Színházi Lapok, 1921. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)
1921-01-22 / 4. szám
2 Színházi Lapok hessék a műalkotás szépségét. A színműíróinkat a színház maga és a publikum nevelte. Hogy egy érdemes közönség volt az, amely az írónak módot adott arra, hogy egy országnak nemesebb értelmében vett szórakoztatója legyen, arra nézve legjobb igazolás a tény, hogy színházi termékeink nem maradnak itt az országban, hanem kiviszik a külföldre, nemcsak a legjavát, hanem az egyszerűt is. Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért és Biró Lajos nevei a külföld színházai előtt épp olyan ismeretesek, mint a francia Bernstein, a német Spielhagen, vagy az angol Knoblauch neve. Az export igazolása annak, hogy nemcsak egy sorba helyezkedtünk a nagy kultúrnemzetekkel a színművészet terén, hanem igazolása annak is, hogy egy kulturképes faj vagyunk, amely röviden, alig egy emberöltőnyi függetlensége után már odaérkezett azon nemzetek mellé, akiknek már kiforrott klasszikus irodalmuk volt akkor, amikor nálunk arról beszéltek az emberek, hogy fennmarad-e a magyarság, vagy pedig alámerül az összbirodalomban. Ez olyan eredmény, amelyre minden magyar büszke lehet. A színműszernek ez a fejlődése örömmel töltheti el minden hazafi szivét. Vasárnapi levél. — Hát nézze csak, Hófehérke, kicsi, rövidruhás, tiszta barátnőm, maga nem ért engem. Maga, Hófehérke, úgy bámul az életre a frou-trous haja alól, mintha itt minden olyan sima volna, mint a maga homloka és mintha sürü földi megtévedéseikből az emberek mind olyan tiszta indulatokkal akarnának kibogozódni, aminő indulatok a maga lelkének pianinóján játsszák a legkezdetlegesebb étude-öket. Holott, kicsi barátnőm, megtört aggastyán lennék addigra, mire magának elejétől végig el tudnám mondani, hogy nem is egészen így van, hogy véres ostorok suhognak e földi, vétkes, kis erejű és nagy akaratú emberek, szándékok és ravaszkodások felett. Hófehérke, maga csak elébem érkezik és néz és olyan kíváncsian néz, mint maguk, felsőbb leányok valamennyien, akik dacos akaratossággal akarnak túlgondolkozni a saját, ártatlan pletykákkal áldott csínyekkel teli világon. Maguk túl akarnak látni az algebrán, egészségtanon és háztartástanon és olyan világos szeretettel néznek az élet elébe, mintha érdemes volna. — No jó, jó, ne húzza félre a száját, értse meg, hogy a maga tizenöt évességének éppen ez a kiváncsiskodás a legigazabb jellege. Én elismerem, de mit szóljak, mikor magának a házasságról mindössze az a nézete, hogy ha két ember szereti egymást, hát csak usgyi! — vegyék el egy■mást. Ez az elv ott születik meg a maga fehér függönyei mögött és a Mariit regények felett, de nézzen csak ki az életbe!... Öngyilkos akart lenni itt e héten egy szépséges szép asszony, akit az ura kínzott. Kicsi barátnőm, Hófehérke, fogadni merek magával, hogy mikor ez a szerencsétlen asszony a menyasszonya lett annak az embertelen embernek, meleg borzongás járta keresztül, nótás és sugaras hittel fogadott ő is minden virágot, mely „Tőle“ érkezett, fülledt vasárnap délutáni zsúrokon ő is elvonult „Vele“ a szoba elhagyott sarkába és ujjongó kuncogással fogadta ő is, — mint minden menyasszony — ha a vőlegénye lopva, elfogultan és lázzal csókolta meg a nyakát. És — kicsi, bámuló Hófehérke — mernék fogadni, hogy azon a napon, mikor fehérvirágos kocsin, mirtuszos hajjal és a féltett leányságot a vágyott asszonyságtól elválasztó hosszú fátyollal érkezett vissza a templomból őnagysága, boldog ájultsággal borult egy frakk vállára és nagyon szentül, nagyon őszintén és az egész világát, az egész szépnek kirajzolt jövendőjét betöltő és minden földi gazdagságnál kincsesebb hittel hitte, hogy boldog lesz. Lássa, kicsi, elszomorodott barátnőm, lássa mi lett a vége? Először jött az idegesség, a férj uram összeráncolta a homlokát, ha leesett egy villa az asztalról, aztán jött a civódás, a harag, a mindennél szomorúbb elfordulások egymástól, a napokig tartó szótlanság, azután kimaradt a férj és otthon, éjszaka az elrontot életét siratta az asszony... Végül jött a brutalitás, mert itt már nincs megállás, ez az ut olyan mint egy meredek hegy lefelé vezető ösvénye... Ezen rohanni kell. A férj rohant lefelé az afrikai szigetlakok vadságával. Az asszony pedig elakart menni egy végleg csendes világba... De az élet nem bocsátotta... Ugye, kicsi Hófehérke, nem is olyan nagyon érvényes a maga regényeinek az a gyakran visszatérő banalitása, hogy „meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt“. Két ember, ha férfi is az egyik és nő is a másik, olyan nagyon-nagyon ritkán egymáshoz valók és nagyon-nagyon kemény bosszút áll az élet, ha idegenek lopják meg az élet szerelmi kincseit !... Villamosvilágítási, erőátviteli és elektrotechnikai vállalat. Cégtulajdonos STIASNY KÁLMÁN Miskolcz, Szemere u. 3. Telefon 887. szám Volt miskolczi kedvencekről. Dévényi Ily az Újpesti Blaha Lujza színházban az elmúlt héten a „Dolovai nábob leányá”ban lépett fel, ő adta a nábob leányát. A kritika így emlékezik meg szerepléséről : „Dévényi Ily a leánylélek finom problémáinak mesteri játékosa. Úgy csalódásában, mint felújongó szerelmében csupa báj, pózmentes természetesség.“ Gömöry László és Latabár Rezső sikere a„Debreczenbe kéne menni“-ben. Közel egy hete, hogy a győri Nemzeti Színházban a „Debreczenbe kéne menni“ van műsoron. Mindennap zsúfolt ház tapsolja és kacagja végig az előadásokat. Minden előadáson újabb és újabb meglepetés éri a színészeket. Az egyik legutóbbi előadáson Gömöry Lászlót és Latabár Rezsőt lepték meg ajándékkal. Egy nagy virággal díszített kosarat adtak fel nekik a színpadra, telve sonkával, sajttal, pezsgővel s mellette egy szerény kis levélkével: „A legszebb és legjobb Balog Nagy Pistának s a mindig elegáns táncos Tommynak küldik a debreczeniek“.