Színház, 2015 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2015-01-01 / 1. szám

ban megmutatkozó kettős figurát éppen egy színész játssza. Mindkét előadásban a Marat-Corday páros viszi a do­mináns szerepet (Fullajtár Andrea és Sipos Viktória, illetve Kovács Lehel és Pálos Hanna), Sade márki (Takács Katalin és Fekete Ernő) és az általa vezényelt zené­­szek/kikiáltók (az Átriumban Szalontay Tünde, Bodor Johanna, Lőrinc Katalin, Murányi Márta, Tóth Evelin, a Kamrában Jordán Adél, Tasnádi Bence és a zenekar) pedig a háttérbe szorulnak. Pedig Weissnél a márkinak nem az az egyetlen feladata, hogy Marat forradalmi hevületét, testi és eszmei lázrohamait folyton lehűtse. Sade nem ellenpontja Marat-nak, hanem a rendezője. Közbeszólásai ugyanolyan indítékúak, mint az igazgató Coulmier (Tárnok Marka és Rajkai Zoltán) akadékos­kodásai, vagyis lényegében, a Gergye- és a Dömötör­­parafrázisokkal ellentétben a darab maga a Sade-Coul­­mier-konfliktusra épül. A márki — aki a Bastille lerom­bolása előtti napokban kerül át Charentonba, és élete végéig azt hiszi, hogy a romok között pusztult el a tég­larések között rejtegetett főműve, a Szodoma 120 napja­­ Coulmier „belső” munkatársaként, egyfajta pszichiát­riai asszisztensként valóban ír a terápia részeként elő­adott szerepjátékokat: ma alighanem „pszichodrámák­­nak” hívnánk őket. Zömük nem maradt fenn, köztük a Marat-ról szóló sem. A Weiss- darab ötletét nyilvánvalóan ezek és a márki fennmaradt charentoni naplói adták (magyarul 2011- ben jelentek meg Kovács Ilona fordításában), de közvet­len előzménynek kell tekintenünk Michel Foucault 1961-ben megjelent, 1955-1960 között Uppsalában, Varsóban és Hamburgban (!) írt doktori disszertációját. A bolondság története a klasszicizmus korában-t, az 1962- ben átszerkesztve újra kiadott Elmebetegség és pszicholó­gia és az 1963-as, A klinikai orvoslás születése című mun-FENT: Jelenet a Merényletből (középen Takács Katalin: Sade) LENT: Fullajtár Andrea (Marat) és Tárnok Marica (Coulmier) kált. Foucault tézisei az elmegyógyintézet hatalmi me­chanizmusairól szólnak, arról, hogy a racionalizmus előt­ti vallásos világképekben az elmebetegség mint foga­lom nem létezett, azt a XVIII. század „fedezte csak fel”, és az elzárás, a társadalomtól való elszigetelés gesztusa­ival reagált a sokkoló jelenségre. Foucault A klinikai orvoslás születésében említi is Marat-t, aki egy Lanthenas nevű girondistát „gyengeelméjűségére” hivatkozva törölt az 1793. június 3-án kivégzendők névsorából, és elmegyógyintézetbe záratta. A foucault-i elmebetegség­értelmezést Peter Weiss azáltal radikalizálja, hogy da­rabjában nem a francia forradalom által kitermelt poli­tikai ideológiák ősmintázatai a lényegesek, hanem a forradalmi pszichózis különös társadalmi osztálykate­góriái: a szabadok, az elzártak és a halottak társadalmi „osztályai”. A szabadságát illúzióját élvezőknek, a bör­tönökbe, kórházakba és elmegyógyintézetekbe elzártak- 2015. január 3 www.szinhaz.net

Next