Szinház és Mozi, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-07 / 1. szám

GONDOLATOK EGY SZEREPRŐL Furcsa, bonyolult kis em­ber ez a Nóra. Gondolkodó és egyben olyan naiv, hogy ma már egy tizennégy éves gyerekben is több a reali­tás. Ez tette nehézzé pél­dául az első felvonás meg­oldását, pedig az én lényem is játékos. Nagyon közel áll hozzám ennek a felvonás­nak a hangulata, mégis ne­héz volt megoldani. A nai­vitásnak ez a foka, ami ma már elég hihetetlen, komoly problémát okozott, nehogy félrevigyem és idiótává sekélyesítsem a fi­gurát. Úgy gondolom, Nóra anya nélkül nevelkedett és apja iránti nagy szereteté­­ből következik, hogy bele­szeret Helmer­be, ebbe­­ a felszínes, képmutató frá­terbe, aki akkor segítséget nyújtott a bajbajutott csa­ládnak. De azért ma sem egészen világos előtt sem, miért is szereti olyan na­gyon ezt az embert? Már az a gondolat is felvetődött bennem, hogy Nóra tulaj­donképpen önmagát szereti Helmerben. Nóra mindent szeretetből tesz. Ezt érzi az egyetlen elfogadható tör­vénynek. Ezért áll érthe­tetlenül a társadalom jog­szabályaival szemben. Érzem és tudom, hogy ma nem ugyanazt mondja a darab, mint évtizedekkel ezelőtt. Egészségesnek tar­tanék egy “Nóra“ vitát. Érdekelne, hogy ma pél­dául a férfiak — akik nyil­ván különbnek tartják ma­gukat Helmennél — hogyan viselkednének hasonló hely­zetben? És a nők, hogyan és mikor értenek egyet Nó­rával?^ Szeretem­ a szerepemet. Megszerettem Nórát. | / / i • ' v// ' TVJövendékkoromban lát­­^ ^ tam­ a »Nórá«-t. Bár emlékszem, hogy az elő­adás akkor nagyon tet­szett, mégsem maradt más az emlékezetemben, mint a “tarantella­“, s az a jelenet, amikor Nóra a gyerekeivel az asztal alatt bújócskát játszik. Elavultnak, poros­nak tartottam a darabot és most, amikor szóba került, erélyesen tiltakoztam fel­újítása ellen, őszinte le­­szek, csak a főpróbán sze­rettem meg a szerepet. (Várkonyi László felvétele.)­ ­

Next