Szocialista Vasútért, 1952. január-június (44. évfolyam, 1-8. szám)
1952-01-02 / 1. szám
A KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS A VASUTAS SZAKSZERVEZET LAPJA, Arp: 20 fill. 1952 JANUÁR 2. XLIV. ÉVFOLYAM, I. SZÁM. Szilárd munkafegyelemmel a harmadik tervév sikeréért Írta: Gáspár Sándor főtitkár felemelt ötéves tervünk második évének végéhez értünk. Most, 1952 küszöbén, az új esztendő első napján megkezdjük a felemelt terv harmadik esztendejét. ha most visszapillantunk az elmúlt esztendőre és nagy vonalakban megnézzük, hogyan dolgoztunk a terv teljesítéséért, általánosságban megállapíthatjuk, hogy számos hiányosság ellenére a tavalyinál jobb eredményt tudtunk felmutatni. A Tervosztály december 29-én rendelkezésünkre bocsátott előzetes statisztikai becslési adatai szerint az Államvasutak 1951. évi tervét globálisan teljesítette. Részleteiben az áruszállítást 95—96, személyszállítási tervét 105—106 százalékra, beruházási tervét pedig 100 százalékra teljesítette. A vasutas dolgozók öntudatos része lelkes és fegyelmezett munkával, a percek kihasználásával törekedett arra, hogy az évi tervet teljesítse és túlteljesítse. A Landler Művek, az Északi Járműjavító CV, a MÁV Pályaépítő- és Felújító ÖV és egész sor vasúti üzem már jóval az év vége előtt befejezte tervét. A részleteiben való tervteljesítés lendületes munkát, áldozatkészséget és a cél ismeretét követelte meg. Dolgozóink aktív és eredményes munkáját erőteljesen fokozta pártunk és kormányaink megbecsülése, és szerető gondoskodása, amely a vasutasnap rendszeresítésében a fizetésrendezésben, a jegyrendszer eltörlésében és az ír- és bérrendezésben nyilvánult meg. Ugyancsak hatalmas lendületet adott a terv teljesítésének és túlteljesítésének, az őszi forgalmi verseny eredményes befejezésének Sztálin elvtárs 72. születésnapjának méltó módon való megünneplésére elindított sztálini műszak is. Vasutasaink ragaszkodásukat és hálájukat bizonyították a nagy Sztálin iránt a sztálini műszak rendkívüli eredményességével és egyben jelentős lökést adtak teljesítményükkel a terv határidő előtti teljesítésének. Azok a kiváló dolgozók, akik fegyelmezett munkájukkal kitűnő eredményeikkel segítették a terv befejezését, különösen a sztálini műszakban még előbbi teljesítményüknél is magasabb százalékot értek el. Sok új káder került felszínre, és nem egy régi sztahanovistát elhagytak lángoló lelkesedésükkel az élretörő új versenyzők. Hasábokon keresztül sorolhat* nánk fel „Az őszi verseny legjobb dolgozója" címért folyó küzdelem élenjáróit, a sztálini műszak hőseit, legjobb üzemeink dolgozóit, akik példát mutattak az évi terv teljesítéséért és túlteljesítéséért folytatott harcban. Így ért el például Nyitrai Dezső intéző, Miskolc állomás rendelkező forgalmi szolgálattevője kimagasló teljesítményt: a tehervonatok ■erbmelését 114, a személyvonatok menetrendszerinti indítását 110, a tehervonatokét 95, a 24 órás vonatforgalmi tervet 65, a „négyes kapcsolt"-mozgalom tervét 108 százalékra teljesítette. Nagy itt van Sebők István vonatvezető és brigádja Nagykanizsáról. Az általa továbbított tehervonat utazási sebességét nemenkint és vonalszakaszonkint 143, a tehervonatok menetrendszerinti közlekedését 110 százalékra teljesítette. Kovács Mihály sztahanovista mozdonyvezető, Ratku János és Makai András fűtők— a debreceni fűtőházban. A napi kilométerteljesítmény célkitűzésüket 98 százalékkal túlszárnyalták, 10 százalékos szénmegtakarítást értek el. A mozdony javítása az őszi forgalom tartama alatt 1213 forint, 73 vonatot továbbítottak túlsúlyosan és 20.485 kilométert tettek meg a „mosástól-mososig"-mozgalomban. A pályaépítők és a műhelyi, kereskedelmi szolgálat dolgozói sem maradtak el ebben a nemes versengésben. Szolnoki István kétszeres sztahanovista kubikos 407 százalékos teljesítményt ért el, ugyanakkor pedig brigádja 280 százalékot teljesített. A Landler Művekben Poesz István esztergályos 604 százalékos teljesítményéyel maga mögött hagyta a kitűnő Vilmányi Tibort, aki ugyan így sem maradt szégyenben, mert már 1954. évi tervén dolgozik. A jó eredmény mellett azonban nem hunyhatunk szemet az ellenséget segítő megnyilvánulások felett." Az elmúlt esztendőnek kétségte* lenül legdöntőbb hiányossága a munkafegyelem területén jelentkezik. Rákosi elvtárs az MDP Központi Vezetősége 1951 november 30-i ülésén mondott beszámolójában hangsúlyozta, ami ránk a vasutasokra is vonatkozik: „A munkafegyelem lazasága jelenleg egyik legnagyobb fékünk. Minél hamarább teremtünk e téren rendet, annál erőteljesebb lesz további fejlődésünk.” Rákosi elvtárs tanításának különösen nagy jelentősége van a vasút területén. A munkafegyelem súlyos hiányosságai komolyan veszélyeztetik a téli szállítási feladatok elvégzését, s ezen, valamint a baleseteken keresztül feszített tervünk harmadik évének teljesítését. A munkafegyelem megsértése a legkülönféleképpen hátráltatja a vasút előtt álló feladatok elvégzését, a kocsiforduló leszorítását. Pedig a munkafegyelem megszilárdításáért kormányzatunk másfél évvel ezelőtt rendeletet adott ki. A Munkatörvénykönyv is a munkafegyelem megszilárdítását segíti elő, azonban sem szakszervezetünk, sem a szakvonal nem alkalmazta és foganatosította az abban foglaltakat megfelelően. Nagy a munkaerővándorlás a vasútnál, a 14—15 százalékot is eléri. Nem kezeltük súlypontként az üzemekből önkényesen eltávozott dolgozók felelősségrevonását és az üzembe való visszarendelését. A munkafegyelem lazítását leg** több esetben az utazószolgálatot teljesítő dolgozóknál látjuk. Az ellenség itt fejti ki leginkább aknamunkáját. A miskolci fűtőháznál például az elmúlt héten huszonhét, a személypályaudvaron tizennyolc ilyen dolgozó maradt el igazolatlanul. Vagy itt van például Nagy Lajos, a szerencsi fűtőház dolgozójának esete: megtagadta a szolgálatot. Az öntudatlan dolgozót társai ítélték el a társadalmibírósági eljárás során. A Veszprém-külső fűtőháznál pedig Szép János mozdonyvezető három napja nem jelentkezett szolgálattételre, mert felettese megrovásban részesítette korábbi mulasztásokért. A munkafegyelem megsértésével függnek össze a vonatkésések is. Az elmúlt napokban 80- 120 perces késéssel közlekedett számos távolsági személy- és gyorsvonat. Átlagosan négymillió munkást szállítottunk havonta az üzemekbe. Ugyanezen idő alatt a munkásvonatok átlagos késése összesen megközelítette a 80 órát. A szocializmust építő üzemek dolgozói az elmúlt napokban felhívással fordultak vasutasainkhoz a vonatkésések csökkentése érdekében. A MAVAG dolgozói közül több mint 5000 jár vonattal. Az emúlt hónap egyetlen napját mérlegelve — amint írják közel 400 munkaórakiesésük volt vonatkésés miatt a termelésből. Ezek a késések nemcsak a terv tejesítését akadályozzák, de szorosan hozzájárulnak harcunk gyengítéséhez. Nem kétséges ugyanis, hogy a vonatkésések okozta munkaórakiesések akadályozzák több mozdony, kocsi s egyéb szocialista alkotások létrehozását. A munkafegyelem lazasága a szocializmus építésében résztvevő dolgozók testi épségét is veszélyezteti. Nem egy esetben üzemek, gyárak, vállalatok dolgozói sérülnek meg a felelőtlen, gondatlan, a munkafegyelmet semmibevevő szolgái átérinük. Ezek a tények, akár tudatosan vagy nem tudatosan fordulnak elő, az ellenség ügyét szolgája. A néhány példa, amelyet felsoroltunk, megvilágítja minden vasutas dolgozó előtt, hogy kíméletlen szigorúsággal oda kell hatni, hogy a fegyelmezetlen munkának egyszer s mindenkorra véget vessünk. Még az eddiginél is jobban arra kell törekedni a pártszervezeteinknek és üzemi bizottságainknak, aktíváinknak, hogy olyan szellemet alakítsunk ki a vasutasok között, „amely elítéli, megbélyegzi a fegyelmezetlenséget, amelyben a fegyelem megsértése, igazolatlan kimaradás, selejtgyártás, szégyen és gyalázat” — mint azt Rákosi elvtárs mondotta. A legjobb példa erre Dombóvár orrtudatos dolgozóinak kezdeményezése. Itt a dolgozók ökölbeszorított kézzel követelték Máté Jenő mozdonyvezető megbüntetését, mert négyezerforintos kárt okozott azzal, hogy egy 424-es mozdony szerkocsiját összetörte. Itt történt meg, hogy Horváth elvtársat, aki egyébként a szóbanforgó mozdonnyal járt, a többi dolgozónak le kellett fogni, mert elkeseredésében kalapáccsal támadt a nép vagyonát rongáló mozdonyvezetőre. A jövőben még jobban élnünk kell a társadalmi bíróság összehívásának jogával. Ennek is kemény fegyvernek kell lenni kezünkben a fegyelmezetlenkedők ellen — a munkafegyelem megszilárdításáért. A kemény kéz politikáját kell alkalmaznunk, mert a munkafegyelem megsértői, dolgozó népünk ellenségei. A notórius logókat az öntudatos dolgozók közösítik ki üzemeinkből, szolgáati helyeinkről. A fegyelmezetlenkedőket szakszervezeti vonalon is fegyelmezzük; a szakszervezetnek nem szankcióval, hanem elsősorban neveléssel kell a fegyelmet megszilárdítani. Azokkal szemben — mondotta Rákosi elvtárs , akiknél a figyelmeztetés, a meggyőzés, a fegyelmezett munkások példamutatása nem használ, természetesen keményebb eszközöket fogunk igénybe venni, különösen, mert olyanok is akadnak közöttük, akiknél fel kell tételeznünk, hogy fe gyelmezetlenségük tudatosan szocialista építésünk ellen irányul. Ezeket a rendszabályokat, mint arról nap-nap után meggyőződhetünk, maguk a fegyelmezett dolgozók követelik tőlünk. Az új esztendőben végre meg kell találni vasutas dolgozóinknak azokat az eszközöket és módokat, amelyek — a pártszervezetek és üzemi bizottságok politikai felvilágosító munkája segítségével — elvezetik őket a szocialista fegyelemhez, az öntudatos vasfegyelemhez. Enélkül szocialista vasutat megteremteni, a szocializmus építését meggyorsítani, a békét hathatósan megvédeni nem lehet. Ezért kétszeres felelőssége minden vasutasnak, hogy szilárd munkafegyelmet tartson. Kötelessége, hogy dolgozótársait erre intse, őrködjön a munkafegyelem betartása felett, mert a szilárd fegyelem a jó munka, a felemelkedés alapja. Elszántan harcoljunk tehát a munkafegyelem ellenségei, alkotómunkánk aláaknázás ellen és mutassuk meg, hogy mi vasutasok ■ követjük nagy pártunkat, szeretett Rákosi elvtársunkat a szocializmus felé vezető úton, a felemelkedés útján a terv teljesítéséért, a békéért. A minisztertanács vándorzászlajáért folyó verseny állása Az 1951. évi december hó 30-i kiértékelés szerint első helyezett: a MAVAUT Autóbuszközlekedési Vállalat; második helyezett: Budapest Ferencváros állomás. Az állomás a kocsi tartózkodási tervét 114 százalékra, az egy kocsira eső mozdítási egységidő tervét 104 százalékra, a tehervonatok terhelésére vonatkozó tervét 106 százalékra teljesítette; harmadik helyezett: a Posta távbeszélő alközpont IIV; negyedik helyezett: a MÁV Szolnoki setőház. A fűtőház mozdonykilométer tervét 108,3 százalékkal, szénmegtakarítási tervét 123,6 százalékra teljesítette. A vasúton belül kialakult sorrend: 1. Budapest Ferencváros állomás; 2. Szolnoki fűtőház; 3. A Szombathelyi Járműjavító IV. Elmaradt a versenyben: Flajdahadház állomás. A sztálini műszak kiemelkedő eredményei Dolgozóink nagy többsége magáévá tette Rákosi elvtárs 1951 november 30 án, a Központi Vezetőségi ülésen mondott beszámolóját és lendületes munkát fejtett ki az évi terv teljesítése és túlteljesítése érdekében. Sztálin elvtárs 72. születésnapjának tiszteletére önként tett vállalásaikkal is harcoltak dolgozóink a terv megvalósításáért, az elmaradások behozásáért, a A vállalások segítik A forgalom dolgozói a kocsitartózkodási idő csökkentésére törekedtek, szem előtt tartva a gőztartási norma teljesítését. Gurítóállomásainkon a legurított kocsik számának növeléséért harcoltak, a vontatási szolgálatnál a szénmegtakarításért küzdöttek, míg a pályafenntartási viszonylatban a lassújelek idő előtti megszüntetésén fáradoztak. A Landler Atüvekben az öntöde dolgozói vállalták, hogy a műszak alatt rekorderedményt érnek el, hogy elláthassák anyaggal a társműhelyeket. A sztálini műszak december 17-én reggel kezdődött. Dolgozóink hangulata csaknem mindenütt lelkes volt. Nem egy helyen a műszakok ünnep jelleget öltöttek. Sztálinváros térségében például a dolgozók zárt rendben, zászlókkal, mozgalmi dalokat énekelve vonultak munkahelyükre, majd szálláshelyükre. Kimagasló eredményeket értek el a terv túlteljesítéséért. Ezzel is kifejezésre juttatták szeretetüket felszabadítónk, a világ dolgozóinak szeretett és belcs vezére, Sztálin elvtárs iránt. Dolgozóink, ismerve a vasút előtt álló döntő feladatokat, ezeket a vállalásokat a december 21-én bezáródó őszi forgalom sikeres végrehajtására, s a téli forgalomra való felkészülésre építették, a terv teljesítését Szolnoki István kétszeres sztahanovista kubikos 407 százalékos teljesítményt ért el, míg brigádja 280 százalékos átlaggal került élre. A Sztálini műszak sok új kádert hozott felszínre. Napról napra kimagasló eredmények születtek, melyek előbbremélték tervünk teljesítését, illetve túlteljesítését. Különösen a műszak negyedik napján születtek komoly eredmények és nem egy régebbi sztahanovistánkat hagyták el a lelkesen élretörő versenyzők. A Landler Művekben Poesz István esztergályos 601 százalékos teljesítménnyel szorította magamögé Vilmányi Tibort, az üzem eddigi legjobb esztergályosát. Ezen a napon az üzem átlaga elérte a 136,2 százalékot, s így a LandlerMűvek a járműjavítók versenyében első helyezést kapott. Hasonló kimagasló eredményeket értek el vasutas dolgozóink a termelés más ágaiban is. Tatabánya dolgozói erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy a bányászok által termelt szenet gyorsan elszállítsák. A műszak alatt ünnepélyes keretek között indították útnak az 5000. irányvonatot és 40 irányvonalat indítottak a sztálini műszak alatt. A Hídműhely dolgozói a Somoskőújfalui felüljárót készítették el. Mosonmagyaróvár dolgozói az eddigi 15 —17 órás kocsirakodási időt 4 és fél óráracsökkentették. A ceglédi 12-es pályamesteri szakasz december 26-án befejezte évi tervét. A sztálini műszak tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy dolgozóink lendületesen, lelkiismeretesen készültek Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplésére. A műszaki vezetés általában komoly segítséget nyújtott az eredmények eléréséhez Szervezeteink a kultúrmunka igénybevételével lelkesítették dolgozóinkat, azonban figyelmen kívül hagyták adöntő, tényezőket, mint például: a baleset elleni küzdelem fokozását, amelynek elhanyagolása miatt több baleset történt. A műszak megmutatta, hogy még sok javítanivalónk van a szolgálati ágak együttműködésének megjavítása terén. Ugyanakkor a sztálini műszak bebizonyította, hogy üzemeinkben számos rejtett tartalék van és dolgozóinkban hatalmas lendület rejtőzik, melynek segítségével meg tudjuk gyorsítani hazánkban a szocializmus építését. Előre a munkafegyelem megszilárdításával nagy pártunk vezetése alatt új termelési sikerekért, ötéves tervünk döntő esztendeje célkitűzéseinek maradéktalan megvalósításáért! Ehhez, eredményeiben gazdag boldog újévet, jó munkát kívánunk a vasút dolgozóinak!