Szocialista Vasútért, 1955. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
1955-07-04 / 27. szám
2 Berek János elvtárs nem mestere a szavaknak, ritkán szól, de amit mond, annak nyomatéka, súlya van. Megfontolt ember, mint általában a hozzá hasonló idősebbek. Harminchat, vasúti szolgálatban eltöltött év van a háta mögött és párttagsági könyve arról beszél, hogy az utóbbi tíz esztendőt a párt tagjaként dolgozta végig Bodajk állomáson, ahol kocsivizsgáló. De van egy ennél is fontosabb hivatása: párt csoportbizalmi. Igaz, nem nagy a pártcsoport, mindössze négy tagot számlál. Ez azonban nem csökkenti, ellenkezőleg, növeli a pártcsoport fontosságát. A párt előtt elsősorban ők felelnek a termelésért. A pártcsoport tehát sokat foglalkozik a termelés kérdéseivel, a gazdaságossággal, az önköltségcsökkentéssel. A kocsivizsgálók közvetlenül járulhatnak hozzá az önköltség csökkentéséhez. Egy idejében felfedett csapágycsészeferdülés, melyet a helyszínen megjavítanak, megelőzi a hőnfutást, és biztosítja, hogy a kocsik rendeltetési helyükig szállítsák a bauxitot. Jelentős és hozzájárul az önköltségcsökkentéshez a bauxitrakodásnál keletkező kocsikárok megállapítása, a kártérítés miatt. És még lehetne sorolni, mennyi mindent tehetnek a pártcsoport tagjai a gazdaságosságért. Ezekkel a kérdésekkel gyakran foglalkozik a pártcsoport, magyarázzák a dolgozóknak munkájuk fontosságát, jelentőségét. Kevés lenne azonban, ha a pártcsoport megelégedne ennyivel. Berek elvtársék helyesen ismerték fel, hogy jó munka akkor lesz, ha az emberek, a körülöttük dolgozó vasutasok ismerik a párt célkitűzéseit és készek harcolni ezekért. Előtérbe került tehát a nevelés. Ez bizony bonyolult dolog. Az emberek nevelésére, formálására nincsenek sablonok formulák. Ahány ember, annyiféle, mindnek más a természete, más a jó és rossz oldala. Mindnél más tulajdonságokat kell fejleszteni és megint másokat, a rosszaikat nyesegetni, mint ahogyan a jó kertész teszi. Különös gonddal, megkülönböztetett figyelemmel kell foglalkozni azokkal, akikkel távolabbi célok vannak, akikből idővel tagjelöltek, majd párttagok lesznek. Belek elvtársék pártcsoportja nemrégiben figyelt fel két fiatal munkásra, akik mostanában kerültek a vasúthoz: Gyenes Pálra és Rosenzweig Jánosra. Mindketten fizikai dolgozók, lelkiismeretes, becsületes munkát végző emberek. Kedvük van a tanuláshoz is, különösen Gyenes Pálnak. Előszóval olyan embereknek látszanak, akikből, ha foglalkoznak velük, ha melléjük állnak és segítik őket, idővel tagjelöltek is lehetnek. A pártcsoport ezt figyelembe véve, szorosabbra fűzte kapcsolatát a két pártonkívülivel. Rendszeresen r.'—hívja' őket pártcsoportértekezletre, ha a napirend ezt megengedi. Megbízzák őket népnevelő feladatokkal és munkájuk megkönynyítéséhez népnevelő zsebkönyvvel is ellátják őket. Rerek elvtárs, ha ideje van, elbeszélget velük a feül- és belpolitikai eseményekről, meghallgatva véleményüket egy-egy problémáról, vitatkoznak a népnevelő zsebkönyv fontosabb cikkein. Természetesen van még sok olyan kérdés, amit nem lát világosan a két elvtárs. Egyik nap szóba került például a fizetés. Keveselték. Berek elvtárs az ilyen ,,kényes“ kérdéstől sem riad vissza. Azt mondta: 36 éve vagyok vasutas, emlékszem még arra is, hogy milyen volt az élet a felszabadulás előtt. Nem mondok mást, csak annyit: négy gyermekem közül egyet sem tudtam iskoláztatni, sőt gondolni sem mertem arra, hogy taníttassam őket. A felszabadulás óta mind a négy leérettségizett, három elvégezte a technikumot, a negyedik az idén lesz technikus. Egy fiam még a technikummal sem elégedett meg, s ma a Testnevelési Főiskolán van. Ezt is számolni kell, ha az életszínvonalról beszélünk. Persze, nem azért mondom ezt, mert én megelégedett vagyok jelenlegi életkörülményeimmel. Nem, nem vagyok megelégedett. De jobban éleik, mint azelőtt és jobban él a családom is. Viszont, ha még jobban akarunk élni, az is rajtunk múlik. Eredményesebben kell dolgoznunk, harcolnunk kell a magunk területén a párt politikájának győzelméért, amely az életszínvonal javulását biztosítja számunkra. Sok-sok ilyen beszélgetésnek tanúi a dolgozók ott, ahol Berek elvtárs pártcsoportja dolgozik és még többnek a két jövendőbeli tagjelölt. A pártcsoport segíti őket, hogy egyre javuljon munkájuk, hogy szélesedjen politikai látókörük, amely feltétele annak, hogy idővel tagjelöltek lehessenek. A „viharvert’" állomásépület, az üresen ásító emeleti ablakok akaratlanul is a háborút, a pusztítást idézik. Összeszorul a szív az egykor szép, most félig rombadőlt debreceni felvételi épület láttán. Ám egyszerre elröppen a szomorúság, mert a bombasérült homlokzaton szembeötlik a büszke felirat: Élüzem! És itt ennek a szónak különös jelentősége van. Azt is hirdeti: Az élet erősebb a halálnál, a felszabadult nép ereje, tettvágya, munkakedve legyőzi a pusztítást, a háborút. És bent az állomáson a dolgozók már azt is tudják, hogy a jövő év végére, ha tetovábbra is jól dolgoznak, az élüzemjelvény már az újjáépített felvételi épület homlokzatát díszíti majd. A hosszú perron falán elhelyezett tablók, fényképek, versenyeredmények is a jó munkáról beszélnek és első pillantásra elárulják azt is, hogy a munkaverseny gazdája, a szakszervezet, szívén viseli a versenynyilvánosságot Álljunk meg egy kicsit az egyik tablónál, nézzük, mit mond? Arról ad hírt, hogy az állomás továbbra is élüzemszinten dolgozik, dekádról dekádra teljesíti a tervet és csak egyetlen tényezőnél, a kocsikifutásnál kell javítaniok. Ennek lehetősége azonban a befutó kocsik számától is függ. A táblázat mellett, a dicsőségtáblán elhelyezett fényképek azt hirdetik hogy kiknek van legnagyobb részük a győzelemben. De a figyelmes szemlélőnek hírt ad másról is, arról, hogy az élenjárók többsége párttag, kommunista. Ez egyben választ ad arra is, hogyan születnek Debrecen állomáson a nav eredmények. A párt szervezi a munkagyőzelmeket. Sok mindenben jut ez kifejezésre, de emeljük ki közülük az egyik legfontosabbat: a párt irányítása hogyan érvényesül a tömegszervezetek, elsősorban a szakszervezet munkájában. A pártirányítás a felső szervektől az alsó szervekig érvényesül. Az üzemi bizottság munkájának értékelését például negyedévenként tűzi napirendre a pártbizottság. Ilyenkor nemcsak az üzemi bizottság tevékenységét, hanem a szakszervezetben dolgozó kommunisták munkáját is értékelik, feltárják a hibákat és határozatokat hoznak azok kijavítására. Hasonlóképpen a pártalapszervezetek is megvitatják a műhelybizottságok működését, és — főleg az utóbbi időben — a pártcsoportok, a szakszervezeti csoportok és a szakszervezeti bizalmiak munkáját. Ez teszi lehetővé, hogy az állomás szakszervezete szinte minden területen betölti hivatását, lelkesíti és szervezi a versenyt, gondoskodik a dolgozók szociális ellátottságáról és védi érdekeiket. Hozván tudja mindezt ellátni az üzemi bizottság, amely közel másfélezer szakszervezeti tag ügyeit intézi? Elsősorban úgy, hogy az üzemi bizottság széles, állandó aktívahálózatot épített ki és minden területen az aktívákra támaszkodik. Vegyük közelebbről szemügyre az aktívahálózatot. Az állomást három részre, illetve három műhelybizottságra osztották fel. A műhelybizottságok önállóan dolgoznak, közülük egy-egy havonta beszámol az üzemi bizottságnak és ilyenkor vitatják meg a műhelybizottságok munkatervét is. Az üzemi bizottság tagjai ezenkívül egész hónapban patronálják, közvetlenül részt vesznek a műhelybizottságok munkájában és a tapasztaltakat vb.-értekezleten vitatják meg. A terület műhelybizottságokra való feloszlása azonban egymagában nem biztosította volna az eredményes munkát. Ezért az ÜB mellett még társadalmi aktívákból szervezett bizottságok működnek, úgy mint termelési és tömegmunka bizottság, újító bizottság, bérbizottság, társadalombiztosítási tanács, vitás ügyek bizottsága, munkavédelmi bizottság, munkásellátási bizottság, sport és kultúrbizottság. És ami a legfontosabb: ezek a bizottságok nemcsak papíron vannak meg, hanem tevékenyen dolgoznak. A termelési és tömegmunka bizottság az elmúlt hónapban például fősúllyal az összekapcsolt mozgalommal foglalkozott. Tudatosították jelentőségét, megmagyarázták, hogy az összekapcsolt mozgalomban hogyan lehet elérni a sztahanovista szintet, elnyerni a „kiváló dolgozó" és a „szakma kiváló dolgozója“ jelvényt. Erről a témáról több előadást is tartottak. Ezen túlmenően a termelési bizottság készítette elő a műszaki konferenciákat, a termelési értekezleteket és ők szervezték meg az állomás dolgozóinak tapasztalatcserelátogatását Ferencváros és Miskolc állomásokon. A bizottság munkásságának eredményét a termelési eredményeken kívül legjobban az bizonyítja, hogy az elmúlt hónapban száztízen nyerték el a sztahanovista címet, ötvennégyen az oklevelet, négyen a „kiváló dolgozó“, öten pedigaz egész Munkácsi brigád a ,szakma kiváló dolgozója” jelvényt. Eredményes munkát végzett a bérbizottság is. A bérelszámolásokat ellenőrizve többek között megállapították, hogy Szabó Imre, Kiss János és Szabó Lajos vonatkísérőket a rangfokozatuk után helytelenül, alacsonyabbra sorolták be. Az elvtársaknak utólagosan kifizették jogos illetményüket. Ők tárták fel, hogy Székely Sándorné és Erdős Lajosné nem kapta meg jogos túlóráját. A bizottság intézkedett és a 69.75 forintot, illetve a 25.41 forintot pótlólag kifizették. A bérbizottság vizsgálata alapján kapott Kovács Vili, János is közel ezer forintot. Előfordul, hogy maguk a vasutasok mennek panaszukkal a bérbizottsághoz. Ilyenkor három napon belül kivizsgálják és elintézik a jogos panaszt. Hasonló példákat lehetne sorolni a többi bizottság munkájáról is. A szakszervezet tehát betölti feladatát. De ha a munka eredményességének gyökerét keressük, akkor még tovább kell mennünk, egész a szakszervezeti bizalmi hálózatig. A bizalmiak jó munkáját néhány statisztikai adat is magyarázza.193 szakszervezeti bizalmiból 51 sztahanovista, 1 kormány kitüntetett, 1 pedig a „szakma kiváló dolgozója“. A bizalmiak húsz százaléka 7-8 éve, negyven százaléka pedig már öt éve bizalmi. Ennek is tulajdonítható, hogy a bizalmiak jól ismerik feladataikat. A bizalmi hálózat főtámasza az üzemi bizottságnak, de hogy azzá vált, abban nagy szerepe volt az üzemi bizottságnak. Évek óta esti tanfolyamokon tanítják a bizalmiakat a Munka Törvénykönyve ismeretére, a versenyszervezés módszereire, a szakszervezeti munka elvi kérdéseire, a szovjet és a legkiválóbb magyar munkamódszerek ismeretére bevezetésének gyakorlati problémáira. Így vált az üzemi bizottság támaszává a bizalmi hálózat, és ez egyik magyarázata annak, hogy Debrecen állomás büszkén viseli az élüzem címet. B. G. A „Szakma kiváló dolgozója” jelvénnyel kitüntetett Munkácsibrigád. (Vasvári Endre felv.) SZOCIALISTA VASÚTÉRT I. MÁRCIUS VÉGÉN fel Magyarországról két és félhónapos kínai tanulmányútra. Zsebemben volt Pekingig a repülőjegy, de csak Moszkváig használtam fel, ott átváltottam vonatjegyre. A kétezer kilométeres repülőúton rájöttem a vonatutazás összes előnyeire. Nem is ízlett túlzottan a hoszszú repülőút, de főként azért választottam a vonatot, mert a repülőgépről mást nem láttam, csak álmos, szürke felhőket. Kiderült, hogy nagyon jól választottam. A kilencnapos Moszkva—pekingi út valóban életem egyik legnagyobb élménye lett. Keresztülutaztam a hatalmas, gazdag, monumentális iparú Szibérián, láttam olyan tájakat, amelyek vetélkednek a világ legszebb vidékeivel. S alkalmam volt az utas szemével megismerni a szovjet vonatokat is — elég alaposan, mert az elmúlt hetekben visszafelé is vonaton tettem meg az utat. Ezenkívül Kína területén is jóval több, mint tízezer kilométer utat tettem meg vonaton, így tapasztalataimat a kínai vonaton szerzett élményeimmel is kiegészítettem. Egy hónapot töltöttem vonaton az utóbbi negyedévben, s ezekről az élményekről számolok most be a Szocialista Vasútért olvasóinak. (Sajnos, nem vagyok vasúti szakember, így megfigyeléseim nyilván felületesek és szakmailag nem pontosak.) Moszkvában, szemben a húszegynéhány emeletes Leningrád-szállóval, hatalmas teret övez három pályaudvar épülete — a leningrádi, a jaroszlavli és a kazani. A jaroszlavli pályaudvarról indultunk Pekingbe. A csillogó zöldre fényezett kocsikból álló vonat már ott állt a külső I. vágányon. Mind hatalmas kocsik, önsúlyuk 50—60 tonna. A mozdony is nagyobb, mint amilyeneket a mi vonalainkon látunk. A JEGYKEZELŐ feljárójánál. A 8-as számú kocsiba szólt a jegyünk. Pár másodperc alatt túlestem a jegyvizsgálaton és a másik kalauz kísért a fülkémbe. A szovjet távolsági vonatokon ugyanis mindegyik kocsiban két jegykezelő dolgozik. A vonat menetrendszerint, pontosan 12:15-kor indult el. Az első percek természetesen azzal teltek, hogy körülnéztem a fülkében és utána a vonaton. Jártam már sokat külföldön, de ilyen ízlésesen, kényelmesen berendezett vonattal sehol sem találkoztam. Fülkénk, amelyben Toncz Tibor rajzolóművész barátommal utaztam együtt, a legkényesebb igényt is kielégíti. A két, egymás fölött elhelyezett ágygyal szemben selyemhuzatú fotes, köztük kis asztalka, dúsan ötvözött, aranyozott olvasólámpával. (Az ágyak fölött ezenkívül külön kis olvasólámpa ég.) A csillárban négy égő, három fehér fényt sugároz, úgy hogy nappali világosság van a fülkében, a negyedik kékfényű éjjeli lámpa. A csillár, de még az ablak is metszett üveg ebben a kocsiban. A falat selyemtapéta borítja, igen ízléses, finom mintájú. A földön vastag, süppedő szőnyeg, színe, mintája olyan stílusos, mint a tapétáé és a bútorhuzaté. A mennyezeten szellőzőnyílás. A fülke ablakát ugyanis általában nem nyitják ki, hogy ne jöjjön be a korom. Valóban, a vonaton épp olyan tiszta minden, mintha a lakásban lenne otthon az ember. A levegő pedig jó, mert a gyakran bekapcsolt elektromos szellőzőberendezés biztosítja a friss levegőt. Ha mégis túl meleg lenne, ott az asztalon a ventillátor, amit bármikor be lehet kapcsolni. Két szomszédos fülke között tágas mosdófülke áll a négy utas rendelkezésére. Benne tiszta törülköző, kristályból készült vizesüveg, poharak. A kocsi valamennyi ajtaja barnára fényezett fa, aranyozott kilincsekkel. AZT~HITTÜK. LSk„g," lyú kocsi ilyen szép. Kiderült, hogy az egész Moszkva—pekingi vonat minden kocsija ennyire tiszta és ízléses. Végigjártuk a vonatot. A ..párnás“ kocsik annyival kényelmetlenebbek, hogy négyen utaznak egy fülkében, a berendezés azonban a rotőrt kivéve teljesen azonos és szinte semmivel sem rosszabb a „fapados“ kocsi sem. A „fapad” ugyanis csak az elnevezésben szerepel, a hálókocsi fekhelyei ugyanolyan kényelmesek, mint a többié, talán csak a fülke szűkebb valamivel. Ezekben a kocsikban 38 utas kap helyet, a másodosztályúban 32. A mi kocsinkban mindössze 18-an utaztunk. Mikor visszatértünk a fülkébe, megjelent fehér kabátban a kalauz és érdeklődött, ki parancsol teát. A szovjet vasúti kocsikba ugyanis beépítetnek egy szamovárt is, s az utasok néhány fillérért teázhatnak. Az úton sokat beszélgettem a két jegykezelővel. Huszonnégy óránként váltják egymást a szolgálatban. A szolgálatos szinte megállás nélkül dolgozik, s emellett állandóan segít az utasoknak. Hol konzervet bont, hol a bőröndöket szereli, sőt szolgálatkészen arra is ajánlkozik, megnézi, van-e az étkezőben szabad hely. Látja, hogy külföldiek vagyunk, felhívja figyelmünket a vidék nevezetességeire. Biztat bennünket, pihenjünk le ebéd után nyugodtan, felkelt minket, ha érdekes táj következik. Mikor búcsúzik, jó magyar kiejtéssel mondja: viszontlátásra! Ennél nagyobb meglepetés nem nagyon érhetett bennünket. Bent robogunk a Szovjetunió európai részének kellős közepén és egy orosz embertől magyar szót hallunk. Hamarosan megkaptuk a magyarázatot. Aljosa Haroseh, a a szovjet jegyvizsgáló csaknem fél évig élt Magyarországon, mint a felszabadító szovjet hadsereg katonája. Gyöngyösön tartózkodott a leghosszabb ideig. Olyan szeretettel beszélt arról a családról, akiknél fél évet töltött, mint a legközelebbi barátairól. — Úgy éltem náluk, mint otthon — meséik — Segítettem nekik a földeken, elvégeztem a nehezebb munkákat, ők meg sosem akarták engedni, hogy másutt étkezzem, csak náluk. Jóskának szólítottak._____________ | FÉL ÉV ALATT | eE_^ megtanult magyarul, de tíz esztendő alatt sokat felejtett. Most aztán újra alkalma volt gyakorolni a magyar nyelvet. Ő mesélte el, hogy 21 nap alatt érkeznek vissza Moszkvába és akkor 18 napi pihenőt kapnak. 1200 rubel a keresete (1 rubel =3 forint) ezenkívül téli, nyári ruhát is kap. Vonatunk ezalatt már elhagyta Moszkvát (40—50 kilométert robogott a külvárosok között), aztán lassan elmaradtak a jobb és baloldalt sűrűn kanyargó helyiérdekű villamosvasút vágányai, legvégül pedig lassan eltünedeztek a házak tetejéről a televíziós antennák. Kijutottunk Moszkva körzetéből. (Folytatjuk.) 1955. július 4. A Német Demokratikus Köztársaságban a közelmúltban avatták fel Grossräschen Stid pályaudvart, ahol valamennyi vasúti alkalmazott dolgozó nő. A pályaudvar vezetője a 18 éves Gerda Drogan. Képülkön az ifjú vezető útbaigazít egy utast. (Az NDK Képszolgálat felv.)