Szinházi Látcső, 1864 (2. évfolyam, 1-78. szám)
1864-02-26 / 56. szám
Komlóssy tr.-né asszony szerződési ügyében. Nyilatkozat. Tisztelt szerkesztő úr! Természetesnek találandja ön, hogy mondhatlanul fáj nekem, midőn ügyemben magamnak kell nyilatkoznom , nehogy a közönség tévedéseknek tétessék ki azon helyzet megítélésére nézve, melybe a nemzeti színház minigazgatójával szemközt önhibám nélkül jutottam. — Nyilatkozatomat mellőzhetlenné teszi a „Színházi Látcső“ vasárnapi számában megjelent hivatalos cikk, mely a lapok legkíméletesebb felszólalásaira felelve, egy elbocsátás okainak „képzelmi lehetőségeiről“ beszél, és a homályosságot, melybe burkolódzik, annak kívánja tulajdoníttatni, hogy az igazgatóság a „nők iránti tekintetből nem leplezhet le mindent“,s ezzel mintegy ellenem akarja zúdítani a találgatások, sőt gyanúsítások minden lehető nemét. Soha sem avatkoztam a szinház körüli magán versengésekbe , s tisztán hivatásomnak élve, önérzetem most sem engedi, hogy az igazgatási cselekvények hátterével foglalkozzam. — Csak a tényt mondom el, úgy a mint van, ítéljen a közönség. — A szinház a nemzetét joga van felvilágosittatni. Pár év óta folytonosan küzdenem kell az intézetnél háttérbe szorittatásom ellen, és Radnótfáy igazgató úrhoz több ízben szóval, sőt írásban is fordultam átalában szerepek adása iránt. — Szerepeket alig alig kaphattam, és végre kaptam 1863. dec. 19-én egy megdöbbentő levelet a szinház titkárától, melyben egyszerűen tudtomra adja , hogy az igazgató most következő ápriltól kezdve velem szerződni nem kíván. — úgy hiszem mindenki természetesnek találandja, hogy ily méltatlan elbánás után lehetlen volt Radnótsáy igazgató úrhoz folyamodnom , és a rajtam történt sérelem orvoslását ott kell keresnem , hol a méltány és igazság érzetének létezését jogom volt feltenni. — Haladéktalanul a színházi comité elnökéhez fordultam tehát, ezen alkalmatlankodásom mentségét abban keresve, hogy erkölcsi lehetlenségnek látszott az igazgató úr nézeteinek módosítása végett oly befolyásokhoz folyamodnom, melyek igénybe vétele önérzetemben alacsonyított volna le. Ekkép lett a comité elnöke felvilágosítva azon méltatlanságról, mely még egy részről következetesen mellőz, hogy köztem és a közönség között válaszfalat emeljen, másrészről e cé elérése végett, a közönség elhidegülését eszközlendő, nem szűnt meg kéz alatt azon alap talán vádat terjeszteni ellenem, mintha gyakoribb föllépésemet az gátolná, hogy szerepszakmámon kívül eső szerepekre vágyom holott egész éven át egyetlen esetben fordult elő, hogy a hozzám küldött szerepet ne fogadtam volna. És ha bárki ez állításommal ellenkezőt mondana, ezt oly rágalomnál kellene nyilvánítnom, minővel, fájdalomm és sokszor kelle mostanában találkoznom. A nemzeti színháznál töltött huszonkét évi működésem öntudata mellett, érezve egyszersmind hogy még mindig teljes birtokában vagyok az erőnek, mely pályámon a küzdelemben csüggedést soha sem ismert, — és elgondolva, hogy a közönség mindenkor teljesen méltányolta működésemet, s hogy egy nagy szerepkör az, melyben az intézet hasznosíthatja tehetségemet, valóban lehetlen volt fel nem jajdulnom azon értesítés fölött, mely minden ok nélkül a színháztól mintegy elűzetésemet tartalmazza. És most az igazgatóság közlönye azt mondja, hogy hiszen az elbocsátás nem volt az igazgatónak utolsó szava, mert ime közelebb 1200 forintos szerződéssel kínált meg. — Mi ez, ha nem a legsértőbb gúny ? Avagy ezentúl az igazgatóság a maga szerződési szándékát azzal fejezendi ki, hogy azt, kivel szerződni akar, egyszerűen elbocsátja? Igen, néhány nap előtt e hó 16-án az igazgató úr egy szerződéstervet küldött hozzám azzal, hogy három nap alatt aláírjam, különben elbocsátottnak tekintsem magamat. Ezen szerződésterv a ruhapénznek és fellépti díjaknak beszámításával összesen 1200 frt évdíjat ajánl, kevesebbet eddigi fizetésem felénél, s mintegy harmadát azon díjnak, melyet jövőre az intézet oly tagjai kapnak, kik ekkorig velem egyenlő fizetésben részesültek. A közönség igazságos ítéletére bízom, valljon lehetséges-e ily ajánlatot elfogadnom. Nem lehet titok, hogy a színház több hozzám hasonló állású tagjának fizetése a jelen drágaság miatt fölemeltetett. Én egy szót sem tettem fizetési fölemelésért. — A fizetés javítások megtörténtek, de megtörténtek egy tag rovására, kinek a színháznál más ajánlója nincs, mint hogy egy életen át jó és rész napokban egyiránt hű tagja volt az intézetnek. Hanem eltekintve a nekem tett ajánlat igaztalan és lealázó voltától, azt is kiszámíthatja mindenki, hogy az ajánlott évdíjból levonva 400 forintnyi ruhapénzt, mennyi e részben elkerülhetlen költségül vétetik, — a fenmaradó 800 forint nem oly összeg, melyből az ország fővárosában nyilvános pályán működő egyén családjának fentartása lehetséges volna. Végre az ajánlott szerződésterv, fizetésemet a harmadrendű fizetések sorába szállítva, s e mellett különösen kikötve, hogy az igazgatóság tetszése szerint kivétel nélkül minden szerepet játszani tartozom, s világosan kitünteti, hogy kiküzdött művésznői állásomból letaszítva, mily szerepek vitelét kívánja reám nézve kilátásba helyezni, s ez után érni el megsemmisítésemet. Ezeket figyelembe véve lehet-e bárkinek kétsége aziránt, mi gondolat vezette az igazgató kezét akkor, midőn emez ajánlatot hozzám küldötte? Az ez ügybeni nézetek megfigyelése által két hó alatt oda kellett jutnia, hogy minden ok nélküli elbocsáttatásomat mégis egy kis botránynak fogja tekinteni a közönség méltányossági érzete. Hogy ez elöl kitérjen, és hogy • azt mondhassa, miszerint én nem akartam szerződni, — oly szerződésbeli megkínálásomat határozta el, melyet erkölcsi lehetlenség legyen elfogadnom. — Ki merné kétségbe vonni, hogy ez nagyon eszélyesen van intézve? De meggyőződésem szerint ily eljárással szemközt lehetlenegyebet tennem, mint a legkellemetlenebb bizonytalanságban jövendő sorsom fölött, várnám míg az igazgatóság méltányos szerződtetésemet , lehetővé teendi. Kérem önt szerkesztő úr, szíveskedjék a közönség elé nem általam hozott jelen ügy felvilágosítására s önigazolásomra szolgáló soraimnak lapjában helyt adni. Pest, február 22-én 1864. Kövérné-Komlóssy Ida. Ellennyilatkozat. Az igazgatóság sajnálja, hogy Kövérné asszony nyilatkozata által kényszerítve van a közönség előtt is indokolni az irányában követett eljárást. Az igazgatóság meg lévén győződve arról, hogy Jókainé, Felekiné és Prielle Kornélia aszszonyok mellett Kövérné asszonyt hős — szerelmesnő — s általában főszerepekben, csupán kivételes esetekben használhatja, oly szerepkörre akarta átvinni, melyben még igen sokáig előnyösen használhatóvá tehette volna magát, nevezetesen az anya és úgynevezett „anstands dáma“ szerepekre. E végből a többi közt elküldötte neki Learból Gomnerilt s a Gyűrűből Rózát; de Kövérné ezen szerepeket— többszöri visszaküldözgetés után — oly kedvetlenül és elrontva játszta, hogy az igazgatóság meggyőződött arról, hogy az ilyen szerepeket vagy nem tudja, vagy nem akarja játszani. Ezen meggyőződésében még inkább megerősödött Kövérné asszony nyilatkozatai által, melyek szerint ő folyvást a nevezett három színésznő által adatni szokott szerepeket igényli, s más szerepkörre átmenni nem akar. Az igazgatóság ezért mondott fel neki, azon hitben, hogy a vidéki színpadokon tetszése szerinti szerepkört választhat magának, s ezt tette, miután a módosított szabályok értelmében ez által a nyugdíjhoz való igényeit nem vesztheti el. — Később az igazgatóság értesülvén, hogy vidékre menni nincs szándéka, azon föltétel mellett, hogy az igazgatóság fentebbi szándékának engedve, minden rábizandó szerepet el fog vállalni, — megkínálta 1200 frt évi dijjal. Most Kövérné asszonyon áll ezt elfogadni, vagy jövője fölött máskép intézkedni. A t. lapok, melyek a Kövérné nyilatkozatát közlötték, sziveskedjenek ezt is közleni. A nemz. szinház igazgatósága. --------------------- A kis Jeanette története. — Bérezik Árpádtól. — (Vége.) II. És e naptól úgy is történt minden. Az a rózsás kert, melyben eddig kedvem szerint szakithaték virágokat, f elzáraték előttem, s mikor kértem és könyörögtem órákig, szelíden fölemelt s midőn már az „igen“ szót vártam , tagadólag rázta angyali fejecskéjét. „Neked fényes jövőd lehet; te menj világgá; én itt maradok erdők mélyiben; tudod, hogy madárnak erdő meg lomb való.“ „Gyermek vagy, te tapasztalatlan gyermek, t én boldog akarok lenni; s az csak veled le■ hetek.“ „Te most igy beszélsz jelenlétem befolyása alatt“, — felelt szelid kétkedéssel, — „de ha idővel megszoktál, fölébrednek az elnyomott vágyak, s én akkor boldogtalan lennék, — meg te is. — Én nem kívánom kezedet. — Én sze-