Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
2 Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában MINDENFELŐL Medici tábornok, Brazília új elnöke hivatalosan, ugyan csak november közepén, váltja le Costa E Silva marsallt, gyakorlatilag azonban már az ország államfőjének tekinthető. Erre utal az is, hogy a 64 éves generális rádió- és a revízió beszédben körvonalazta programját. Beszéde egyelőre tipikusan a katonai diktatúra hangja és ezen a rezsim liberalizálására tett ígéretek egy jottányit sem változtatnak. A tábornok „szabad sajtót, egyházi és egyetemi életet’’ ígért, de csak akkor, ha a felsorolt szektorokban az újságírók, papok és egyetemisták „maguk teremtik meg szabadságuk feltételeit”. Vagyis magyarul: ha az elnök biztosítottnak látja, hogy a felsoroltaik azt és csak azt mondják, amit ő jónak lát , akkor megszólalhatnak... A beszéd során elhangzottak, a többi, ilyenkor már szinte kötelező elemek is. Medici hangsúlyozta, hogy „nem pályázott” az államfői méltóságra, de „nem is utasíthatta vissza” azt. Elismerte, hogy az országot irányító katonai vezetést ,,nem lehet teljesen demokratikusnak nevezni”, ugyanakkor elismerő szavakkal emlékezett meg elődje, Costa E Silva munkásságáról, Összegezve: a beszéd semmilyen értelemben nem keltett meglepetést. Nemcsak Medici tábornok gondolkodásmódját tükrözi, hanem azt a rendkívül bonyolult helyzetet is, amelyben elhangzott Az új elnök szemmelláthatólag csak arra vigyázott, hogy egyetlen csoportot se bántson meg és ne is kötelezze el magát valamilyen irányban. Senki sem várhatta — nem is várta — hogy ebből a beszédből megtudja Medici szándékait. És ha ez valamely csoda folytán meg is történt volna, még mindig ott van az ismeretlen mélységű, de feltétlenül létező szakadék bármelyik új brazil vezető szándékai és lehetőségei között. Medici jött — Gunnar Jarring az ENSZ-főtitikár közfelkeleti megbízottja pedig — legalábbis egyelőre — megy. Jarring csaknem féléves szünet után szeptember közepén kísérletezett ismét azzal, hogy közelebb hozza a közel-keleti megegyezést. Erőfeszítései azonban teljesen eredménytelenek maradtak, így visszatér tulajdonképpeni állomáshelyére, Svédország moszkvai nagykövetségére. Küldetésének újabb sikertelensége jól érzékelteti annak a krízisnek a mélységét, amely a közel-keleti hidegháborút immár esztendők óta melegháborúvá változtatta. Az amerikai kaszinó-fővárosban, Las Vegasban folytatódnak a néger-negyed zavargásai. Eddig legalább ötven sebesülés és száz letartóztatás történt. A Las Vegas-i események újra bebizonyítják: illúzió a négerkérdésben gyökeres pozitív fordulatot várni, amíg a kabinet Vietnamban, pusztításra költi el az otthon, a gettók felszámolásához égetően szükséges milliárdokat. Vietnam Az amerikai parancsnokság az éjszaka eseményeiről kiadott közleményében csupán szórványos harci tevékenységről számolt be. A partizánok 14 ízben vettek tüzérségi tűz alá különböző amerikai, illetve dél-vietnami katonai célpontokat. Kedden újabb 600 amerikai katona hagyta el Dél- Vietnamot a létszámcsökkentés keretében. Az amerikai veszteségeket összesítő jelentésekben az amerikai katonai parancsnokság megelégedéssel állapítja meg, hogy a saigoni kormánycsapatok lassan kezdenek az amerikaiaknál aktívabb szerepet vállalni a hadszíntéren. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP gyűléseA Közel-Kelet hírei AMMAN — TEL AVIV Izraeli légikötelékek szerdán hajnalban rakétákkal és gépfegyverekkel támadták Al Salai helységet az Ammantól mintegy 70 kilométerre fekvő Irbid városka közelében. Jordániai szóvivők szerint a légelhárítás felvette a harcot a betolakodó repülőgépekkel és távozásra kényszerítette azokat. Az izraeli akció következtében két polgári személy életét vesztette, három pedig megsebesült — közölték Ammanban. Tel Aviv-i közlés szerint az újabb izraeli légitámadás az Irbid térségében levő gerillatámaszpontok ellen irányult. A reggeli órákban egyébként Izraelben bejelentették, hogy a Jordán-folyón levő Abdullah-híd közelében összecsapás volt egy izraeli járőr és arab gerillák között. A tűzpárbajban állítólag öt arab gerilla vesztette életét. KAIRO Az Al Ahraro katonai hírmagyarázója illetékes tájékoztatás alapján megcáfolja azt az izraeli állítást, hogy a Sinai félszigeten felállított izraeli hawk, rakétatámaszpontokat támadó egyiptomi gépek közül hármat lelőttek. Az Al Aliram hangsúlyozza, hogy a támadásban rész vett gépek kivétel nélkül mind visszatértek bázisaikra. A támadást követően légicsata zajlott le az egyiptomi biztosító gépek és az izraeliek között. Ebben a légicsatában két izraeli gépet lőttek le, de egy egyiptomi gépet is találat ért. A lelőtt egyiptomi gép pilótája ejtőernyőn leereszkedett a Szuezi-csatorna nyugati partjára. A lap rámutat arra, hogy Izrael tudatosan elködösíti és letagadja veszteségeit, mert meg akarja őrizni légi fölényének mítoszát és mert nem akarja, hogy lakossága elveszítse bizalmát az izraeli légierőben. A kairói lapok újabb részleteket közölnek az izraeli rakéta- és radarbázisok ellen végrehajtott egyiptomi légitámadásról. A támadás meglepetésként érte a megszállókat, mert nem gondolták, hogy fél órával a naplemente előtt légi tevékenységbe kezdenek az egyiptomiak. A bombázás tíz percig tartott és a kitűzött célokat — bizonyos rakétakilövő és radarállomásokat a csatornavidék északi, középső és déli részén — mind elpusztították. NEW YORK Az AP és az UPT diplomáciai forrásokra hivatkozva közli, hogy Gunnar Jarring rövidesen visszatér Moszkvába és a szovjet fővárosban újra kezdi nagyköveti munkáját. A svéd diplomata szeptember 15-én öthónapos szünet után érkezett New York-ba, hogy U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottjaként tárgyalásokat folytasson az ENSZ-közgyűlésen résztvevő külügyminiszterekkel a rendezés lehetőségeiről. Menet közben azonban nyilvánvaló lett, hogy sem az arab, sem az izraeli álláspontban nem következett be változás. Ahidjo, kameruni elnök „fekete Afrika” valamennyi kormánya nevében „afrikai manifesztumot” terjesztett elő az ENSZ közgyűlésében. A nyilatkozat elítél minden fajgyűlöletet, s külön megbélyegzi a délafrikai faji megkülönböztetést. (Telefoto —AP—MTI—KS) Pozsonyi kommunisták A szlovák KP pozsonyi városi szervezetének aktivistái megvitatták a CSKP Központi Bizottsága szeptemberi plénumának és a szlovák KB Központi Bizottsága októberi plénumának eredményeit. A beszámolót Jan Janik, a pozsonyi városi pártbizottság első titkára tartotta. Az aktívagyűlésen elfogadott határozat leszögezi, hogy a város kommunistái teljes mértékben helyeslik a CSKP és a szlovák KP Központi Bizottságainak elvi marxista ,leninista állásfoglalását a jobboldali opportunista, szocialistaellenes és szovjetellenes jelenségekkel szemben, s egyetértenek azzal, hogy mindazokat le kell váltani párt- és állami tisztségeikből, akik tevékenységükkel tévútra vezették a párt és a társadalom egészséges erőit. Spychalsky lengyel államelnököt, aki hivatalos látogatásra Algériába érkezett, Bumedien algériai államelnök fogadja. (Telefoto—AP—MTI—KS) Zavargások Montrealban Mint a Presse Canadienne hírügynökség jelenti, kedden este Montrealban körülbelül kétszáz gépkocsivezető nagyszabású tüntetést rendezett a Murray Hill közlekedési vállalat helyiségei előtt. Az összetűzések során egy gépkocsivezető életét vesztette, tíz pedig megsebesült. A vállalat a Montreal és a város nemzetközi repülőtere közötti közlekedés kizárólagos jogát monopolizálja. A város gépkocsivezető szervezetei ezen kizárólagosság ellen tiltakoznak. A gépkocsivezetők, akik több év óta harcolnak a Murray Hill-monopólium ellen, a városi rendőrök és tűzoltók sztrájkját használták fel arra, hogy támadást intézzenek a vállalat intézményei és garázsai ellen. Több autóbusz ablakait betörték. A kanadai nagyváros — harminc év óta először — kedden reggel gyakorlatilag rendfenntartó erők nélkül maradt, mert 3700 rendőr és 2400 tűzoltó sztrájkba lépett béremelési követeléseinek alátámasztására. Tekintettel a Montrealban kialakult helyzet súlyos voltára a Quebec közelében levő Valcartierben állomásozó 22. gyalogezredet repülőgépen Montrealba szállították.Kedden néhány órával a rendőrök sztrájkjának megkezdését követően gengszterek Kanada legnagyobb városnak tíz bankját kirabolták, ezenkívül több üzletet megtámadtak. Quebec tartományból erre mintegy nyolcszáz rendőrt küldtek Montrealba. Legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a montreali rendőrök és tűzoltók eleget tettek a nemzetgyűlés felhívásának és helyi idő szerint szerdán éjfél után egy perccel szolgálatba álltak. Latin- Amerika Sajtójelentések szerint Rockefeller New York-i kormányzó, aki a nyár elején viharos „ténymegállapító körutat” tett Latin-Amerikában, bizalmas jelentésében javasolja, hogy az Egyesült Államok növelje a latin-amerikai országokba irányuló fegyverszállításait és erősítse meg a többi latinamerikai országokban uralkodó katonai csoportokat. Az Egyesült Államok — hivatalos adatok szerint — 1946 óta körülbelül 1,1 milliárd dollár értékű katonai segélyt nyújtott Latin-Amerikának. Tüntetéssorozat Chicagóban Többnapos tüntetéssorozat kezdődött szerdán Chicagóban a diákok, a demokratikus társadalomért elnevezésű radikális szervezet tagjai, a tüntetéseken tiltakozni akarnak a vietnami háború, a chicagói rendőrség erőszakos fellépése és különösen a városban folyó „összeesküvési per” miatt A per nyolc vádlottja ellen a tavaly augusztusi chicagói tüntetések szervezése miatt indítottak eljárást. A nyolc vádlottat „kormányellenes összeesküvés” címén akarják elítélni. A tüntetéssorozat előestéjén Chicagóban ismeretlen tettesek felrobbantottak egy rendőr emlékművet, a Haymarket téren. Ezen a téren a rendőrség a múlt század végén sortüzet adott le sztrájkoló munkásokra és a véres összecsapásnak több halottja volt, a rendőrök soraiból is. f : I 1969. október 9, MOSZKVA Moszkvába érkeztek a leningrádi nemzetközi újságírótalálkozó (okt. 1—5.) résztvevői. Szerdán megkoszorúzták a Lenin-mauzóleumot, majd az ismeretlen katona emlékművét. SZÓFIA Várnában szerdán nemzetközi tanácskozás nyílt a szocialista országokban felhalmozódott tudományos és politikai ismeretek terjesztésének problémáiról. A tanácskozáson szovjet, magyar, NDK-beli, mongol, lengyel, román, csehszlovák és bolgár küldöttségek vesznek részt. LONDON Az angol külügyminisztérium bejelentette, hogy Anthony Grey, a Reuter Iroda pekingi tudósítója, aki szombaton szabadult 26 hónapos háziőrizetből, megkapta a kiutazási engedélyt a kínai hatóságoktól, és jegyet váltott a csütörtökön Sanghajból Karachi felé induló pakisztáni repülőgépre. SAN DIEGO A Csendes-óceánon mintegy 135 méter mélységben szerdán reggel kábelekbe gabalyodott egy kutató tengeralattjáró, amelyen négyfőnyi legénység tartózkodott. Egy kétszemélyes mentőbúvárhajó a csapdába kerültek segítségére sietett és kiszabadította a beakadt egyik hátsó csavart, majd a bajbajutott tengeralattjáró a felszínre emelkedett.. A megmentett legénység kitűnően érzi magát. BERN Bernben hivatalosan közölték, hogy Willy Spühler, svájci külügyminiszter benyújtotta lemondását. Spühler, aki 1970 januárjától kéri felmentését, a kabinet második tagja, aki ezen a héten lemondott. Schaffner gazdasági miniszter hétfőn jelentette be, hogy távozik a kormányból BERLIN Szerdán hazautazott Berlinből Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Józef Cyrankiewicz, a lengyel minisztertanács elnöke vezette lengyel párt- és kormányküldöttség, valamint Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkára, a bolgár minisztertanács elnöke vezette bolgár párt- és kormányküldöttség. A küldöttségeket a repülőtéren búcsúztatta Willi Stoph, a Német Szocialista Egységpárt politikai irodájának tagja, a minisztertanács elnöke és más párt- és állami vezetők. MOSZKVA Október 9-én lesz két éve, hogy tragikusan meghalt Che Guevara, a latin-amerikai forradalom kiemelkedő egyénisége. Ebből az alkalomból a moszkvai Lityeraturnaja Gazeta cikket közöl Guevara életéről és munkásságáról. MONTREAL Montrealban kedden este többszáz fiatal támogatta a gépkocsivezetők harci megmozdulását Egyes fiatalok azonban — kihasználva a rendfenntartó erők sztrájkját — ám a házak ablakait törték be, fosztogattak és gyújtogattak. A legfrissebb jelentések szerint a kedd esti zavargások következtében mintegy 15-en sebesültek meg. KAIRÓ Az EAK kormányának volt szóvivője. Hasszán El Zajjatot az egyiptomi ENSZ delegáció vezetőjévé nevezték ki. El-Zajjat a napokban átadta megbízólevelét U Thant főtitkárnak. Az EAK új szóvivője dr. Eszmát Abdel- Megid szerdán délután tartotta első sajtóértekezletét a kairói televízió székházában. Az új szóvivő, egyben az EAK tájékoztatási hivatalának elnöke, hivatásos diplomata. 25 évi diplomáciai szolgálat során képviselte az EAK-ot az ENSZ-ben, Párizsban és másutt. Legutóbb a külügyminisztérium kulturális és műszaki együttműködési osztályát vezette. ATHÉN Egy görög ellenállási szervezet bejelentette, hogy egységei felrobbantották az Athén egyik külvárosának vízellátását biztosító vezetőket- A környéket mozgósították a rendőrséget, kétszáz fiatalt — akiknél röplapokat találtak — őrizetbe vettek. A bejelentés szerint megrongáltak egy elektromos távvezetéket is. , NEW YORK Feltehetően bomba okozta robbanás történt szerda reggel egy New York-i katonai sorozóiroda épületében. Sebesülés nem volt, de a légnyomás kitörte a negyedik és ötödik emelet összes ablakait. Az épület már hosszabb ideje a vietnami háború elleni antimilitarista tüntetések egyik célpontja. WASHINGTON William Hogers, az Egyesült Államok külügyminisztere megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségének Genfben sikerült megállapodásra jutni a tengerfenék nukleáris demilitarizálosával kapcsolatban. OKlAHOMA-CITY Egy F—100 típusú lökhajtásos vadászgép lángra lobbant és lezuhant Oklahoma City külvárosában. Az első pilóta időben katapultált, gépe a házakra zuhant, három házat teljesen lerombolva. A repülőgép másodpilótája életét vesztette. A mentési munkálatok megkezdődtek. LAS VEGAS Kijárási tilalmat rendeltek el a zavargások sújtotta Las Vegasban. Néger tüntetők kedden este bezúzták az üzletek és mulatók ablakait. BON — A munkaerőpiacon a helyzet továbbra is túlfeszített — jelentette az NSZK központi munkaerőhivatalou Az összesen 100 500 munkanélkülivel szemben a betöltetlen állások száma 632 500- ra növekedett. Mint az NSZK központi statisztikai hivatala kedden közölte, a létfenntartási költségek a Német Szövetségi Köztársaságban a múlt év szeptembere óta 2,8 százalékkal növekedtek. Ezen belül a nyugdíjasoknál a létfenntartási árindex 4 százalékkal, a gyermekek eltartásának indexe pedig 5,3 százalékkal emelkedett. WASHINGTON A munkanélküliek száma az Amerikai Egyesült Államokban, a most nyilvánosságra hozott statisztika szerint jelentősen megnőtt. Szeptemberben a munkaképes állampolgárok 4 százaléka nem jutott munkához. A munkanélküliek aránya gyorsuló ütemben emelkedik és 1967 óta az idén szeptemberben volt a legmagasabb. Különösen rossz helyzetben vannak a négerek. MOSZKVA Szerdán a Kremlben megkezdődtek a tárgyalások a Szovjetunió Legfelső Tanácsa meghívására hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó tanzániai küldöttség és a szovjet vezetők között. A tárgyaláson részt vesz Julius Nyerere tanzániai köztársasági elnök, Stephen Mirando külügyi államminiszter, Paul Romani gazdaság- és tervezésügyi miniszter. A szovjet fél részéről Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke, Kirill Mazurov, a minisztertanács elnökének első helyettese és Andrej Gromiko külügyminiszter vesz részt a tárgyalásokon