarországon is voltak írástudó rendezők, vagy olyanok, akiket rá lehetett venni az írásra. Ma örülni kell annak, ha olvasnak. Már amelyik. Aki írni tud, azt direkt lenézik. Ami a nézőket illeti: őket többnyire a színpadon is leszoktatják a gondolkodásról. Gondolkodás nélkül nincs olvasás. MÁSODIK VITÁZÓ: Egy színházi folyóirat elmerül a laptengerben. Oda kellene vinni a nézőhöz személyesen. ELSŐ VITÁZÓ: Oda is viszik, a színházba. Ölben — ahogyan egy médiavigéc fogalmazott, aki a tömegsiker és a piac bűvöletében adja el naponta önmagát. MÁSODIK VITÁZÓ: Az illető valószínűleg nem tudja, hogy hízelgett, holott sértésnek szánta. A kulturális érték ma csekély kivételtől eltekintve egyre kisebb körben terjed; „eljuttatni” nagyobb tett, mint „eladni”. Akik mindent a saját anyagi hasznukon mérnek, ezt nem érthetik. A személyesség ugyanakkor nem pótolja a „rendes” lapterjesztést. ELSŐ VITÁZÓ: Jobb, ha ezt nem firtatja. A hivatásos terjesztő leszedi a törvényes lapot, de mivel nincs jelentős haszna, nem érdekelt a terjesztésben. A szerkesztőség terjesztette példányokat pedig még a postaköltség is terheli. A kettő együtt több mint a lapát fele. MÁSODIK VITÁZÓ: Nem lehet a színházakkal szövetkezni? ELSŐ VITÁZÓ: Lehet. Az eredmény eltérő. Van, ahol „szívügynek” tekintik a lapterjesztést, van, ahol enyhén szólva nem. És nem a legméretesebbek és a legelőkelőbbek a legkészségesebbek, sőt. A SZÍNHÁZból a legtöbb példányt Budapesten a József Attila Színházban adják el. MÁSODIK VITÁZÓ: Nem lehet elvárni, hogy a színházak erőfeszítéseket tegyenek egy folyóirat terjesztésére, amely adott esetben negatív értékítéletet közöl az előadásaikról. ELSŐ VITÁZÓ: Elég lesújtó lenne, ha itt tartanánk. A SZÍNHÁZ a Magyar Színházi Társaság lapja, azért jött létre, hogy visszajelzést adjon, véleményt alkosson a színházművészet elméletéről és gyakorlatáról , a szakmáról, a szakma részvételével. Ez sokoldalú kommunikációt feltételez, ami már régóta hiányzik a színházi közéletből. Mindenki magának kapar. Egyébként amikor az „átkosban” a Színházművészeti Szövetség (a Színházi Társaság elődje) akkori vezetője kifogásolta a lap őt ért kritikáját, a főszerkesztő „kilépett” a fennhatóság alól: levette a „gazda” nevét a belső címoldalról. MÁSODIK VITÁZÓ: Azóta új világ van. A Színházi Társaság nyilván jelentős támogatásban részesíti a lapját, legalábbis erkölcsileg. Segít a terjesztésben, előfizetőket gyűjt, reklámokat és hirdetést szervez, vagy ahogy ma mondják: píártevékenységet folytat. ELSŐ VITÁZÓ: Semmi ilyet nem tesz. MÁSODIK VITÁZÓ: Nem merült föl a szerkesztőségben, hogy esetleg követni kellene az egykori főszerkesztőt: „kilépni” és levenni a nevet? ELSŐ VITÁZÓ: Karitatív eszme is van a világon. Milyen eredményt tudna felmutatni a Színházi Társaság, ha már lapja se lenne? Most új vezetőséget és új működési szabályzatot kapott — talán a jövőben másképp fog gondolkodni a SZÍNHÁZ-ról is. MÁSODIK VITÁZÓ: Eláraszt engem belterjes problémákkal. Egy szakmai folyóirat nem lehet provinciális. Európában rengeteg izgalmas színház van. Sőt, Európán kívül is. ELSŐ VITÁZÓ: Olvassa a lapot? Másfél éve tizenhat oldallal nőtt a terjedelem, és a Világszínház rovat igyekszik sokoldalúan tájékoztatni arról, hogy mi történik külföldön. MÁSODIK VITÁZÓ: Jó dolguk van. Oda utaznak, ahová akarnak, nincs anyagi problémájuk. ELSŐ VITÁZÓ: Tréfál? Az igaz, hogy mindenki oda utazik, ahová akar — a saját költségén. A fejéhez kapna, ha tudná, mennyi egy külföldi fotó jogdíja. MÁSODIK VITÁZÓ: Nem kapnék a fejemhez. Nyilván annyi a különbség, amennyi egy külföldi és egy magyar kritikus honoráriuma között. ELSŐ VITÁZÓ: Meg még az, hogy a külföldi fotós azt kérdezi: kell vagy nem kell? És nem lehet képtelen cikket közölni. MÁSODIK VITÁZÓ: Ha ki tudják fizetni, nyilván jól állnak. ELSŐ VITÁZÓ: Ne bosszantson. Ugyanúgy, mint a legtöbb kulturális intézmény. Rosszul, és minden évben a magasságos NKA-hoz esdekelve, amely olyan cseleket mutat be, mint Puskás Öcsi fénykorában. Az állam törvényt hozott a „színlelt szerződések” megszüntetéséről, az emiatt „állásba vett” és megjárulékoltatott szerkesztő honoráriumát viszont az NKA nem támogatja. Ügyes, mi? A szerkesztő tevékenysége, aki szerkeszt, „nem a lap előállítására irányul”. MÁSODIK VITÁZÓ: A lapelőállítás sokba kerül, és az államnak lapos a zsebe. A jövő az internet. Balassa Péter Beckettnekrológjáért senki sem fogja feltárni a könyvtárakat. Annak a lap internetes archívumában kellene lennie. ELSŐ VITÁZÓ: A korábbi számok fokozatosan fölkerülnek rá. A negyvenéves születésnapra tervezett program a teljes negyven évfolyam archiválása. A szerkesztőség az előző kulturális minisztertől támogatást kapott rá. Az új kulturális miniszter pedig visszavonta. MÁSODIK VITÁZÓ: Ne politizáljon! ELSŐ VITÁZÓ: Nem politizálok. Ugyanannak a kormánynak a tagjai. Az előző miniszter azt mondta, fontos, hogy negyven év színházi dokumentuma elérhető és kutatható legyen. A mostani miniszter nem mondta. Igaz, az ellenkezőjét sem. 2 2007. JANUÁR