Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 10. kötet
P - Petőfi Sándor
929 Petőfi 930 verseivel; az ügyvéddel megismerkedett, a ki többször megvendégelte. Ez idő alatt 1840. jan. 18—22. közt egy depot kíséretében Pozsonyba küldték, hol meglátogatta iskolatársait, Szeberényi Lajost és Dömök Eleket kihez szállott. A kéthetenkénti transporttal többször is ellátogatott Pozsonyba s egy-egy napot barátainál töltött. Tavaszig maradt Sopronban, akkor századja márcz. közepén Bregenzbe indult, nem csekély örömére, mert alig várta, hogy Tirolt és még inkább Olaszországot megláthassa. Elindulása előtt Orlay lefestette aquarellben, csontlemezre, melyet utóbb Kupis Vilmos barátjának adott emlékül, de ez a kép ma már ismeretlen. Gráczig mentek, hova márcz. 30. érkeztek, ott megtudták, hogy az ezredet Horvátországba helyezték át és a 9. századra Horvátországban fog állomásozni. E csalódás lehangolta, de még nagyobb baj volt, hogy a szolgálat elcsigázta még eléggé ki sem fejlődött szervezetét. Gráczban két hónapig (máj., jún.) idegláz gyötörte ; utóbb Károlyvárosba, hova százada jún. ment, ő júlisban elgyengülve érkezett, az őszi nagy hadgyakorlatok alatt Zágrábban vért köpött és szept. újra kórházba került; eredménytelenül gyógyították és a kórházat 1841. jan. 20. hagyta el. Szenvedéseit csak Kupis Vilmos katonatársának barátsága enyhítette. Végre az emberséges orvos, Römer, ki részvétet érzett az intelligens ifjú iránt, magától kezdeményezte s kieszközölte jan. 31. elbocsátását; a kórházi jan. 15. vizsgálat után tett jelentés alapján febr. 23. a katonai szolgálat alól fölmentették és mint rokkantat többed magával Sopronba vitték, hol 28. obsittal végleg elbocsátották. Ekkor elfásult kedélye barátai körében kissé fölpezsdült. Egy hetet töltött Sopronban és miután katonáskodása alatt atyjával kibékült, haza igyekezett. Előbb Pápára indult gyalog Orlay látogatására, ki akkor ott tanult, márcz 10. már ott volt és Orlayval együtt lakott, kinek rábeszélésére tanulását akarta folytatni. Tarczy Lajos tanár pártolása mellett föl is vették mint benevolus auditort a VII. osztályba, társai megélhetési módját is elősegítették, fölruházták. De egyátaljában nem volt kedve a tanuláshoz és csak három hétig maradt Pápán; itt is nélkülözött és mikor egy ízben obsitos ruhájában jelent meg az előadáson, a tanulók nagy kacagásban törtek ki, a tanár kiutasította. Ekkor gyalog Pozsony felé vette az útját, reménylvén, hogy ott Szeberényi Lajos segítségével jobb sorsba jut. Színész és író kívánt lenni és semmi más. Márcz. 25. már Pozsonyban volt. Itt barátainál tartózkodott egynehány napig, de megbetegedett és az ág. ev. diákkórházban 10 napig feküdt. Felgyógyulása után nem talált módot a megélhetésre, eltökélt szándéka volt, hogy színésztársaságot keres, és ápr. első napjaiban útra kelt; barátai gyűjtöttek számára útravaló segélyt. Előbb Győrbe gyalogolt, de ott nem talált szinésztársaságot; tehát gőzhajón Pestre jött és innét gyalog Duna-Vecsére látogatott el szüleihez, kik a falu korcsmáját bérelték és igen szegényesen éltek; ápr. 10—12. körül már otthon volt. Atyja azt akarta, hogy mészáros legyen, anyja a tanulásra unszolta; felgyalogolt tehát Selmeczre bizonyítványáért és ismét gyalog tért vissza szüleihez. Pár hónapig (máj. jún.) még otthon maradt. De mivel az iskolai év még messze volt, szüleinek sem akart terhére lenni, azért előbb próbát akart tenni a színészi pályán. 1841. júl. 10. táján kezébe vette a vándorbotot, Pestre, onnét Veszprémbe, Füredre, majd átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt. A sanyarú társaság Tolna és Fehér vármegyék kisebb községeiben játszott, ú. m. Czeczén, Szilas-Balháson, Simontornyán, Sárbogárdon és utóbb Szegzárdon. P. a színczédulákat írta s hordta ki s a kellékekről gondoskodott, de 30