Színházi Élet, 1925. április 12–18. (15. évfolyam, 15. szám)
1925-04-12 / 15. szám
45 SZINN AZI ÉLET ZENEI ÉLET A hiitnek nem szabad kialudni Irta: Kodály Zoltán Ellenségei — (Vannak bőven ennek a mesebeli királyfinak. Nem egyszer éreztük mérges lehelletüket, mióta azon farapózunk, hogy országához segítsük.) azt mondják, hogy nem is igazi királyfi. Paraszti öltözete nem álarc, hanem valóság Azt mondják, dicsérve-ócsárolva, csinos kis dalok, a nép egyszerű fiának primitivízeseit fejezik ki, primitív formában. Tulipános szűz. Szép a legényén, de „műveit" ember nem parasztveheti magára. Vadvirágos mező, stb . . . Nos, a magyar népzene ennél sokkal több. Először is nem „osztályművészet". Ma ugyan már csak a földmivesnép közt él, de köze van hozzá az egész magyarságnak. Mint egy nagy gyüjtőmedencébe, ezer év alatt sok patak folyik bele. Nincs a magyarságnak az a rétege, annak egy élménye, hogy ne hagyott volna nyomot benne. Ezért: az egész magyarság lelkének tükre. Valamikor minden nép, a magyar nem is olyan régen, tagozatlan egység volt. Még a társadalmi rétegek szaporodása sem jelentett kultúrában nagyobb elkülönböződést. Nálunk még 300 éve ugyanaz a dal zenghetett várban és kunyhóban. Azóta a vár rombadőlt: ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a dalhoz. Megőrizte a régi kincseket, magyar díszruhákat, fegyvereket. A dalt abbanhagyta. A kunyhó ha maradt, megőrizte a régi kincs értékesebb felét: a lélek ősi bútorzatát. Az egész magyarságét, a magáét is, azt is, amit felülről kapott. Amit 300 éve az Esterházy-palotában daloltak, azt ott ma már nem tudják. De tud még belőle Szalai Zúza, kis töpörödött öregasszony, Kolon nevű kis zoboraljai faluban. Tudnak öreg, harisnyás székelyek. A falu megmentette tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni. Sázhangú orgona a magyar népzene, mindenre tragédiáig van hangja a szelíd tréfától . A néphagyomány megőrizte régi, csak szövegükben fönmaradt működői termékek dallamát is. Ezenkívül megmagyarázza néhány régi dallamjelzés hieroglifáit. A nyugati népeknek a XIII. századig visszanyúló, gazdag, írott és nyomtatott dallamgyüjteményeik maradtak. Nálunk ezt is a néphagyománynak kell pótolni. A magyar ,,Monumenta Musicae" értékesebb része nem a kézirattárak porából, hanem élő forrásból, a nép emlékezetéből kerül ki. Hogy meddig ér ez az emlékezet, ma még nem is tudjuk. De bizonyosan jóval előbbre a XVI. századnál. Ez a magyar zenetörténet, csak meg kell tanulni olvasni benne. Hlúsz év alatt, mióta a gyűjtőmunka folyik, sokat kellett hallanunk annak hiábavalóságáról. Nem súlyos betegség tünete volt-e, hogy a legszebb dalokat, amelyeket a magyar zenei géniusz ezer év alatt termelt, már csak cselédek és öreg parasztok tudták? Nem volt-e sürgős kötelesség azokat tőlük megtanulni és újra az egész magyarság kezébe letenni? A falu most búcsúzik a régi hagyománytól. A fiatalsága már nem veszi át. Hajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni. Német Mária legújabb bécsi fényképe