Szocialista Vasútért, 1955. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1955-07-04 / 27. szám

2 Berek János elvtárs nem mestere a szavaknak, ritkán szól, de amit mond, annak nyomatéka, súlya van. Meg­fontolt ember, mint általában a hozzá hasonló idősebbek. Harminchat, vasúti szolgálat­ban eltöltött év van a háta mögött és párttagsági könyve arról beszél, hogy az utóbbi tíz esztendőt a párt tagjaként dolgozta végig Bodajk állomá­son, ahol kocsivizsgáló. De van egy ennél is fonto­sabb hivatása: párt csoport­bizalmi. Igaz, nem nagy a párt­­csoport, mindössze négy tagot számlál. Ez azonban nem csök­kenti, ellenkezőleg, növeli a pártcsoport fontosságát. A párt előtt elsősorban ők felelnek a termelésért. A pártcsoport te­hát sokat foglalkozik a terme­lés kérdéseivel, a­ gazdaságos­sággal, az önköltségcsökken­téssel. A kocsivizsgálók közvet­lenül járulhatnak hozzá az ön­költség csökkentéséhez. Egy idejében felfedett csapágycsé­­szeferdülés, melyet a helyszí­nen megjavítanak, megelőzi a hőnfutást, és biztosítja, hogy a kocsik rendeltetési helyükig szállítsák a bauxitot. Jelentős és hozzájárul az önköltség­csökkentéshez a bauxitrakodás­­nál keletkező kocsikárok meg­állapítása, a kártérítés miatt. És még lehetne sorolni, mennyi mindent tehetnek a pártcso­port tagjai a gazdaságosságért. Ezekkel a kérdésekkel gyak­ran foglalkozik a pártcsoport, magyarázzák a dolgozóknak munkájuk fontosságát, jelentő­ségét. Kevés lenne azonban, ha a pártcsoport megelégedne ennyivel. Berek elvtársék helyesen is­merték fel, hogy jó munka ak­kor lesz, ha az emberek, a kö­rülöttük dolgozó vasutasok is­merik a párt célkitűzéseit és készek harcolni ezekért. Elő­térbe került tehát a nevelés. Ez bizony bonyolult dolog. Az emberek nevelésére, formá­lására nincsenek sablonok for­mulák. Ahány ember, annyi­féle, mindnek más a természe­te, más a jó és rossz oldala. Mindnél más tulajdonságokat kell fejleszteni és megint má­sokat, a rosszaikat nyesegetni, mint ahogyan a jó kertész te­szi. Különös gonddal, megkü­lönböztetett figyelemmel kell foglalk­ozni azokkal, akikkel távolabbi célok vannak, akik­ből idővel tagjelöltek, majd párttagok lesznek. Belek elvtársék pártcsoport­­ja nemrégiben figyelt fel két fiatal munkásra, akik mosta­nában kerültek a vasúthoz: Gyenes Pálra és Rosenzweig Jánosra. Mindketten fizikai dolgozók, lelkiismeretes, becsü­letes munkát végző emberek. Kedvük van a tanuláshoz is, különösen Gyenes Pálnak. Elő­­szóval olyan embereknek lát­szanak, akikből, ha foglalkoz­nak velük, ha melléjük állnak és segítik őket, idővel tagjelöl­tek is lehetnek. A pártcsoport ezt figyelem­be véve, szorosabbra fűzte kap­csolatát a két pártonkívülivel. Rendszeresen r.'—hívja'­ őket pártcsoportértekezletre, ha a napirend ezt megengedi. Meg­bízzák őket népnevelő felada­tokkal és munkájuk megköny­­nyítéséhez népnevelő zseb­­könyvvel is ellátják őket. Rerek elvtárs, ha ideje van, elbeszél­get velük a feül- és belpolitikai eseményekről, meghallgatva véleményüket egy-egy problé­máról, vitatkoznak a népnevelő zseb­könyv fontosabb cikkein. Természetesen van még sok olyan kérdés, amit nem lát vi­lágosan a két elvtárs. Egyik nap szóba került például a fi­zetés. Keveselték. Berek elv­társ az ilyen ,,kényes“ kérdés­től sem riad vissza. Azt mond­ta: 36 éve vagyok vasutas, em­lékszem még arra is, hogy mi­lyen volt az élet a felszabadu­lás előtt. Nem mondok mást, csak annyit: négy gyermekem közül egyet sem tudtam isko­láztatni, sőt gondolni sem mertem arra, hogy taníttassam őket. A felszabadulás óta mind a négy leérettségizett, három el­végezte a technikumot, a ne­gyedik az idén lesz technikus. Egy fiam még a technikummal sem elégedett meg, s ma a Test­­nevelési Főiskolán van. Ezt is számolni kell, ha az életszínvonalról beszélünk. Per­sze, nem azért mondom ezt, mert én megelégedett vagyok jelenlegi életkörülményeimmel. Nem, nem vagyok megelége­dett. De jobban éleik, mint az­előtt és jobban él a családom is. Viszont, ha még jobban aka­runk élni, az is rajtunk múlik. Eredményesebben kell dolgoz­nunk, harcolnunk kell a ma­gunk területén a párt politiká­jának győzelméért, amely az életszínvonal javulását bizto­sítja számunkra. Sok-sok ilyen beszélgetésnek tanúi a dolgozók ott, ahol Be­rek elvtárs pártcsoportja dol­gozik és még többnek a két jövendőbeli tagjelölt. A párt­­csoport segíti őket, hogy egyre javuljon munkájuk, hogy szé­lesedjen politikai látókörük, amely feltétele annak, hogy idővel tagjelöltek lehessenek. A „viharvert’" állomásépü­let, az üresen ásító emeleti ablakok akaratlanul is a há­borút, a pusztítást idézik. Összeszorul a szív az egykor szép, most félig rombadőlt debreceni felvételi épület láttán. Ám egyszerre elröp­pen a szomorúság, mert a bombasérült homlokzaton szembeötlik a büszke felirat: Élüzem! És itt ennek a szónak különös jelentősége van. Azt is hirdeti: Az élet erősebb a halálnál, a felszabadult nép ereje, tettvágya, munkakedve legyőzi a pusztítást, a hábo­rút. És bent az állomáson a dolgozók már azt is tudják, hogy a jövő év végére, ha te­­továbbra is jól dolgoznak, az élüzemjelvény már az újjá­épített felvételi épület homlok­zatát díszíti majd. A hosszú perron falán elhelyezett tab­lók, fényképek, versenyered­mények is a jó munkáról be­szélnek és első pillantásra el­árulják azt is, hogy a munka­­verseny gazdája, a szakszerve­zet, szívén viseli a verseny­nyilvánosságot Álljunk meg egy kicsit az egyik tablónál, nézzük, mit mond? Arról ad hírt, hogy az állomás továbbra is él­­üzemszinten dolgozik, dekád­ról dekádra teljesíti a ter­vet és csak egyetlen tényező­nél, a kocsikifutásnál kell ja­­vítaniok. Ennek lehetősége azonban a befutó kocsik szá­mától is függ. A táblázat mellett, a di­csőségtáblán elhelyezett fény­képek azt hirdetik hogy kik­nek van legnagyobb részük a győzelemben. De a figyelmes szemlélőnek hírt ad másról is, arról, hogy az élenjárók több­sége párttag, kommunista. Ez egyben választ ad arra is, hogyan születnek Debrecen állomáson a na­­v eredmények. A párt szervezi a munka­­győzelmeket. Sok mindenben jut ez kifejezésre, de emeljük ki közülük az egyik legfonto­sabbat: a párt irányítása ho­gyan érvényesül a tömegszer­vezetek, elsősorban a szak­­szervezet munkájában. A pártirányítás a felső szervek­től az alsó szervekig érvénye­sül. Az üzemi bizottság munká­jának értékelését például ne­gyedévenként tűzi napirendre a pártbizottság. Ilyenkor nem­csak az üzemi bizottság tevé­kenységét, hanem a szakszer­vezetben dolgozó kommunis­ták munkáját is értékelik, fel­tárják a hibákat és határoza­tokat hoznak azok kijavítá­sára. Hasonlóképpen a párt­­alapszervezetek is megvitatják a műhelybizottságok műkö­dését, és — főleg az utóbbi időben — a pártcsoportok, a szakszervezeti csoportok és a szakszervezeti bizalmiak mun­káját. Ez teszi lehetővé, hogy az ál­lomás szakszervezete szinte­­ minden területen betölti hi­vatását, lelkesíti és szervezi a versenyt, gondoskodik a dolgozók szociális ellátottsá­gáról és védi érdekeiket. Ho­zván tudja mindezt ellátni az üzemi bizottság, amely közel másfélezer szakszervezeti tag ügyeit intézi? Elsősorban úgy, hogy az üzemi bizottság széles, állandó aktívahálózatot épí­tett ki és minden területen az aktívákra támaszkodik. Vegyük közelebbről szem­­ügyre az aktívahálózatot. Az állomást három részre, illetve három műhelybizott­ságra osztották fel. A mű­helybizottságok önállóan dol­goznak, közülük egy-egy ha­vonta beszámol az üzemi bi­zottságnak és ilyenkor vi­tatják meg a műhelybizottsá­­gok munka­tervét is. Az üzemi bizottság tagjai ezen­kívül egész hónapban patro­nálják, közvetlenül részt vesz­nek a műhelybizottságok munkájában és a tapasztalta­kat vb.-értekezleten vitatják meg. A terület műhelybizottságok­ra való feloszlása azonban egymagában nem biztosította volna az eredményes munkát. Ezért az ÜB mellett még tár­sadalmi aktívákból szervezett bizottságok működnek, úgy mint termelési és tömegmunka bizottság, újító bizottság, bér­­bizottság, társadalombiztosítá­si tanács, vitás ügyek bizott­sága, munkavédelmi bizottság, munkásellátási bizottság, sport és kultúr­bizottság. És ami a legfontosabb: ezek a bizottsá­gok nemcsak papíron vannak meg, hanem tevékenyen dol­goznak. A termelési és tömegmunka bizottság az elmúlt hónapban például fősúllyal az összekap­csolt mozgalommal foglalko­zott. Tudatosították jelentősé­gét, megmagyarázták, hogy az összekapcsolt mozgalomban hogyan lehet elérni a sztaha­novista szintet, elnyerni a „kiváló dolgozó" és a „szak­ma kiváló dolgozója“ jelvényt. Erről a témáról több előadást is tartottak. Ezen túlmenően a termelési bizottság készítette elő a műszaki konferenciákat, a termelési értekezleteket és ők szervezték meg az állomás dolgozóinak tapasztalatcsere­látogatását Ferencváros és Mis­kolc állomásokon. A bizottság munkásságának eredményét a termelési eredményeken kí­vül legjobban az bizonyítja, hogy az elmúlt hónapban száztízen nyerték el a sztaha­novista címet, ötvennégyen az oklevelet, négyen a „kiváló dolgozó“, öten pedig­­az egész Munkácsi brigád­ a ,szakma kiváló dolgozója” jelvényt. Eredményes munkát vég­zett a bérbizottság is. A bér­­elszámolásokat ellenőrizve töb­bek között megállapították, hogy Szabó Imre, Kiss János és Szabó Lajos vonatkísérőket a rangfokozatuk után hely­telenül, alacsonyabbra sorol­ták be. Az elvtársaknak utó­lagosan kifizették jogos illet­ményüket. Ők tárták fel, hogy Székely Sándor­né és Erdős Lajosné nem kapta meg jogos túlóráját. A bizottság in­tézkedett és a 69.75 forintot, il­letve a 25.41 forintot pótlólag kifizették. A bérbizottság vizsgálata alapján kapott Ko­vács Vili, János is közel ezer forintot. Előfordul, hogy ma­guk a vasutasok mennek pa­naszukkal a bérbizottsághoz. Ilyenkor három napon belül ki­vizsgálják és elintézik a jogos panaszt. Hasonló példákat le­hetne sorolni a többi bizottság munkájáról is. A szakszervezet tehát be­tölti feladatát. De ha a munka eredményességének gyökerét keressük, akkor még tovább kell mennünk, egész a szak­­szervezeti bizalmi hálózatig. A bizalmiak jó munkáját néhány statisztikai adat is magyarázza.1­93 szakszervezeti bizalmiból 51 sztahanovista, 1 kormány kit­ü­nte­tett, 1 pe­dig a „szakma kiváló dol­gozója“. A bizalmiak húsz százaléka 7-8 éve, negyven százaléka pedig már öt éve bi­zalmi. Ennek is tulajdonít­ható, hogy a bizalmiak jól is­merik feladataikat. A bizalmi hálózat főtáma­sza az üzemi bizottságnak, de hogy azzá vált, abban nagy szerepe volt az üzemi bizott­ságnak. Évek óta esti tanfo­­lyamokon tanítják a bizalmia­kat a Munka Törvényköny­ve ismeretére, a verseny­szervezés módszereire, a szakszervezeti munka elvi kérdéseire, a szovjet és a leg­kiválóbb magyar munkamód­szerek ismeretére beveze­tésének gyakorlati problémái­ra. Így vált az üzemi bizottság támaszává a bizalmi hálózat, és ez egyik magyarázata annak, hogy Debrecen állomás büszkén viseli az élüzem cí­met. B. G. A „Szakma kiváló dolgozója” jelvénnyel kitüntetett Munkácsi­brigád. (Vasvári Endre felv.) SZOCIALISTA VASÚTÉRT I. MÁRCIUS VÉGÉN f­el Magyarországról két és fél­hónapos kínai tanulmányútra. Zsebemben volt Pekingig a re­pülőjegy, de csak Moszkváig használtam fel, ott átváltottam vonatjegyre. A kétezer kilo­méteres repülőúton rájöttem a vonatutazás összes előnyeire. Nem is ízlett túlzottan a hosz­­szú repülőút, de főként azért választottam a vonatot, mert a repülőgépről mást nem láttam, csak álmos, szürke felhőket. Kiderült, hogy nagyon jól választottam. A kilencnapos Moszkva—pekingi út valóban életem egyik legnagyobb él­ménye lett. Keresztülutaztam a hatalmas, gazdag, monumentá­lis iparú Szibérián, láttam olyan tájakat, amelyek vetél­kednek a világ legszebb vidé­keivel. S alkalmam volt az utas szemével megismerni a szovjet vonatokat is — elég alaposan, mert az elmúlt he­tekben visszafelé is vonaton tettem meg az utat. Ezenkívül Kína területén is jóval több, mint tízezer kilométer utat tet­tem meg vonaton, így tapasz­talataimat a kínai vonaton szerzett élményeimmel is ki­egészítettem. Egy hónapot töl­töttem vonaton az utóbbi ne­gyedévben, s ezekről az élmé­nyekről számolok most be a Szocialista Vasútért olvasói­nak. (Sajnos, nem vagyok vas­úti szakember, így megfigyelé­seim nyilván felületesek és szakmailag nem pontosak.) Moszkvában, szemben a húszegynéhány emeletes Le­­ningrád-szállóval, hatalmas te­ret övez három pályaudvar épülete — a leningrádi, a ja­­roszlavli és a kazani. A jarosz­­lavli pá­lyaudvarról indultunk Pekingbe. A csillogó zöldre fé­nyezett kocsikból álló vonat már ott állt a külső I. vágá­nyon. Mind hatalmas kocsik, önsúlyuk 50—60 tonna. A moz­dony is nagyobb, mint ami­lyeneket a mi vonalainkon lá­tunk. A JEGYKEZELŐ­­ feljárójánál. A 8-as számú ko­csiba szólt a jegyünk. Pár má­sodperc alatt túlestem a jegy­­vizsgálaton és a másik kalauz kísért a fülkémbe. A szovjet távolsági vonatokon ugyanis mindegyik kocsiban két jegy­kezelő dol­gozik. A vonat menetrendszerint, pontosan 12:15-kor indult el. Az első percek természetesen azzal teltek, hogy körülnéz­tem a fülkében és utána a vonaton. Jártam már sokat külföldön, de ilyen ízlésesen, kényelmesen berendezett vo­nattal sehol sem találkoztam. Fülkénk, amelyben Toncz Ti­bor rajzolóművész barátommal utaztam együtt, a legkénye­sebb igényt is kielégíti. A két, egymás fölött elhelyezett ágy­­gyal szemben selyemhuzatú fotes, köztük kis asztalka, dú­san ötvözött, aranyozott olva­sólámpával. (Az ágyak fölött ezenkívül külön kis olvasó­lámpa ég.) A csillárban négy égő, három fehér fényt sugá­roz, úgy hogy nappali vilá­gosság van a fülkében, a ne­gyedik kékfényű éjjeli lámpa. A csillár, de még az ablak is metszett üveg ebben a kocsi­ban. A falat selyemtapéta bo­rítja, igen ízléses, finom min­tájú. A földön vastag, süppe­dő szőnyeg, színe, mintája olyan stílusos, mint a tapétáé és a bútorhuzaté. A mennyeze­ten szellőzőnyílás. A fülke ab­lakát ugyanis általában nem nyitják ki, hogy ne jöjjön be a korom. Valóban, a vonaton épp olyan tiszta minden, mintha a lakásban lenne ott­hon az ember. A levegő pedig jó, mert a gyakran bekapcsolt elektromos szellőzőberendezés biztosítja a friss levegőt. Ha mégis túl meleg lenne, ott az asztalon a ventillátor, amit bármikor be lehet kapcsolni. Két szomszédos fülke között tágas mosdófülke áll a négy utas rendelkezésére. Benne tiszta törülköző, kristályból készült vizesüveg, poharak. A kocsi valamennyi ajtaja bar­nára fényezett fa, aranyozott kilincsekkel.­­ AZT~HITTÜK. LSk„g," lyú kocsi ilyen szép. Kiderült, hogy az egész Moszkva—pe­kingi vonat minden kocsija ennyire tiszta és ízléses. Vé­gigjártuk a vonatot. A ..pár­­nás“ kocsik annyival kényel­metlenebbek, hogy négyen utaznak egy fülkében, a be­rendezés azonban a rotőrt ki­véve teljesen azonos és szinte semmivel sem rosszabb a „fa­pados“ kocsi sem. A „fapad” ugyanis csak az elnevezésben szerepel, a hálókocsi fekhelyei ugyanolyan kényelmesek, mint a többié, talán csak a fülke szűkebb valamivel. Ezekben a kocsikban 38 utas kap helyet, a másodosztályúban 32. A mi kocsinkban mindössze 18-an utaztunk. Mikor visszatértünk a fül­kébe, megjelent fehér kabát­ban a kalauz és érdeklődött, ki parancsol teát. A szovjet vas­úti kocsikba ugyanis beépítet­­nek egy szamovárt is, s az uta­sok néhány fillérért teázhat­nak. Az úton sokat beszélgettem a két jegykezelővel. Huszon­négy óránként váltják­ egymást a szolgálatban. A szolgálatos szinte megállás nélkül dolgo­zik, s emellett állandóan se­gít az utasoknak. Hol konzer­­vet bont, hol a bőröndöket sze­reli, sőt szolgálatkészen arra is ajánlkozik, megnézi, van-e az étkezőben szabad hely. Lát­ja, hogy külföldiek vagyunk, felhívja figyelmünket a vidék nevezetességeire. Biztat ben­nünket, pihenjünk le ebéd után nyugodtan, felkelt min­ket, ha érdekes táj követke­zik. Mikor búcsúzik, jó ma­gyar kiejtéssel mondja: vi­szontlátásra! Ennél nagyobb meglepetés nem nagyon érhe­tett bennünket. Bent robogunk a Szovjetunió európai részének kellős közepén és egy orosz embertől magyar szót hallunk. Hamarosan megkaptuk a ma­gyarázatot. Aljosa Haroseh, a a szovjet jegyvizsgáló csaknem fél évig élt Magyarországon, mint a felszabadító szovjet hadsereg katonája. Gyöngyö­sön tartózkodott a leghosszabb ideig. Olyan szeretettel beszélt arról a családról, akiknél fél évet töltött, mint a legközeleb­bi barátairól. — Úgy éltem ná­luk, mint otthon — meséik — Segítettem nekik a földeken, elvégeztem a nehezebb mun­kákat, ők meg sosem akarták engedni, hogy másutt étkez­zem, csak náluk. Jóskának szó­lítottak._____________ | FÉL ÉV ALATT | eE_^ megtanult magyarul, de tíz esztendő alatt sokat felejtett. Most aztán újra alkalma volt gyakorolni a magyar nyelvet. Ő mesélte el, hogy 21 nap alatt érkeznek vissza Moszkvába és akkor 18 napi pihenőt kapnak. 1200 rubel a keresete (1 rubel =3 forint) ezenkívül téli, nyá­ri ruhát is kap. Vonatunk ezalatt már el­hagyta Moszkvát (40—50 kilo­métert robogott a külvárosok között), aztán lassan elmarad­tak a jobb és baloldalt sűrűn kanyargó helyiérdekű villa­mosvasút vágányai, legvégül pedig lassan eltünedeztek a házak tetejéről a televíziós an­tennák. Kijutottunk Moszkva körzetéből. (Folytatjuk.) 1955. július 4. A Német Demokratikus Köztársaságban a közelmúltban avatták fel Grossräschen Stid pályaudvart, ahol valamennyi vasúti alkal­mazott dolgozó nő. A pályaudvar vezetője a 18 éves Gerda Dro­­gan. Képül­kön az ifjú vezető útbaigazít egy utast. (Az NDK Képszolgálat felv.)

Next