Színházi Élet, 1924. február 3–9. (14. évfolyam, 5. szám)

1924-02-03 / 5. szám

SZÍNHÁZI ÉL­E­T 30 Poldini a legjobb librettónak tartja Vajda Ernő Farsangi lakodalmát Az Operaház soron következő újdonságá­nak, a pályadíjnyertes Farsangi lakoda­lomnak a komponistája , Poldini Ede, az elmúlt héten Budapesten járt és részt vett a dalművéből folyó próbákon. Az egyik próba után felkerestük őt az Operaház társalgójában. Külső megjelenése olyan, mint egy Marlitt-regény Szóbősége csodálatosan gazdag, hőse, gondol­kodás nélkül, kitűnően fogalmazza meg a mondanivalóját, elmés, elbájoló csevegő. — El vagyok ragadtatva — ez az első szava. — El vagyok ragadtatva mindentől, ami az operám körül, az operámmal kap­csolatosan történik. El vagyok ragadtatva Vajda Ernő kitűnő, fordulatos, ötletes, mu­latságos, humoros szövegkönyvétől, amelyet öröm volt megzenésíteni. El vagyok ragad­tatva az Operaháztól, Márkus Lászlótól, a főrendezőtől, az ő gyönyörű díszlettervei­től, a hasonlíthatatlan Sebeők Sáritól, aki az operám legkényesebb szerepét személye­síti : egy pattogó, zsémber, de aranyszívű nagyasszonyt, el vagyok ragadtatva a nagy kartól, a kis kartól, a zenekartól, Wlassits bárótól és persze, el vagyok ragadtatva a Pistától is, aki ... — Vajda Ernő librettója — folytatja Poldini — ideális vígopera szöveg és aminek különösen örülök — tősgyökeresen magyar. Vajda, hallom, három nap alatt írta ezt a librettót, amelynél jobb magyar szövegkönyvet én nem ismerek. Az operám már évek óta ké­szen van. Amint bizonyára tudja, Svájcban élek, egy kis faluban, Bergerocban, Vévez mellett, ott van egy kis birtokom és ott dolgozom visszavonultan a világtól, csalá­dom és tanítványaim körében. De magyarnak érzem magam, magyar vagyok ! — Nemcsak szóban, érzésben is és mu­zsikámban is az. Bár a nevem olasz hang­zású, már a nagyapám is magyar ember volt, a családom győri, az apám opera­énekesként működött a magyar vidéken, majd nyomdatulajdonos lett. Én Budapes­ten születtem és tizenhét esztendős koro­mig itt éltem. Csak öt éves koromban kezd­tem el muzsikálni, ami nagy visszamara­dottság, mert a komponisták ötéves koruk­ban már rendszerint szerzői estét rendez­nek . Thomka István volt a mesterem, a Nemzeti Zenede nemrég elhunyt, feledhe­tetlen emlékű professzora, ő az én zenei nevelőm. Sokat dolgozom. Több, mint száz zongoradarabot írtam, amelyek Ameriká­ban is rendkívül népszerűek. Most operák foglalkoztatnak. Boldog lennék, ha magyar írótól érde­kes, akciós, magyar tárgyú operaszö­veget kaphatnék. Egy időben Herceg Ferenccel leveleztünk opera dolgában, de aztán abbamaradt a dolog. — Az új magyar zenét ismerem és sze­retem. Dohnányi műveit állandóan játsza­tom a tanítványaimmal, Bartók rendkívül érdekel, Kodály Zoltán Énekszó című mű­vét most vettem meg, látja itt van. Gyö­nyörű ! — Most Bécsbe utazom, de február 4-én ismét Budapesten leszek és itt maradok a bemutató napjáig, amely előreláthatóan február 16-án lesz.

Next