Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-06-30 / 84. szám
Egy pár díszcsizma története. Emberek emlékezete óta mindig úgy volt, hogy a magyar csizmadiák szívből lélekből szeretik a magyar dalt, honfias énekeket, tősgyökeres szokásokat, igaz barátságot, ékes szót, az irást és a színészetet. Nincs színész, kinek kedves emlékei közt ne volna egy két kisvárosi csizmadia, mint Mecénások , kik a szükség napjaiban kitárták szerény lakókat és barátságos sziveket. Szigeti is vándor-szinészi naplójában egész költői melegséggel emlékezik róluk; közelebb pedig Pajer Antal írt róluk a „Vasárnapi Ujság“-ban egy költeményt, melyben magyarosságukat, sziveket és érdemeiket énekli meg. E költemény sok jó szivben talált élénk viszhangra, s jó tettek viszhangja a .— hála. A makói csizmadiák különösen meg voltak hatva a költemény lelkes szavaitól, s Halász Mihály — a céh fejének fölhívására — összegyűltek tanakodni, hogy miként hálálják meg. Jött egy eredeti gondolatuk. Megemlékeztek , hogy egykor Lendvait — szeretetek és becsülések jeléül, — a céh tiszteletbeli tagjává nevezték, s oklevelet adtak neki. Hadd tegyen hát ő is valamit! Őt érte a tisztesség , hogy a szép költeményért egy pár díszes izmát küldjön a költőnek. Nyomban elküldték tehát a céhrendeletet neki, Lendvai pedig megörvendvén, iparkodott , hogy mielőbb teljesíthesse azt, s pár hét előtt útnak indítá az érdekes emléket, egy hoszszas költemény kíséretében, melyet érdemes volna közölnünk, ha lapunk szűk hasábjai megengednék. íme egy pár szak belőle : „Hisz a költő dalainak Nem pénz a méltó dija, , De van mégis, a mi hat rá, A mi célja, reménye. Ha megértik hő dalait Ez a költő éleménye. Ez az, a mi lelkesíti, Ez az, a mi dalra készti, Mint éneklő kis madárt, Ha lát tavaszt, napsugárt. Aztán leírja : mint határzá el a céh a megtisztelést, s annak elbeszélése után áldást mond az ajándékra, ekképen: „Viselje hát egészséggel! Legyen hűvös melegben, S megfordítva, — ha hideg van, Legyen meleg iziben. — — Áldás legyen minden jártán, Merre jár e csizma talpán, S boldog legyen a haza, Melynek földjét tapodja.“ A vers azutáni része a magyar viseletről szól, teljes lelkesedéssel. A megtisztelt költő e két versben felelt. Válasz. T. Lendvay Márton színművész urnak, midőn a makói csizmadia céh által készületen diszcsizmát alul Írtnak megküldé. Jász Apáthin jun. 18. 1863. De uram! már még is csak sok, Még is szörnyű az, a mit tett: így lefőzni a poétát! így elsózni az ebédet ! Hát mondja meg, mit vétettem Én kegyednek életemben, Hogy verselve Írjon hozzám ? Még pedig hát sokkal szebben, Sokkal szebben, bájosabban, Mint ahogy én tamburázok ? Mért dob engem gyalázatba? Mért pirítja az orcámat ? Hiszen ezzel, a szép verssel Azt mutatta meg , hogy igy hát Korántsem én, — hanem kegyed Érdemelné azt a csizmát! Hejh, pedig én az atyját is Tiszteltem ám forrón, híven, S ha elmegyek szobra mellett Még most is úgy dobog szivem ! Aztán önt is, tisztelt művész !. ... No, de szemben nem dicsérem ! Bizony pedig játékára Sokszor felforr, pezsg a vérem. És miért is dicsérgetném ? Mikor azt már tudjuk bölcsen : Hogy a sas csak sasfiat nemz, S nem bolond, hogy baglyot kölcsön. Mért irta hát azt a verset ? Vagy ha irta, — mért nem rutát, Mely egy gunár ördögöt is Ásitásra késztet untat ? Ott van önnek a nagy küzdőtér, Ott van kedves, szép színpadja, Hol a lángész borostyánját Kéve számra arathatja. Hanem azért kibékülünk. Itt a kezem, itt a jobbom! Szorítsa meg daliásán, Fogja meg hát jól, ha mondom. Hős Kinizsit hogy játszana ? Mutassa meg most, hadd lássam ! Aztán szives fáradságát Hadd köszönjem meg alásan ! A nyugtatványt ide zárom, Küldje el a nemes czéhnek . A kontóval egy levélben Elfér együtt e kis ének. És egyúttal köszöntesse A nevemben egytől — egyig : Friss állandó egészséget Adjon a jó Isten nékik ! Én ugyan már nem sokára Túl leszek az egészségen : Felhúzom ezt a szép csizmát, S át ballagok a nagy réven ; Az az, hogy szép ének szóval Ki megyek a temetőbe.-------------De addig is vagyok önnek Alázatos tisztelője. Pájer Antal. Nyugtatvány. A makói csizmadia céhnek, midőn a csizmadiákra irt versre küldött diszcsizmát megkaptam. Megkaptam a csizmát becsülettel, épen . A makói céhnek megköszönöm szépen! Nem kérdem: ki műve ? gyönyörű egy mű ez . Büszke is lehet rá, mig egy ár, egy tű lesz. Hanem (ezt csak úgy a szűr alól súgom meg) Sarkantyú-taréja nem igen nagyon peng. Megkaptam a csizmát, és örülök neki! Hejh, csak szebb világ ez, mint volt az a régi! Hajdan csak cserfa és királyi kegyelem . De most a kaptafa is koszorút terem. Capitoliummá lett a pici műhely, S Caesarra a mester, ki koszorút tűz fel. Megkaptam a csizmát, s büszkén nézek ráj. Nem volt igy festve az Apelles csizmája! Nem is fejhez mérték, de a lábhoz szabták! S mert azt egy szerény lant jutalmául adták : Annyit jelent tán ez, m ily értelmét várom. — Hogy a költő lábán, s ne a fején járjon. Megkaptam a csizmát. Nagy köszönet érte! Még ilyen dicsőség a költőt nem érte. — Nem felülről jött ez, hol a mennyke villog; De virágos völgyből, hol a harmat csillog. El lehet már Horác, vele sem cserélek . . . Azért is tisztelet a makói céhnek ! Jász Apáthi, jun. 18. 1863. Pájer Antal: Fellengző poéták és magas paripákon játszó újdondászok meglehet kevésbé veszik a pár diszcsizma történetét, pedig e megtiszteltetés a szeretet és becsülés egy igen eredeti nyilatkozata. — Hollósi Kornélia körútja. A t. művésznő Nagy-Szombatban mind művészi mind anyagi tekintetben oly fényesen sikerült hangversenyeit bevégezvén, Pozsony, Bécs és Sopronon át Kőszegre utazott. Ez utóbbi helyen báró Babarcy Antal fogadta úri házához, mint kedves vendégét. A báró ur a művésznőt egy szép kirándulás alkalmával Lékára is elvitte, hol a Nádasdiak nagyszerű családi sírboltja van. Vasárnapi június 21-én tartotta meg hangversenyét. A közönség el volt ragadtatva. Hübner Auguszt, Henne, és Nykodem urak szíveskedtek közreműködni. A jövedelem egy részét (71 ft) a művésznő a kőszegi zenede pénztárának adta. Az előadás estéjén nagy művészi lakoma volt, s ének serenade, hol a zenede dalkara énekelt. Hollósy Kornéliát a zenede kinevezte rendes tagjának, s az erről szóló oklevelet küldöttség nyújtotta át. 22-ikre virradóra Szombathelyről négy kocsivendég érkezett Kőszegre, kik a művésznőt Szombathelyre szállították. Szombathelyen július 24- és 25-én adá hangverseneit. Valamint Kőszegen, úgy itt is operai áriákat, és népdalokat énekelt zongora kiséret mellett. Közreműködtek : Vajda Klementina k. a. Petőfi „Csilagos ég“, Ajkas Károly Arany J. „Fiamnak“ s Balogh Gy. Petőfi „Utolsó alamizsna“ címü költeményeit szavalva; továbbá Henne Frigyes hegedűn , és Hüfaner Ágost zongorán adtak elő nagy mesterektől zenerészeket. A szombathelyi dalárda az „Árva leányhaj“ címü népdalt énekelte. A művésznőt az óvoda küldöttségileg tisztelte meg, s átadá az okmányt, melyben az intézet rendes tagjává nevezték. Ez intézet javára a második előadás — felében — 161 irtot jövedelmezett. Előadás után fényes banker, fáklyás zene, és báli ünnepély következett, melyre az egész vidéki értelmiség összesereglett. A szívélyes mulatság reggeli 3 óráig tartott, mikorra a kocsi előállott, mely az ünnepelt művésznőt elszállítandó vola. A vendégkoszorú, zene, éljenzés és búcsúzó beszédekkel még utoljára körül vette kedves vendége kocsiját, s úgy bocsáta el azt, ki nekik oly nagy művészi gyönyört nyújtott. Szombathelyen a művésznő Tarafás József mérnök ur fényes úri házánál volt elszállásolva , hol a legőszintébb magyar vendégszeretet tárgya vala. Elismerőleg kell kiemelnünk a Pesten lakó Horváth Boldizsár ur, 1861-iki képviselő, azon lovagiasságát, hogy a művésznőnek szombathelyi oly nagyszerű és szíves fogadtatására Pestről előlegesen befolyni, és intézkedni szíveskedett. Innen a művésznő Győrbe utazott.