Színház, 2012 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
MAGYAR JÁTÉKSZÍN • Az Örkény Színház Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tardkin halála című darabját, a szerző drámatrilógiájának harmadik részét vitte színre. Kobilin darabja az orosz színháztörténet egyik leggyakrabban játszott vígjátéka, keletkezésének és előadásainak története azonban önmagában sem „szívderítő”. El van átkozva. A XIX-XX. századi orosz irodalom feldolgozhatatlan traumája, hogy nagyon fontos művek - a cári vagy a szovjet birodalmi gépezet éber cenzorainak köszönhetően - nem találkozhattak a saját közönségükkel, azzal a közönséggel, amelynek íródtak. Egy társadalmi-politikai szatírával - a filozófus és világfi Kabilin trilógiájával - rosszabbat alig lehetne tenni, mint hogy elhallgat(tat)ják: ha a közönség nem élte át azokat a konfliktusokat, vagy nem azokat a társadalmi agressziókat szenvedte el, ha nem találkozott azokkal az embertípusokkal, viselkedési mintákkal, amelyekre a színpadon közvetlenül ráismerhet, a Tardkin lényegében nem szól semmiről. A Trilógiát és benne a Tardkin halálát többször is betiltották a cári időkben, utoljára 1906-ban. A szovjet korszakban pedig Mejerhold színháztörténeti jelentőségű, 1922-es Tardkin-rendezése szolgáltatta az egyik ürügyet színháza későbbi, 1938-as likvidálásához. Ha belegondolunk, Szuhovo-Kobilin különös sorsú drámáinak értelmezéstörténete mindig az utólagosság érzését árasztotta; így van ez akkor is, ha a színházi közönség koronként változó (ön)reflexióira kérdezünk rá, és akkor is, ha a hatalom perverz műélvezetére, magára a kelet-európai történelmekkel adekvát, a betiltott művek aktasoraiban kígyózó „negatív kánonra”. A Trilógia voltaképpen már megírásakor „utólagosnak” készült. Szuhovo-Kobilin majdnem húsz éven át írta, miközben végigjárta a cári állam büntetőjogi poklának minden bugyrát: letartóztatták, majd évekig vizsgálati fogságban tartották francia szeretőjének meggyilkolásáért, szabadon engedték, majd gyilkosságra való felbujtás vádjával - ez utóbbival talán nem alaptalanul - újra bebörtönözték, majd megint kiengedték. A bűnüldöző és büntető állami masinéria kózélettanát igyekezett megírni a Trilógiában, de mire a műve színpadra kerülhetett, Oroszországban már egy másik hatalmi gépezet pöfögött. 1907-ben még az új eszmék híve, a költő Alekszandr Biok követeli a darab bemutatását - az új, a szovjethatalom pedig 1922-ben alkalmasnak találja a darabot arra, hogy rajta keresztül leplezze le a „cári önkényuralom” működését. Csakhogy a Trockij baráti Hermann Zoltán ^w, Vita nuova ejiuL1-ALEKSZANDR SZUHOVO-KOBILIN: TARELKIN HALÁLA Cr**Amx/tg/fc* C 2012. január 2 XLV. évfolyam 1.