Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

2 Saigon „sajnálkozik a Minisztertanács Kairóban és Jeruzsálemben Még sokáig foglalkoztatja majd a megfigyelőket az a nagyjelentőségű svéd politikai gesztus, hogy Stockholm hiva­talosan elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A kommentátorok világszerte megállapítják, hogy a svéd lépés a VDK óriási politikai sikere, amelynek a diplomáciai életben láncreakciószerű hatása lehet. Washington már „sajnálkozá­sát” nyilvánította és természetesen várható volt, hogy a dél­vietnami rezsim hasonló módon reagál. Ez a legutóbbi jelenté­sek szerint megtörtént: a saigoni külügyminisztérium hivata­los közleménye ugyancsak „sajnálkozását” fejezi ki Stockholm lépése miatt. Saigon tisztában van azzal, milyen súlyos tekin­tély­veszteség ez a számára és a közleményben szeretné men­teni, ami még menthető. A külügyminisztérium nyilatkozata ugyanis kifejezi 8124 a reményét, hogy Dél-Vietnam és Svéd­ország között helyreáll a diplomáciai kapcsolat. Ez hivatalo­san sosem szakadt meg, de esztendők óta egyik fél sem kül­dött nagykövetet a másik országába, ami a diplomácia jelzés­­rendszere szerint nagyfokú elhidegülés jele. A párizsi tárgyalások továbbra sem mozdultak el a holt­pontról. Az érintkezés ugyan nem szünetel — az észak-vietna­mi és az amerikai delegáció helyettes vezetője, Ha Van Lau ezredes, illetve Cyrus Vance vasárnap is kétórás megbeszé­lést folytatott egymással — előrehaladás nincs. Az amerikai fél ugyanis változatlanul ragaszkodik a tanácskozások „két­oldalú” jellegéhez, ezt pedig a VDK változatlanul nem fogad­hatja el. A Közel-Keleten folytatódnak a helyzet rendezésére irá­nyuló erőfeszítések. A kairói Kubbeh palotában ülést tartott az EAK minisztertanácsa. Utána Fajek tájékoztatási minisz­ter közölte: a kormány intenzív figyelemmel kíséri azokat a nemzetközi konzultációkat, amelyek a Szovjetunió diplomáciai kezdeményezései nyomán bontakoztak ki. A miniszter meleg szavakkal méltatta a Szovjetunió segítőkészségét, majd elis­meréssel szólt De Gaulle francia államfőnek a fegyver­embar­­­góval kapcsolatos, emlékezetes lépéséről. Az elnöknek ezt a döntését — hangsúlyozta — az arab nemzet nem felejti el. Az izraeli kormány is minisztertanácson foglalkozott a De Gaulle féle bejelentés várható kihatásaival. A prágai televízióban nagy érdeklődéssel fogadott beszé­det mondott Evzen Erban, a CSKP elnökségének tagja, a Nem­zeti Front elnöke. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a kölcsönös bizalom légkörének erősítésére. „Nemcsak a meg­gondolatlan, vagy akár átgondolt, szavakban és tettekben meg­nyilvánuló radikalizmus, a társadalom vezetőire és a januári politikára gyakorolt nyomás jelent veszélyt, hanem a pesszi­mizmus és a bizalmatlanság is”. Erban emlékeztetett arra, hogy az érzelm, túlfűtöttség rossz tanácsadó és „nagy kárt okozna, ha sztrájkolnának egymás ellen, ahelyett, hogy dol­goznak egymás javára. (KS) A Brit Nemzetközösség londoni csúcstalálkozója alkalmából az Angliában élő szí­­nesbőrűek szervezete, a Feketék Szövetsége, a Hyde-parkból a Downing Street felé indult, hogy a miniszterelnökség előtt tüntessen a faji megkülönböztetés ellen. — (Telefoto—AP—MTI—KS) M­INDENFELŐL BAGDAD Az iraki külügyminiszté­rium szóvivője vasárnap be­jelentette, hogy a miniszter­tanács nem kívánatos sze­mélynek nyilvánította és ki­utasította az országból a dán ügyvivőt Az ügyvivő vasár­nap este már meg is érke­zett Dániába. MOSZKVA A Szovjetunióban vasárnap földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—263 jelzésű mes­terséges holdat az űrkutatási program folytatása céljából A szputnyik rátért pályá­jára. Berendezése kifogásta­lanul működik. A földi koor­dinációs számító központban feldolgozzák a beérkező adatokat RABAT A marokkói Rabatban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások II. Hasszán ma­rokkói király és Huari Bu­­medien algériai elnök, illetve az általuk vezetett küldött­ségek között Bumedien szombat óta tartózkodik hi­vatalos látogatáson a szom­szédos arab államban. TORINO Az olasz rendőrség terro­risták után nyomoz, akik va­sárnap bombát dobtak a to­­­­rinói rendőrfőkapitányság épületére és több pisztolylö­vést adtak le a Kommunista Párt egyik épületére. NEW YORK Ralph Abernathy lelkész vasárnap bejelentette, orszá­gos kampányt indít azzal a céllal, hogy a kongresszus és az elnök iktassa be a már­tírhalált halt Martin Luther King-et az amerikai nemzet első néger hősévé. Abernathy kifejezte azt a reményét, hogy sikerül több mint egy­millió aláírást gyűjtenie kér­vényére és ezáltal országos ünnepnappá nyilvánítani ja­nuár 15-ét, King születés­napját" SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az izraeli kormány ülése Az izraeli kormány hétfőn Jeruzsálemben összeült, hogy meghallgassa Abba Eban külügyminiszter beszámoló­ját a francia kormány fegy­verszállítási embargójának politikai kihatásairól, és Mose Dajan hadügyminisz­ter előterjesztését azokról az intézkedésekről, amelye­ket Izrael a francia lépés ellensúlyozására tesz. Zvi Cur tábornok, Dajan helyettese a kormány ülésén ismertette azokat a tárgya­lásokat, amelyeket az izraeli küldöttség folytatott a fran­cia hatóságokkal. Az AFP hangsúlyozza, hogy az izraeli kormány tagjai között még nem alakult ki egység abban a kérdésben, követeljen-e azonnali kárté­rítést Izrael a már kifize­tett, de az embargó miatt le nem szállítható Mirage gépek ügyében. Több mi­niszter azon az állásponton van, hogy mivel Izrael va­lutatartalékai 800 millió dol­lárra csökkentek, a közel 100 millió dolláros összeg mielőbbi visszakövetelése lényegesen enyhítené az iz­­ra­eli fizetési mérleg defi­citjét. A kormány más tag­jai viszont azzal érvelnek: Franciaország azzal vághat­na vissza, hogy leállítja,­­ vagy nagy mértékben kor­látozza az izraeli—francia kereskedelmet általában. Az az érv is nagy súllyal esik latba, hogy ha Francia­­ország kénytelen visszafizet­ni a Mirage-gépekért már felvett összegeket, úgy te­kintheti, hogy az ötven gép­pel korlátlanul rendelkezhet, tehát eladhatja saját belá­tása szerint, esetleg Izrael ellenfeleinek, az arab álla­moknak. Az AP szerint az izraeli külügyminiszter, Ab­ba Eban azon az álláspon­ton van, hogy nem szabad semmiféle elhamarkodott in­tézkedést tenni, mert az csak tovább ronthatná a két or­szág viszonyát. Vállalatok, Szövetkezetek, Tanácsok, figyelem! Útépítéshez, útkarbantartáshoz hideg aszfalt és im­pregnált zúzalék megrendeléseket fogadunk el. Vállalatunk az Észak-Magyarországi Kőbánya Vál­lalattal közös vállalkozásban Tárcáb­ól 1969. évre fenti anyagok szállítását vállalja. Igényeiket a be­érkezés sorrendjében elégítjük ki, figyelembe véve az Önök kéréseit. Egységár: kötőzúzaléknál 230,— Ft/tonna vagonba­­rakva, impregnált anyagoknál megrendelés mennyi­ségétől és szemszerkezeti összetételétől függően, megegyezés szerint Megrendeléseiket kérjük vállalatunk címére megkül­­­deni. Mindennemű felvilágosítással szolgál Vállala­tunk Anyag és Szállítási Osztálya. Debrecen, Barna u. 3. — Telefon: 26—63. DEBERECENI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VÁLLALAT Nemzet­közösségi találkozó A Nemzetközösség csúcsta­lálkozóján szerdán fogadják el a közös közleményt, miután hétfőn és kedden a résztve­vők teljes ülésen vitatják meg a világkereskedelem és a világgazdaság helyzetét Tanzánia, Zambia, vala­mint több más afrikai orszá­gok küldöttei azt javasolják, hogy a közlemény mondja ki nyíltan. A résztvevők több­sége kérte a brit miniszter­­elnököt vonja vissza a Fear­less hadihajón Smith-nek tett ajánlatait, mert ezek ellen­tétben vannak a Nibmar­­elwel. ' 1969. január 14, Az Osservatore Politico nevű hírügynökség a követ­kező hírt közölte: __ Bizalmas források arról tájékoztatnak, hogy a Frosi­­noneiaugusta-Bell üzem kö­zelében izraeli pilóták cso­portjait képezik ki jelenleg olasz gyártmányú helikopte­rek használatára. A hír je­lentős, tekintettel az izraeli­eknek szóló fegyverszállítmá­nyokkal kapcsolatos francia embargóra. Az embargó által érintett katonai felszerelések között vannak olyan helikop­terek, amelyeket már szállí­tottak az izraeli hadseregnek és ezekkel a francia gyárt­mányú helikopterekkel haj­tották végre a beiruti repü­lőtér elleni támadást. Nem lehet kizárni annak lehetősé­gét, hogy az izraeli hadsereg helikopter-parkját most már fokozatosan olasz repülőgé­pekkel váltják majd fel. A hír felháborodást keltett politikai és újságíró körök­ben egyaránt, annál is in­kább, mert Pietro Nenni olasz külügyminiszter három nap­pal ezelőtt a képviselőház­ban azt mondotta, hogy az olasz kormány továbbra is szigorúan betartja az embar­gót, amelynek értelmében nem szállít fegyvereket a kö­zel-keleti országok egyikének sem. A hétfői Unitá ezzel kapcsolatban így ír: „A hír súlyos voltát nem szükséges igazolni. Az olasz kormány­nak világosan állást kell fog­lalnia”, mintegy tüntetőt vett őri­zetbe. Hivatalos adatok sze­rint 17 „Bobby” sebesült meg, a tüntetők közül állító­lag tizennégyen szorultak ápolásra. A harmincegy le­tartóztatott a rendőrbíróság elé kerül. A hétfő reggeli londoni lapok előkelő helyen foglal­koznak a tüntetéssel, sok fényképpel mutatják be a verekedést és nagy figyel­met szenteltek a két fiatal hegymászónak, akik 17 órán át őrizték a maguk kitűzte brit lobogót a Rhodesia house tetején. A 25 éves Ian Middlehurst és a 27 éves Jón Colles ellen nem indult eljárás, ugyanis a kormány furcsa helyzetbe kerülne, ha azért állítaná bíróság elé a két fiatalt, mert egy lázadó rezsim kalózlobogója helyé­be a brit nemzeti zászlót tűzték ki. Partizántámadás Saigon környékén Egy saigoni amerikai ka­tonai szóvivő bejelentette, hogy a szabadságharcosok vasárnap heves támadást intéztek egy Saigontól ki­lencven kilométerre dél-nyu­gatra fekvő amerikai gyalo­gos védelmi állás ellen. Az amerikaiak csupán légitá­madással és tüzérség beve­tésével tudták visszaverni a partizánokat. A szóvivő az amerikai veszteségeket 9 ha­­­­tfVb gn és­ 7 sebesültben álla­pította meg. A—52-es légierődök vasár­nap a Mekong-delta vidé­ken, La Dec város közelében a partizánok feltételezett támaszpontjait és csapatös­­­szevonásait bombázták. Egy másik bevetésben a Saigon­tól 90 kilométerrel észak­nyugatra fekvő Tay Ninh közelében szórták le har­­minc tonnányi bombater­­hüket. A DNFF erői a hétfői napo­k délelőttjén ismét aktivizá­lódtak. Hétfőn reggel a gya­­­­logság indult harcba, tüzér­ségi előkészítés után a par­tizánok benyomultak Can Tho légitámaszpontra, amely a Delta-vidéken fekszik és 18 amerikai helikoptert pusztítottak el, illetve ron­gáltak meg. A támaszpontot védő amerikai katonák kö­zül nyolcan életüket vesz­tették, mintegy tizenöten pedig megsebesültek. A haj­nali rajtaütés után a sza­badságharcosok visszahúzód­tak... Tüntetések Londonban A London belvárosában a nemzetközösségi miniszter­­elnökök értekezletével egy­idejűleg felvonuló mintegy ötezres tömegből levált­­ többszáz főnyi tüntető vasár­nap délután megrohamozta a Rhodesia-házat, a Smith­­rezsim londoni képviseleté­nek épületét. A tüntetőket nemcsak az ott várakozó rendőri egységek, hanem a Smith-rendszert éltető szél­sőjobboldali ellentüntetők fogadták. Verekedés kezdő­dött, a felvonulók három ízben is megrohamozták az épületet, behatolni azonban a kettős rendőrkordon miatt nem tudtak. Több sebesül­tet­ mentőkocsik szállítot­tak el. Az egész jelenetet a rho­­desiai­ ház tetejéről szemlél­te az a két bátor fiatalem­ber, aki vasárnap hajnalban sziklamászó felszereléssel jutott fel a négyemeletes épület tetejére, letépte on­nan a rhodesiai fehér tele­pesek zöld-fehér-zöld zász­laját és kitűzte helyébe a brit lobogót. A menet egy másik cso­portja a Rhodesia-háztól né­­hány száz méternyire levő dél-afrikai nagykövetség el­len intézett támadást. A tüntetők bezúzták az épület mintegy ötven ablakát, be­hatolni azonban itt sem tudtak. Végül egy harmadik­­­ cso­port a Downing Street’ 10., a miniszterelnökség elé vo­nult, hogy átnyújtsa tiltako­zó petícióját. A tüntetés a késő délutá­ni órákban ért véget. A vasárnapi nagyszabású tüntetésen, amelynek során verekedés tört ki 1300 rend­őr és körülbelül ötszáz tün­tető között a Rhodesia house és a dél-afrikai nagykövet­ség előtt, a rendőrség hat­ izraeli pilótákat képeznek ki Olaszországban? A szentek megeszik Indiát A patkányok ételbe 10 millió tonna gabonát­­ adttak föl A több mint 500 millió lakosú Indiának állandó élel­mezési gondjai vannak. Az ország mezőgazdasága nem tudja fedezni a rohamosan szaporodó lakosság élelmi­szer szükségletét, ezért rend­szeresen nagyobb mennyisé­gű gabonát és más élelmi­szert importálnak. Igen nagy gondot okoz az a körül­mény is, hogy a val­lásos indiaiak egyik vidéken a teheneket, másutt külön­féle állatokat, néhol például a patkányokat is szent és sérthetetlen állatoknak tart­ják, pedig a patkányok és más férgek még ott is, ahol irtják őket, igen nagy kárt okoznak a vetésben és az élel­m­i­szerkészletekben. Indiában különösen elsza­porodtak a patkányok — egyes becslések szerint min­den egyes lakosra tíz pat­kány jut. Az egész ország­ban tehát ötmillárd patkány garázdálkodik, évente mint­egy 30 millió tonna gabonát fal fel, amit az éhínség eny­hítésére kellene felhasználni. Az adatokat az ENSZ Indiá­ról készült tanulmányából vettük. A Stern nyugatnémet heti­lap riportere a helyszínen akart meggyőződni a tény­állásról, s mint riportjából kiderült, még megdöbbentőbb részletek tárultak elő. Nyu­­gat-Indiában, B­ kaner köze­lében, Karni-Mata istennő templomában naponta mint­egy hatvan kilogramm búzát szórnak szét a templomban szabadon szaladgáló, több ezer szent patkánynak. Ugyanakkor egy gyereknek napi fejadagja csak 112 gramm búza. A riport nagy visszhangot keltett, a mellette közölt fényképekért a szerzőt elis­merésben részesítette egy nemzetközi­ újságíró-szer­vezet. Abid Ali, az indiai parla­ment felsőházának, tagja, szakszervezeti vezető, meg­kérdezte a kormány tagjai­tól, vajon a riportban közölt részletek megfelelnek-e a valóságnak. A kormány szó­vivője azt válaszolta, hogy e részletekről nincs tudomá­suk. A hetvenéves politikus azonban nem hálta annyi­ban a dolgot, második kér­dése az volt, hogy India bonni nagykövetsége kért-e cáfolatot a Stem szerkesztő­ségétől? Nem egészen egy hónappal ezelőtt Indira Gandhi minisz­terelnök maga válaszolt a kérdésre­. Kellemetlen esetről van szó. Kénytelen vagyok meg­mondani, hogy a valóság nem valami hízelgő a számunkra. Tény és való ugyanis, hogy az említett templomban a patkányokat, ha nem is ame­rikai, de indiai gabonával tán­ á'ink, am­it szerintem is emberi táplálkozásra kellene felhasználni. Egy nyugat-indiai képvise­lő megpróbálta menteni a helyzetet, és megindokolni az istennő patkányainak táplá­lását: — Karni-Mata templomá­ban minden élőlény beléphet, és élelmet kaphat. A temp­lomban senkit, még egy pat­kányt sem ölhetnek meg, hi­szen a templom Isten háza. A patkányoknak is joguk van,a több életre. A világviszonylatban is közmegbecsülésnek örvendő és alapos, angol műveltségű Indira Candhi nyomatéko­san válaszolt: — Am­ikor az emberek éhez­nek, a patkányokat pedig úgy táplálják, az nem kelt valami jó benyomást a vi­­lágközvéleményben.

Next