Színház, 2015 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2015-01-01 / 1. szám
ban megmutatkozó kettős figurát éppen egy színész játssza. Mindkét előadásban a Marat-Corday páros viszi a domináns szerepet (Fullajtár Andrea és Sipos Viktória, illetve Kovács Lehel és Pálos Hanna), Sade márki (Takács Katalin és Fekete Ernő) és az általa vezényelt zenészek/kikiáltók (az Átriumban Szalontay Tünde, Bodor Johanna, Lőrinc Katalin, Murányi Márta, Tóth Evelin, a Kamrában Jordán Adél, Tasnádi Bence és a zenekar) pedig a háttérbe szorulnak. Pedig Weissnél a márkinak nem az az egyetlen feladata, hogy Marat forradalmi hevületét, testi és eszmei lázrohamait folyton lehűtse. Sade nem ellenpontja Marat-nak, hanem a rendezője. Közbeszólásai ugyanolyan indítékúak, mint az igazgató Coulmier (Tárnok Marka és Rajkai Zoltán) akadékoskodásai, vagyis lényegében, a Gergye- és a Dömötörparafrázisokkal ellentétben a darab maga a Sade-Coulmier-konfliktusra épül. A márki — aki a Bastille lerombolása előtti napokban kerül át Charentonba, és élete végéig azt hiszi, hogy a romok között pusztult el a téglarések között rejtegetett főműve, a Szodoma 120 napja Coulmier „belső” munkatársaként, egyfajta pszichiátriai asszisztensként valóban ír a terápia részeként előadott szerepjátékokat: ma alighanem „pszichodrámáknak” hívnánk őket. Zömük nem maradt fenn, köztük a Marat-ról szóló sem. A Weiss- darab ötletét nyilvánvalóan ezek és a márki fennmaradt charentoni naplói adták (magyarul 2011- ben jelentek meg Kovács Ilona fordításában), de közvetlen előzménynek kell tekintenünk Michel Foucault 1961-ben megjelent, 1955-1960 között Uppsalában, Varsóban és Hamburgban (!) írt doktori disszertációját. A bolondság története a klasszicizmus korában-t, az 1962- ben átszerkesztve újra kiadott Elmebetegség és pszichológia és az 1963-as, A klinikai orvoslás születése című mun-FENT: Jelenet a Merényletből (középen Takács Katalin: Sade) LENT: Fullajtár Andrea (Marat) és Tárnok Marica (Coulmier) kált. Foucault tézisei az elmegyógyintézet hatalmi mechanizmusairól szólnak, arról, hogy a racionalizmus előtti vallásos világképekben az elmebetegség mint fogalom nem létezett, azt a XVIII. század „fedezte csak fel”, és az elzárás, a társadalomtól való elszigetelés gesztusaival reagált a sokkoló jelenségre. Foucault A klinikai orvoslás születésében említi is Marat-t, aki egy Lanthenas nevű girondistát „gyengeelméjűségére” hivatkozva törölt az 1793. június 3-án kivégzendők névsorából, és elmegyógyintézetbe záratta. A foucault-i elmebetegségértelmezést Peter Weiss azáltal radikalizálja, hogy darabjában nem a francia forradalom által kitermelt politikai ideológiák ősmintázatai a lényegesek, hanem a forradalmi pszichózis különös társadalmi osztálykategóriái: a szabadok, az elzártak és a halottak társadalmi „osztályai”. A szabadságát illúzióját élvezőknek, a börtönökbe, kórházakba és elmegyógyintézetekbe elzártak- 2015. január 3 www.szinhaz.net