Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-13 / 86. szám

1972. április 13. A tapasztalatok igazolták létjogosultságát Alig két éve annak, hogy a Vasas Szakszervezet, a KGM és a Szabványügyi Hivatal kezdeményezésére az ország számos üzemében megszervezték a „dolgozz hi­bátlanul” mozgalmat. Kezdetben kevesen gondoltak ar­ra, hogy az akkor még merész kezdeményezésnek tűnő versenyforma rövid idő alatt meghonosodik, segítségével több üzemben — köztük a Hűtőgépgyár jászboldogházi radiátor üzemében vis — jelentős eredményeket érnek el. Ezekről az eredményekről beszélgettünk Szalóki Ferenccel, a radiátor üzem vezetőjével. — Amikor üzemünkben megszerveztük a „dolgozz hibátlanul’- mozgalmat, fi­gyelembe vettük, hogy a hibákat közvetve, vagy köz­vetlenül emberek követik el és hogy ezeket a hibaforrá­sokat kell megkeresni, majd megszüntetni. Célul tűztük ki annak a törzsgárdának a kialakítását, amely képes lesz arra, hogy hibamentes termékeket állítson elő. — Ismertettük a szocia­lista brigádok vezetőivel és tagjaival, a mozgalom lé­nyegét, majd olyan bizottsá­got hoztunk létre, amelynek az volt a feladata hogy fel­tárja a hibaforrásokat, azok megszüntetésére intézkedési tervet készítettünk. A terv­ben a feladatokat két lénye­ges területre — a társszer­vek feladataira és az üzemen belüli feladatokra — osztot­tuk. — Miért volt szükség ar­ra, hogy a feladatokat két területre bontsák? — Ahhoz, hogy üzemünk­ben meghonosodjon a hiba­mentes termelés, az üzemen belül végzett munkán kívül szükségünk volt vállalatunk valamennyi osztályának se­gítségére. A műszaki főosz­tályon tervezték például a balesetmentes, a kisebb se­lejt százalékkal dolgozó, ter­melékenyebb célgépeket. Ilyen volt a körkéses sáv­szabó olló és ilyen lesz a most kivitelezés alatt álló 5 orsós célfúrógép, amelynek jelentősége, hogy egyszerű­sít számos bonyolult munka­­folyamatot. — Segítette a hibamentes termelés megszervezését, az értékesítési, a gyártás ter­vezési, az anyagszállítási osztály és az üzemgazdasági főosztály. Gondos piackuta­tással és értékesítési feltéte­lek javításával tették lehető­vé, hogy a radiátorok gyár­tását kilencvenről 44 típusra csökkentsük. Ezzel javultak a sorozatgyártás feltételei, csökkent a beállítási selejt mértéke. — Könnyítette munkánkat az ütemezés szerinti anyag­­szállítás. A szállítóeszközök korszerűsítésével minimá­lisra csökkent a szállításnál keletkezett anyagsérülés. Hasznos volt az az intéz­kedés, amely lerövidítette az újítási javaslatok elbírá­lási idejét és szabályozta, hogy elsődlegesen azok az újítások kerüljenek elbírá­lásra, amelyek a minőség ja­vítására, a folyamatos gyár­tás elősegítésére, az önkölt­ség csökkentésére vonatkoz­nak. — Mit tettek üzemen be­lül a figyelemre méltó ver­senyforma meghonosodásá­ért? — Továbbképzést szervez­tünk, melyen ismertettük a szerszámok használatának helyes módszereit. Hasznos volt a Radall, az Aluther és a Termotiph radiátorhoz szükséges szerszámok is­mertetése. Hasznosságát bi­zonyítja, hogy a továbbkép­zés után a szakszerűtlen ke­zelésből származó hibák ki­javítására egy év alatt sem kellett annyi időt ráfordíta­ni, mint korábban egy hónap alatt.­­ Eredménynek számít, hogy a kooperációs gyártás­hoz szükséges alkatrészek nagy részét újabban üze­münkben készítjük el. Ez­zel lerövidült a félkész anya­gok tárolási ideje, csökkent a tárolásból adódó selejtező­­dés. Üzemen belül gyártjuk például, a menetes gyűrűt, az öntött csatlakozót, ott vé­gezzük el a műanyag köz­csavarok sorjázását. — Üzemükben azelőtt is feladat volt a selejtmentes termelés, e törekvésükben mégis a „dh” megszervezése után értek el igazán jó ered­ményeket. Miért van ez? — Üzemünkben már a mozgalom meghirdetésének elején kértük a szocialista és a munkabrigádok segít­ségét. A feladatok meghatá­rozása előtt közvélemény kutatást végeztünk és figye­lembe vettük a dolgozók el­képzeléseit. A pártalapszer­­vezet és a KISZ taggyűlé­sein végzett agitációs mun­kával elértük, hogy az új versenyformát már kezdet­től fogva magáénak tekin­tette az üzem minden dol­gozója. Azóta tudjuk: ez volt eredményeink záloga, az üzem dolgozóinak egyet­­akarása, hogy mindenki tudta mi a cél, hogy mit jelent a „dh”-val kapcsola­tos célkitűzések megvalósí­tása. I. A. Ifjúsági delegáció utazott a Szovjetunióba Dr. Gombár Józsefnek, a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség Központi Bi­zottsága titkárának vezeté­sével szerdán ifjúsági de­legáció utazott a Szovjet­unióba a lenini komszomol ideológiai munkájának ta­nulmányozására, és a két testvérszervezet együttműkö­désének továbbfejlesztésére. A delegáció a szovjet test­vérszervezet agitációs és propaganda munkájával, a Szovjetunióban folyó ifjú­ság kutatással és az ifjú­sági lapok szerkesztőségi életével ismerkedik. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP PATENTINRM 72 Nemzetközi bemutató a Kertészeti Egyetemen Tegnap délelőtt Budapes­ten dr. Kocsis József, a ko­hó- és gépipari miniszter első helyettese ünnepélye­­sen megnyitotta a PATEN­­TINFORM ’72 című szako­sított nemzetközi kiállítást. A Kertészeti Egyetem épü­letében megrendezett kiállí­táson negyvenhárom ma­gyar és számos külföldi vál­lalat mutatja be a kohó- és gépipar legújabb műszaki­­szellemi eredményeit. Csak­nem ötszáz új gyártmányt és technológiai eljárást do­kumentálnak. A kiállításon, mint már azt hírül adtuk, megyénk­ből csak a Hűtőgépgyár vesz részt. A kiállítás tegnap kezdő­dött, és április 19-ig lesz nyitva. Ideje alatt április 17 —19-én nemzetközi konfe­renciát tartanak a hazai és külföldi műszaki- szellemi eredményekről. A konferen­cia négy szekciójában mint­egy hatvan tudományos elő­adás hangzik majd el Ebédszünet a határban (Fotó: N. ZS.) Száz kiállító a HUNGAROPLAST '72 nemzetközi műanyagipari szakkiállításon Műan­yagfeldolgozó gépek munkában — NSZK „néma fal“ — Két hétig friss műanyagban a kenyér . Tegnap délelőtt a BNV területén Menyhárt László nehézipari miniszterhelyettes megnyitotta a HUNGARO­PLAST ’72 nemzetközi mű­­anyagipari szakkiállítást. Ez a kiállítás már a negyedik, amelyet a HUNGEXPO és a CHEMOLIMPEX Külkeres­kedelmi Vállalat Budapesten rendez. Az 1969. évi még csupán részkiállítás volt, Műanyagok az építőiparban címmel. Az 1970. évi a me­zőgazdaságban mutatta be a műanyag szerepét és hasz­nosságát, a tavalyinak pe­dig „Műanyagok az iparban” volt a címe. Az idei általá­nos műanyagkiállítás. A miniszterhelyettes meg­nyitójában elmondotta, hogy a nemzetközi kiállítás fel­adata a legújabb műanyag­ipari termékek, alapanyagok bemutatása, gyártási techno­lógiák ismertetése. Nem utolsósorban a magyar és a külföldi szakemberek közöt­ti jó kapcsolatok kialakítása, elsősorban azért, hogy minél több korszerű, új műanyag hazai hasznosítását segítsék elő. A HUNGAROPLAST ’72 főbb témakörei: a műanyag alapanyagok és vegyipari se­gédanyagok, a különféle mű­anyag félkész- és készter­mékek, műanyagok alkalma­zása a népgazdaság különbö­ző területein, műanyagfeldol­gozó gépek bemutatása. A mostani kiállítás jóval nagyobb a tavalyinál. Mint­egy száz cég, hetvenkét kül­földi és harmincnégy hazai szerepelt az idei kiállításon. A múlt évi kiállításhoz vi­szonyítva a külföldiek rész­vétele a háromszorosára, a hazaiaké pedig a duplájára emelkedett. A kiállítás területe 5 ezer négyzetméter és a BNV 27- es, a 27/a, a 21-es és a 21/b pavilon mellett szabad terü­leten is tartanak bemutatót. Az április 18-ig nyitvatartó kiállításra a rendezőség mintegy 15 ezer külföldi és hazai szakember látogatásá­ra számít. A kiállítás azon­ban nemcsak a szakembe­reknek érdekes, mert szinte az élet minden területén be­mutatja a műanyagok tér­hódítását. (A kiállítás meg­tekintése egyébként díjtalan.) Néhány érdekesség a be­mutatóról: a külföldiek kö­zül Olaszország a legnagyobb kiállító, műanyagfeldolgozó gépeket, fóliagyártó beren­dezéseket mutat be. A japán MITSUBISHI nagyvállalat műanyag fürdőszobáival kápráztatja el a látogatókat. A franciák pehelykönnyű hab­foteleket, színes mű­anyag szekrénysorokat állí­tottak ki. Egyébként a kiál­lításon először jelentkezik magyar cég — a Nitrokémia Ipartelepek — hazai gyárt­mányú műanyag fotelekkel. A kiállítás egyik érdekes­sége egy NSZK-beli cég „né­ma fala” amelyre bármek­korát lehet ütni, hangot nem ad. Nagyon szépek a néme­tek játékai, műanyag edé­nyei és bútorai is. Hazai újdonság a műanyag csomagolású kenyér, amely­ben két hétig garantálják a frissességet. Az így csoma­golt kenyeret egyébként árusítják is a kiállításon. Aki április 18-ig Pesten jár, nem bánja meg, ha meg­tekinti ezt a nagyon érde­kes, szép kiállítást. — sóskúti — Nagyon szépek a németek játékai, műanyag edényei és bútorai is i Petőfi korszerű tanítása az általános iskolákban Petőfi Sándor születésének közelgő százötvenedik év­fordulója alkalmából szer­dán tudományos ülést ren­dezett a szegedi Tanárkép­ző Főiskola és a TIT Csong­­rád megyei szervezete. A tanácskozás témája: milyen korszerű eszközökkel és módszerekkel oktatják a költőről szóló tananyagot az általános iskolában. Az ülé­sen a hazai tanárképző fő­iskolák, felsőfokú tanító és óvónőképző intézetek kép­viselői mellett, mintegy 200 Csongrád megyei magyar szakos tanár, szakfelügyelő vett részt. Hegedűs András tanszék­­vezető főiskolai tanár Pe­tőfi élő halhatatlansága címmel tartott bevezető előadást, majd ezt követő­en még 6 referátum hang­zott el. A tanácskozáson elhang­zott előadások teljes szöve­gét a Pedagógiai módszer­tani közlemények egyik idei ünnepi számában kiadják és eljuttatják a hazai általános iskoláknak. 5 Ittasság és gyorshajtás az utakon Már egy hónapja tart Szol­nok megyében a közutak el­lenőrzése. A főközlekedési és a kevésbé forgalmas uta­kat is rendőrök járják. A jó idő egyre több autóst, motorost, kerékpárost csal ki a szabadba, így nemcsak a forgalom, de sajnos a sza­bálytalanul közlekedők szá­ma is növekedik. Egy-egy forgalmas napon bizony el­kel a rendőrök segítsége. Tegnap Szolnok, Tiszaföld­­vár és Kunszentmárton kör­nyékén tűntek fel a járőr­autók és az ellenőrzésük eredménye nem éppen ked­vező. Az első eset, ahol intéz­kedni kellett, Szolnokon, a Tisza-híd után történt. Puly­­csi Károly munkásokat szál­lított tehergépkocsijával. A vezető nem adta meg az el­sőbbséget a Szajol felé ha­ladó Fazekas Csaba által ve­zetett motorkerékpárnak és összeütköztek; a motorke­rékpár vezetője könnyebben megsérült. Sokan közlekednek a me­gye útjain gyorsabban a megengedettnél. Martfű bel­területén Bárándi István, Rákóczifalva, Jókai út 84/a. sz. alatti lakos motorkerék­párjával 85-7­90 kilométeres sebességgel haladt. Az in­tézkedő rendőrök elvették betétlapját. Ugyancsak sza­bálytalanul, nagy sebesség­gel közlekedett Szandasző­­lősön az IM 13—67 rend­számú Moszkvics vezetője is. Felelőtlenségéért pénz­­­bírsággal sújtották. Az ittasság is sokszor oko­zója a közlekedési balese­teknek. Kunszentmárton­ban korán reggel egy átmulatott éjszaka és néhány pohár szesz elfogyasztása után ült pótkocsis vontatójára Berkó Béla a kunszentmártoni Zal­ka Máté Termelőszövetke­zet dolgozója. Vezetés köz­ben valószínűleg elaludt és vontatójával felborult. Sze­mélyi sérülés ezúttal nem történt, de a vontatóban mintegy 10 ezer forint kár keletkezett. A helyszínre ér­kező rendőrök Berkó Béla ve­zetői engedélyét bevonták és gyorsított eljárást indí­tottak ellene. A szerdai délelőttön jó­, néhány szabálysértőt, hiá­nyosan felszerelt járművel közlekedőt, figyelmetlen gya­logost is felelősségre kellett vonniuk az intézkedő rend­őröknek. sz. a

Next