Színházi Élet, 1933. szeptember 24–30. (23. évfolyam, 40. szám)
1933-09-24 / 40. szám
rítanak, baracklekvárt főznek s őszi flirtekké alakítják át a nyáriakat. Közben egy-egy vadászat és korai szarvasbőgés élénkíti a határt, ez utóbbiból korai télre következtetnek a vadászok, ami nem is olyan nagy baj, hiszen a folytonosság úgyis megmarad, miután az elmúlt nyarat a legjobb akarattal sem lehet melegnek, vagy nyárnak minősíteni. Október elején továbbá már kezdődnek a MAC-teák és a katolikus teák, hogy kitöltsék az időt farsangig a kislányok örömére, akiknek már szövögetik a báli terveket az idei bálok elnökei, van máris a tervezett megtanácskozások pontos dátumait, nehogy a fontosabbak időpontjai ütközzenek. — Mi van a Balaton mellett? — Csend, béke, nyugalom, de máris nagy tervekről suttognak egyes helyeken, így például Almádiban a Postatakarékpénztár egy luxushotel építését tervezi, ami ennek az amúgyis rendkívül szép fekvésű fürdőhelynek különösen előkelő színezetet adna. Szó van továbbá — és ezúttal komoly formában — egy központi játékkaszinó építéséről, mégpedig olyan helyen, ahol a játékbank működése nem zavarná egyik nyaralóhely nyugalmát sem s ahova nem lehetne csak úgy egyszerűen, minden tagdíj befizetése nélkül besétálni. Az beszélik, hogy az új játékbank engedélyezésének érdekében a legjobban az az úr serénykedik, aki ez idén úgy Földváron, mint Siófokon nagyon sokat vesztett, mint poentőr, természetes tehát, hogy a jövő évben már mint bankár akar visszatérni a Balaton mellé. — Nem lesz semmi az egészből, előre megnyugtathatlak angyalom. És éppúgy nem lesz semmi abból az esküvőből sem, amely újra összekapcsolta volna a már egyszer elváltakat. Addig-addig békültek a fiatalok, amíg az elmúlt héten végérvényesen összevesztek, ezúttal olyan komolyan, hogy a férj összes otthagyott bútorait elhozatta a régi lakásból és visszaküldte a volt felesége nála maradt fényképeit, számszerint pontosan huszonhat darabot. — Huszonhat darabot? — Úgy van, huszonhatot. Mikor a férj elköltözött, — egyelőre egy hotelbe — a legszükségesebb hol Csillag Tibor, az ismert bridzs verseny-Játékos és Kolben Lacy házasságot kötöttek (Halász Vilma felv.)