Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-11 / 212. szám

2 Többek között a Tiszavirág is nemzeti érték lehet majd döntés A Megyei Értéktár Bi­zottság újabb javaslatokat bírált el a szeptember 8-i ülésén - tá­jékoztatott Mészáros János me­gyei főépítész, a bizottság titká­ra. Ennek megfelelően felvételt nyert a a Megyei Értéktárba a Kevi Juhászfesztivál, a kevi birkapaprikás, Kósa Károly honlapja, a Verseghy Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjte­ménye, a mezőtúri földikutya populáció és a berekfürdői gyógyvíz. A Megyei Értéktárba került, emellett a Magyar Ér­téktárba is felvételre javasolta a bizottság a Korda testvérek életművét, dr. Balogh János életművét, a Finta testvérek életművét, a kun hímzést, a karcagi keletkutatók életmű­vét, a magyar cimbalmot, a Tiszavirágot, a Szolnoki Repü­léstörténeti Kiállítóhelyet, me­zőtúr környékének holtágrend­szerét és a Hortobágy-Berettyó hármas zsilipet. ■ Öt párt állíthat megyei területi listát a megyében választás Öt párt állíthat me­gyei területi listát Jász-Nagy­­kun-Szolnok megyében - kö­zölte a területi választási bi­zottság a megyei önkormány­zat internetes oldalán. A keddi sorsolás alapján a szavazólap első helyén a Fidesz-KDNP található, a párt listáját Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, Tisza-tavi miniszteri biztos vezeti. Második a Magyar Munkáspárt, listavezetője Szurcsik István nyugdíjas, míg a harmadik a Jobbik Magyarországért Mozgalom, élén Csányi Tamás mezőtúri önkormányzati képviselővel, aki tavasszal a párt ország­­gyűlési képviselőjelöltje volt.. A Magyar Szocialista Párt található a lista negyedik he­lyén, listavezetője Rózsa End­re, az MSZP megyei alelnöke, a megyei közgyűlésben a párt frakcióvezetője. Végül sor­rendben ötödik a Demokrati­kus Koalíció, listáját Horváth Róbert ügyvéd vezeti - írta az MTI. ■ 2014. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Több megyei település is csődbe mehet a nemrég megépített játszóterek miatt. Lapunk információi szerint ugyanis feltehetőleg vissza kell fizetniük az önkor­mányzatoknak a terek fel­építéséhez kapott pályázati támogatást. Munkatársainktól - Úgy hallottam, hogy a játszó­terünk megépítése csődbe viszi az önkormányzatunkat - for­dult lapunkhoz egy megyebeli kistelepülés lakosa. - Állítólag eltűnt pénzek után kutatnak, de nem hiszem, hogy a beru­házások idején nem zajlottak ellenőrzések, melyek során fel lehetett volna tárni a hiányos­ságokat - tette hozzá. A Csalás Elleni Európai Hi­vatal (OLAF) szerint viszont a piaci árnál drágábban épültek meg a játszóterek. Ezek megva­lósítása kapcsán az is kérdéses a hivatal szerint, hogy feddhe­tetlen volt-e a kivitelező és az önkormányzatok kapcsolata. Az OLAF feladatkörében eljár­va vizsgálja ki az EU költségve­tését károsító csalásokat, vala­mint az uniós intézményekben előforduló korrupciós cselek­ményeket és súlyos kötelezett­ségszegéseket. Lapunk információi szerint nem kevés település lehet érin­tett a „játszótérbotrány”-ban. Országosan több mint száz­negyvenöt, más források sze­rint akár kettőszáz kistelepülés is gondba kerülhet, ha vissza kell fizetniük a kapott pályá­zati támogatást kamatokkal együtt. A botrány a két-három évvel ezelőtt, uniós LEADER-forrás­­ból épült játszóterek egy részé­nél merült fel. Lapunk infor­máció szerint büntetőeljárás is indult már. Az említett pá­lyázatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) koordinálta. Az önkormányzatok vissza­kapták a kivitelezőtől a beru­házás áfarészét, állítólag egy alapítvány útján, így a telepü­léseknek a hét- és tizenötmillió forintos beruházások szinte nem kerültek pénzbe. Nyilván a nyomozás adhat választ arra, hogy mi lett a sorsa a visszaka­pott pénznek és hogy ez jogsze­rű volt-e egyáltalán. Megyénk települései közül megkerestünk több polgármes­tert is. Akadt, ahol bár épült LEADER-forrásból játszótér, de a kivitelező az önkormány­zat volt és a támogatást csak eszközbeszerzésre használták fel­, így bár hallottak a vissza­fizetési határozatokról, ők nem érintettek ebben az ügyben. Máshol azonban - mivel folya­matban levő ügyről van szó - nyilatkozatot nem vállaltak, de elárulták: fellebbeztek a vissza­fizetésről szóló határozat ellen, mivel nem értenek egyet azzal. Állították, hogy jóhiszeműen jártak el és nem volt tudomásuk arról, hogy drágább lett volna a kivitelezés a piaci árnál. Hozzá­tették: többszöri ellenőrzésen is átestek, míg megépültek a ját­szóterek, melyeket a mai napig használnak a gyerekek. Amennyiben mégis számuk­ra kedvezőtlen döntés születik és fizetniük kell, az egyenlő a tönkremenetellel és a teljes csőddel, hangsúlyozta az egyik érintett település vezetője. A visszakért pénz ugyanis ha­talmas összeg, melyet az önkor­mányzat képtelen előteremteni vagy kigazdálkodni, így vannak ezzel Jászszent­­andráson is, ahol 10,5 millió fo­rintot kellene visszafizetni az uniós támogatással megépített játszótér után. Banka Ferenc polgármester lapunk érdeklődé­sére elmondta, hogy a határozat szemben fellebbezést nyújtanak be. A településvezető kiemelte, hogy az elnyert támogatás fel­­használását egy, a pályázatot lebonyolító cég koordinálta. A teljesítést pedig csak az MVH képviselőinek részletekbe me­nő ellenőrzései és jóváhagyása után igazolhatták le. A kivitele­ző kiválasztásában, a kivitele­zésért járó összeg jóváhagyásá­ban, illetve az eszközök beszer­zésében a településeknek nem volt szerepe - tette hozzá.­­ Most az MVH olyan hatá­rozatot fogalmazott meg, amely alapján vissza kellene fizet­nünk a kilencmilliós támoga­tást, illetve annak kamatait, esetünkben összesen mintegy 10,5 millió forintot. Erre sem­milyen fedezete nincs a tele­pülésünknek. Ráadásul ebben a pályázatban minden egyes lépést a­z­­ MVH hagyott jóvá, aprólékos ellenőrzéseiket köve­tően. A határozat kézhezvétele óta egyeztettünk már a térség országgyűlési képviselőjével, illetve ügyvéddel is felvettük a kapcsolatot, és megfogalmaz­tuk fellebbezésünket. Az már most megállapítható, hogy sze­rintünk az MVH határozata több sebből vérzik, helyenként elképesztő szakmaiatlanságo­­kat tartalmaz - fogalmazott Banka Ferenc polgármester. Visszakérhetik a támogatást elszámolás Tönkremehetnek a települések a játszóterek megépítése miatt Számos településen épült támogatásból a gyerekeknek játszótér. Most egy vizsgálat szerint több önkormányzatnak vissza kellene fizetnie a pénzt. Börtönbüntetéseket is kiszabtak már A csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) 1999-ben létesült. Azóta 3500 vizsgálatot végzett, ame­lyek eredményeként több mint 1,1 milliárd szabálytalanul fel­használt euró került vissza az EU költségvetésébe és összesen 900 év börtönbüntetés kiszabá­sára került sor. Az OLAF a fennállása óta összegyűjtött is­meretekre és szerzett tapaszta­latra támaszkodva segíti az uni­ós közpénzeket kezelő uniós, tagállami és unión kívüli ható­ságokat. A hivatal koordinálja a pénzhamisítás elleni intézke­déseket is az euróövezetben. Az eurózóna egyes tagállamai által kibocsátott euró érmék törvé­nyes fizetőeszköznek számíta­nak a zóna egész területén, ezért közös szabályokra és a hamisítás elleni intézkedések összehangolására van szükség. Kutatási eredményekről számoltak be Berényben múltidézés A Jászkunság kuta­tása címmel kezdődött kétnapos tudományos konferencia Jászbe­rényben. A meghívott előadók szerdán és csütörtökön szűkebb hazánkat érintő régészeti, tör­téneti, néprajzi kutatások leg­újabb eredményeiről számoltak be. A Jász Múzeum és a Jász Múzeumért Alapítvány szerve­zésében zajló tanácskozásnak a Szikra Galéria ad helyet. A tár­gyi emlékeket kutató régészet­től, a XX. század krónikájáig számos előadásban ismertették a Jászkunság múltjának rész­leteit, a történeti vizsgálódás mellett a társadalom változásai­ról, a hitvilág bemutatásáról is hangzanak el előadások. A tanácskozás résztvevőit Hortiné Dr. Bathó Edit, a Jász Mú­zeum igazgatója szervezőként köszöntötte. Mint mondta, me­gyénkben immár három évtize­des múltra tekint vissza a hason­ló diskurzusok megszervezése, ahol a tudományos közélet kép­viselőinek teremtenek találko­zási lehetőséget. A résztvevőket üdvözölte a város polgármestere, dr. Szabó Tamás, illetve Fábián József jászkun főkapitány és Bor­­bás Ferenc jászkapitány is. A fel­szólalók fontosnak tartották azt, hogy múltunk, hagyományaink megismerését tudományos kuta­tásokkal segítik a szakemberek, s erről időről időre be is számol­nak az érdeklődőknek. ■ B. CS. Kiállítás: Mazalin Natália munkáiból nyílt kiállítás tegnap Szolnokon a Szoboszlai Galériában. A tárlatot Harcsa Béla (képünkön az alkotó­val), a Szolnok Tv vezetője nyitotta meg. ! Ön szerint vissza tudják fizetni a pénzt az önkormányzatok? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. 1 4' Átadták a megújult buszállomást Miklóson fejlesztés Mostantól kényel­mesebb és jobb körülmények között tud várakozni az utazó­­közönség a törökszentmiklósi autóbusz-állomáson. A Jászkun Volán Zrt. sikeres pályázatával megújuló létesítmény, melyet tegnap ünnepélyesen is átad­tak, a település igazi színfoltja lett. A pályázat olyan komplex elektronikus jegyértékesítési, pályaudvari épületrekonstruk­ciós, utastájékoztatási és tér­figyelő rendszer fejlesztésére irányult, amelynek stratégiai célja az utasbarát, magas szín­vonalú és akadálymentesített szolgáltatások megvalósítása volt. A projekt többek között magában foglalt egy jelentős infrastruktúrafejlesztést, va­lamint a mai kor kihívásainak megfelelő utastájékoztatási technológia kiépítését. Ezekkel a kivitelezésekkel újult meg a huszonöt esztendős épület, melynek összköltsége közel 35 millió forint volt. A buszpályaudvar meg­újulásához a város is igyeke­zett hozzájárulni, ugyanis a pályaudvar környékére térfi­gyelő kamerákat helyeztetek ki, amelyek főként a kerék­pártároló környékét figyelik. A városvezetés tervei között szerepel a következő évben a pályaudvarnál lévő kerékpár­­tároló felújítása és fedésének megoldása. ■ R. Á.

Next