Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-25 / 47. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Világszerte mozgásban van a nemzetközi politikai dip­lomácia.­­ Ezt a legutóbbi órákban számos magasrangú államférfi utazása is érzékeltette. Moszkva vendége Urho Kékkemén, a Finn Köztársaság elnöke. A megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a tekin­télyes finn vezető a két szomszéd ország jó viszonyának meg­­győződéses híve és tevékeny harcosa. A szovjet fővárosban nagyra értékelik Kekkonennek ezt az aktivitását, valamint az európai feszültség általános enyhítéséért kifejtett mun­kásságát. Az ő nevéhez fűződik az a fontos elképzelés, hogy Észak-Európa váljék atomfegyver-mentes övezetté. Kekkonen látogatásának különös jelentőséget kölcsö­nöz az a tény, hogy érkezése egybeesett a NATO provo­katív jellegű hadgyakorlatával, a Sarki Express fedőnevű művelettel. A szovjet kommentátorok rámutatnak: az at­lanti­­„héják” hagyományos célkitűzése, hogy katonai gya­korlótérré változtassák át Észalk-Európa országát, Norvé­gia és Dánia területét. Aligha vitás, hogy a finn­ elnök moszkvai tárgyalásai során az agg­asztó jelenség is szóba kerül. Az Egyesült Államok fővárosában is magasrangú láto­gató tartózkodik: Georges Pompidou, a Francia Köztár­saság elnöke. Nem véletlen, hogy a nyugati sajtó távolról sem egyszerű protokoll-eseményként foglalkozik ezzel a látogatással. Pompidou elődje, Charles de Gaulle tábornok ugyanis meglehetősen hűvössé tette a francia—amerikai viszonyt, amely a legnagyobb európai problémának szá­mított. Pompidou emlékezetes választási jelszava a „foly­tatás és nyitás” volt és a­kkor sem volt nehéz megjósolni, hog­y ez a kettősség a francia—amerikai kapcsolatok jövő­jétől sem független. A megfigyelők arra szeretnének a mostani látogatás során választ kapni, milyen arányban lesz jelen a két állam jövőbeni kapcsolataiban a „folyta­tás”, tehát a gaulleista hagyományok folytonossága, vala­mint a „nyitás”, amely ezúttal közeledést jelentene Magasrangú látogatót fogad a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa: a kormány meghívására Berlinbe érkezett Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. Gromiko látogatásai érthetően mindig nagy figyelmet kel­tenek. Nem meglepő, ha a bonni—berlini párbeszéd meg­indulása után a két Németország kormányfői találkozója előtt a szovjet külügyminiszter berlini tárgyalásai a szo­kásosnál is nagyobb nemzetközi érdeklődésre tarthatnak számot. M­INDENFELŐI SYDNEY Huszonnégy órás sztráj­kot kezdett hétfőn az ausztráliai posta körülbelül húszezer dolgozója. Négymillió levél és csomag gyűlt össze a sztrájk végén, késtek a táv­iratok is. A munkabeszünte­tés oka: Tiltakozás a ki nem elégítő fizetésrendezések miatt NEW YORK Az amerikai Haris közvé­­leménykutató intézet leg­utóbbi jelentése szerint Ni­xon elnök hazai népszerű­sége december óta 62 pont­ról 58 pontra csökkent A csökkenés közvetlen oka az az elégedetlenség, amely a gazdasági helyzettel és az in­fláció megfékezésére irányuló kormányintézkedéssel szem­ben nyilvánul meg. WASHINGTON Edward Kennedy szenátor egy nyilatkozatában, amelyet a törvényhozás alkotmány­módosító albizottsága számá­ra készített hétfőn javasol­ta, hogy már az idei válasz­tásokon 18 évre szállítsák le a választó­jogi korhatárt ROMA A négy olasz koalíciós párt vezetője hétfő este több mint három óra hosszat tanácsko­zott Rumor kijelölt minisz­terelnökkel a kormányala­kításnál. A problémák között első helyen szerepeltek gaz­dasági kérdések és szóba ke­rültek az utóbbi napok újabb sztrájk-megmozdulásai is. A szociáldemokrata párt szóvi­vője szerint a megbeszélés jó légkörben folyt ugyan, de eredménytelen volt. A ta­nácskozásokat kedden foly­tatták. AUCKLAND Egy aucklandi rendőrbíró kedden szabadlábra helyezte James Arthur 22 éves Syd­­ney-i munkást, aki Agnew új-zélandi látogatásakor az­zal fenyegetőzött, hogy meg­öli az amerikai alelnököt. —■ Bebizonyosodott ugyan a vád, hogy Arthur január 16-án kétszer is terepszemlét tar­tott abban a szállodában, — ahol Agnew megszállt, és többek füle hallatára megje­gyezte, hogy „hajnali négy és reggel hét óra között megöli Pi­o Agnew-et”, a magisztrátus azonban élt a büntetőtörvénykönyvben meghatározott jogaival, és elejtette ellene a vádat. KHARTOUM Khartoumban­­ közle­ményt hoztak nyilvánosság­ra Tito jugoszláv elnök és Numeiri szudáni államfő tár­gyalásairól. Tito és Numeiri egyetértet­tek abban, hogy közös erőfe­szítéseket kell tenni az el nem kötelezett országok ta­nácskozásának összehívására még az ENSZ 25. ülésszaka e­­lőtt, hogy a világszervezet már az el nem kötelezett or­­szágok tárgyalási ered­mé­nyeinek fényében hozhasson konkrét intézkedéseket. A két elnök — hangsúlyoz­va a közlemény — felelte­ nélküli támogatásáról bizto­­sítja az arab népek elidege­­níthetetlen és törvényes jó­saik védelmében folytatott harcát, követeli, hogy Izrael­­onuljon ki a megszállt terv­­etekről és elítéli Izrael ag­resszióját a polgári lakosság ellen. Péter 3omos Brüsszelben Péter János külügyminisz­ter Pierre Harmel belga kül­ügyminiszter meghívására kedden délután ötnapos hi­vatalos látogatásra Brüsszel­be érkezett. A magyar kül­ügyminisztert és kíséretét a brüsszeli repülőtéren Pierre Harmel belga külügyminisz­ter, E. Indekeu, a Belga Ki­rályság budapesti nagyköve­te, valamint a belga kül­ügyminisztérium számos ma­gasrangú vezetője fogadta. A repülőtéri fogadtatásnál ott voltak Molnár László, brüsszeli magyar nagykövet és a nagykövetség beosztott­jai. A belga külügyminiszté­rium szóvivője kedden dél­előtt tartott szokásos heti­­ sajtóértekezletén elsősorban Péter János hivatalos bel­giumi látogatásával foglalko­zott. A szóvivő hangsúlyoz­ta, hogy a két országot köl­csönösen érintő problémák mellett, elsősorban az euró­pai biztonsági értekezlet elő­készítésével kapcsolatos kér­déseket tartják a tanácsko­zás fő témájának. Rámuta­tott arra, hogy a NATO de­cemberi brüsszeli miniszteri tanácsülése óta Péter János az első miniszter, aki a Varsói Szerződéshez tartozó országok egyikéből látogat el a belga fővárosba. Belga részről több mint szimbolikusnak tartják — mondotta —, hogy éppen annak az országnak a kül­ügyminisztere érkezett meg, amelynek fővárosában adták ki az összeurópai értekezlet megtartásáról szóló felhí­vást. Emlékeztetett arra, hogy már jóval a budapesti felhívás előtt a Harmel bel­ga külügyminiszter 1967. évi budapesti látogatásáról ki­adott közös közlemény is felvetette egy európai biz­tonsági értekezlet megtartá­sának a gondolatát A belga parlament belga— magyar csoportja kedden es­te a Carlton szállóban vacso­rát adott Péter János kül­ügyminiszter és kísérete tisz­teletére A két külügyminiszter szerda délelőtt kezdi meg­beszéléseit a külügyminisz­térium épületében. Vietnam Saigon­ jól tájékozott kö­rökben kedden a kora reg­geli órákban közölték, hogy amerikai stratégiai bombá­zók a keddre virradó éjszaka ismételten laoszi területeken szórták le bombáikat. A saigoni amerikai katonai pa­rancsnokság szóvivője egyéb­­ként bejelentette, hogy B— 52-es bombázók az éjszaka folyamán nem hajtottak vég­re támadásokat Dél-Vietnam­­ban. Az elmúlt hét napon — a saigoni amerikai parancsnok­ság közlése szerint — a B— 52-es légierődöket 18 alka­lommal vetették be Dél- Vietnamban. Az elmúlt 24 órában egyébként Dél-Viet­­nam területén komoly harci tevékenység nem folyt Szétrobbant a nagykoalíció Alsó-Szászországban Alsó-Szászországban ked­den megszűnt az SPD és a CDU alkotta kormánykoalí­ció. Georg Diederisch tar­tományi miniszterelnök (SPD) közölte helyettesével, Langeheine művelődésügyi miniszterrel (CDU), hogy a tartományi gyűlés elnökét értesítette a négy CDU-párti miniszter elbocsátásáról. A miniszterelnök egyben kérte a tartományi gyűlés hozzá­járulását Ezzel a csaknem öt éve fennálló tartományi nagykoalíció megszűntnek tekinthető. A szakadás közvetlen oka az, hogy a CDU felvette tagjai közé Helmut Hass korábbi NPD-tartományi képviselőt. A CDU tartomá­nyi szervezete a szociálde­­mokraták ismételt felszólí­tása ellenére sem volt haj­landó ezt a lépést visszacsi­nálni. Jelenleg az alsó-szászor­­szági tartományi gyűlésben a CDU-nak több mandátu­ma van mint az SPD-nek, az FDP-vel együtt azonban a szociáldemokraták több­ségbe kerülhetnének a CDU-val szemben. A kilenc NPD-képviselő szavazata azonban ebben nem foglal­tatik benne. A szociáldemokrata párt most arra törekszik, hogy a tartományi gyűlést felosz­lassák és új választásokat írjanak ki. A CDU azonban meg akarja kísérelni, hogy koalíciós kormányt alakít­son, természetesen a maga vezetésével. Scheer, a szabad demokrata párt országos el­nöke kedd délelőtt a tarto­mányi fővárosba utazott és részt vett a helyi FDP-frak­­ció tanácskozásán, de nem volt hajlandó nyilatkozni annak eredményéről. Scheel e tanácskozás miatt elha­lasztotta megbeszélését a Bonnban tartózkodó Abba Elbán izraeli külügyminisz­terrel. Az, hogy miképpen oldó­dik meg az alsó-szászországi politikai válság, március el­ső napjaiban fog eldőlni. Akkor kell ugyanis a tarto­mányi gyűlésnek szavaznia a CDU-miniszterek elbocsá­tása és a tartományi gyűlés esetleges feloszlatása ügyé­ben. A Közel-Kelet hívei AMMAN Jasszer Arafat, a Palesz­tinai gerillák vezetője ked­den az ammani jogászklub­­ban sajtóértekezletet tartott, s ez­en kijelentette, hogy a jordániai kormány és a kommandók ellentéte „m­úlé­­kony válság” volt. Arafat nem közölt részle­teket a válságot lezáró, va­sárnap létrejött titkos meg­állapodásról, csak annyit mondott, hogy sikerült vis­­­szaállítani a február 10-e (a jordán kormány biztonsági intézkedéseit ezen a napon hozták) előtti helyzetet. Arafatt az egész palesztí­­nai ellenállási mozgalom ne­vében szólva határozottan cáfolta, hogy a kommandó­csoportok valamelyikének is köze volna a Swissair svájci légitársaság gépének szom­bati katasztrófájához. LONDON Husszein jordániai király interjút­­ adott a londoni Times-nak. A nyilatkozat­ban, amely a lap keddi szá­mában jelent meg, Husszein ismét borúlátóan nyilatko­zott a közel-keleti helyzet kilátásairól. „Nem vagyunk túl messze egy nagy és ál­talános konfliktustól” mon­dotta. Husszein bírálta az Egye­sült Államok politikáját, mert Washington eltűri, hogy Iz­rael továbbra is megszállva tartson arab területeket, da­colva a Biztonsági Tanács ezzel kapcsolatos határozatá­val. Értésre adta, hogy első­sorban a nyugati országok­ból szeretne segítséget kapni. KAIRO Odd Bull tábornok, az ENSZ közel-keleti megfigye­lői csoportjának vezetője, hétfőn este másfél órás meg­beszélést folytatott Kairóban Szalah Gohar egyiptomi kül­ügyi államtitkárral. Mint ismeretessé vált, a megbeszélésen a tűzszünet megsértése után előállt hely­zettel foglalkoztak, különös tekintettel arra a körül­ményre, hogy a folytatódó ellenségeskedések veszélyez­tetik a Szuezi-csatorna tér­ségében működő ENSZ-meg­­f­igy­el­őket. Odd Bull a múlt héten New Yorkban tárgyalt U Thanttal, és hír szerint ma­gával vitte az ENSZ-főtitkár javaslatait Kairóba. Ezeknek az indítványoknak a tartal­mát azonban nem közölték. A cseh belügyminisztérium közleménye A cseh belügyminiszté­rium kedden közzétett köz­leménye szerint a Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége az alábbi személyeket fosz­totta meg a cseh állampol­gárságtól: Jiri Pelikánt (1923), amiért 1969 szeptemberében tör­vényellenesen elhagyta Csehszlovákia területét Londonban nyilatkozatot adott ki, hogy nem hajlandó visszatérni hazájába és kül­földön tanúsított maga­tar­tásával kárt okoz Csehszlo­vákia érdekeinek. Otokar Rambouskát (1923), amiért 1968 szeptem­berében törvényellenesen elhagyta Csehszlovákia te­rületét és külföldön tartóz­kodik; Ivan Svitakot (1923) és Óta Sikot (1919), amiért külföldön tartózkodnak és magatartásukkal kárt okoz­nak a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság érdekei­nek 1970. február 25. Elhunyt Nehrer Árpád Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Nőhrer Ár­pád elvtárs, a párt és a magyar forradalmi munkás­­mozgalom régi, hűséges harcosa, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, az Élelmezésipari Dol­gozók Szakszervezetének elnöke hosszan tartó, sú­lyos betegség következtében f. hó 24-én hajnalban elhunyt Nehrer Árpád elvtárs temetése f. hó 28-án, szom­baton 14 órakor lesz a Mező Imre úti (Kerepesi) te­mető munkásmozgalmi pantheonjában. A családtagok, harcostársak és barátok a rava­talnál 13.30 órától róhatják le kegyeletüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és Központi Ellenőrző Bizottsága A Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Élelme­­zésipari Dolgozók Szakszervezete A februári győzelem Ma 22 éve döntő fordulat következett be a szomszédos csehszlovák nép életében. A prágai Vencel téren a mun­kások és milicisták forradal­mi gyűlésén Klement Gott­­wald bejelentette: Csehszlo­vákiában a munkásosztály és a reakciós burzsoázia harcai ből a szocializmus hívei ke­rültek ki győztesen. Ezt a bejelentés rendkívül éles politikai harc előzte meg. A belső és a külső reakció összpontosított támadást foly­tatott a Csehszlovák Kommu­nista Párt ellen, amely a há­borút követő években mind nagyobb politikai befolyásra tett szert a tömegek között. A Csehszlovák Kommunista Párt már az 1946-os válasz­tásokon megszerezte a szava­zatok 40 százalékát, s azzal a parlament legerősebb párt­ja lett. Ennek alapján Kle­ment Gottwald lett a mi­niszterelnök. A reakció eb­be nem akart belenyugodni, s mind koncentráltabb táma­dást intézett a haladás erői ellen. 1947 végén és 1948 ele­jén a koalíciós kormány pol­gári és szociáldemokrata tag­jai lemondásukkal akartak zűrzavaros helyzetet terem­teni, majd kommunisták nél­küli „politika­mentes” kor­mányt alakítani. A munkásosztály azonban keresztül húzta a reakció terveit és Csehszlovákiát a nép akaratának megfelelően elindította a szocializmus út­ján. Ezzel a reakció hosszú időre, de nem véglegesen vereséget szenvedett. 1968- ban ismét jelentkeztek a már egyszer kudarcot vallott „év­­értékelési” törekvések.­­ A már a szocialista rendet fe­nyegető „átértékelési” törek­véseken ismét úrrá lettek a szocializmus erői. Az 1968-as csendes ellenforradalmi kí­sérlet nagy tanulsággal szol­gáltat a csehszlovák és vala­mennyi szocializmust építő ország népeinek. A Szocialista Csehszlo­vákia még viseli az ellenfor­radalmi kísérlet nyomait, de már megkezdődött a konszo­lidáció, a hibák és a tévedé­­­sek következményeinek hely­rehozása. Biztosak vagyunk benne, hogy a csehszlovák nép ismét felülkerekedik min­den nehézségen és új tanul­ságokkal folytatja a szocia­lizmus építését. (KS) ■ [UNK]Ünnepi gyűlés Prágában A februári fordulat 22. év­fordulója alkalmából ked­den délben a prágai vár spanyol termében a népi mi­lícia képviselői ünnepi gyű­lésen találkoztak a párt- és állami vezetőkkel. Többek között jelen voltak Ludviir Svoboda köztársasági elnök és Lubomir Strougal minisz­terelnök. Josef Kempny, a CSKP KB elnökségének tagja ün­nepi beszédet mondott, majd felolvasták az ugyancsak je­lenlévő Gustáv Husáknak, a CSKP KB első titkárának, a népi milícia főparancsno­kának napiparancsát. Kempny beszédében a né­pi milícia legfontosabb fel­adatának minősítette a párt­egység megszilárdításához va­ló hozzájárulást a marxizmus —leninizmus elveinek és a CSKP jelenlegi irányvonalá­nak alapján. „A népi milícia tagjainak — mondotta —­ mint az ipari üzemek dolgo­zóinak ezenkívül elő kell mozdítaniok az ország gaz­dasági konszolidálását”. A Szolnok megyei Biztosítási Napok programa A háztartási ingóságokban a víz- és gőzvezeték repedése, törése folytán keletkezett elázási károkat a HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS alapján megtéríti az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ „Bérlakásban élőknek is szükséges az anyagi biztonság*

Next